Az egyetemisták érkezésével az iskolai élet is teljes egészében felfordult. Mintha egy hangyaboly alakult volna ki a hetek során. Nem csak a sulis hétköznapok, de a délutáni időszak is gyökeresen megváltozott. Aya délutánonként már nem hív, inkább az egyetemistákkal van és a bátyjával, valahogy én hanyagolható lettem. Kicsit bántó a dolog, de hozzá lehet szokni. Néha jön egy elvétett üzenet valamelyik sráctól, de az is csak a közös munkával kapcsolatos. Persze megértem, új emberek, új behatások.

Én próbálok, mindent úgy tenni, mintha semmi változás nem lenne, csak egy kissé több szabadidőm van, amint Liz néni párjával az edzőterembe töltök. Remek feszültség levezető és rendesen össze lehet egyeztetni a másik elfoglaltságaimmal. Az se mellékes, hogy így több időm van fejben is készülni esetleges versenyekre.

Péntek délutáni készülődésemből a telefonom csörgése zökkentett ki; Byron akart időpontot egyeztetni, mivel eldöntötte, nem csak az iskolai életemről írja a munkáját, hanem egy az egyben az életemről. Állítása szerint észrevett bennem valamit már az első pillanatban is, ami miatt késztetést érez a zaklatásomra. Természetesen anya boldogan beleegyezett, hogy végre valami csoda folytán érdeklődnek srácok utánam, holott elmondtam neki, ez csak közös munka. Mondani se kell, nem érdekelte, potenciális barátot és tisztességes fiatalt látott benne egyből.

-Edzésre kell menjek fél óra múlva, gyere át értem és akkor oda, ott és majd hazafelé is tudsz faggatni- nevettem bele a telefonba, és egyből bontottam a vonalat.

Negyedóra múlva a csengőre is tapadt, jelezve érkezését. Gyorsan kocsiba pattantunk, én pedig vártam.

-Tehát, milyen edzésre is megyünk? –csapott is egyből a közepébe.

-Jelenleg? Tánc, aztán este meg más.

-Ez érdekesen hangzik- húzogatta nevetve a szemöldökét.

Hitetlenkedve ráztam a fejem, majd fogadtam többi kérdését. Mikor a terem elé értünk ragaszkodott hozzá, hogy bejöjjön. Morogva rohantam az öltöző felé, Byron pedig lelkesen követtett. Túl lelkesen, mert az öltözőbe is majdnem sikerült beesnie. Sport melltartó, cicanadrág és egy bő póló alkotta az itteni edzős cuccom. Mikor a terembe értem Byron a tükör előtt ücsörgött a többiekkel.

-Na végre! Ma felvesszük, hogy meg tudjuk nézni mit kell még javítani, vagy esetleg jó-e már-jelentette ki Boby, az edzőm.

Csak bólintottam, mire mindenki beállt a bemelegítéshez, majd a tánchoz. Még csak az elején voltunk túl, de már szakadt rólam a víz. A Felvételt nem velem kezdtük, így pihenőképp lehuppantam az érdeklődő egyetemista mellé.

-Na milyen?

-Baromi klassz! Elképesztően tudod rázni. Mondd! Tudja valaki, hogy te ennyire tudsz? - nemlegesen bólintottam - Gondoltam! Már régen veled akarna tornázni minden srác. Suliba nem jön ennyire ki, hogy mennyire tökjó vagy- lelkesedett, mire csak nevetve meglöktem.

Edzés végén várnia kellett rám, de addig írt össze pár kérdést amire válaszolnom kellett.

-Nekem egy másik városba kell most menjek. Nagyjából negyedóra autóval, ha gondolod velem tarthatsz, de nem muszáj -rántottam meg a vállam.

-Örömmel, hiszen ez a dolgom – kacagta.

Az út meglehetősen csendben telt, csak az éneklésem és Byron nevetése töltötte meg a zene mellett a teret. Valahogy az autóba mindig el tudom magam engedni, mintha egy teljesen más világ lenne. Amint odaértünk még több lett a feltett kérdés, még több az érdeklődés. Byron szívesen beállt velem együtt edzeni, de a felére kidőlt és pihegve figyelt tovább. Kértem, hogy mindezt, ne kürtölje szét, mivel egy barátnőm se tud róla, valahogy erről nem gondoltam, hogy tudniuk kell.

