,,Egy sapkás alak közeledett felém. Mellettem Örs és Roni, így biztonságban éreztem magam. Az alak felnézett rám, pont a szemembe, mire jobban meg tudtam nézni az arcát. Sötét haja félig eltakarta a szemét, bajusza pedig a száját. Valamiért Petőfi ugrott be róla. De azért ő helyesebb volt mint a költő... Magasan tornyosult fölém, de ahogy láttam a többieket is lehagyta. Arca fiatalos volt, de mégis komoly. Barna szemei belefúródtak a tekintetembe, és szinte éreztem ahogy a gondolataimat keresi. Ilyesztő volt de mégis megnyugtatóan szimpatikus...
Örs megfogta a vállam és így szólt:
- Berni, bemutatom a basszgitárosunkat, Somát. - mutatott a srác felé. Tehát új csapattag...

Már megint... Ezt nem hiszem el. Egyáltalán, ki a franc az a Soma? És miért mutatta be nekem Örs. Legközelebb inkább nem zabálom tele magam éjfélkor ha tudom hogy kövi nap péntek... Egy pillanat. MI?!! Háromnegyed nyolc van!!!

Lesfutottam a lépcsőn, aminek a következtében telibe trafáltam az ebédlő asztalt. Nagyszerű. Felkaptam a tegnap lerakott táskákat, a számba öntöttem egy adag müzlit, és már rohantam is vissza a szobámba. Felkaptam egy egyszerű ruhát, bedobáltam a tankönyveket, és kifésültem a hajam. Ismét lépcső, cipő húzás, és ajtó nyitás. Már kezdtem volna megint sprintelni, mikor egy alakba ütköztem.
- Jézusom! - tántorodtam meg, mire a fiú elkapott.
- Ennyire ilyesztő vagyok? - nevetett.
- Nem, csak nem gondoltam hogy nyolc előtt itt fogsz állni, úgy hogy ez neked amúgy is kitérő... - néztem Bruckira, mire csak ennyit mondott.
- Alap hogy nem hagyunk egyedül.

Egy maraton lefutása után lihegve estem be a terembe. 7:59. Háhh!
- Felkeltél álomszuszék? - kérdezte kedvesen Örs mikor lehuppantam mellé.
-Ha, ha, ha... - kezdtem - Nem még alszom mint látod!
- Nyugi van! - hárította aranyosan- Délután megyünk a patakhoz? - kérdezte már halkabban.
- Persze. - örültem meg, hiszen már rég nem voltunk.
A kis eszmecserénket a tanár zavarta meg, ugyanis matekot tervezett tartani. Mit vétettem?!

7 unalmasnál unalmasabb óra után félhulla állapotban indultam haza ebédelni. A húgomat is ki kéne szolgálnom, mert beteg, és rám vár az ebéddel. Nagyszerű. Remélem azért este elengednek...

Délután fél négy körül, lepasszoltam Lilit is a barátnőjéhez. Nagyszerű.
Összeszedtem pár cuccot, bedobtam a tatyómba, majd rohantam is le a lépcsőn. Tárcsáztam a számot, és pár csengetés után fel is vette.
- Halii - szóltam bele - én most indulok, te merre?
- Öhm... - Kezdte pont úgy mint aki most kelt fel - 10 perc és ott vagyok. - mondta végül.
- Oké! - tettem le nevetve.

