- Hát ez rohadt uncsi volt. - fogadott Dani, amint leugrottunk a kabinról.

- Igen Dani, nekünk is nagyon tetszett. - röhögte ki Roni, de szinte nem is figyeltünk már rá, hisz a folyamatosan káromkodásoktól hangos fülke is megérkezett, Örssel és Milánnal együtt.

- Annyira profik vagytok. - jelentette ki Brucki, és megveregette Örs vállát.

- Tudom tudom, nem kell ennyiszer mondani. - nevetett Örs, aki már egy fokkal kevésbé tűnt bosszúsnak. - Berni, minden oké? - fordult felém.

- Aham. - feleltem szűkszavúan - Egész jó volt. - mosolyodtam el.

- A táj, vagy a társaság? - karolt át Roni.

- Csakis a táj. - paskoltam meg a hátát, mire Örs jóízűen felnevetett. - De a társaság sem volt utolsó. - tettem hozzá.

- Örs, jól láttam hogy a te pulcsid kapott szárnyra félúton? - jött oda hozzánk Roni anyukája.

- Áh, nem csak egy Kamikaze galamb volt. - tagadta.

- Gondoltam. - bólintott. - Majd ha leértünk, visszamegyünk érte, rendben? - nézett ránk, mire egyöntetűen bólintottunk.

Nem sokkal később be is álltunk a sorba, hogy elindulhassunk visszafelé. A sorrend ugyan az volt, Dani és Bence következett, utánuk pedig mi jöttünk.

- Mehetünk? - kérdezte Roni, mire bólintottam.

- Csak a felszállás a nehéz... - röhögtem kínosan, de sok időm nem maradt rám, mert már fel is pattantam a bőr ülésekre.

- Na, túléltük. - állapította meg Roni, majd hátrafordult, Örséket nézni.

Egy hangos csattanás után halk pattogást lehetett hallani, majd a csendes tájat Örs hangja zavarta meg.

- Hát ezt nem hiszem el b*szki... - nézett fel az égre, a csendes erdő pedig már a mi nevetésünktől zengett.

A fél literes ásványvizes palack pedig nyugodtan gurulgatott le a dombon, egyre előttünk járva, majd eltűnt a szemünk elől.

- Ez nem a te napod Örs! - kiáltott hátra Roni, mire csak egy vállrándítást kapott válaszul. Ezzel nem lehetett vitatkozni.

Néma csend állt be, ami enyhén szólva kellemetlen volt. Minden erőmmel azon voltam, hogy feldobjak valami témát, de egyszerűen nem ment. Amióta ismerem a srácokat, nem volt még olyan, hogy nem tudtunk volna valamiről beszélni, akár Ronival, akár Bencével. Nem tudom mi ütött belém...

- Szinte hallom ahogy kattognak az agyadban a fogaskerekek... - nézett rám félmosollyal Roni, mire az arcom egy fokkal vörösebb árnyalatot vett fel.

- Csak azon agyaltam, hogy miért nem tudunk valamiről beszélni... - mondtam keserű mosollyal.

- Mert nincs szükség rá. - jelentette ki, miközben átkarolt, és bár valószínűleg csak beképzeltem, mintha egy fokkal közelebb csúszott volna hozzám.

- Hogy érted? - kérdeztem kicsit félve, amint ránéztem. Rám emelte tekintetét, és elmosolyodott.

- Te most félsz? - nézett mélyen a szemembe. - Tőlem?

- Mi? - kérdeztem meglepve - Nem! Nem tőled, csak annyira kellemetlen, hogy nincs témánk, és azért vagyok ingerült, be haragudj... - öleltem meg, már amennyire tudtam a becsatolt öv mellett.

Rögtön megéreztem a hátamon a kezét, amitől egy fokkal megnyugodtam. Óvatosan néztem fel rá, hátha ki tudok olvasni valamit a tekintetéből.

- Figyelj. - tolt el magától - Nem kell mindig beszélni. Hallgasd. - mondta, majd a mellettünk húzódó erdőre nézett.

Gyönyörű volt. Hogy mi? A csend. Az a mindent magába burkoló, megnyugtató csend. Amiben hallatszott a madarak fütyülése, és a lágyan fújdogáló szél is, amiben az emberek alapzaja azonnal elveszett. Hihetetlen volt. És még Brucki üvöltözése is csak néha zavart bele.

- Azta... - mondtam elképedve, és Ronira néztem. - Ne haragudj.

- Tudod hogy nem haragszom. - borzolta össze a hajamat kedvesen, majd ismét átkarolta a vállamat.

Az út végéig ültünk így, néma csendben, nyugodtan. Hihetetlen volt. Megnyugodtam, hogy nincs semmi zavaró tényező, ráadásul ő is ott volt mellettem. Úgy minden stimmelt.

- Na, mehetünk a pulcsimért. - érkezett meg Örs és Milán, mi pedig szemforgatva kezdtük követni.

- Várjatok. - torpant meg hirtelen Roni. - Akartok szánkózni?

- Roni, nem akarok ünneprontó lenni, de tavasz közepe van. - lombozta le Vivi, mire elnevettük magunkat.

- Igen igen, tudom, de vannak a kocsiban olyan műanyag szarok, amiken lehet hó nélkül is csúszkálni... - magyarázta nagy beleéléssel, én pedig látni véltem, ahogy a fiúk szeme egyből felcsillan. Vivivel segélykérően egymásra pillantottunk, de feleslegesen. Roni már a kocsi csomagtartójánál állt, a ,,műanyag szarokat" keresve.