-Aya-hoz menjünk, úgy is régen voltál már ott. Rád fér egy kis kikapcsolódás, így péntek estére.

-Valahogy nem érzem ezt jó ötletnek-húztam el a szám, de ez Byront egyáltalán nem érdekelte.

Sikerült kikuncsorognom, hogy azért hadd tusoljak le otthon, úgyhogy frissen és kicsit másabban öltöztem fel, mint szoktam. Egy biciklisnadrág szerű rövidnadrágot vettem fel egy olyan pólóval, amit táncra szoktam vinni, tehát nagyobb, mint én és lóg. Copfba fogtam a hajam és már indulhattunk is. Valahogy éreztem, hogy pénteken nem társas parti lesz a program, de az, hogy barátnőm félig részegen látom Haleyvel, eléggé meglepett. Erős minkben és meglehetősen sokat mutató ruhába tomboltak a magán bulin és folyamatosan itták a röviditalokat. Átszaladt egy fintor az arcomon és kicsit legbelül fájt is, hogy észre se vette a jelenlétem. Konkrétan levegőnek nézett. A srácok viszont kedvesen fogadtak. A pince volt a mi helyünk. Kintről kellett lemenni, de onnan a házba is vitt egy lépcső. Mindig is tetszett ez a felépítés. A lenti mosdót sose szerettem használni, túl kicsi volt és mindig olyan rossz érzés kerülgetett, mikor használtam, így mindig felmentem. Most is így tettem és a fenti ajtóba belefutottam Aya anyukájába. Meglepetten, de annál boldogabbal állt le velem csevegni. Sokszor beszélgettem és lelkiztem vele, mikor napi szinten jöttem. Rengeteg negatív dolgon ment keresztül. Most is szegény panaszkodni kezdett, hogy mennyire megváltozott a lánya és mennyire furcsa, hogy nem vagyok ott sokat, hanem a fia és annak barátai és barátnője nyüzsögnek. Nem tudtam rá nagyon, mint mondani, nekem is új és rossz volt ez a helyzet, egyenesen borzalmas. De ez van, nem lehet neki mit tenni.
Dolgom végeztével visszamentem a hangzavarba és leültem az egyik félreeső helyre. Szeretett időtöltésemnek adtam magam, a bambulásnak. Elkezdtem az emberek arcát nézni. Aya arca vörös volt, kipirult és szemei csak úgy csillogtak az alkoholtól. Messziről is hallani lehetett a mocskos dalszöveget, amit amúgy elvet és az ital már a nyelvére is ránehezedett, szaggatottá vált a kiejtése. Kicsit körbe forogtam. Aya mögött megláttam a bátyja morcos tekintetét. Szemöldökei összehúzódtak, szemei szinte szikrát szórtak és messziről teljesen feketének hatottak. Előre dőlt, kezeit megtámasztotta folyamatosan fel-le járó lábain. Bizonyára nagyon ideges lehet, szemeit le se veszi a húgáról és a barátnőjéről. Visszapillantottam Aya-ra aki épp akkor smárolta le Byront, de nem nagy ellenállásba ütközött. Megforgattam a szemem és az alkoholos asztalhoz mentem. Kell valami, amivel egy kicsit el tudok lazulni, persze csak mértékkel. Megfogtam az egyik üveget és egy kispoharat, majd visszamentem előző helyemre. Valószínűleg senki nem látta ezeket a mozdulataim. Kiöntöttem egyet és lehúztam, majd ez még három követte. Vártam a hatást, mai hamarosan szép lassan rám is kúszott. Nem mentem oda, de már Aya-val összemosolyogtam és odajött megölelgetni, inni velem egyet. Felelősségem lett volna megállítani, hogy ő már eleget ivott, de úgy voltam vele nem lenne helyes elrontani a jó szórakozását. Amikor a jó hangulatom kezdett mély fájdalomba torkollani ittam még párat. A sarokba pillantottam ismét. Noa még mindig ugyan abban a pozícióban ugyan úgy vizslatta ugyan azt a személyt. Már viccesnek találtam, gondolom én az alkohol mennyisége miatt és hangosan felkuncogtam magamba. Enyhén vastag ajkait beharapta, pont mint mikor kicsik voltunk és rá akartuk venni valami baromságra, ami miatt biztos mindig őt szidták le, de sose mondott nemet. Megmosolyogtatott mennyit voltunk kicsinek együtt. Régen mellettünk laktak és pár évre messze voltunk, hisz a föld egyik és másik végében laktunk. De a sors mellénk szegült és egy városba, majdnem szomszédként kötöttünk megint ki. Akkor már a régről ismert Noa és Aya hírből sem volt ugyan az. Aya-val megtaláltam újra a közös hangot, de Noa-val az a jó barátság és annak köteléke valahogy elveszett. Idősebb, másik városba járt iskolába aztán a bulik a barátnők és már csak otthon sem lakik. Ilyen az élet. Kicsinek mindig volt vele egy titkos szokásom. Mikor én 7 voltam ő akkor volt 11 éves. Négy év a korkülönbség akkor mégsem érdekelt senkit. Visszagondolva vicces és aranyos, de akkor nagyon titkos volt a mi szövetségünk. Minden titkot elmondtunk egymásnak és úgy pecsételtük meg ezeket, hogy egymáshoz érintettük az orrunk, majd egy gyors cuppanós puszival lezártuk egymás száját. Mondván így a titok bent marad. Igen, igen. Megpusziltuk egymás száját. Sose látta senki és kb. egy év után a fent említett költözés miatt ez abba is maradt, de akkor nagy dolog volt. Nevetve gondolok arra vissza, hogy mit reagált Aya mikor elmeséltem neki és mennyire elvörösödött Noa, mikor felhoztuk neki is. Persze jót nevettünk, de az ilyen benne marad az emberbe. Most is. Elmondanám neki, mennyire is fáj mikor a testvére így megváltozik, mennyire nagyon fáj a magány az egyedüllét és a kitaszítottság. Aztán odadörgölném orrom az övéhez, majd lezárnám a száját.
Bizarr gondolatomból hirtelen kizökkentem, még a hideg is kirázott, majd az üveg után nyúltam. Elakarom inni minden ilyen hülye gondolatom. A második és harmadik alkalommal is számhoz emeltem az üveget, de mikor ezt megint meg akartam tenni, eltűnt a kezemből. Zavarodottan bámultam a kezem, majd felemeltem a fejem. Hatalmas alak tornyosult fölém és fejcsóválva tette le az asztalra az üveget, amiben már alig maradt valami.

