Asztrid hálószobája mellett nyitott tornác, mely a gyümölcsöskertre néz.

ASZTRID Hát már szaladsz? Még oly soká virrad meg. A fülemüle volt, nem a pacsirta, az rázta össze megriadt füled. Éjjel dalol a gránátalmafán, hidd, édesem, a fülemüle volt.

HABLATY Pacsirta volt ez, a reggel heroldja, nem fülemüle: nézd, szívem, irigy csík szegi be a felhőket keleten. Az ég gyertyái csonkig égtek, a Nap lábujjhegyen áll a ködös hegyormon. Elmennem: élet, és halál: maradnom.

ASZTRID E fény nem a Nap fénye, én tudom: Csak meteor, mit kilehelt a Nap, ez lesz ma éjjel a te fáklyahordód, és utadon világol Peremig. Szóval maradj. Nem kell sietned így.

HABLATY Hát fogjanak el, vigyenek halálra. Sebaj: hiszen te akarod. Igen, e szürke folt nem a hajnal szeme, csak kósza pára a Hold homlokáról, s nem a pacsirta csattog a magasba, az öblös égben, a fejünk fölött: Elmenni rossz, jobb is maradni tán - jöjj hát, Halál. Így döntött Asztridom. Mi az? Beszéljünk. Ez még nem a Nap.

ASZTRID De az, de az - fuss innen perc alatt. Ez a pacsirta, az rikácsol itten Erőltetett-éles trilláival. Mondják, egyébkor édesen sikolt, de most rikolt, mert minket szétriaszt. Mondják, szemet cserélt a rút varanggyal, bár elcserélte volna véle hangját! Mert ölelésünknek vet hangja véget, az éjt elűzi s véle-véle téged. Fuss, egyre nő a fény, a fény, te édes.

HABLATY A fény, a fény - és mindinkább setét lesz.

Mala jön

MALA Úrnőm!

ASZTRID Malám.

MALA Anyád azonnal a szobádba jő. Már megvirradt. Nagyon vigyázzatok. (El)

ASZTRID Ablak, ragyogj föl, életem, borulj el.

HABLATY Isten veled! Egy csókot és leszállok.

Leszáll

ASZTRID Hát elmentél? Uram, szívem, barátom! Mindennap adj hírt nékem, minden órán, egy percbe nékem annyi-annyi nap van: jaj, mennyi-mennyi év múlik nekem majd, míg Hablatyomat újra láthatom!

HABLATY Isten veled. Nem múlik alkalom, hogy hírt ne kapj felőlem, angyalom.

ASZTRID Hát azt hiszed, találkozunk mi ismét?

HABLATY Nem kétkedem: egy boldogabb jövőben kacagva szólunk majd e bánatunkról.

ASZTRID Jaj, Istenem, oly rosszat sejt a lelkem. Ott lenn, amint állasz, egész olyan vagy, akár a holttest a kriptája mélyén. Vagy a szemem csal, vagy nagyon fehér vagy.

HABLATY Nem, édesem, te is egész olyan vagy. Bú issza ki vérünket. Isten áldjon. (El)

ASZTRID Ó, Fortuna! Forgandónak neveznek: ha forgandó vagy, mit akarsz te tőle, aki a Hűség? Fortuna, forogj hát, nem tartod így tán őt soká magadnál. És visszaküldöd.

HOFFERSONNÉ (belülről) Kislányom, te fönn vagy?

ASZTRID Ki szólít engem? Az anyám keres? Le sem feküdt még: vagy nagyon korán kelt? Milyen szokatlan ügybe jő ide?

Hoffersonné bejön

HOFFERSONNÉ Hát Asztridom, te itten?

ASZTRID Nem vagyok jól.

HOFFERSONNÉ Még egyre a bátyádat siratod? Könnyel szeretnéd sírjából kimosni? Ha kimosod, föl nem támaszthatod. Hagyd abba hát: a könny a szív jele, de ennyi könny, könnyelmű esztelenség.

ASZTRID Mégis sírok, mert iszonyú csapásom.

HOFFERSONNÉ De nem találod őt meg e csapáson, akit siratsz.

ASZTRID (félre) Én érzem a csapásom, s bármit tegyek, folyton siratni kell őt.

HOFFERSONNÉ Kislány, nem a halálát siratod te, hanem hogy él a gaz, aki megölte?

ASZTRID Miféle gaz?