Néhány másodperc múlva elégedetten lépett oda hozzánk, három kerek, műanyag valamivel a kezében. Gondolom ezek lettek volna a szánkók.

- Mehetünk. - jelentette ki, mire az egész kis csapat elindult felfelé a meredek lejtőn. Vivivel egymás mellett mentünk, egymásba kapaszkodva, bár ennek tényleg semmi értelme nem volt. Ha egyikünk borul, húzza a másikat is.

- Áááá - sikított hatalmasat Vivi, mire automatikusan összerezzentem. A felettünk lebegő kabinokból érdeklődve pillantgattak felénk, de mi megálltunk.

- Ja bocs, csak egy méhecske volt... - nevetgélt Vivi, mire Roni a szemöldökét ráncolta, Örs pedig a homlokára csapott.

- Azt hittem minimum egy vízihulla. - jelentette ki, megjegyzem, jogosan.

- Jó van na, megijedtem... - lökte meg a vállát finoman Vivi, ezek után pedig kitartóan meneteltünk tovább.

- Ott a szökevény. - jelentette ki Brucki, aki pár méterrel előrébb járt, majd a pulcsi után iramodott.

- Jézusom, hogy bírsz még ilyenkor futni? - lihegett Dani, majd nemes egyszerűséggel a fűbe rogyott.

- Gyere Dani, ne add fel. - nevettem rá, majd felé nyújtottam a kezem. - Mindjárt ott vagyunk.

- Nekem jó itt. - jelentette ki, és egy pár pillanat múlva már Vivi is ott ült mellette.

- Puhányok. - röhögte ki őket Roni, aki már ott is volt szerencsétlen pulcsi mellett.

Örssel ketten álltunk félúton a Dani-Vivi és Roni-Brucki párosok közt, majd a fiú tanácstalanul nézett rám.

- Merre? - nevetett.

- Ehh... - morogtam. - Ha már a te pulcsid, menjünk érte mi is. - tanácsoltam, majd nagy nehezen megtettük mi is a maradék 8-10 métert.

- Mit vétettem ellened, te pulcsi gyilkos?! Mond? HÁT MIT VÉTETTEM?! - kiáltott rám Örs pulóvere, vagyis az azt fejére terítő Roni.

- Nem nyert, nem Örs vagyok. - veregettem vállon, mire pár rövid szitkozódás után már állt is tovább Örs felé.

Amíg a srácok kibaromkodták magukat, én elindultam Viviék felé.

- Gyertek. - nyújtottam feléjük a kezemet - Szánkózunk.

- Mhmm - mondta Vivi kultúráltan

- Igen, muszáj, gyere. - ragadtam meg a csuklóját, és már húztam is vissza a srácok felé.

- Na szóval. - kezdte Roni, miközben meglóbálta a kezében tartott négy műanyag valamit. - Kettesével megyünk, mert csak négy van, és gondolom senki nem akar ide visszajönni. - vázolta, mire bólintottunk.

- Ugyan úgy menjünk párokban mint a libegőn? - tette fel a kérdést Vivi

- Hát azt nehezen, mert nem engedlek egy egyedül. - vágtam rá gyorsan.

- Úúú, akkor menjünk együtt - kezdett el ugrálni, a lány, miközben bociszemekkel nézett rám.

- Menjünk. - bólinottam. - De hatalmasat fogunk borulni, készülj fel. - tettem hozzá röhögve, mire Roni együttérzően megveregette a vállamat.

- Ki menjen egyedül? - tettem fel a kérdést, de hirtelen elgondolkodtam - Várjatok. Hol van Milán? - forogtam körbe.

Végül megtaláltuk Milánt, aki - mint kiderült - a szülőkkel együtt a kicsinál maradt.

- Akkor Roni és én megyünk együtt. - jelentette ki Örs, majd kivette a fiú kezéből az egyik korongot. - Ki kezd?

- Megyünk mi, és akkor lentről tudunk majd videózni. - ajánlotta fel Dani, majd Bencével együtt elhelyezkedett az egyik ,,szánkón".

- Három... - számolt vissza Roni - kettő
... - folytatta, de befejezni már nem tudta, mivel Örs erőteljesen meglökte a két fiút, akik ennek hatására leszáguldottak a lejtön.

Brucki ordítása, majd egy hatalmas borulás következett. Szerencsére úgy tűnt épségben vannak, hiszen a fiúnak még volt ereje elegánsan felmutatni a középső ujját Örsnek. A többiek felnevettek, mi pedig Viviel leültünk a korongra.

- Örs, ha minket is meglöksz, esküszöm, hogy... - kezdtem, de befejezni már én se tudtam.

- Áááá - sikított a fülembe Vivi, én pedig lehunytam a szemem a ránk csapódó gazok miatt.

Csodák csodájára nem borultunk fel Vivivel, egészen addig, amíg bele nem csapódtunk a gyanútlanul videózó Bencébe.

- Bocsi... - mondtam neki őszintén, miközben próbáltam leszállni a lábáról. - Ezért még kinyírom Örsöt...

- Ne aggódj, lesz segítséged. - jelentette ki, miközben az említett fiú Ronival karöltve gyönyörűen lefékezve megérkezett mellénk.

- Én a helyedben futnék... - tápászkodtam fel lassan, majd Örs felé indultam. Ő ekkor már a tanácsomat megfogadva messze járt, de nyomában már ott járt Bence és Dani is. Mi Vivivel vigyorogva néztünk egymásra, majd a menekülő szőkeség után iramodtunk.