Nagyot sóhajtva ültem az ágyon, s laptopomon kerestem a megfelelő zenét. Nyilvánvaló volt, hogy mindenkit le akartam nyűgözni. Olyat akartam amire azt mondják, hogy szörnyű és gyalázat, hogy neki kezdtem, hogy utána zokogva boruljanak a nyakamba, hogy ennél brutálisabbat nem hallottak még. Önző volt? Igen az, de egyáltalán nem érdekelt. Kerestem egészen régit, s mai számokat is, még a klasszikusok is megfordultak a fejemben, hogy esetleg kicsit átalakítom, vagy kiszínesítem, de azonnal elvettem. Ide ájulás kell. Zenei apokalipszis, amit csakis én tudok meggyőzően átadni, ezzel legyőzve a többieket. Hiszen az egy dolog volt, hogy Hoseokkal "összebarátkoztam", de ez nem volt protekció, nem volt mérv adó, és ezer másik ember is lehetett ugyanannyira elszánt és tehetséges, mint én, -ha nem jobb. Nem hagytam magam elbizonytalanítani, s nagy sóhajjal dőltem az ágyra. Három teljes órám volt még, nem aggódtam, hiszen fél óra alatt képes vagyok memorizálni a hangokat és akkordokat, már csak az volt a kérdés, hogy ez mi legyen.

Csak egy zene, egy egyszerű robosztus zene, amit el tudok játszani két szólamban, ami valószínűleg az összes tagnak tetszik, erős basszussal, s figyelnem kellett arra is, hogy ne keverjem hülyén a szólamokat, de sértse annyira a füleket, hogy megkérdőjelezzék a bátorságom. Mindenképp keverni akartam a korszakot, a stílussal, s ekkor fejembe pattant a zene. Ott volt a ritmusa agyamban, a hangokkal és a tempóval is, s hatalmas lendülettel vettem kezembe a számítógépet, majd letöltve a zenét azonnal konvertáltam a szólamokat kottákba, s skálákba. Szépen kiszedtem, minden felesleges effektet, majd papírt véve a kezembe, levittem az egészet egy oktávval, s úgy vetettem a hangjegyeket papírra. Ha ez sikerül, enyém a hely. Ennél őrültebb ötlet életemben nem támadt. Megfogtam gitáromat, leakasztottam a falról, majd egyből rákötöttem a hangosítóra. Remegtem az izgalomtól, idióta vigyorral fejemen. Lassan kezdtem el pengetni egyesével a hangokat, majd mikor már ment teljesen, hiba nélkül, megpróbáltam úgy, hogy nem nézek oda, fejből. Gyakoroltam, s mikor ez is megvolt, hozzá adtam a másik szólamot is, mely már egy cseppet nehezebb volt, de nem lehetetlen. Ment, sőt szaladt. Ujjaim már kidörzsölődtek, közel másfél órája már csak a számot, memorizáltam néhol bele vittem egy-egy rezonálást, vagy egy nem éppen oda passzoló ujj kombinációt, mellyel csak még jobban színesítettem az egészet. Ez tökéletes lesz, egyszerűen, akkora derű áramlott szét testemben, hogy nem bírtam visszafogni magam. Ezzel be kell, hogy fussak, s ha valaki felülmúl, akkor annak odaadom a fél tüdőmet.

Eljátszottam még magamnak párszor, majd a biztonság kedvéért fel is rögzítettem, hogy később meglegyen, majd kissé izzadtan, s kimerülve, letettem a teljesen átmelegedett hangszert. Korlátlan áram a mélynyomóknak, és még csak fizetnem sem kellett érte. Tényleg úgy éreztem, hogy ez maga a mennyország, és ez a meghallgatás csak a kulcs a kapujához, hogy a felhőkbe jutva beteljesítsem sorsom, melyért annyira vágytam.

Az órámra pillantottam, s láttam, hogy már csak kicsivel több mint fél órám maradt, így felálltam pár perces pihenőmből, s gitáromat beletéve tokjába az ágyra fektettem azt, majd én is neki álltam rendbe szedni magam. Nem öltöztem ki, de azért adtam a stílusomra, így felvettem egy fekete farmert, egy vele megegyező színű szakadt felsővel és egy kitűzős bőrkabáttal. Hajam tövébe egy kendőt kötöttem ,majd teljes pompámba indultam meg a kijárat felé. Izgatott voltam, de nem izgultam, nem idegességet éreztem, ami kellően meg is nyugtatott. Tudtam, hogy ha megőrzöm a hidegvérem, akkor hibátlanul eljátszom a számot, és lesz elég önbizalmam ahhoz is, hogy csalódás esetén, büszkén távozzak, -bár ezt akartam a legkevésbé, s emiatt folyamatosan hitegettem magam. Meg fogom nyerni! Engem vesznek fel!

