-Minnie!-suttogta.

A korlát másik oldalán állt, centiméterekre a haláltól.

Bin azonnal kapcsolt és amilyen gyorsan csak tudott felé szaladt. Ezt viszont Seungmin is meghallotta. Mikor hátranézett és meglátta a felé igyekező Changbin-t rögtön cselekedett. Elengedte magát a korláttól, ám két kéz a dereka köré fonódott.

Bin időben odaért és a derekánál fogva visszahúzta őt. A szíve majdnem kiszakadt a helyéről annyira sietett.

-Minmin!-hallotta meg maguk mögül Chan rémült hangját.

Azonnal mellé lépett és ketten próbálták átemelni a tetőre. Ez viszont nem sikerült nekik, ugyanis Seungmin hevesen ellenkezett.

-Engedjetek el!-tiltakozott. Próbált kiszabadulni a szorításukból, de természetesen nem sikerült neki.

-Nem, nem fogunk!-mondta a sírás határán Chan.

-Kérlek!-kezdett el sírni.-Nem lesz jobb, ha életben maradok!

-Dehogynem! Kérlek, gyere le velünk és rendben lesz minden!

-Nem, nem lesz semmi!-mondta tovább.

Percekkel később végül meg tudott annyira nyugodni, hogy nem sírt tovább. Viszont valamit észrevett. Oldalra pillantva mindkét hyungja sír. Legjobban Changbin, amin meg is lepődött.

-Szeretünk Minnie! Chan is és én is!-zokogta, miközben Seungmin vállába fúrta a fejét.

-Ezt csak azért mondod, hogy ne haljak meg!-szipogta.

-Nem, tényleg szeretlek téged! Sajnálom, és szeretném jóvá tenni, amit elrontottam! Kérlek! Adj még egy utolsó esélyt! Kérlek! Nem akarlak elveszíteni!

Mondandóját alig lehetett érteni, annyira folytak a könnyei.

-Ha most meghalok,-gondolta Min.-soha nem tudom meg, tényleg szeret engem is. Soha nem fogják feldolgozni a halálom és örökké bűntudatuk lesz.

Így tehát megadva magát hagyta, hogy átemeljék a biztos talajra.

Ennyire még soha nem ölelte őt senki, mint ahogyan ők ketten akkor. Szinte összenyomták, annyira szorították magukhoz két oldalról.

-Köszönjük, Minmin! Köszönöm!- hálálkodott Changbin.

Sokáig ültek még így, egymás mellett, a hideg őszi éjszakában. Ekkor vette észre Minnie, hogy csak rajta van kabát.

-Hyungok, meg fogtok fázni! Menjünk be gyorsan!-állt fel. A két idősebb közrefogta a fiatalabbat és együtt mentek vissza a szobájukba.

Nem szóltak egymáshoz, csak akkor, mikor leültek az ebédlőben.

-Amit mondtam, azt tényleg úgy gondoltam!-lépett elé Bin.-Tudom, hogy későn, de szeretnék bocsánatot kérni mindenért! Megérdemelném, hogy örökre szenvedjek!

-Nem haragszom hyung, így legalább tanultál valamit.

-Köszönöm!-ölelte át. Chan is csatlakozott a csoportos ölelésbe, majd óvatosan eltolta őket magától annyira, hogy a szemükbe tudjon nézni.

-Akkor...együtt vagyunk?

-Igen!-válaszolta határozottan Changbin.

-Igen!-mondta halkan Seungmin is.

Chris és Bin szinte egyszerre hajolt felé és csókolta meg őt egyszerre. A szemében megint könnyek gyűltek és patakként folytak végig az arcán. Egyből elfogta a bűntudat, hogy mekkora fájdalmat okozott volna nekik.

-Olyan boldog vagyok!-sírta.-Sajnálom, hogy ilyen hülye voltam!

-Nem a te hibád baba!-simította meg az arcát Bin.

-Senki sem hibás!-ölelte meg hátulról Chan.

-Álmos vagyok!-dörzsölte meg a szemét.

-Fürödjünk meg, aztán alszunk, jó?

-Szeretnél mellettünk aludni?

-Lehet?-nézett rájuk.

-Persze! Elférünk azon a két ágyon hárman is!-mentek be a szobába előkészülni a fürdéshez.

-Én megyek először!-jelentette ki Bin. A pizsamáját felkapva indult is kifele magukra hagyva két szerelmét.

-Csak mondom, én most láttam először sírni Binie-t!-jegyezte meg Chan, mikor kettesben maradtak.

-Komolyan? Eddig még sosem sírt?

-Nem, legalábbis nem előttem.-ült le mellé az ágyra.-Szeretlek!-puszilta meg az arcát, majd az orrát és a fejét.

-Én is titeket!-döntötte az idősebb vállára a fejét.

Mikor végeztek a fürdéssel még sokáig fennmaradtak. Nem csináltak semmit, csak az ágytámlának dőlve ölelték át egymást. Kimerültek, úgyhogy nem is beszéltek egymással. Élvezték a pillanatot, ami úgy tűnt, hogy örökké fog tartani.

-Szeretlek titeket!-csókolta meg Changbin aznap sokadjára őket. Az eddigi elfolytott érzelmei most teljesen átvették felette az irányítást, de nem bánta.

-Nem kéne már aludnunk?

-Maradjunk még így egy kicsit!-pislogott álmosan a kisebb.

-Ahogy szeretnéd hercegnő!

-Mik ezek a becenevek?-mosolygott.

-Nem tetszenek?

-De, jól esnek, csak kicsit furcsa tőletek ilyet hallani!-bújt közelebb hozzájuk. Nem telt bele pár perc, de már az igazak álmát aludta.