Február 4.

Még mindig félkómásan tántorogtam a suli felé, mondjuk ez nem újdonság, valószínűleg 12. osztály utolsó napjáig így lesz...

Beléptem a terembe, hol viszont csak Brucki és Dani voltak. Apokalipszis van, vagy mi?

- Hát ti? - kérdeztem félig álmomban.

- Inkább te... - nevetett Brucki, mire körülnéztem.

- Hupsz... - esett le, majd átmentem immár (remélem) a saját termünkbe.

Egy csodálatos ténfergés után, kínosan ülök le a padomba, és készülök a srácok szadizására. De hiába. Örs egy óvatos nevetés után elengedte a témát, Roni egy vállveregetéssel le is tudta a gratulációt, Vivi pedig már megszokta hogy reggel zombi vagyok, így nem tulajdonított neki túl sok mindent.

- Jutottatok valamire? - tértem a tárgyra ami miatt korábban keltem.

- Ja, írtunk pár dolgot, de még várjuk Daniékat. - mondta Roni - Amúgy nem akarnak már jönni?

De ekkor az említettek be is toppantak az ajtón, kezükben egy-egy papírral.

- Szóval az AWS-t egy rövidítésnek gondoltátok, és most kell három szó, ami lehet a zenekar teljes neve. - összegezte Vivi, aki a hétvégi utazása miatt lemaradt pár dologról.

- Igen, nagyjából ennyi. - bólintott Bence, majd lerakta elénk a papírt, amin a szóba jövő nevek szerepeltek.

- Ez mind angol... - néztem rájuk furán.

- Igen. - bólintott Dani - Oké, nem vagyunk zsenik, de analfabéták sem...

- Oké, azt gondoltam, de magyar szóba se jöhet? - kérdeztem.

- Ha mondasz magyar szót duplavével, akkor átgondoljuk. - nevetett Brucki.

- Tudom! - csettintett Örs - Wass Albert.

- És akkor SWA lesztek? - vihogott Vivi.

- Akkor... - kezdte Roni, én pedig már előre féltem - Wass Sándor, Albert eltitkolt öccse... - mondta komolyan, mire kitört belőlünk a röhögés.

- AWS, alias A Wass Sándor. - összegeztem - Jó, akkor térjünk vissza az angolra...

De nem térhettünk, ugyanis bármennyire is szerettük volna órák előtt letudni, az én bénázásom, és Bruckiék késése végett, hamarabb mint gondoltuk, megszólalt a jelző csengő. Ritka pillanat, de mindkét osztálynak tesije volt, aminek köszönhetően együtt vonultunk le az öltözőkhöz. Legnagyobb meglepetésemre, Roni ahelyett hogy bement volna a srácokkal együtt, inkább a női mosdók felé vette az irányt, velünk tartva.

- Hülye vagy? - röhögtem, mikor be akart jönni utánunk.

- Kiközösítetek? - rebegtette a szempilláit, mire Vivi is elnevette magát.

- Mi? - tettettem a hülyét, majd szorosan magamhoz öleltem, a nálam majd' egy fejjel magasabb fiút - Soha... - tettem hozzá, majd bevágtam az ajtót, de azon keresztül is lehetett hallani Örs, száz közül is felismerhető röhögését.

3-4 perc múlva, a fiúk még mindig nevetve (lehet hogy ugyan azon...) jöttek ki az öltözőből, amikor mi már a radiátoroknál álltunk.

- Remélem tudod, hogy most megsértődtem! - húzta fel az orrát Roni.

- Nyaa, gyere ide... - tártam ki a karom.

- Még mit nem! - kiáltotta, majd karba tett kézzel szimbolikusan elfordult.

- Istenem... - motyogtam, mire egy tanár mérgesen nézett rám. - Ezt meddig fogja csinálni? - hagytam figyelmen kívül, és súgtam oda Daninak.

- Áhh, pár óra és megunja... - felelte nevetve.

- Gyerekek, a tanárnő megbetegedett, össze lesztek vonva! - jelentette ki a tanár, mire Roni nemes egyszerűséggel ráugrott a mellette álló Bencére.

- Kérem, kultúráltan örüljenek... - mondta mosolyogva a tanár, mire a két osztály röhögésben tört ki, Örs pedig követve az utasítást, sírást imitálva átölelte Danit.

- Köszönöm. - tette hozzá a tanár, mire csak még jobban nevettünk.

Végül szétszéledtünk, három csoportba. Van aki kint az udvaron focizott, egyesek a terem egyik felében kosaraztak, mások pedig csak elvoltak. Természetesen mi is ebbe tartoztunk, és a fiúk éppen a gyűrűt szapulták.

