Innestől nem zavarom az olvasást, nem lesznek bevezetők sem :D

Hoffersonék gyümölcsöskertje

ASZTRID (jön) Vágtassatok, tűz lábú paripák ti Phoebus lakába: Phaëthon, jó kocsis te, verd ostoroddal ménjeid nyugatra. Hozz felleges éjt énnekem azonnal. - Vond össze kárpitod, szerelmes éj, a Nap szemét kötözd be s Hablaty nem-látva-hallva fusson karjaimba. Szerelmeseknek a Szépség világít, fényében áldoznak, s vak szerelemnek az éj való. Jöjj, jöjj, te nyájas Éj, tisztes matróna talpig feketében. Taníts meg nyerni-veszteni a játszmán, melyen a tét: két szív szűz tisztasága. Takard be az arcomba csapkodó vért bús köpenyeddel, hogy a vakmerő vágy ártatlannak hihesse önmagát. Jöjj, Éj - jöjj, Hablaty - te Nap az Éjben, mert úgy lebegsz majd az Éj szárnyain, olyan fehéren, mint hollón a hó. Jöjj, édes Éj, te lágy, fekete-pillás, add Hablatyomat, és ha meghal egyszer, vedd vissza, morzsold apró csillagokká. Oly szép lesz akkor az ég arculatja, hogy a világ az Éjbe fog szeretni s már nem imádja a ledér Napot. Megvettem a Szerelem palotáját, de nem lakom még benne s bár eladták, nem adták át még: lassan múl e nap. - Mint ama éj a nyugtalan gyereknek, ki az ünnepre új ruhát kapott s még nem húzhatja föl. Ó, itt a Malám, hírt hoz. A nyelv, mely Hablaty nevét kiejti, mindig égi dalt zenél.

Mala a kötélhágcsóval jön

Mi hír, Mala, mit hozol? A hágcsót? Hablaty küldi?

MALA Azt hozom, a hágcsót.

A földre dobja

ASZTRID Ó, jaj, mi hír? Mért tördeled kezed?

MALA Ó, jaj nekünk. Meghalt, halott, halott. Végünk, kisasszonykám, ez a mi végünk. Ó, szörnyűség - nincs már, nem él, halott.

ASZTRID Lehet az Ég ilyen gonosz?

MALA Az Ég nem. De Hablaty lehet. Ó, Hablaty! - Ki hitte volna róla? - Hablaty! -

ASZTRID Miféle ördög vagy, hogy így gyötörsz? Ily kín csupán a zord pokolban ordít. Hablaty öngyilkos? Ha az, felelj: az. S e kurta az több mérget hoz nekem majd, mint baziliszk halál lövő szeme. Ez az-ra nem leszek az, aki voltam. Vagy hunyd be a szemed s úgy válaszolj: az. Mondd: az, s ha él, felelj tagadva: nem. Ez dönti el halálom, életem.

MALA Hisz láttam a sebét, ennen-szememmel. Ó, Istenem - itt volt mellén a seb: Oly szörnyű hulla volt, oly szörnyű-véres, mint a hamu, fakó, vérébe fagyva, csupa aludt vér - ott ájultam el.

ASZTRID Ó, szív, szakadj meg! - tört szívem, repedj meg! Szemem, bezárlak, légy örökre rab te! A porba, portest, az élet oly olcsó. Födjön be Hablattyal egy koporsó.

MALA Ó, ó, Dagur, te legjobb pártfogóm! Kedves Dagur! Te finom úriember! Miért is kellett halálodat megérnem!

ASZTRID Mi szélvihar fúj itten összevissza? Megölte Hablatyot s Dagur halott? Ó, jó unokabátyám, jobb uram, te! Zengj végítélet harsonája, harsogj, Mert hát ki él, ha meghalt ez a kettő?

MALA Dagur nem él, Hablaty számkivetve, ő ölte meg Dagurt s számkiűzték.

ASZTRID Nagy ég! - Hablaty ölte meg Dagurt?

MALA Ő, ő bizony - irtózatos -, de így van.

ASZTRID Ó, kígyószív rózsálló szín alatt! Sárkány lakott-e ily dicső odúban? Nyájas tyrannus! Angyali cudar! Farkasfogó bárány! Hollók galambja! Undokságoknak égi látszata! Kész ellentéte annak, mit mutattál! - Te kárhozott szent és tisztes gazember! Ó, természet, mi dolgod a pokolban, hogy egy ily ördögi gonoszt a tiszta testnek gyorsan-múló mennyországába zártál? - Kötöttek-e ily gyatra könyvet ily szép kötésbe? Ó, hogy élhet a csalárdság e cifra kastélyban!

MALA Ne higgy nekik, mind hűtelen, mind hitszegő a férfi, mind kétszínű, álnok, gaz, semmiházi. Jaj, hol legényem? Szíverősítőt: Megvénít a gond. Amit Hablaty tett, szégyenletes.

ASZTRID Pörsenjen ki a nyelved, hogy így beszélsz. Ő nem szégyenre lett. Elszégyenülne homlokán a szégyen: Ez az a trón, melyen a tisztességet a földgolyón királlyá koronázzák. Jaj, mily bolond voltam, hogy sértegettem!

MALA Hát így beszélsz a bátyád gyilkosáról?

ASZTRID Beszélhetek-e másképp az uramról? Szegény uram, neved milyen nyelv áldja, ha háromórás asszonyod lehordja? - De mért is ölted meg bátyám, te gaz? Mert gaz bátyám megölte volna férjem. Hát balga könny, menj vissza kútfejedhez: Csupán a búnak jár ki ez adó. S így - tévedésből - áldozz az örömnek. Él férjem, kit majdhogy megölt Dagur. S Dagur halott, ki majd megölte férjem. Mily nagyszerű; miért sírok tehát? Egy szó - sötétebb, mint Dagur halála, gyilkolt meg engem: vajha elfeledném, de úgy belevésődött az agyamba, mint szörnyű tett a bűnösök fejébe: „Dagur halott, Hablaty számkivetve", e „számkivetve", e szó „számkivetve" ölt meg sok száz Dagurt. A halála gyász volna, nagy, ha ennyi volna csak: De hogyha a zord gyász nem jár magában, s okvetlenül hoz még több új csapást is, mért nem követte ezt: „Dagur halott", „Meghalt apád", „anyád" vagy mind a kettő, hogy újra sírjak, újra fölzokogjak? De hogy Dagur után hátvéd gyanánt jött: „Hablaty számkivetve", mind megölték, apám, anyám, Dagurt, Hablatyot és Júliát. - „Hablaty számkivetve" - Nincs vég, határ, mérték e szóba semmi, nincs mód halálos mélységére menni. Apám, anyám, Mala, merre van hát?

MALA Dagur holttesténél, mind őt siratják. Hozzájuk mennél? Én majd elvezetlek.

ASZTRID Hadd mossák könnyeikkel a sebét. Nekem marad Hablatyomért, elég. Vedd föl a hágcsót: ez is árva lett, elhagyta Hablaty, mint engemet. Kívánta, hogy ágyamhoz út legyen, de mint leány halok meg, özvegyen. Jöjj, hágcsó, jöjj, Mala, nászágyba vágyom, nem Hablaty, Halál csókol ez ágyon.

MALA Menj a szobádba: Hablatyot hozom. Ő megvigasztal, a helyét kitudtam. Nem hallod? Itt lesz, még ma éjjel itt lesz. Viggo barát tanyáján rejtezik.

ASZTRID Add neki gyűrűm, hisz szívem ura, s kérd, jöjjön el a végső búcsúra.

Elmennek