Dec. 29.

Ezen a csodás reggelen is frissen és üdén ébredtem. Na persze... A tegnapi búcsúzkodás olyannyira elhúzódott, hogy bőven éjfél után aludtam el. Ma viszont találkoztunk a srácokkal, mégpedig délelőtt, szóval nem tehettem meg, hogy délig alszom. Miután kiszenvedtem magam, végre felültem az ágyamban, és lebotorkáltam a lépcsőn. Hatalmas pirospont, amiért nem estem el... Haladunk!

Gyorsan rendbe szedtem magam, hisz az óra már 10-et mutatott. Amíg ráérősen reggeliztem, meg is szólalt a csengő. Morogva felálltam, majd kinyitottam az ajtót, ami előtt egy vigyorgó Danit találtam.

- De jó a kedve valakinek - nevettem én is.

- Csak fogadtunk hogy vajon felkeltél-e már, és hát... - kezdte - Nyertem! - röhögött.

- Akkor látom elvagytok nélkülem is... - engedtem be az ajtón.

- Nem volt teljes a csapat. - mondta mosolyogva.

Egy gyors reggeli befejezés után, már indultunk is.

- Hova készülsz Szibériába? - nevetett Dani.

- Tudtommal korizni megyünk... - néztem rá csodálkozva.

- Oda is megyünk. - nézett rám most ő furán.

- Na. Ott hideg van. - jelentettem ki, mire csak kinevetett. - Ú, várj! - szaladtam vissza a tegnapi ajándékért, amit majdnem elfelejtettem.

- Hát ez? - vette szemügyre a tasakot.

- Majd meglátod! - vigyorogtam.

Nevetve léptem ki az ajtón, majd egy Danival végig beszélgetett út után végre valahára odaértünk a pályához, ahol... Ahol hogy, szépen fogalmazzak, már hallottuk a srácokat.

- Roni! - ordítottam neki - Ember, már a szomszéd utcából hallani a hangodat!

- És az én gyönyörű kacagásomat? - tette szívéhez a kezét Örs.

- Arról ne is beszéljünk! - nevettem, hiszen tény és való, hogy ha normális ember jár erre nem tudja eldönteni; ez egy koripálya, vagy állatkert?

Felkaptam a lábamra a korcsolyát, és felléptem a jégre. Természetesen a fiúk ezt nem akarták hagyni, úgyhogy körülvettek, és azzal ijeszgettek, hogy vajon melyik irányba fognak ellökni... Nagyszerű játék, tényleg.

Végül valahogy sikerült kitörnöm a jóakaróim köréből, mielőtt valamelyik idióta elkezdi ordítani hogy, ,,KÖR KÖZEPÉN ÁLLOK!"
Gyorsan löktem magamon egyet, és már el is hagytam a meglepett barátaimat. Lefékeztem, majd nevetve fordultam meg, hogy megnézzem, mennyire lepte meg őket, hogy tudok korcsolyázni. Azonban a négy megilletődött arc helyett csak hármat találtam, Brucki hiányzott.
- Szóval tudsz korcsolyázni - szólt egy hang a hátam mögött, mire ijedtemben majd' hátra estem. De csak majdnem.

- Nagyszerű megfigyelés - mondtam neki, miközben tovább siklottam.

- Gyere, borítsuk fel őket - javasolta Bence, és eszemben sem volt tiltakozni.

Tettünk egy kört, majd a srácok háta mögé kerülve én Ronit, Bence pedig Danit borította fel. Sajnos Örs megúszta, mert idejében észrevett minket és sikerült odébb csúsznia.

Nevetve néztem a két fiút, a jégen kiterülve. Már nyújtottam volna a kezem Roninak, amikor egy finom lökést éreztem a hátamon, ami sajnos elég volt az egyensúlyom elvesztéséhez.
- Basszus! - sikítottam, de már későn... A két fiú között hasaltam, majd mikor megfordultam, Örs vidám arcával találtam szemben magam.

- Cseles, de még tart a háború! - nevettem rá a karomat fogva, amit egy picit megütöttem.

- Jó vagy? - vette észre rögtön.

- Persze. - bólintottam - De segíts felállni! - kértem.

Odanyújtotta a kezét, amit megfogtam, majd ránéztem és elvigyorodtam.

