Minden egyes pillanatban, mikor az ajtóra pillantok, két ellentétes érzelem kavarog bennem. Öröm és félelem. Örülök, hogy láthatom és vele lehetek, valamint félek ettől az egésztől. Már azt sem tudom, mi a jó és mi a rossz döntés.

-Szia [Név]- hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül, ami sikeresen kizökkentett a gondolataimból. Ekkor vettem észre, hogy időközben az ajtóhoz értem. Lassan megfordultam, hogy az előttem lévő műanyag ajtó helyett az engem üdvözlőt láthassam.

-Szia- mosolyogtam rá az előttem vigyorgó Hinata-ra, majd a szemem megakadt a mellette állón és gyorsan javítottam az előző kijelentésemen- Sziasztok.

-Szia- köszönt ő is, miközben fejét oldalra fordítva kezdte el nézni az épület oldalát.

-Sa- Oh! Kenma! - vette észre a lenőtt hajú barátomat Hinata, így félbehagyta azt amit elkezdett, majd engem kikerülve oda sétált a fiúhoz.

-Akkor áll még a ma délután?- kérdezte Kageyama. A fiúra néztem, azonban ő kék szemeivel az arcomat azugerálta, ezért villám sebességgel kaptam el róla a tekintetem, majd a földet, illetve a cipőm, kicsit poros elejét kezdtem el nézni.

-Igen- adtam meg egyszerű válaszom, miközben szemem sarkából felnéztem rá, a válaszára várva.

-Akkor jó-mosolygott rám, ami nem mindennapi. Ritkán látni tőle hasonló dolgokat- Megyek segítek a többieknek felállítani a hálót-nézett át a vállam felett,  majd egyszer csak egy nagy puffanást hallottunk meg, amire kissé megugrottam. Ijedten fordultam a hang irányába, hogy mégis mi lehetett ez. Az egyik Dateko-s fiút pillantottam meg, nekem hátat fordítva, majd az ablakról visszapattanó sárga és kék csíkos labdát leesni.

Ezek meg már megint mit csinálnak?- gondoltam magamban, a szemöldököm ráncolva. Inkább hagyva a témát, fordultam vissza a fiúhoz, viszont mire visszafordultam, addigra ő már besétált a terembe. Így inkább követve a példáját, én is a helyiség felé kezdtem el lépkedni, majd leültem az első padra, amit megláttam.

Ma lesznek az utolsó mérkőzések. A többségen látni, hogy maradnának, viszont vannak akik már mennének haza pihenni. Nem csodálom. Nem volt egy egyszerű hetük, ahhoz képest, hogy most szünetük lenne. Ha nem vállaltam volna el ezt, akkor talán én is otthon gépezhettem volna egész héten és még korán kelnem sem kellett volna. De megérte ezeket bevállalni, hisz új barátokra tehettem szert. Beleértve a fekete hajú tejfüggőt is, aki most is épp Hinata-val veszekedik a szertár előtt valami butaságon.

Amint felállították a hálót és bemelegítettek, már meg is kezdték az utolsó napi edzéseket. Először gyakorolták a szervákat, majd a leütéseket, és a block-okat is. Ezután volt egy kis verseny is így a végére.

A versenyek szorosak voltak, mindenkinek meglátszott az egész heti kemény munkája. Most nem három sett-et játszottak, csak kettőt, a kevés időre hivatkozva. Minden csapat játszott mindegyik csapat ellen és az a csapat nyert, amelyik a legtöbb meccset nyerte. Ukai-senseiei és Nekomata-sensei voltak a bírák, én és a többi menedzser pedig a korábban kapott papírlapon tartottuk számon a pontokat és a győzelmeket. A többi edző, illetve tanár meg a tanáriban foglalták el magukat valamivel. Sajnos benne minket nem avattak be. Aztán kitudja, lehet ott alszanak vagy valami, amíg mi itt dolgoznunk. Bár ezt a vonal húzogatást sem lehet munkának nevezni. Inkább a fiúk azok akikről ellehet mondani, hogy dolgoznak.

Mikor vége lett átadtuk a bíráknak a papírlapot, amikre az eredmények voltak írva. Az idősebb ránézett, majd visszaadta nekem, hogy vigyem be a tanáriba. Elvettem tőle a lapot, majd összeráncolt szemöldökkel visszanéztem rá, hogy komolyan gondolja-e, viszont ő ekkor már rég visszafordult Ukai-senseihez beszélgetni. Nagyot sóhajtva engedtem le magam mellé a kezem, a lappal együtt, majd elindultam a tanári felé.

A helyiségből kiérve Yachi-t pillantottam meg, aki mikor látta a "lelkesedésem", felajánlotta, hogy majd ő elviszi. Ez kedves volt tőle, azonban, a kezére néztem, amin egy csomó jelzőpóló lógott. Ahogy látom neki is van dolga, így egy mosolyt varázsolva az arcomra mondtam, hogy nem szükséges, megoldom, és folytattam az utamat a tanári felé.