Már majdnem elértem az erdőt, amikor furcsa érzés fogott el. Mintha figyelnének.
Óvatosan hátra néztem, és valóban jött felém egy kapucnis alak. Nem ilyen pulcsija van Roninak is? Mindegy, most rohadtul nem ez a lényeg. Kíváncsiságból befordultam egy sarkon, ahol még kb sose jártam. Az alak jött utánam. Egyre közeledett, szinte alig volt köztünk másfél méter. De olyan ismerős a járása, a ruhája, a kilógó tincsei. Hirtelen ötlettől vezérelve megálltam. Igazam lett, a srác nekem jött és lecsúszott a kapucnia.
- Hülye vagy? - kérdezte.
- Inkább te... - morogtam - Miért követsz?!
- Csak meg akartunk viccelni Bruckival. - védekezett Roni.
- Ha ha ha... Nagyon vicces... És mégis mire számítottatok? Hogy sikító görcsöt kapok és elkezdek rohanni vagy mi? - nevettem.
- Kb igen - már ő is röhögött.
Elbeszélgettünk még vagy 5 percet, mire rezegni kezdett a telefonom.
- Óhh bazdmeg! - kiáltottam fel, mivel Örs már valószínűleg ott volt.
- Gondolom ez nem nekem szólt - tippelt Roni.
- Nem, de most rohanok bocsi! - öleltem meg, és már futottam is.
- Szia! - kiabált még utánam, mire csak gyorsan vissza intettem.
1 perc rohanás után már ott lihegtem a patak mellett... A tesitanár büszke lenne rám...
- Hát te? - kezdte Örs, de én még mindig nem kaptam levegőt. - Maratont futottál? - nevetett.
- Öhhh. - csak ennyit bírtam kinyögni mire megint csak röhögött...
- Na gyere - csapott maga mellé a földre - hoztam kaját. - mutatott a táskájára.
Egyből elvigyorodtam, és kiskutya szemmel lepattantam mellé. Egy doboz csokis keksz, egy már megbontott szotyi, és két alma megzabálása után, már volt erőm beszélni.
- Bruckiék meg akartak ilyeszteni.
- És azért futottál? - kérdezte furán.
- Nem... - sóhajtottam - Csak... Roni elkezdett követni, de kapucniban hogy ne ismerjem fel... - itt figyelmen kívül hagytam hogy kuncog - aztán mikor már majdnem ideértem, észrevettem hogy jön utánam valaki. Elmentem másik irányba, hogy hátha nem is engem követ, de jött utánam. - itt már fulladozott a röhögéstől - Aztán gondoltam hogy ez tuti Roni, mert ismerős volt a pulcsija (ismét nevetés) és mivel már majdnem utolért megálltam erre nekem jött... - és kész. Elvesztettem a barátomat, a földön fetrengett, annyira nevetett. Csak éppen rossz helyen...
Felsikítottam, de már késő volt. A kis hídról egyenesen a patakba esett, és bár nem volt mély, és fekve is kint volt a feje, mégis csak csuron víz lett... Úgy látszik ez őt nem zavarta, mert zavartalanul röhögött tovább... Most komolyan?!
- Azért ennyire nem vicces - nevettem már én is.
- De-hogy-nem - próbálta kinyögni.
- Azért kimászhatnál - próbálkoztam.
Egy pár perc múlva mikor abba tudta hagyni a nevetést kinyújtotta a kezét, jelezvén hogy segítsek neki.
Gyanútlanul odaadtam neki a tenyerem, mire hatalmasat rántott rajtam.
- Ááá - sikítottam, bár lehet jobb lett volna ha becsukom a számat... A következő pillanatban a patak langyos vizében találtam magam, alattam Örssel.
- Idióta! - kiáltottam rá, majd odébb gurultam.
- Bocsi, de ezt kellett. - nézett rám bűnbánóan.
- Akkor is hülye vagy. - fröcsköltem le.
- Tudom. - jelentette ki.
Hát jó, ezt megbeszéltük...
Még kb 10 percet beszélgettünk a vízben ülve, mire fázni kezdtem.
- Fázom. - mondtam egyszerűen, mire Örs nevetni kezdett, hiszen eddig tök másról beszéltünk... De én akkor is fázom na...
- Na gyere, akkor menjünk. - tápászkodott fel. Kinyújtotta a kezét, mire bizonytalanul ránéztem.
- Nyugi, most nem tudlak hova berántani! - nevetett.
Megfogtam a kezét mire valóban felhúzott.
Elindultunk hazafelé, elő a mi házunk felé véve az irányt. Hamarosan a kapu elé értünk.
- Hát, ez hosszú találkozó volt. - nevettem.
- De megérte! - nyomott egy puszit a homlokomra - Na siess átöltözni, mert ha miatta fázol meg azt nem bocsátom meg magamnak! - jelentette ki.
- Oksi - öleltem meg, majd könnyes búcsút vettünk, és elindult.

Bementem a házba és köszöntem. Hogy kinek azt nem tudom...
- Berni? - kérdezte anya.
- Neked is szia. - próbáltam viccelődni.
- Miért vagy csuron víz?! - nézett rám értetlenül.
- Hát öhm... - néztem végig magamon.- Hosszú sztori... - engedtem el.
- Na jó, öltözz át, és majd végig hallgatom. Van időnk! - vigyorgott rám ijesztően.
- Oké... - válaszoltam furcsán.

Fél óra múlva, már az itthoni kényelmes cuccomban ültem az ágyamon, és olvasni terveztem. Sikertelenül...
- Hallgatlak. - nyitott be anya a szobámba.
Egy sóhajtás kíséretében elhadartam az egész délutánt neki.
- Szóval ráestél Örsre. - jelentette ki.
- Látom megfogtad a lényeget... - morogtam.
- De most nem az? - nevetett.
- Hát... Nem tudom. - égtem.
Erre csak egy vigyorgást kaptam.
- Rendben békén hagylak. De 7-re gyere le, mert apa is haza ér akkorra és tudnánk vacsorázni.
- Hogyhogy? - kérdeztem, mivel úgy tudtam apu ma ügyeletes a rendőrségen.
- Elengedték, mert egy kollégája átvette a helyét. Annyit dolgozott már túlórában... - mondta, majd kiment a szobából.

Teljesen feldobódva keztem neki végre a könyvemnek, bár ki hitte volna... Nem tudott lekötni...