- Ne, ne, ne! - esett le neki - Engedj el! - próbált iszkolni, de hiába... Rántottam rajta egyet, minek következtében kicsúszott alóla a lába, és a következő pillanatban már mellettem ült a jégen.

- Megérdemelted! - böktem meg a vállát - Ezt csak visszakaptad! - nevettem még mindig.

- Legalább én nem estem rád - szólt közbe, mire a többiek értetlenül néztek ránk.

- Asszem' lemaradtunk valamiről. - mosolygott Brucki, de én csak legyintettem.

- Hosszú sztori. - mosolyodtam el ahogy, eszembe jutott. - Nagyon hosszú...

Nagyjából egy órát tölthettünk a pályán, (közben Vivi is idetalált) mire Roni megszólalt:
- Bakker, hulla vagyok, együnk már valamit! - mondta kultúráltan.

- Oké, menjünk... - indultam kifelé, de Örs megfogta a kezem.

- Várj - szólt, majd odakiáltott a többieknek is - Mindjárt megyünk, csak egy utolsó kör.

Amint a fiúk beértek a melegedőbe, odacsúszott a palánkhoz.

- El akarod nekik mondani? - kezdte.

- Mi? - értetlendektem.

- A patakot. - magyarázta meg.

- Jaaa - esett le - Nem különösebben... De ha nagyon akarják, vagy ha te szeretnéd, nekem mindegy. Csak gondoltam az a kettőnk helye... - magyarázkodtam zavartan.

- Oké. Én is így gondolom. - tette hozzá, mire megnyugodtam.

- Egyébként - néztem rá - Mire ez a nagy komolyság? - nevettem, hiszen furcsálltam, hogy hirtelen ilyen komoly lett egy ilyen témától.

- Semmi, csak gondolkodtam. - hajtotta le a fejét.

- Ahham... - kezdtem - És miről?

- Hát... Nem annyira akartam hogy ők is odaszokjanak. Persze, imádom őket, de kábé nulla huszonnégyben együtt vagyunk, és néha kell egy kis nyugi.

- Értem, és természetesen átérzem. - mondtam. - De van még valami nem?

- Nincs. - vágta rá túl gyorsan - Jó, talán... - pontosított - Oké, van... - nevetett.

- Halljam! - bíztattam.

- Tudod, kicsit aggaszt ez a zenekar dolog. Egyszerűen mindig kitaláltunk valami frappáns nevet, plusz rengeteg basszgitáros jár a suliba. De ez valahogy nem akar összejönni.

- Figyelj, - kezdtem - emiatt ne aggódj... Ahogy titeket ismerlek, biztos hogy kipattan valami baromság a fejetekből a neveteket illetően. Basszgitáros, meg sosem létfontosságú. A Köddé válszt is csodásan előadtad egyetlen gitárral, hát még kettővel plusz dobbal. Ne félj oké? Ráadásul lesz egy meglepetésem is. - somolyogtam.

- Köszönöm - hálálkodott - Várj, mi? - esett le neki, mire elnevettem magam.

- Mindjárt meglátod, csak menjünk be.

Megragadtam a karját, majd beléptünk a melegedőbe.

- Na jó, mi ez az egész? - szegezte nekem

- Hát... - pirultam el - Karácsonypótlás? - nevettem el magam.

- De... - kezdte.

- Nincs de! - szóltam közbe - Semmi de! Tiétek, és ez van. - nyomtam a kezükbe a Dani által már ismert csomagot. - Vivivel együtt szereztük. - tettem hozzá.

- Na! - dünnyögte - Én csak elmentem vele, az egész az ő érdeme.

Roni óvatosan kivette a csomagból a borítékot. A srácok körül állták, és ahogy kibontotta, együtt kezdték olvasni. Danszinte már könnyezett (szinte, hiszen tartani kell a rocker imidzsét) Brucki elkerekedett szemekkel folytatta az olvasást, Roni egyre közelebb hajolt a papírhoz, így elgondolkodtam hogy majd teszünk egy kitérőt a szemészet felé, Örs pedig csillogó szemekkel ért a végére, majd rámnézett, és elnevette magát.

- Csoda vagy... - szólt egyszerűen, de én tudtam, hogy ennél nagyobb dícséretet tőle nem nagyon fogok hallani.

Könnyek szöktek a szemembe, majd óvatosan megkérdeztem.

