A nyári szünet még csak egy hete kezdődött, de én már is unom magam. Mindent, amit akartam azt már megcsinálta. Elolvasni mindin könyvet, ami a könyves polc tetején volt: pipa. Kertészkedni: pipa. Lady-vel a német juhásszal játszani és őt megfürdetni: pipa és pipa. Minden kész ezért van az, hogy jelenleg a hintaágyon ülök, és csak merengek. Nézem a szomszédos erdőt és házakat. Egyszerű építésű kis otthonok, melyekben családok laknak, boldogan. Ahogy a nap fénye rásüt a háztetőkre olyan mintha ezernyi kis pirosas szentjánosbogár fénye ragyogna. Mellettük az erő sötét és rejtelmes, ahogy a napsugár átszűrődik a lombokon. Kiskoromban mindig az erdőben akartam játszani, de Victoria néni soha sem engedte. Azt állította, hogy szörnyű lények lakják és olyan dolgok történetnek azokkal, akik beteszik oda a lábukat, amiről nem szívesen beszélne nekem. Ezért csak távolról csodálom a mi kis híres erdőnket, miközben Vici néni közelít felém, mosollyal az arcán.

- Josie, drágám miért ülsz itt egyedül? – Foglal helyett mellettem a ringó hintaágyon. – Nem jössz velem és Isaac–al be a központra a nyár első fesztiváljára. Lesznek ott helyes fiúk is. – kacsint és lökdös a vállával. Én csak mosolygok rajta, mindig is az volt a célja, hogy felvidítson.

- Nem Vici néni. Nincs kedvem. - biggyesztem le a számat. Az ő mosolya is lehervad, de csak nem enged. Aranyszőke haja a vállára omlik, ahogy hirtelen feláll, a ringó ágyról. Kék szeme határozottságtól csillog a nap fényében.

- Josie Cox. Ennyire szégyelled a keresztszüleidet, hogy már mutatkozni sem akarsz velük? Hova lett az én ki vidám Jojom? – Teszi két kezét csípőre. A virágos kis ruháját viseli, ami a kedvence viselete, mivel kiemeli homokóra jellegű alakját. Az enyhe szellő csak úgy néha meg megemeli a szélét, mintha egy festményből lépet volna ki, hogy most megdorgáljon.

- Vici néni! – háborodok fel és próbálok morcos, durcás arcot vágni. – Megbeszéltük, hogy ezt a becenevet hanyagoljuk, olyan mintha egy nyúl neve lenne. – lopva rá pillantok és már is hátat fordítok neki. Egy pár pillanat után megint megszólalok. – Mellesleg nem szégyellek titeket csak nincs kedvem menni. Inkább itthon maradnék Lady – vel. Ugye nem baj?- próbálom bedobni a boci szemeket, de nincs is rá szükség, mivel nagynéném arca csak úgy ragyog egy újabb mosolytól. Feltápászkodok én is a hintaágyról, ő pedig magához ölel.

- Dehogy baj, te kis buta nyuszim. Csak ígérd meg nekem, hogy nem mész sehova és nem engedsz be a házba senki. – mondja, miközben még mindig nem enged el az öleléséből. – Bébiszittert ne hívjunk ugye? – felpillantok rá egy szúrós tekintettel és ő egyből kacagni kezd. Úgy látom, érti a célzást. – Jó, 17 éves leszel felfogtam, hogy már magasító nélkül is ülhetsz az autóban. - Nos, igen ez az én Victoria nénim humora, kissé különös és néha érthetetlen. Bólintok, mint, aki érti a viccet, majd felbontom az ölelést. Kezemet a szívemre teszem, a másikat pedig a magasba emelem.

- Én Josie Cox ezennel ünnepélyesen fogadom, hogy nem hagyom el a házat és idegent nem engedek be a házba, ha e fogadalmam megszegem a nyaram mosogatással és csigaetetéssel töltsem. – rövid, de hatásos eskü. Gyerekkorom óta ezt a fogadalmat mondom el és eddig soha sem szegtem meg így szándékomban áll most is megtartani.