- Hé... - nézett rám Örs, mikor megérezte a sírástól remegő vállam. - Nyugi. Vége van.
Tudta. Tudta hogy nekem ez kell. Tudta hogy nem más bajom van, tudta hogy egy simítás a vállamon többet érhet ezer szónál.
Ezeket végiggondolva még boldogabb lettem, és ismét felzokogtam.
- Ssss... Most nevetsz ugye? - kérdezte, mivel valóban, fuldokoltam a nevetéstől. Igen, nekem vannak ilyen fura szokásaim, hogy ha sírok akkor elkezdek nevetni.
- Ih-gen - próbáltam kimondani több kevesebb sikerrel.
- Na, gyere ide. - Tolt el magától, és rám nézett. - Minden oké?
- Most már igen. - mosolyogtam rá.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szerencsére mindenki jól érezte magát, és összeismerkedtünk egymással. Bár egy két embert nem zártam a szívembe, tiszteletben tartottam hogy Örs számára fontosak, így megpróbáltam jó pofát vágni az egészhez.
Végül 9 óra után kicsivel előkerültek a hangszerek is, aminek a születésnapos nagyon örült. Csodálkozva és egyben ámulattal nézett rám, mire biccentettem hogy menjen már oda. Közelebb lépett a mikrofonhoz, Dani és Bence a gitárokat foglalták el, Roni pedig a dob mögé ült be. Nevetve néztem végig rajtuk. Mint 4 rosszcsont gyerek, úgy piszkálták a hangszereket, mire megszokták. Örs hátra szólt, mire Bence elkezdte az első akkordot, ami elsőre ismerős volt. Pár másodperc múlva becsatlakozott a másik gitár és a dob, majd az ének is. Elképesztően szóltak. A refrénhez érve páran annyira beleélték magukat, hogy egy lökést éreztem. Vivi karjaiba kerültem, Örs pedig felkapta a fejét. Aggódva nézett rám, mire felmutattam a hüvelykujjam, mire egy cseppet nyugodtabban folytatta a szöveget.
- Megvagy? - nézett rám Vivi.
- Persze, csak meglöktek egy kicsit. - Néztem a nem sokkal előttem álló srácra.
- Oksi, azért vigyázz.

Az elkövetkező fél órában a srácok zenélgettek, majd mikor kifogyott a zene táruk, lepasszolták a hangszereket a többi elvetemült gyereknek.
Rengeteget nevettünk, na meg persze kétszer annyit ettünk, mire éjfél körül Ronival futottam össze.
- Páran szóltak hogy lépnének, szóval kezdünk fogyni.
- Okés, úgyis így terveztem hogy kb éjfélig maradunk...
Lehuppant mellém a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk. Pár perc után egy kellemes csend állt be köztünk, mire óvatosan rám nézett.
- Mond csak... - kezdte - Te és Örs... Szóval ti... Ti most így... - szerencsétlenkedett, mire nevetve odafordultam.
- Igen? - szivattam.
- Érted na!
- Hát... Na jó lehet. Legjobb barátok vagyunk, semmi több. Azt hiszem.
- Azt hiszed? - somolygott.
- Igen, azt hiszem. - tartottam ki - Figyelj. 14 éves vagyok, nem tudom mi lesz később. Azt tudom hogy hálás vagyok nektek, és talán a legjobban Örsnek, mert megértetek engem. Nem találkoztam még ilyen rendes emberekkel Vivin és rajtatok kívül, az tuti, így fontosak vagytok nekem. Ennyi.
- Ohh. - nézett lefelé - Hát oké...
Aggódva próbáltam kiolvasni az arcáról egy csepp érzelmet, de nem jártam sikerrel. Vajon mit akart hallani?

1 óra körül négyen maradtunk a srácokkal. Viviék hazamentek, mert a tesói megunták, ő meg nem talál haza egyedül, így kénytelenek voltunk nélküle megvárni amíg mindenki elmegy.
Hulla fáradtan feküdtem a kanapén, mire két alak tornyosult felém.
- Szerinted alszik? - hallottam Roni hangját, és nehezen álltam meg mosolygás nélkül.
- Nem tudom, de valószínűleg igen. Várjunk kicsit hátha felkel. - áááá nem bírom!!!
- Oké, de nem lenne jobb hogy ha otthon alhatna? - érvelt Roni.
- És van szíved felkelteni? - förmedt rá Örs.
Néma csend.
Még mindig...
Itt vannak még egyáltalán?!
- Jó, és meddig hagyjuk aludni? - Adta meg magát Roni.
- Nem tudom.
- Nyugi ébren vagyok. - szólaltam meg végül, hiszen nem bírtam tovább.
- És hagytad hogy itt vitatkozzunk? - nevtett a két srác.
- Annyira jó volt hallgatni! - nevettem rájuk, amit... Lehet nem kellett volna.
Azzal a tipikus most kinyírunk fejjel néztek rám, mire őszintén megilyedtem.
A következő pillanatban négy kéz akart halálra csikizni, én pedig fuldokoltam a nevetéstől.
- Jó, jó el - égh!!! Hagyjátok abba!!!
Elengedtek, mire csak kapkodtam a levegőt.
- Most boldogak vagytok? - nevettem ismét, de erre csak bólogatást kaptam.
- Nagyszerű...

Végül kettőre estem haza, Roni kísérete mellet, és néma csendben lopakodtam a ház ajtaja előtt. Nem terveztem felkelteni a húgomat, hiszen holnap suli. Igazából le se kéne feküdnöm, mert mire megágyazok, és lefürdök a sok izzadt pogózó ember szagától, már 3 óra is lesz, az a maradék négy óra alvás meg már édes mindegy. Na majd meglátjuk.

Csörrent a kulcs, kinyitottam az ajtót, és beléptem. Gyorsan leraktam a táskám, és már rohantam is a fürdőbe. 20 perc múlva, pizsamámban ültem az ágyamon, és a továbbiakon agyalva bámultam magam elé.
Pittyent a Facebook, Örstől kaptam egy üzenetet.
Űrsikló🎤: Alszol?

Én: Nem, és nem is terveztem...

Űrsikló🎤: Oké, akkor nem csak én leszek holnap hulla ;D

Én: :3

A gyors üzenet váltás közben megvilágosodtam. AWS. Az egyik reggeli álmom... Lerajzolom...

Mindenképp grafit rajzot szerettem volna. Egy cseppet morbid, de mégse horror jellegű betűkkel. Amire ha valaki ránéz nem egy aranyos kis nyuszi jut eszébe hanem mondjuk egy farkas. Ezek a csodálatos metaforák... el tudom képzelni ahogy majd pár évtized múlva a gyerekeim hazajönnek az iskolából, és dicsekedve elújságolják hogy az én költői elemeimet tanulták... Na, térjünk vissza a jelenbe... Igen, ez így egész jó. Na lássunk hozzá...

Egy óra múlva elégedetten raktam le a ceruzámat. Nem pont úgy sikerült ahogy terveztem, de az eredmény tetszett.

A rajzolás után úgy döntöttem, olvasok egy kicsit. Na ezt nem kellett volna, utólag már látom. Elővettem az éppen aktuális könyvemet, és belelapoztam. Valahogy nem tudtam koncentrálni rá. Olyan unalmas most, lehet nem is kéne olvasn...