Ahogy elnézek az alvó lányon, rögtön emlékek képei törnek fel szemem előtt.
Mikor először találkoztunk! 

Ó, Rosie; milyen gyönyörű is voltál! 

Emlékszem, éppen egy keddi napnak néztem elébe, amikor is te vitted ki nekem a szokásos reggeli kávét. Ez volt az első napod a munkahelyeden.Annyira meg voltál szeppenve! Rögtön megtetszettél nekem kis rózsaszín ajkaiddal, és félő szemeiddel. 

Ó, Rosie; milyen csodálatos is voltál!

Meghívtalak egy jegeskávéra, hogy felfrissülj tőle. Nagyon boldog voltál. Mikor nem figyeltél, egy cetlit csúsztattam a kötényed zsebébe, amin a telefonszámom volt. 

Este kilenckor hívtál fel, mert nem tudtad, hogy ki lehetek. Nagyon boldog lettem.
Aznap este meg is beszéltünk egy randevút péntek délutánra, mikor már egyikünk se dolgozott. Mindketten nagyon boldogok voltunk.
A randevúra egy tűzpiros ruhát vettél fel; apró rózsaszín ajkaidon most vörös rúzs virított. 

Ó, Rosie; milyen lenyűgöző is voltál!

Emlékszem, te csak egy csirkés salátát kértél, mert nem mertél megbirkózni valami csöpögőssel. Pedig már akkor tudtam rólad, hogy te a steaket szereted.Én épp ezért azt kértem. Méghozzá jól átsütve. Mert tudtam, hogy te úgy szereted.

Azon a találkán csattant köztünk el az első csók.

Ó, Rosie; milyen szenvedélyes is voltál!

Még sokszor találkoztunk, s akkor már egy párként tekintettek ránk. Én már a házasságot terveztem, bár te ezt még nem tudtad. 

Te nem siettél el semmit.
És én ezt tiszteletben tartottam. 

Egy idő után te egyre szétszórtabb lettél, egyre több lett a munkád, s már szeretkezni sem akartál velem.

És én még ezt is tiszteletben tartottam.
Pedig ha tudtad volna, hogy mennyire kívánok minden egyes veled töltött pillanatot! Amikor megleptelek azzal, hogy meglátogatlak az étteremben, ahol akkor dolgoztál. Valahogy nem tudtál örülni nekem. Pedig én epekedtem utánad.
Mikor sírva szaladtál hozzám, mert kirúgtak a munkahelyedről, mert mindig mindent elejtettél.
Én akkor is vígasztaltalak, és megadtam neked mindent, amit csak kértél.
Pedig ha tudtam volna, hogy te már nem az én társaságomat keresed!

Ó, Rosie; milyen megátalkodott is voltál!

Aztán egy napon fény derült arra, hogy miért nem törődtél már velem.

A lakásod előtt egy idegen férfi ajkait faltad az én ajkaim helyett.
Az ő nyakát ölelted körül az én nyakam helyett.

Rosie; te engem úgy átvertél!

A szomorúságot, amit éreztem, düh váltotta fel.Belül égtem, mint a tűz, s a szeretőd okozta monoklival mentem aznap haza. Amikor felképeltem a szemetet, te csak sírtál, és kiabáltad, hogy ne rendezzek jelentet. 

Ó, Rosie; csak ezután jött az igazi jelenetem!

Tudom; túl messzire mentem azzal, hogy minden este titeket lestelek. Mikor láttam, hogy vele mész randevúra, új tervet szűltem az idegen férfi ellen.

A tervemet már félig végrehajtottam, most, hogy legurítottam ki tudja mennyi Whiskyt, úgy érzem, hogy itt az ideje végre hajtani második felét is.
Egy utolsó csókot lehelek hideg, fehér ajkaidra, s melléd fekszem.
A pisztolyt, amely nemrég lyukat égetett gyönyörű koponyádba, most a halántékomhoz szorítom.

Ó, Rosie; mostmár senki sem fog az utunkba állni!