- Örs, nagyon le fogsz esni... - mondtam, majd inkább alá húztam egy jó vastag kék szőnyeget.

Jó tettem, ugyanis a következő pillanatban, egy puffanás kíséretében lefordult a karikákról, és a padlón kötött ki.

- Szívesen - tettem hozzá, mire a többiek elröhögték magukat.

Vivi próbált kézen állni, több kevesebb sikerrel, Roni pedig tette az agyát, és egyfolytában mérgesen nézett rám.

Oda fordultam felé, hogy tisztázzam, ő fiú, és bármennyire is hülye, nem jöhet be, de hirtelen egy ütést éreztem a tarkómon, a következő pillanatban pedig Roni kapott el, megmentve a földhöz csapódástól.

~~~~~~~~~~~~~~

Hunyorogva nyitottam ki a szemem, de ahogy megpróbáltam odébb fordítani a fejemet, szédülni kezdtem.

- Jó vagy? - hallottam magam mögül egy ijedt hangot.

- Mi történt? - kérdeztem kitérve a válasz alól.

- Jól vagy? - kérdezte Roni, már egy fokkal ingerültebben.

- Nem... - sóhajtottam. - Mi történt?

- Én voltam. - szólt egy másik, ismeretlen hang. - Bent fociztunk, és véletlenül rossz irányba rúgtam a labdát... - mondta bánatosan, egy mint kiderült, 9-edikes srác.

- Szóval fejbe rúgtál... - röhögtem el magam.

- Na, látom a humorod nem ment el... - ült oda mellém Roni.

- Nem, az soha... - mosolyogtam rá.

Azt hiszem kicsit tovább bámultuk egymást mint kellett volna, mert a kilencedikes fiú közbe szólt.

- Khm... - krákogott, mire én felé fordultam, de Roni tekintetét továbbra is éreztem magamon - Akkor én most visszamennék oké?

- Persze, menj nyugodtan. - válaszoltam, és szándékosan nem néztem vissza a még mindig engem bámuló srácra.

Az ajtó csukódás után, végre megszólaltam.

- Mond csak... - néztem még mindig az ajtó felé - Miért nézel ennyire? - röhögtem.

- Csak azon agyaltam... - kezdte a fiú - Hogy ha beengedsz az öltözőbe... - folytatta, de befejezni nem tudta, ugyanis a mellettem lévő párnát az arcába dobtam.

- Istenem, de hülye vagy! - jelentettem ki, majd visszavettem a párnát, és óvatosan felültem.

Hát, ez nem volt túl jó ötlet... Azonnal megszédültem, és ijedtemben oda kaptam Roni vállához, amiben meg tudtam kapaszkodni.

A fiúra viszont a frászt hoztam, (azt hiszem még mindig az öltözőn agyalt) így idegesen meredt rám, nem tudta hova tenni a dolgot.

Mikor látta hogy szédelgek, a derekamhoz nyúlt, amitől viszont kirázott a hideg. Bár tudnám hogy miért!

Ezt is észrevette, és óvatosan elmosolyodott, de ahogy látta a szerencsétlen fejemet, le is hervadt az arcáról, és megszólalt.

- Feküdj vissza ha ennyire szédülsz... - mondta halkan.

- De olyan rossz úgy beszélni hogy följebb vagy... - motyogtam.

- Nem mintha amúgy nem lennék... - nevetett, miközben vissza dőltem.

Legnagyobb meglepetésemre, egyszerűen csak odébb tolt. Vagyis, nem. Nem csak. Ugyanis ahogy szorosan a fal mellé kerültem, ledőlt mellém az ágyra, úgy hogy én féloldalasan feküdtem a falnak támaszkodva, neki pedig lelógott a fél lába, és azzal dobolt a padlón. (Dobos átok...)

Felvont szemöldökkel néztem rá, ami elég nehéz volt, ugyanis kevesebb mint 30 centire volt tőlem. Inkább vissza fordítottam a fejem, mire elnevette magát.

- Nagyon vicces... - sziszegtem, de ő csak tovább nevetett.

- Jó, nyugi, abbahagyom... - próbálkozott, de nem túl nagy sikerrel.

A következő pillanatban, azonban kicsapódott az ajtó, és az orvos sietett be rajta, ránk sem nézve.

- Ne haragudjatok, gyerekek, de egy alsós elesett, és nem akarta abbahagyni a sírást - hadarta - úgyhogy fel kellett hívni a szüleit, akik... - de itt megakadt, ugyanis ránk nézett.

- Áron te is rosszul vagy? - nézett furán. Áron. De fura...