Rágógumimat eszeveszett tempóban forgattam fogaim között, -félő volt, hogy állkapcsom kiakadt helyéről, s nagy vigyorral ajkaimon lépkedtem, a már teljesen kiüresedett kampuszon. Fél nyolcat mutatott a főépületen lévő torony óra, viszonylag hamar odaértem volna, de azért szedtem lábaimat, hiszen ciki lett volna bármiféle késés, az első benyomás igen is számított, főleg egy magamfajta maximalistának. Már teljesen sötét volt és csak a kikövezett járda, meleg színű lámpái adtak fényt lépteimnek. Hoseok utasításait követve először átszeltem a parkot, majd a főcsarnokból kiérve, egy hosszú egyenetlen út vezetett egészen egy beeső udvar részig. A tömeg egyre csak nőtt, s hangos diszkó zene szólt. Megmosolyogtam, ahogy közelebb érve, egyre több embert láttam, kik vagy beszélgettek, vagy ittak, vagy éppen saját hangszereikkel foglalkoztak, egészen a visítozó képkészítő lányokig, kik egymás haját fogva hánytatták a másikat. Gimis koromra emlékeztem vissza, hiszen sok ilyet láttam, de azért melegséggel töltött el, hogy most már felnőtt vagyok, s nem megrovó tekintetet kapunk, hanem jót nevetünk egymáson. Folytattam utamat, s akkor megpillantottam a beton medencét, melynek lámpái két oldalt húzódva a mélyedés peremén ki voltak égve, s a hangulat kedvéért színes lampionokkal volt megdíszítve a megfelelő fényhatás miatt. Hangulatos volt, igazi mini fesztivál, s a lépcsőn ülő diákok türelmetlenül várták a műsort.

Nem izgultam, hiszen tervemben biztos voltam, s szorosan fontam ujjaimat a gitártok pántjához, mely vállamon pihent, s úgy ballagtam tovább egészen a kis fa pódiumig, ahol egy emberekből alkotott sor jelezte a "versenyzők" állását. Odasétáltam, majd mikor rám került a sor, hatalmas mosollyal köszöntöttem a szőke hajú lányt, aki órákkal ezelőtt még a kert színpadán mutatta be a bandát, s köszöntötte a nézőket.

-Helló idegen! Üdvözöllek téged, te is a meghallgatásra jöttél? -pillantott fel rám, s eddig kezében tartott golyóstollát lehelyezte a műanyag asztalra.

-Igen. -feleltem elmélyült hangon, hiszen tudatosan vagy tudat alatt imponálni akartam a szép nőszemélynek. Még mindig nagyon tetszett a lány, s ha nem is gondoltam túl komolyan semmit, azért egy kis flört nem árt. Felrántottam egyik szemöldökömet, majd kacér félmosolyra húztam ajkam jobb felét.

-Név? Hangszer? Dal? -kérdezte, majd visszavette kezébe a kis íróeszközt.

-Kim Taehyung. Basszus gitár és Eagle-Eye Cherry-től a Twisted Games. -mondtam, s egyik kezemmel megtámasztottam az asztalt, s úgy hajoltam közelebb.

-Ez nem egy rock dal. -pillantott fel rám, ahogy a papírjára kezdte írni adataimat.

-Tudom szépségem, gondoltam okozok egy kis meglepetést. -mondtam, s rákacsintottam a szőkeségre, mire az csak egy mosollyal megforgatta szemeit, s folytatta az írást. -De ne aggódj tetszeni fog. -haraptam be alsó ajkamat.

-Rendben. Milyen stílusban fogod játszani, kedves Kim Taehyung? -húzta fel egyik szemöldökét, s hátradőlt székén.

-Alernatív Pornogrind. -vigyorogtam, majd másik kezem is ráhelyeztem az asztalra. -És mikrofont is kérek!

-Az alapból ott lesz a pódiumon, csak be kell állítanod, feltéve ha tudod, hogyan kell. -vigyorgott pimaszul, s hátralibbentette hosszú tincseit.

-Hogyne tudnám. -kacsintottam még egyet, mire a lány látszólag vagy nem vette a lapot, vagy csak csajos zavarában, próbálta felvenni a rideg jéghercegnő stílust, mely nagyon is tetszett.

