A folyosót járva beszélgetni kezdtek.

-Vannak barátaid?-kérdezte Chan.

-Nem, nincsenek. Ezelőtt sem volt egy sem.-hajtotta le a fejét.

-Sajnálom. Leszek akkor én a barátod!-mosolygott rá szélesen.

-Köszönöm, hyung.-pirult el.-Nagyon kedves vagy velem, pedig alig ismersz!

-Igen, mondták már, hogy ez lesz a vesztem!-nevetett.-Bin szerint túlságosan naív vagyok mindekivel!

Chan megmutatta a könyvtárat, a menzát és hogy merre vannak a liftek.

-Egyébként ha nem találsz meg valamit, van ilyen térkép szerűség!-mutatott a falra.

-Van tetőtér?-olvasta fel az első dolgot amit meglátott.

-Ja, pár éve csináltak a tetőre ilyen kilátó szerűséget. Vannak ott padok meg ilyenek. Persze korlát is van, hogy ne essen le senki!

-Megnézzük?

-Persze, gyere!-húzta be a liftbe. Felmentek a legfelső emeletig, ez azonban még nem a tetőtér volt.

-Nem vezet odaáig a lift, úgyhogy lépcsőzünk egy kicsit!

Pár fokkal később meg is láthatták a gyönyörű kilátást az épületről.

-Ez nagyon szép hyung! Üljünk le!-mutatott egy padra.

Senki nem volt ott rajtuk kívül. Egy ideig csak ültek mindketten és csodálták a tájat.

-És hogyhogy kollégiumos vagy?

-Messze van a városom, nekem pedig nincs kedvem ingázni minden nap! Meghát, anyáék is kezdenek az agyamra menni!

-Na, miért?

-Gyereknek néznek, pedig igenis tudok magamra vigyázni! Állandóan a nyakamon vannak, de most legalább egy kicsit elszakadok tőlük!

-Értem.

-És te hyung?

-Nos, a szüleim Ausztráliában élnek.

-Komolyan?-csodálkozott.

-Én is ott éltem sokáig. Utánna idejöttem hogy nyelvet tanuljak és annyira tetszett, hogy itt maradtam.

-Ezt nem is gondoltam volna! És Changbin hyung miért kolis?

Chan arca rögtön komorrá vált. Seungmin megijedt, lehet nem kellett volna erre rákérdeznie?

-Tudod, Bin szülei nem éppen mintaszülők voltak. Kiskorában sokszor bántották és megverték, volt hogy nem is adtak neki enni. Végül elvette tőlük a gyámhatóság és nevelőszülőkhöz került. Nyílván az eddigi nevelésnek köszönhetően nem igazán tudott beilleszkedni náluk, úgyhogy lepasszolták másnak. Így ment ez nagyon sokáig, mígnem nagykorú lett és magának kellett elhelyezkednie valahol. Szerencséjére felvették ide, úgyhogy lakást nem kellett keresnie, viszont ő fizeti a kolit és a hasonlókat.

Min szája tátva maradt a csodálozástól.

-Kérlek ne vedd magadra amit mond, mert egyszerűen nem szeret senkit. Az is csoda, hogy velem együtt van!-vakarta meg a fejét.

-Ez meg hogy lehetséges? Hogy vagytok együtt, ha mindenkit utál?

-Régebben egy iskolába jártunk. Csak egy ideig, mert folyton költözették más városokba. Akkor nem értettem, hogy miért viselkedik így mindenkivel, úgyhogy megpróbáltam megismerkedni vele.

-És mi történt utánna?

-Finoman szólva megvert!-nevetett.-Nyugi, nem volt semmi súlyos, csak felpofozott. Én viszont nem hagytam annyiban, és attól kezdve minden nap vele lógtam. Mit ne mondjak, napi rendszerességgel kaptam a kék foltokat tőle, annak ellenére, hogy idősebb voltam nála!

-És nem is csináltál semmit?

-Mit kellett volna? Reménykedtem abban, hogy egy nap megváltozik és nem lesz ilyen. Hajthatatlan voltam és bíztam benne, hogy igenis jó ember belül! Utánna elvitték másik iskolába én pedig csak reménykedni tudtam, hogy változott valamennyit. Végül felvettek ide, egy évvel később pedig őt is. Pont egy szobába kerültünk és az a furcsa, hogy azonnal felismertük egymást!

-És ki vallotta először szerelmet?

-Ő. Nagyon meglepődtem, hisz sose gondoltam volna, hogy valaha belémszeret! Összejöttünk, én pedig azóta próbálom a jó útra terelni. Azt már sikerült elérni, hogy nem verekszik senkivel, viszont a viselkedésén van még mit faragni!

-Köszönöm, hogy elmesélted hyung. Azt hiszem mostmár értem miért ilyen!

-Jobb ha az elején elmondom, hogy megértsd a tettei okát.

Pár percig még beszélgettek, majd lementek a szobájukba. Bin a szobában fekve bámulta a plafont, de nem nézett az érkezők felé.

-Szerintem itt az ideje lassan, hogy együnk!-nézett az órájára Chan.

-Jó, menjünk!-állt fel morogva Changbin. Minnie azonban gondolt egyet és a mellette elhaladót óvatosan megölelte.

Bin megfagyott a hirtelen érzés miatt, ami szokatlan érzést keltett benne. Pár pillanat múlva azonban ellökte magától és kiviharzott a folyosóra.

-Miért tetted ezt?

-Nem tudom, jó ötletnek gondoltam...

-Óvatosan csinálj máskor ilyet! Következőleg lehet annyira ellök, hogy bevered valamibe a fejed!

-Rendben hyung, óvatos leszek!