-Légy kedves és legalább te maradj magadnál Ros!

Valami oknál vezérelve csak beletörődve annyit feleltem- Rendben Nono.

-Szerintem így te hívtál utoljára, amikor még egymás mellett laktunk-lepődött meg.

-Igen tudom, bocsánat- álltam fel az asztaltól, majd elköszöntem és az ajtó felé indultam.

Kint a levegő nem volt hideg, de meglehetősen hűvösebb volt, mint bent. A hazavezető út sokkal hosszabbnak tűnt, mint eddig valaha, de kellett is. Kitisztult nagyjából a fejem és már csak arra vártam, hogy hazaérhessek. Mivel Byron kérte, hogy vezessek a napjaimról valamiféle feljegyzéseket azt még megírtam, de többre nem tellett. Lefürödtem, átvettem a hálóruhám, majd bedőltam a puha matracra és álomba merültem.

Fura álmom volt. Megéltem mindazt a sok pozitivitást, mait kicsinek átéltem. Mintha csak emlékfilmeket néztem volna. Sokkal jobb volt míg fiatalabb voltam. Sokkal jobban szerettem.
Nem hagyott aludni a dolog, ezért hajnal öt felé már fent is voltam és készültam kutyát sétáltatni. A reflexeim arra vittek a már jól ismert ház felé. Csendesek voltak az utcák, egy árva lélek nem volt. Az ominózus utcához érve csak reménykedtem, hogy épp kísérjenek valakit ki, de semmi. Minden ablakra rá volt húzva a függöny, még mindenki aludt. Csalódottam mentem tovább, de magam se tudtam miért lettem az. Hazaérve volt egy nagyon boldog és üde kutya a környezetembe, egy alvó család és én. Én nagyon szomorúan.