-Hát rendben. Bár te vagy az első aki énekel is, bár furcsa, hogy egy ilyen számot így akarsz előadni. Nem lesz kicsit magas a hangodnak? -tette karba kezeit.

-Ne aggódj emiatt. Nem szokásom rosszat játszani. Valahogy be kell vágódni, nem? -kérdeztem, s elvettem felém tartó tollát, hogy aláírjam a versenylapom, s gyors ötlettől vezérelve ráfirkantottam telefonszámomat is.

-Furcsa ember vagy te Taehyung, de legyen. Itt a sorszámod, ötvennyolc. Itt végig sétálsz, majd hátramész a pódium mögé, a többi meghallgatásra várót meg fogod látni. -mondta, majd előredőlve, elvette tőlem a kis pennát, s felém nyújtotta a megfelelő papírt. -Ott lesz egy magas srác, barna hajjal és majd fel fogja olvasni a neved, ha az előtted lévő következik, odaadja a fülest és elmagyarázza a többit. Csak pofára ne ess a lépcsőn, kár lenne a szép pofidért. -tette két vékony kezét álla alá, s elmosolyodott.

-Nem fogok angyalom. -mondtam, majd gitártokomat leakasztottam vállamról, s annak merev elejére ragasztottam a lapot.

-Sok sikert! -intett, hogy most már igazán távozzak, s a mögém lévő emberekre pillantott, hogy fogadja őket is. Egy utolsó rossz fiús mosolyt villantottam, majd megfogva hangszerem, elsétáltam.

Elfoglaltam helyem egy kényelmesnek nem éppen tűnő lépcsőfokon. Még mindig nem izgultam, hiszen ha az ember közönség előtt nő fel, vagy képes hozzászokni, vagy nagyon jól el tudja magában nyomni az ilyesfajta lámpalázat. Nem volt lámpalázam, még úgy sem, hogy tudtam ennek nagy a tétje. Elővettem csodálatos gitáromat, majd a pengetőt két ajkam közé vettem, s elkezdtem hallásra behangolni a hangszert. Halk volt, s a kicsit hűvösebb levegő miatt, megfordult fejemben, hogy hamis lesz, ezért elkezdtem dörzsölni a húrokat, hogy viszonylag rendesen fel legyenek melegedve.

Az idő pergett, s jó pár számot lejátszottak már előttem. Jó volt hallgatni őket, hiszen imádtam, akár csak egy ütemet, vagy szólamot hallgatni, ha egy hangszerről volt szó. Voltak kik büszkén sétáltak le a színpadról, voltak akik kevésbé, vagy csalódottan, egy srác még bőgött is, s idegesen elhaladva mellettem, földhöz vágta trombitáját. Gonoszan elmosolyodtam, hiszen attól még, hogy lehet tehetséges, egy ilyen réz fúvóssal nem sokra mehet egy bandában, ha csak nem klasszikus zenekarba akart lépni. Nem akartam rossz indulatúnak tűnni, de azért megnevetettet.

-Kim Taehyung, basszus gitár! -hallottam meg nevem, s tudtam, hogy mindjárt én következek, ezért felálltam, s felcsatoltam gitárpántomat, majd nyakamba akasztva azt, zsebre vágva a kis pengetőt, a hang irányába kezdtem sétálni. Egy magas, barna hajú, szemüveges srác tekintett ide-oda, szorgosan a kezében lévő csipptetős táblára pillantva, míg jobb kezével fülében lévő fülesét igazgatta. Intettem neki, mikor már csak pár méter választott el, mire ő hatalmas mosollyal ajkain közelebb lépett. Ez a srác eszméletlen helyes volt.

-Üdvözöllek ötvennyolcas. Szóval, te lennél ez a bátor versenyző, hát nem semmi. -mondta, mikor szemben állt velem, s a papíron lévő adataimat kezdte olvasgatni, kitágult szemekkel.

-Személyesen. Kim Taehynug. -hajoltam meg, mire a másik is így tett.

-Kim Seokjin, a banda "menedzsere", bár ez elég vicces így kimondva. -nevetett, s a menedzser szót idézőjelbe téve görbe ujjaival, újra megszólalt. -Te következel, még van pár perced szóval ezt odaadom. Tedd be a füledbe, hogy halld a hangodat is, mert úgy látom, te leszel az első énekes. -nyújtott felém egy zöld mikroportot. -Az adóvevőt, pedig tedd a zsebedbe.

-Kösz. -mondtam, majd úgy tettem, ahogy mindent leadott nekem.

