Hétfőn a kollégium tetőterén tanult ismét, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülét. Könyvéből felnézve Felix-t pillantotta meg egy másik fiú társaságában. Amint találkozott a tekintetük a szeplős rögtön integetni kezdett.

-Szia Seungmin!-ment mellé a másik fiúval együtt.

-Szia Felix és...

-Jeongin a nevem!-mutatkozott be.

Minnie jelentőségteljes pillantást vetett Lix felé, aki rögtön értette, mire gondol.

-Igen, már...elmondtam nekik!-mondta piros arccal.

-És akkor ti most...együtt vagytok?-kérdezte izgatottan.

-Hyunjin még kért némi időt, hogy átgondolja.-hajtotta le a fejét.

-Ne aggódjatok, biztos igent mondd!

-Félek nem lesz igazad!-piszkálta az ujjait Jeongin.

-Drukkolok nektek!-mondta biztatóan.

-Mi is neked!-mosolygott halványan Felix. Jeongin csodálkozva nézett rá.

-Mielőtt kérdeznéd, igen. Én is két emberbe vagyok szerelmes!-mondta gondterhelten Minnie. Bármikor a két idősebbre gondolt átjárta a félelem. Mégis hogy mondja el nekik? Changbin reakciója miatt pedig főként aggódott.

Jeongin és Felix visszamentek a szobájukba, mivel lassan kezdett besötétedni. Sóhajtva csapta be a könyvét, és az épület korlátjához ment. Óvatosan lenézett a kollégium kertjére. Sötétben sokkal ijesztőbbek voltak a fák, még a lámpák fényében is.

A szobába visszatérve folytatta a tanulást, de a két idősebb ezt nem nézte jó szemmel.

-Minnie! Kérlek ne terheld magad túl!-mondta aggódva Chan.

-Akkor mégis mit csináljak?-fordult meg a székben.-Nem azért jöttem ide, hogy pihenjek! Igen is tanulnom kell, ha nem szeretnék lemaradni!

-De állandóan tanulsz! Ettél ma egyáltalán?

-Igen!-hazudta.

Changbin erre rögtön felállt és menyasszony pózba felkapta a kisebbet.

-Hyung, mit művelsz, tegyél le!-mondta ijedten, miközben szabadulni próbált. Ám Bin nem eresztette el, hanem kivitte a konyhába és a pultra ültette.

-Nem mehetsz el, megértetted?-nézett rá ijesztő arccal. Seungmin ereiben a vér is megfagyott, mikor látta az idősebbet a késes fiókban kotorászni.

A helyzetet viszont félreértette, hisz csak egy ollót keresett, majd egy másik polcról egy instant levest vett elő. Vizet forralt, közben egy tálba kiborította a tésztát és a fűszereket.

-Láttalak, hogy egész nap egy falatot sem ettél!-mondta halkan.-Ne csinálj ilyet többé, rendben? Nem tenne jót az egészségednek!

"-Már az sem érdekel igazán"-gondolta magában.

Az asztalra tette a kész levest, majd a székre tessékelte a másikat.

-Edd meg, Minnie!-kérlelte.

Kanalát megfogva kezdte enni, mire Bin megkönnyebülten sóhajtott.

-Mit csináltok?-jött ki kíváncsian a legidősebb. Amint rájuk nézett rögtön elmosolyodott.

-Ez nagyon kedves volt tőled, Binnie!-ült le melléjük. Changbin arcát megfogva csókolta meg, ami megmelengette Seungmin szívét. Egyszerre azonban visszatért a fájdalom és a felismerés a tudatába, hogy ő sosem lesz boldog mellettük. Elkeseredetten sírni kezdett, amire persze a két szobatársa is felkapta a fejét.

-Minmin!-simogatta meg a fejét óvatosan Chris. Ezzel azonban nem segített rajta.

-Vigyük be a szobába!-suttogta neki halkan Bin.

Saját ágya helyett az övékére tették. Némi hezitálás után Chan befeküdt mellé, Bin pedig a másik oldalára. Óvatosan átkarolták őt, mire lassan abbahagyta a sírást. Percek múlva pedig már az igazak álmát aludta.

-Hogy bír ilyen hamar elaludni?-kérdezte csodálkozva Changbin.

-Úgy, hogy még este is tanul. Egyszerűen nem normális amit lassan csinál! Saját magát teszi ezzel tönkre!-mondta Chan. Hangjában hallatszódott az aggodalom a fiatalabb iránt.

-Gyere, menjünk enni mi is aztán feküdjünk le!-mászott ki óvatosan az ágyból.