- Nem. - közölte szűkszavúan.

- Akkor... - kezdte - Áhh... - legyintett, és azt hiszem ebben benne volt minden.

Annak ellenére, hogy a doki végül nem cseszte le Ronit, a fiú felült, és odaengedte a helyére.

- Jó, akkor pontosan mi történt? - kérdezte.

- Nem tudom, elájultam... - mondtam, mintha csak azt közöltem volna, hogy esik az eső.

- De már jobban vagy? - tette a kezét a fejemre.

- Hát, nem kifejezetten... - válaszoltam.

- Bővebben? - faggatott.

- Megpróbáltam felülni, de szédültem, és most is szar a közérzetem. - mondtam, mire Roni elnevette magát. - Akarom mondani, rossz... - pontosítottam, mire a doki is elmosolyodott.

- Rendben, akkor tessék, itt egy csoki, ezt edd meg. - kotorászott egy fiókban - és ha lehet ma menjetek el a kórházba, nem lehet kizárni az agyrázkódást sem... - mondta, mire egy cseppet bepánikoltam.

- Egy nyamvadt focilabdától?! - csúszott ki a számon.

- Igen, tudod, bőrből van ami elég kemény... - magyarázta a nő.

- Én megölöm... - motyogta Roni, mire mindketten ránéztünk - Semmi... - legyintett.

Az orvos kérésére, haza kellett mennem, amivel volt egy kis gond. Ülni nem tudok, nem hogy gyalogolni...

- Áron, kísérd vissza jó? - kérte a fiút - Mondjuk nem úgy látom hogy problémát okozna... - mosolygott, mire elkerekedett szemmel néztem rá. Azt hiszem valamiről lemaradtam...

Végül sikeresen felálltam. Na, haladás! Átkaroltam Ronit, mire ő is megfogta a derekamat. De most szerencsére a hidegrázás elmaradt.

- Mehetünk? - nézett rám.

- Ühüm. - nyögtem ki, majd visszamentünk a terembe.

Ahogy beléptünk az ajtón, füttyögésre lettem figyelmes. Na ki? Vajon ki?

- Tisztázzuk, orvosnál voltatok, vagy esküvő szervezőnél? - kérdezte Örs, tisztes távolból, ugyanis az, hogy szédülök, nem jelenti azt hogy nem kevernék le neki egyet.

- Ha, ha, ha... - mondtam csak ennyit, majd leültem az egyik padra.

Miután a tesi tanárt is biztosítottam arról hogy jól vagyok, előszedtem a telefonomat a táskám zsebéből, és tárcsáztam is anyut.

- Szia! - köszöntem - Van egy kis gond...

- Mi történt? - hallottam az aggódó hangját. - Várj, a fiúk ott vannak?

- Igen, de ez miért olyan fontos? - csodálkoztam.

- Mert akkor biztosan nem olyan nagy a baj.

- Ja, tényleg, csak lehet hogy agyrázkódásom van! - csattantam fel.

Elmeséltem neki az egészet, majd megegyeztünk, hogy fél óra múlva itt lesz. Nagyszerű...

- Összepakolok oké? - fordultam a fiúkhoz, akik megvárták mi lesz.

- Oké, úgyis mindjárt csengetnek, majd segítünk lemenni. - jelezte Örs, hogy a lépcsőn gond lesz.

- Berni - szólt Vivi élesen - Gyere.

Szó nélkül mentem utána, (lassan, szépen, nyugodtan. Jobb a békesség...) és követtem az öltözőbe.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Ugye tudod hogy haláli cukik vagytok? - kezdett el ugrálni.

- Mi van?! - néztem rá értetlenül, miközben a ruháimat pakolásztam.

- Roni. Meg. Te. Nagyon. Cukik. Vagytok. - mondta egyesével.

- Nem... - motyogtam - Nem... Ő csak egy barát... - mondtam, de nem úgy tűnt, hogy meggyőztem a lányt.

- Persze... - hagyta rám, majd leült.

Sok minden cikázott a fejemben. Cukik? De... Roni tényleg csak egy barát. Egy nagyon jó barát. És biztos vagyok benne, hogy a másik három fiú is megtette volna ugyan ezt velem, ettől nem lesz más... De ugyanakkor Vivi, Roni legjobb barátja. Valószínűleg tudja mi van a fiúval, de... Ez akkor is, nem... NEM!

- Látom megfogtalak - nevetett Vivi.

- Csak nincs kedvem beszélni... - zártam le a témát, és kettesben maradtam a gondolataimmal...