Így, hogy kiírtam nem rész, nem tudom hányan fogjátok elolvasni, de azért én beleteszem szívem lelkem...

Először is, ami a legfontosabb. Nézzetek rá Usnk_On_The_Pad Szívhang című sztorijára, mert én vagyok az első számú rajongója. Szóval igen. Ha ezt elolvastátok, nézzétek meg, mert elképesztően jó!

De most, beszéljünk a lelkemről... Jó, nem csak arról, de azért ez jól hangzott.

Volt már olyan érzésetek, hogy tudtatok valamit? Nagyon szar érzés, higyjétek el. És most nem arról beszélek, hogy jajj, én megmondtam hogy ez lesz, stb... Nem. Én egy olyan sunyi kis gondolatra értem, ami megbújik a szíved legmélyén. Ott van benned, de mégsem érzed. Néha, mikor elég erőt szed össze, felszínre tör. Akkor elhesegeted, mert nem veszed komolyan. Ettől megint legyengül. De benned akkor is ott van. Ott van, és ha már AWS-nél tartunk, ő a fekete részed. Persze, ez elég nagy túlzás, de szerintem a lényeg átjön.

Szóval már mindegy, hányszor parancsoltál ,,álljt!" neki. Ő a részedé vált, te pedig félsz tőle. Ez nem egy sima megérzés. Ez egy ijesztő gondolat. Tudod hogy meg fog történni, de mégis félsz tőle. Ahelyett, hogy rákészülnél, próbálod elhinni, hogy nem vagy normális. Aztán eljön a pillanat. Eljön az, amikor ez a picike gondolat megelégeli azt, amit vele csinálsz. Lehet nem is ő. Valami. Vagy valaki. Elege lesz a szenvedésedből, abból, hogy ennyire rettegésben tart, csupán egy közelgő esemény.

Lehet kenni a karmára is, de leginkább magadat okolhatod. Csak is a te hibád, annyira bevonzottad, hogy ez lett. Teljesül a megérzésed. Csak éppen nem teljesen. Nem veled történik meg, te lemaradsz róla. És most nem arról beszélek, hogy azt kívánod ne legyen holnap szolfézs óra, erre lebetegszel, és a többiek járnak jól. Nem. Ez komoly dolog, ami azt hiszed, az egész szívedet, lelkedet, gondolataidat, testedet, mindenedet megváltoztatott. Még így is. Hogy te nem voltál ott.

Mert van egy város. Úgy hívják Solymár. Neked van egy kedvenc zenekarod, akik... Nem is. Erre nincs szó. Nem kedvenc, annál sokkal több. Ez egy megmagyarázhatatlan érzés, aki érzi az tudja, aki nem nem. Kívánom mindenkinek, hogy érezze, mert ők bizony boldogabbak mindenkinél. Szóval a zenekar. Aki egészen véletlenül az AWS. És nekik van egy énekesük, (meg persze a többi jómadár is) Siklósi Örs.

De nem csak ők. Lehetsz Shawn Mendes rajongó, lehetsz nagy rap őrült. Lehetsz oda meg vissza a komoly zenéért, és zúghatsz bele a kedvenc musical színészeidbe. Amikor tudod, hogy a kedvenced szülővárosába tartasz, és egyszerűen érzed, hogy ő is ott lesz, akkor már nem tudsz mit tenni. Vagy félsz, vagy boldog vagy. Én akarva, akaratlanul az elsőt választottam, ami azt hiszem nagyon nagy hiba volt. De talán nem. Ezt már sosem tudom meg.

Amit viszont biztosan tudok, hogy sok mindent megváltoztatott ez a félelem. Örs valóban ott volt, csak éppen én nem. Tőle jó egy kilóméterre álltam, ami látó és halló távolságon bőven kívül van. De nem. Ti ne ezzel foglalkozzatok. Ti azzal foglalkozzatok, ami rátok is vonatkozik. Vagyis a saját példámon kívül, az egész monológom. Hogy nem kell félni. Nem kell félni, mert felesleges. A jövőt nem tudod megváltoztatni, akkor sem, ha nagyon-nagyon akarod. Mert nem lehet. Minden úgy történik, ahogy kell neki. Neked pedig felesleges görcsölni rajta. És így végszónak: Komolyan féltem a kedvenc zenekaromtól?

Így a végére kell azért az önpromó, szóvaaal... Nemsokára jön az új rész, annyit ígérek, hogy nagyon-nagyon eseménydús lesz!!!