Az incidens után már eltelt körülbelül egy hónap is. Azóta Seungmin egyszer ment haza, akkor is csak a cuccaiért. Chan és Changbin is vele tartott, és segített neki elpakolni.

A szülei természetesen undorodva néztek rájuk, de őket nem érdekelte semmi más, csakis Seungmin. Az a csoda, hogy még beengedték őket a házba!

Lassan közeledni kezdett a tél is, ezzel együtt pedig a karácsony. Chan izgatottan ment vissza a kollégiumba, ugyanis meglepetést szánt két szerelmének.

-Sikerült megvennem őket!-mosolygott győzedelmesen!

-Mit?-nézett rá zavartan a kisebb.

Bin már tudta mi volt az, de nem árulta el Minnie-nek.

-Megvettem a repjegyeket Ausztráliába! A karácsonyi szünetet ott fogjuk tölteni!

-Hyung!-nézett rá tátott szájjal.-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ezt elfogadom?!

-Tudom, épp ezért már előre megvettem! Most már nem lehet visszavonni!-vigyorgott kissé gonoszan.

-Túlságosan kedves vagy velem! Bár vissza tudnék ebből valahogy adni!

-Felesleges baba! Eddig csak Changbin jött velem, de most már te is itt vagy velünk, szóval jössz! 

-Köszönöm hyung!-ölelte meg szorosan.

-Semmiség! Legalább be tudlak mutatni a családomnak végre! Nagyon sokat meséltem rólad, és alig várják, hogy találkozzanak veled!

 -Tele vagy meglepetésekkel Chan!-ingatta a fejét Min.-Még sosem voltam külföldön!-gondolkozott.

-Akkor épp itt volt az ideje!

-Nyaralni sem voltam anyáékkal!-jött rá a felismerés.-Amikor a szünet után megkérdezték a tanárok, hogy merre voltunk nyaralni én mindig hazudtam valamit!

-Min, szerintem neked még gyerekkorod sem volt.-jegyezte meg Bin.-És nekem se...

-Valószínűleg.-mondta szomorúan, miközben visszaült a gépéhez.-De legalább jók voltak a jegyeim mindig!

-Ja, cserébe nem voltak játékaid!-ingatta bosszúsan a fejét Chan.

-Sajna nem. Sosem volt például puzzle kirakóm, sem pedig LEGO házam. Pedig szívesen elfogadtam volna egyet...-emlékezett vissza.

-Milyen volt, amit szerettél volna magadnak?

-Igazából én sem tudom. A LEGO Roxfort kastély eléggé tetszett.-gondolkozott hangosan.

-Nem láttam még a Harry Pottert!-töprengett hangosan Changbin is.

-Tessék?-nézett rá megrökönyödve a másik kettő.

-Valahogy nem áll hozzám közel ez a fantasy vonal.

-Muszáj bepótolnod a szünetben!-mutatott rá Seungmin.

-Ahogy gondolod!-húzta magához hirtelen, majd egy csomó puszival kezdte jobb kedvre deríteni.

(...)

Amint elkezdődött a szünet rögtön elkezdtek pakolni. Már az első napra foglalták a jegyet, így azonnal indultak is Chan szüleihez.

A reptéren még viszonylag nyugodt volt Minnie, ám amint felszálltak a repülőre rögtön elkapta a pánik.

-Nem, nem megyek innen sehova!-fordult volna vissza, mielőtt leültek volna a helyükre.

-Min, már nem mehetünk le, mindjárt bezárják az ajtókat!

-Nem, biztos nem maradok ezen a gépen!

A kezei remegtek, csakúgy mint a lábai, a torka pedig pillanatokon belül kiszáradt.

Chan óvatosan átölelte, és próbálta valahogy megnyugtatni.

-Nem lesz baj édes!-csatlakozott Bin az ölelésbe.-Itt leszünk melletted egész végig!

Szerencsére hármas ülések voltak, ezért nem okozott nagy gondot a foglalás. Seungmin-t középre ültették, aki olyan erősen szorította a kezüket, hogy azok teljesen fehérek lettek.

Az sem segített, amikor nagy sokára a bemondó megszólalt, hogy nemsoká felszállnak.

-Nyugi, nincs baj! Nem lesz félelmetes, olyan az egész, mintha egy álló buszon ülnél!

-Sajnálom, hogy megint elrontok mindent!

-Nem, Minmin, én sajnálom, hogy rád erőltettem ezt az egészet!-hajtotta le Chan a fejét.-Ha tudtam volna, hogy félsz repülni...

-Nem ült még repülőn, úgyhogy nem tudhatta! Senki nem hibás és kész, téma lezárva!-mondta Changbin, miközben Seungmin kezét simogatta.

Miután felszállt a gép, Seungmin is megnyugodott annyira, hogy ki merjen nézni az ablakon.

-Ugye nem is olyan félelmetes, igaz?

-Nem, most már nem félek annyira. Köszönöm!-hajtotta a fejét Chan vállára.

-Sokáig megyünk, úgyhogy pihenj addigis! Most nem kell tanulnod legalább!

-Hoztam azért pár könyvet!-mutatott a táskájára, mire mindhárman elnevették magukat.