-A mélynyomóra kösd rá a gitárodat, de figyelj, hogy a piros csatlakoztatóba tedd a hangszert, mert a másik a szintetizátoroknak van. Azután állítsd be a mikrofont ami már kint lesz, csak húzd közelebb magadhoz, de figyelj mert a pódium kicsit öreg, és a deszkák eléggé instabilok. -tette fel egyik mutatóujját, mire válaszul elmosolyodtam. -Mond csak, nem izgulsz? Ez egy elég... hogy is mondjam, rendhagyó előadásod lesz. Merész húzás, tudod?

-Nem szokásom izgulni, ha valamiben biztos vagyok. -válaszoltam, s megigazítottam felsőmet, ahol kicsit gyűrődött a gitár pántja alatt. S éppen ekkor sétált le a lépcsőkön az előttem lévő személy, maga után vonszolva a szoprán gitárt, s nagy sóhajt hallatott, ahogy szó nélkül Seokjin kezébe nyomta saját lapját, majd tovább sétált.

-Azt hiszem eljött a te időd! Sok sikert. -mosolyodott el, majd széttárva hosszú karjait előreengedett.

-Kösz haver! Aztán hegyezd a füleidet. -fordultam vissza a lépcső tetejéről, majd gitáromat kezemben tartva, kisétáltam az aprócska színpadra.

A lécek tényleg rezegtek minden egyes lépésem alatt, ahogy a fa tákolmány széléhez sétáltam, s időközben a mikrofont is kezeimbe vettem, annak állványával együtt. Nagyot sóhajtottam, majd kicsit lejjebb engedtem, hogy számmal egy vonalban legyen, s minden utasítást követve, behelyeztem a hangosító megfelelő csatlakoztatójába a hangszert, s felegyenesedtem. Hosszú ujjaimat kicsit izzadtan kulcsoltam a mikrofon tetejére, s már magabiztosan szólaltam volna meg, hogy bemutatkozzak, s említsem hozományom, mikor egy mély hang kizökkentett.

-Ötvennyolcas, Kim Taehyung, gólya. -mondta, s felé tekintettem. Szőke haja magasan volt feje tetejére zselézve, s széles vállait megforgatva, napszemüvegét feljebb tolta, ahogy papíromat ellenőrizgette. -Az első vokál, és.... basszus gitár. -folytatta mire, felvontam egyik szemöldökömet. Ez most egy flegma kihallgatás, vagy mi? Ezt ugyan így én is eltudtam volna mondani, kevésbé lenéző hangnemben. Félrepillantottam, s jól megnéztem a "zsűri" többi tagját is. Az öt fiú ott ült a pódiumtól körülbelül tíz méterre, s tekintetük a szivárvány összes árnyalatát lefestette. Megpillantottam Hoseokot, aki csak egy nagy mosollyal biccentett egyet, mit azonnal viszonoztam. Mellette ült az előbb említett szőke, aki csak némán, kitágult szemekkel tanulmányozta a kezében tartott papírt. Középen az a hisztérika, nagy terpeszben pihentette szétnyitott lábait, s kritikus szemekkel kortyolt kezében lévő, piros műanyag poharába. Aztán az balján a kék hajú, aki kora délután a szintetizátorral okozott fülemnek akkora örömöt. Hideg tekintete ugyan nem rettentettet el, de furcsálltam, hogy ennyire érdektelen a környezet felé, mintha különösebben nem is érdekelné ez az egész. Pedig számomra igen is hatalmas tétje volt. Majd végül de nem utolsó sorban Jungkook. A bandavezér.

Szemei feketén és erősen voltak kihúzva, melyeket összeszűkítve pihentetett, ajkai között egy füstölgő cigaretta lógott, melyből néha nagyobbat szippantott, s egyik fekete bőrnadrágba bújtatott lábát átvette a másikon, s kicsit hátrébb dőlt a betonon. Kiemelte ajkai közül a dohányt, majd hangosan, s hitetlenkedve szólalt fel.

-Szóval te vagy az aki egy pop-számot fog előadni, ebben a stílusban? -vonta fel egyik szemöldökét, ahogy az előtte lévő, földön heverő papírlapot ujjai közé vette. -És énekelni is?

-Nagyon úgy tűnik! -jelentettem ki határozottan, s ugyan a lámpaláz még mindig nem kerülgetett, emiatt igyekeztem határozottnak, s bátornak tűnni.

-Kíváncsian várom, várom kis barátom. -Jimin nyálas, vinnyogó hangja csengett fülemben, s felhorkantott, mire mindenki ránézett. -Ez még nekem is nagy falat lenne, pedig elég régóta űzöm az ipart. -tette hozzá, s beletúrt rózsaszín hajába.

