Február 14.

Igen, valentin nap van!!! De, kezdjük szépen sorban. Az elmúlt jó pár nap sem telt kifejezetten eseménytelenül... Olyannyira, hogy tegnap este, Vivivel közösen sírtuk álomba magunkat, a szerencsétlenségünkön merengve...

Mielőtt belevágnék, egy nagyon fontos dolog: Az ikrek. Mármint, azon belül is inkább Márk. Valahogy úgy alakult, hogy sok időt töltöttünk el velük. De hiába. Tomi még úgy ahogy kijött a srácokkal, de Márkot, mintha kicserélték volna.

Szinte élvezte, amikor a fiúkat szivatta, egyfolytában visszaszólt nekik, és a társalgásaik sem a baráti féléből valók voltak... Egyre kevésbé tűrtem, ahogy viselkedett velük, aztán olyan történt, amit soha nem gondoltam volna.

A fiú, egyik nap, csak egyszerűen elém állt, és megkérdezte, lenne-e kedvem moziba menni vele. Amikor én látványosan alig bírtam őt elviselni! De! Ha ez még nem lenne elég. Ezt mind a srácok szeme láttára tette velem.

Amint kimondta, teljesen lefagytam. Természetesen, ahogy felocsúdtam, rögtön rávágtam, hogy nem. Persze, normálisan megfogalmazva. Elmondtam neki, hogy majd ha nem lesz ilyen paraszt a barátaimmal, és gyökerestül változtat ezen a gerinctelen stílusán, na akkor talán nem kapok majd hányingert tőle. A többi meg ráér, hiszen nem valószínű, hogy ezek be fognak bármikor következni.

Ezek után otthagytam, és elindultam a srácok felé. Próbáltam leolvasni valamit az arcukról, de a végeredmény őszintén meglepett... Na de ezt majd később.

Szóval igen. Ennyit Márkról. De most térjünk is át, a kövi témára.

Az egész egy vasárnapi színház jeggyel kezdődött. Péntek délután, Örs a kezembe nyomott egy borítékot, amiben mint kiderült, két jegy volt, a Vígszínház Padlás című darabjára. Elképesztően örültem, már hónapok óta tervezgettem, hogy meg kéne nézni, és azzal, hogy a fiú figyelt erre, teljesen levett a lábamról.

Természetesen igent mondtam, és vasárnap el is mentünk a darabra. Amellett, hogy baromi jó volt, (bár Örs részéről inkább nem nyilatkoznék...) mégsem emiatt maradt emlékezetes számomra ez a nap.

Miután sikeresen eljutottunk a Solymári buszhoz, négy csávó, elég feltűnően kezdett bámulni rám. Persze Vivi az ilyeneket egy ,,Mit bámultok, szellemet láttotok, hm?!" mondattal el is intézi, de sajnos én nem ilyen vagyok. Teljesen oda voltam, próbáltam nem feléjük nézni, de mind hiába. Nem tágítottak.

Egy idő után, Örs is észrevehette őket, mert közelebb lépett hozzám, és rákulcsolta a kezét az ujjaimra.

Meglepetten néztem rá, de hamar leesett miért csinálja. Gondoltam oké. És be is jött. Ugyanis a négy srác, amint jött a busz, felszállt a tőlünk legtávolabb eső pontra, és amíg mi el nem hagytuk a járművet, ott is maradtak. Nem tudom mi lehetett ilyen ijesztő Örsben, de a célt elértük, tehát nincs okom panaszra.

Következő nap, a Vivivel megbeszélt időpontban találkoztunk a parkban, ahonnan egyenesen hozzánk jöttünk beszélgetni. Lányos délután, pár órára még Lili is csatlakozott hozzánk, de a fiúkat szigorúan kizártuk. Persze, tartottam tőle, hogy Roni megint eljátsza a ,,kihagytok a pizsipartiból" dumáját, amitől azt hiszem jogosan féltem (gondolva az előző következményeire) de szerencsére nem történt meg.

Ahogy mi is, ők is elfoglalták magukat a hétvégén, Brucki elmondása alapján, pedig végre tudnak dolgozni a lemezen. Azért azt megnézném, ahogy ők dolgoznak, de ez inkább legyen az ő dolguk...

Miután átestünk egy kiadós sütizésen (Vivi mániája, hogy csak agyon cukrozott, tartósítószerben tocsogó egészségtelen kajákat együnk) el is indultunk hazafelé, ahol a húgom is csatlakozott hozzánk.

- Na, mesélj csak Sáriról... - kezdtem vigyorogva, mert én, mint jó tesó, már tudtam a történet felét.

- Ne már... - forgatta a szemét Lili, de végül beadta a derekát, és vörös fejjel elmesélte, hogy mi történt.