- Tetszik?

Szó nélkül oda jöttek hozzám, és a következő pillanatban 8 kar zárt egy hatalmas ölelésbe.

December 31. / Január 1.

Huhh... Hol is kezdjem? Mondanám hogy az elején, de egyszerűen az egész szünetben nem történt (az eddigieken kívül) említésre méltó dolog. Egészen a mai napig. Ugyanis: SZILVESZTER!!!

Persze, gondolhattam hogy nem lesz átlagos év utolsó napom a srácokkal, de azért ennyire nem gondoltam hogy más lesz. Mindig is otthon töltöttem a családommal, és nem is terveztem máshogy. A fiúk viszont igen.

Megbeszélték, természetesen a hátam mögött hogy, Viviékhez átcuccol az egész bagázs. Így még oké, csak hogy családostul. Vivi, plusz az ikrek, akik evidens hogy velünk lógnak, ugye a szülei, Roni családja, akik szintén vannak egy páran, a srácok, én Anna, és ugye az összes szülő, Lili... Hát, ha azt mondom, hogy voltunk egy páran, nem hazudok...

Meg lett beszélve, hogy 6-ra mindenki átmegy, viszünk kaját piát, (természetesen a nagykorúaknak - gondoltam én) és minden oké lesz.
Jaja... Persze. Negyed hétkor idegbetegen toporogtam az ajtóban, várva a szüleimet, akik nem nagyon akartak sietni.

- Anya!!! - ordítottam - Gyertek már légyszi!!!

De ekkor kopogtak. Azt hittem hogy valami téves pizza, (esetleg nem téves, és még jobb) de amint ajtót nyitottam, Örs állt előttem.

- Szia - köszöntem - Hogy hogy itt vagy?

- Hat óra egy perckor gondoltam, hogy szét fogsz robbanni az idegességtől, szóval most megpróbálom megakadályozni. - mesélte komolyan.

- Hát, már közel járok hozzá. - döntöttem a vállának a fejem.

Anyuék végül 24-kor jöttek le az emeletről, amikor is én már az idegösszeroppanás szélén álltam.
Jobban mondva ültem, hiszen unalmunkban Örssel levágtuk magunkat a cipős szekrény tetejére, ahol én neki dőlve fordítottam hátat a tükörnek.

- Mehetünk! - mondta lelkesen anyu - Ó, szia Örs - vette észre a fiút.

- Csókolom! - intett álmosan, a 10 perces semmittevéstől.

Anya vetett rám egy óvatos pillantást, ami elég volt ahhoz, hogy szikrát szórjon a tekintetem. Hajlamos mindent félreérteni, és a saját kedve szerint formálni. Most is, hogy rájött a szerezzünk a lányomnak egy normális palit érzés, minden egyes környezetemben lévő fiúra úgy néz, mint a leendő férjemre... Annyira klassz nem?

- Szerintem indulni kéne - törtem meg a csendet, majd felálltam Örs mellől, és kinyitottam az ajtót.

- Hé, hé - fogta meg a vállam a fiú, mikor már az utcákat róttuk. - Mi a baj?

- Hosszú sztori... - sóhajtottam.

- Van időnk... - nézett rám kedvesen.

- Na jó... Annyi a lényeg, hogy anyu hajlamos többet képzelni abba, hogy mi legjobb barátok vagyunk.

- Hát ez aztán hosszú volt - szórakozott.

- Látom megfogtad a lényeget... - morogtam.

Sóhajtott egyet, majd végre megszólalt.

- Figyelj. Többet lát bele mint kéne. És? Te tudod hogy mi van, és én is. A srácok is, plusz Vivi meg Anna is. Kell még valami?

Átgondoltam a hallottakat, és szinte hallottam ahogy egy kő gördül le a szívemről.

- Nem. - ismertem be, és az út hátralévő részében, végre tudtam nyugodt lélekkel beszélgetni.

- BULI VAAAAN!!! - hallottam Roni hangját amint beléptünk az ajtón.
Örssel nevetve fordultam be az ajtón, és egyenesen az emeletre vettük az irányt.

- Sziasztok! - szólt egy normális hang, mire odakaptam a fejem - Kaja, pia lent, mosdót tudjátok, dohányozni csak kint. - sorolta Márk, mire elmosolyodtam.