-Nem volt téma megadva. Valahogy el kell kezdeni. -nevettem fel, mély hangom határozottan csengett, s a pinknek intéztem minden szavam, hogy érzékelje, engem nem tud befosatni a nagyképű feje.

Hoseok elmosolyodott, s odahajolva a magas szőke sráchoz, kinek szemei akkorák voltak akár a mögöttem lévő reflektorok, fülébe súgott valamit, majd kicsi "o" betűt formálva ajkaiból, megszólalt.

-Akkor halljuk. Kim Taehyung, Eagle-Eye Cherry-től a Twisted Games című darabot.. -akadt meg szavában, s leolvasta papírról a stílust, majd folytatta. -alternatív pornogrind-ben. -meglepődöttsége, nem csak saját magán tükröződött, hanem a közönségen is, ahogy egy két ember felhorkantott, vagy kíváncsi tekintettel társainak súgott valamit annak fülében. A halk neszt, nem hagytam, hogy befolyásoljon, s zsebembe nyúltam márvány pengetőmért, majd megpengettem rajta egy két húrt.

-Semmi kéz és lábtörés? -kérdeztem flegmán, majd bekapcsoltam a hangszórót, s elvigyorodtam, kicsit talán flegmán, s nagyképűen.

-Csak dalolj vöröske, nem érünk rá egész este! -Jungkook szavai sem hagytak megijedni, nem foglalkoztam vele, csak nagy levegőt vettem, s belekezdtem az első szólamba.

Először halkan játszottam a bevezető pár hangot, majd csatlakoztattam az első többszörösített skálát, s ahogy készültem volna az első sorok éneklésébe, némán nyeltem egyet, hogy megsíkosítsam hangszálaimat, majd felcsendült mély hangom. Először csak a húrokat figyeltem, s ügyeltem, hogy minden trükköt, s akkordot hibátlanul játsszak, de ne túl mereven, s megmaradjon a zenei közvetlensége, lazasága. Felpillantottam, ahogy belekezdtem a refrén első sorába, s akkor láttam, amint a kék hajó, s Jimin csak üres tekintetekkel figyelnek, de nem hagytam magam. Folytattam, s mosollyal, teljes átéléssel folytattam a dalt, és most most jött a legnehezebb rész.

Úgy kellett már verejtékes ujjaimat végighúzni a teljes húrok hosszán, hogy egyszerre szólaltassak meg négy oktávnyi különbséget, s közben jobb kezemmel, mellyel sebesen karcoltam a pengetőt, magát a dallamot játsszam az énekhez. Először bizonytalanodtam el, de nem annyira, hogy elrontsam, hiszen nem ronthattam el. Felcsendült, kicsit rekedtebb hangom, hiszen ezt kívánta a dallam, majd minden erőmet összegyűjtve elkezdtem a sort. Fejemben peregtek a hangok, s magam előtt láttam az összes zenei képletet, teljesen átszellemülve a zenébe. Nem törődtem a ténnyel, hogy néznek, hogy kritizálnak agyban, hogy előttem több száz egyetemi diák kétkedve figyel, csak játszottam. S milyen jól tettem.

Hibátlanul fejeztem be, s hangomat kieresztve, éreztem, ahogy az erek megdagadnak csuklóimon, s nyakam vonalánál, az erő kifejtés miatt, de minden pillanatát élveztem. Az egészet. Eddig összeszorított szemeimet kinyitottam, majd végig vezettem a banda tagokon. Hoseok széles, fehér fogsoros vigyorral, és hatalmas szemekkel bólogatott, néha tátogva a zene szövegét. A szőke csak elhűlten nézett, s elismerően oldalra húzta ajkait, s a kis tollat mely eddig előtte pihent, kezeibe vette, s a papírtáblát áthúzta vele. Jimin, csak egy komisz mosollyal nyugtázta az egészet, s lábait keresztbe téve, előre dőlt, hogy aztán gyűrűzött ujjaival állát megtámassza. A kék hajú, kalapos csávó pedig elnyílt ajkakkal figyelt, s amúgy aprócska szemei, most nagyra nőttek, a színes lámpák fénye pedig tökéletesen tükröződtek bennük. Elvigyorodtam, s úgy fejeztem be a pár utolsó sort, majd egy nagy rántással, lezártam az akkordot, s elnémulva adtam meg a megfelelő, csilingelő befejezést műsoromnak.