A sztori a következő: Lili, nagy nehezen megfogatta a tanácsomat, és egyik szünetben odament a lányhoz. Azóta, egymáson lógnak, és felváltva áradoznak nekem Somáról, hogy milyen aranyos, meg jujj, képzeljem mit csinált.

Ezt velem ellentétben a fiúk nagyon élvezték, és bár nem volt lehetőségük sokat találkozni Somával, mindig nagy érdeklődéssel figyelték a lányok beszámolóját. Elmondásuk alapján a fiú nagyon ,,menőn" tud gitározni, amit Dani egy fuldokló röhögéssel reagált le.

Erre Örs hátbavágta, mire köhögni kezdett. A nagy zajra feljött anyu is, és egy pohár vízért zavarta le Danit, majd közölte a fiúkkal, hogy késő van, ideje menni. Ezt hétfőn, olyan fél kilenc örül. Csak jelezném, hogy kedden 4-en késtünk, és Dani óra közben (hiányzott a tanár, össze voltunk vonva) háromszor kezdett el köhögni. A harmadik után leküldték az orvosiba.

Szóval a fiúk után Vivi is egyből megkedvelte Somát, és úgy látszik csak bennem van egy egészséges nővér ösztön... Mindenesetre addig jó, amíg nem látom azt a fiút a házunk körül, még ha gitárt hoz magával, akkor sem.

A húgom sztorija után (jó hosszan ecsetelte Soma hajának a színét) már anyu szerint épp vacsoraidő volt, úgyhogy vonulhattunk le enni. Ez mind szép és jó lett volna, ha az ebédlő ablaka nem az utcára néz.

A fiúk, miután kizártuk őket (és a legnagyobb meglepetésemre a lemezen sem dolgoztak...) úgy döntöttek, hogy kintről szórakoztatnak minket. Nem tudom pontosan hogy mit csináltak az ablakunk előtt, de csoda, amiért Vivivel nem fulladtunk meg a röhögéstől...

Anyuék az elején furcsállták, hogy nem bírjuk abbahagyni a nevetést (Vivi egyszer le is esett a székről, ettől meg a srácok kezdtek el röhögni) de egy idő után rákenték arra, hogy kamaszok vagyunk. Persze. Roni meg véletlenül sem borult le Brucki nyakáról, áhh...

Vacsora után felrohantunk a szobámba, és halkan kiabálva próbáltuk a fiúk tudtára adni, hogy nem, akkor sem engedjük be őket, ha nagyon akarják, és hogy húzzanak vissza dalokat írni, mert így sosem lesz lemez.

- Nincs ihletünk. - jelentette ki Örs a kapunkon támaszkodva, mire megforgattam a szemem.

- Mikor van... - suttogta Vivi, mire csúnyán néztem rá.

- Figyi. - kezdtem összeszorult torokkal, de rájöttem, hogy ez így nem jó. - Várjatok.

Gyorsan átrohantam Lili szobájába, és miután felvázoltam neki a szituációt, elküldtem, mondván terelje el anyuék figyelmét.

Mi Vivivel leslisszoltunk a lépcsőn, én felvettem a kabátomat, ő pedig miután meglátta, hogy 2 fok van kint, kijelentette hogy majd őrködik.

A srácok elé érve próbáltam összeszedni a gondolataimat, és kúltúráltan elküldeni őket...

- Srácok... - néztem rájuk, de bár ne tettem volna! Mindannyian kiskutyaszemekkel néztek rám, komolyan megsajnáltam őket. - Nem lehet... - suttogtam elfojtva a könnyeimet, hiszen eszembe jutott miért van itt Vivi. Bántja valami, és én nem hagyhatom cserben.

- Nem lehet! - fakadtam ki, kissé hisztérikus hangon, mert Dani és Brucki reflexből hátraléptek.

- Oké. - jelentette ki Roni. - Berni... - szólt - Nézz rám. Semmi baj oké? - kérdezte, mire bólintottam. Lassan a fiúknak is leesett, hogy minden oké, és egy ,,jó éjt/ jó szórakozást" után el is indultak a kapu irányába, Örs viszont ott maradt.

- Minden oké? - kérdezte mélyen a szemembe nézve, mire óvatosan megráztam a fejem.

- Nem igazán... - nyögtem ki.

- Tudok... - szólt, de közbevágtam.

- Nem. Minden oké lesz, csak ez most kell. - mosolyodtam el, majd odaléptem hozzá, és megöleltem.

- Jó éjszakát. - tette hozzá, majd hosszú szövetkabátját maga előtt összehúzva kilépett a kapun.

Kiálltam az utcára, hogy lássam ahogy szőke tincsei eltűnnek a sötét úton, és ahogy néztem, egyszer csak megfordult. Megfordult, mintha csak mondani akart volna valamit, de végül nem tette. Talán jobb is. Én pedig hagytam, hogy a sarkon befordulva, világító haja végleg eltűnjön a szemem elől.