HOFFERSONNÉ Az a gaz Hablaty.

ASZTRID (félre) Ő és gazember száz mérföldre van. Isten, bocsáss meg néki, mint a szívem, bár szívemet így nem sebezte senki.

HOFFERSONNÉ Igen, hogy él az aljas gyilkosa.

ASZTRID Jaj, volna csak a kezeim között, de megbosszúlnám a bátyám halálát.

HOFFERSONNÉ Majd bosszút állunk érte mi, ne félj: tehát ne sírj. Elküldök Peremre - ott bujdokol földönfutó gyanánt - a olyan itókát adatok neki, hogy nyomban odamegy, ahol Dagur van: aztán - remélem - megnyugszol te is.

ASZTRID Nem nyugszom én meg sohase, nem én, míg Hablatyot nem látom végre - holtan. Szegény szívem úgy fáj rokonomért: anyám, ha lelnél bárkit is, aki odavigye, olyan mérget kevernék, hogy Hablaty, mihelyt megízleli, örökre alszik. Jaj, mi gyötrelem, hallom nevét s nem futhatok feléje, hogy végtelen szerelmem - hű Dagurért - bosszút vegyen azon, aki megölte!

HOFFERSONNÉ Találj módot, én majd találok embert. De most, leány, jó hírt hozok neked.

ASZTRID Jó volna a jó hír ily rossz időben: Mi az a jó hír, mondd nekem, anyuskám?

HOFFERSONNÉ Hát gyermekem, apád, ki úgy imád, hogy elriassza tompa bánatod, olyan örömnappal lep meg maholnap, amit te nem vársz és én sem reméltem.

ASZTRID Beh jó nekem, s mikor lesz ez örömnap?

HOFFERSONNÉ Csütörtök reggel lesz az, kisleányom. Egy ifjú, kedves, finom nemes úrfi, Gusztáv gróf majd Szent Péter templomában mint víg aráját oltárhoz vezet.

ASZTRID Szent Péter templomára esküszöm, és Szent Péterre, nem leszek arája. Mért e sietség? Férjhez menjek, és még meg se kért az, aki az uram lesz. Mondd hát, anyám, atyámnak és uramnak, még nem megyek én férjhez, és ha mennék, inkább lennék a gyűlölt Hablatyé, mint Gusztávé. Jaj, micsoda örömhír.

HOFFERSONNÉ Itt jő atyád, mondd el neki magad, meglásd, hogyan fogadja majd tetőled.

Hofferson és Mala jön

HOFFERSON Ha nyugszik a nap, harmat permetez, de hogy öcsénknek napja lepihent, eső szakad. Esőcsatorna vagy, kislány? Mi, könnyben? Zuhog a zápor? E gyöngécske test gályát utánoz, tengert és szelet? Mert a szemed, mit tengernek neveznék, könnytől dagad-apad, aztán a tested sós vízbe bukdácsol, s a sóhajod a szélvihar, mi küzdve könnyeiddel vihar-csapott gályádat fölborítja, ha hirtelen nem csillapul. Na, asszony, közölted-e végzésemet vele?

HOFFERSONNÉ Igen, de ő köszöni, nem akar. Ez a bolond a sírhoz menne nőül.

HOFFERSON Csitt, csöndesen, ne mérgesíts föl, asszony. Mit „nem akar"? s még csak meg sem köszönte? Nem büszke rá? Nem örvend, hogy mi néki, ki érdemtelen, egy ily érdemes nemest találtunk végre vőlegényül?

ASZTRID Nem örvendek neki, de köszönöm. Amit gyűlölök, annak hogy örülnék? De köszönöm, mert a szeretet adja.

HOFFERSON Mi ez a csűrés-csavarás, mi ez? „Örvend" - „köszöni" - és „nem köszöni" - aztán: „nem örvend" -: Drága kis kisasszony, sose köszöngess és sohase örvendj, de szedd a lábacskád csütörtökön, menj Gusztávval Szent Péter templomába, vagy gúzsba kötve húzlak el odáig. Pusztulj, te sápkóros dög, ronda cafka, zöld béka te!

HOFFERSONNÉ Jaj, hát megháborodtál?

ASZTRID Így térden állva kérlek, jó atyám, légy most türelmes és hallgass meg engem.