- Szerinted melyikünk akar itt cigizni? - kérdeztem továbbra is nevetve.

- Őszintén? - kérdezte.

- Inkább ne. - kezdtem félni a választól.

- Beeerniiii - karolt át Roni, aki azt hiszem már eléggé beleélte magát a szilveszteri buliba. - Mindjárt éjfél!

- Roni, nyugi... Még hét óra sincs - közöltem vele nevetve.

- Márk! - fordultam a fiúhoz. - Alkoholt ugye... - kezdtem óvatosan.

- Nekünk igen, nektek nem. - közölte kíméletlenül.

- Ahham... - bólogattam. - Figyelj. Jól rejtsd el, mert ezek bizony megtalálják ha a pincébe rakod is.

- Nyugi, nem fog a kezükbe kerülni... - próbált nyugtatni - És a tiédbe sem! - vigyorgott.

Szemforgatva odébb léptem volna, ha éppenséggel nem ütközöm bele valakibe. Valakibe akit Örsnek hívnak.

- Uhh, bocs - szisszentem fel, mert kb mint egy tank neki mentem.

- Hol jársz te? - nevetett.

- Csak biztosítottam hogy, nehogy alkohol kerüljön a kezetekbe... - villantottam egy ,,nyertem" mosolyt.

- Hát, az ellenkezőjét én is. - röhögött ki.

- Mi? - lepődtem meg - Ne már! Örs, ez nem vicces, tudod hogy ez nekem így milyen! - kezdtem el háborogni.

- Nyugi. - fordult meg - Tudom, és nem kell félned. Észnél leszünk...

Na igen. Örs azon kevesek egyike, akik tudják az ,,irtózom az alkoholtól" sztorimat... Régi emlék, Viviék egyik ismerősének kapcsán, ami bennem még mindig élénken élt... Nagyon nem tartottam helyesnek hogy a srácok 15(16) évesen inni szeretnének, így nem hagytam volna annyiban, de Örs az elmélkedő fejemet látva megelőzött.

- Éjfélig semmi, és akkor is csak egy pohár. - mosolygott rám.

- Mh... - morogtam - Megígéred?

- Meg.

Komolyan mondom, ilyen jó szilveszterem, soha nem volt még... Az este hipp hopp eltelt, és máris azon kaptam magam, hogy a felnőttek töltögetik a pezsgőt. Persze, a fiúk is lecsempészték az emeletről, és legnagyobb döbbenetemre a szülők nem ellenezték. Na szép, én iszom egyedül gyerekpezsgőt...

Háromnegyed 12 volt, ami azt jelentette hogy kevesebb mint 15 perc volt hátra az évből. Leültünk egybe, beszélgettünk, elvoltunk. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát.

- Naaaaa - dobolt Roni az asztalon (megszokás na) - Mindjááárt!!!

Az órára néztem, ahol elkezdődött a visszaszámlálás.

- Tíz! - mondta Tomi és Márk, pontosan egyszerre.

- Kilenc! - kiáltották Annáék.

- Nyolc! Hét! Hat! - számoltak a szüleink.

- Öt! - suttogta Dani.

- Négy - nevetett Bence.

- Három! - nézett rám Roni.

- Kettő! - Majd Örs is.

- Egy! - kiáltottam Vivivel együtt, ahogy egymásra néztünk. Ugyan arra gondoltunk.

- BUÉK!!!! - ordították a srácok, kizökkentve az elmélkedésből.

- Boldog új évet! - nevettem rájuk, majd Roni felborított.

Igen. Rámugrott, aminek következtében neki estem Daninak és Örsnek, akik mögött Bence, Vivi és az ikrek álltak. Kicsi a rakás na... Szóval egy jó kis borulássak kezdtük az évet. Így kell nem?

Természetesen szakadtunk a nevetéstől, de a srácokkal nem is lehet mást csinálni.

- Hát - jött oda hozzám Vivi olyan fél kettő körül, mikor már kellően kitomboltuk magunkat - 2006 lett!

- Bizony... - sóhajtottam - Jó volt nem? - mosolyogtam rá.

- Jó volt... Talán a legjobb. - vigyorgott - De azért a többi is ilyen jó lesz ugye? - bökött a vállamba.

- Hát, ajánlom! - nevettem el magam.