HOFFERSON Kösd fel magad, te cafka, lázadó rongy. Mondom tehát - ott légy csütörtökön, másképp ne is kerülj szemem elé te. Ne szólj, ne mukkanj, még csak meg se pisszenj. Viszket tenyerem. Asszony, lásd, búsultunk, hogy Isten csak egy gyermeket adott, s most arra ébredek, hogy sok ez egy is, átkunk, hogy a világra született. Pusztulj, szemét!

MALA Nagy Isten, védd meg őt. Uram, ha bántod, önmagad gyalázod.

HOFFERSON Á, bölcs szipirtyó? Fogd be a pofád, te nagy-okos. Trécselj a nőcseléddel.

MALA Nem rosszból mondtam.

HOFFERSON Menj Isten hírével.

MALA Hát szólni sem szabad?

HOFFERSON Csitt, vén bolond te. Ott künn locsogj, kofálkodj a kofákkal. Itt erre semmi szükség.

HOFFERSONNÉ Mily heves vagy.

HOFFERSON A szakramentumát, megőrülök: éjjel-nappal, későn-korán, magamban és társaságban, otthon, künn, emitten és alva is, mindig egy volt a gondom, hogy férjhez adjam: és most végre itt van egy főnemes, majd hercegi családból, nagybirtokos, ifjú, pallérozott, csupa dicső erénnyel fölruházva, álmodni sem lehet különbet ennél, s e gyatra és nyöszörgő félkegyelmű, e nyafka báb, ezt mondja a Szerencse ajánlatára: „Nem szeretem őt." „Nem kell nekem." - „Túl fiatal vagyok." Hát hogyha nem mégysz hozzá, csak ne is menj: legelj, ahol tudsz, nincs házamban hely: gondold meg, én nem ösmerem a tréfát. Mindjárt csütörtök: tedd kezed szívedre: ha itt maradsz, övé lészel, s hogyha nem, kösd fel magad, koldulj, dögölj az utcán, mert rólad akkor leveszem a kezem és - Isten úgy segéljen - kitagadlak. Fontold meg ezt, én nem szegem meg esküm. (El)

ASZTRID Hát nincs a fellegekben irgalom, amely keservem bús mélyére néz? Anyuska, édes, el ne lökj magadtól. Halaszd el a nászt, csak egy hóra-hétre. Ha nem bírod, vesd nászi ágyamat a kriptaboltba, hol Dagur pihen.

HOFFERSONNÉ Hozzám ne szólj, én úgyse felelek. Végezz, amit tudsz, végeztem veled. (El)

ASZTRID Ó, Istenem, dadus, hogyan segítsz ki? Uram a földön, esküm égbe van. És hogy jöhet e földre vissza esküm, ha az égből nem küldi vissza férjem elhagyva e földet? Segíts, vigasztalj. Jajjaj, hogy az ég így megostromol ily gyönge lényt, aminő én vagyok. Mit szólsz te? Nincsen egy vigaszszavad szem? Segíts, Mala.

MALA De van, van, Hablaty száműzve, és én a fejem teszem rá, hogy nem mer visszajönni majd teérted, vagy hogyha mer, csakis titokba jön, hát minthogy így áll a dolog, amint áll, legjobb, ha mégis nőül mégysz a grófhoz. Ó, ő nagyon szép úrfi ám! Hablaty törlőrongy mellette: sasnak sincs oly sebes, zöld, villogó szeme, mint Gusztávnak, úgy áldjon Isten engem. Boldog leszel a második uraddal, sokkal különb, mint az első, egyébként az annyi, mintha már nem élne többé, mert bárha él is, mit sem érsz vele.

ASZTRID Szívből beszélsz te?

MALA A lelkem szerint, úgy áldjon Isten.

ASZTRID Ámen.

MALA Mit beszélsz?

ASZTRID Látod, egészen megvigasztalódtam. Siess anyámhoz, s mondd, Viggo baráthoz mentem - mert megbántottam jó atyámat -, meggyónni s kérni bűnbocsánatát.

MALA Na jó, megyek, lásd, ez okos beszéd már. (El)

ASZTRID Vén kárhozott. Vén, átkozott boszorkány! Mi a nagyobb bűn: esküm megszegetni, vagy ócsárolni férjem ama nyelvvel, mely valaha az egekig dicsérte, százszor-ezerszer? Menj, tanácsadó: te és szívem kettészakadt ezentúl. Most a baráthoz, hogy gyógyszert találjon: s ha nem talál, én meglelem halálom.