Az úti célomhoz érve bekopogtam, majd ahogy Nekomata-sensei kérte oda adtam az első tanárnak, aki ajtót nyitott nekem. Igaz nem pont ezért nyitotta ki a barna fa ajtót.. inkább azért mert azon átlépve a sötét folyosón keresztül sétálva akart lemenni a tornaterembe. De ha már itt voltam, akkor elvette a felé nyújtott lapokat, majd miközben nagy mosollyal olvasgatta, az asztalra helyezte, s velem együtt ment le az eredeti céljához. Amint becsukta az ajtót, még pont lehetett hallani az egyik tanárt, ahogy telefonál valakivel, viszont ekkor az ajtó sebesen csukódott be, a mellettem lévő tanár keze által, így nem értettem azt, amiről beszélt. Igazából nem is érdekelt volna, ha nem így reagál rá a mellettem álló, barna hajú férfi. Ezzel igazán felkeltette az érdeklődésemet a dolog iránt. Felnéztem rá, de ő csak mosolygott rám.

Egész lefele menet azon agyaltam, hogy kivel, miről beszélhetett. Már egy egész maffiás történetet is kitaláltam a fejemben, miszerint épp a fekete piacon szerzett ügyfelével beszélt és az egész tanári benne van a dologban. A tanár pedig azért reagált, így rá, nehogy én erről tudomást szerezzek.

Amint visszaértünk én leültem az ajtó melletti padra, majd a tanárt figyeltem, aki velem együtt jött le. Ő Ukai-senseiékhez ment oda, majd valamit mondott nekik, amire a két edző csak bólogatott.

-Mit nézel?- ült le mellém a fekete hajú és a mandarin.

-A tanárokat - mondtam le sem vége a szemem róluk.

-Minek?- kérdezte Kageyama, miközben a tejes dobozába beleszúrt egy szívószálat, majd ő is a három tanár felé nézett.

-Ttsss!- mutattam fel a mutató újam, majd rákoncentráltam a szájára, hogy leolvashassam róla, azt amit mond. A tervem ott bukott el, hogy nem tudok szájról olvasni, így inkább hagyva az egészet visszafordultam a két elsőéveshez.

-Miért ilyen fontos neked az, amiről beszélnek?- döntötte oldalra a fejét Hinata.

-Szerintem készülnek valamire és kíváncsi vagyok. Ennyi az egész.

-Figyelem!- szólalt meg Ukai.

-Még mindig nem értem, hogy miért fontos... - lógatta az orrát Hinata.

-Mert buta vagy.

-De Kageyama... Szerintem te sem tudod..

Erre a fiú nem válaszolt, azt viszont nem tudtuk meg, hogy azért nem, mert Hinata telibe találta, vagy mert figyelni szeretet volna a szőke hajú edzőre, aki időközben belekezdett a magyarázásba. Kihirdette a győztest, valamint mondta, hogy mivel mindenki ennyire elszántan dolgozott ezen a héten a tanárok megegyeztek, hogy meghívják őket enni valamit. Na ez sem lesz olcsó mulatság. Ennyit arról a nagy titokról és a maffiáról... így már nem is izgalmas...

A bejelentés után az ott tartózkodó játékosok összeszedték a cuccaikat, majd a saját szállásukra vitték, ahol átöltöztek meg egyéb, s jöttek vissza a megbeszélt 5-re. Sajnos én nem mehettem velük, így arra gondoltam, hogy nem itt várom meg Kageyama-t, hanem előtte haza sétálok, majd átöltözök és egyebek. Épp felállni készültem, amikor Hinata a nyakamba ugrott.

-[Név], holnap megyünk haza... - nyavajgott, én pedig csak mosolyogva a hátára tettem a kezeim- És gondolom, mivel nem kelsz fel reggel hatra szombaton, így már nem fogunk többet találkozni... Vagy de?- engedett el, majd csillogó szemekkel nézett rám.

Akármemnyire is szeretlek mandarin, biztos, hogy nem kelek fel olyan korán-gondoltam magamban, mosolyogva, majd ezt neki is a tudtára adtam.

-Sajnálom, de nem hiszem, hogy képes lennék rá - mondtam, amitől kissé csalódott lett, majd Kageyama-ra vegettem át a tekintetem- Ha.. v-végeztetek, akkor itt találkozunk?- kérdeztem meg egy hatalmas mosollyal és halvány pírrel az arcomon.

-Igen.

-Eeeeeh, én is úgy mentem volna...

-Kár, hogy már más dolgod lesz.

-Igen... Oh, de [Név]! Vasárnap? Vasárnap ráérsz?

-Mi? Oh.. hmm- gondolkodtam el ezen, de nem emlékszem arra, hogy bármi programom is lenne arra a napra-szerintem igen-válaszoltam, majd a fekete hajúra néztem. Őszintén? Azt reméltem, hogy majd ő is mondja, hogy jönni akar, viszont a válaszomtól, mintha szomorú és egyben mérges lett volna.

-Yey! Akkor, majd írok, hogy mikor, hol meg ilyenek.

Ezt követően ők is elmentek a szállásukra, hogy időben visszaérjenek. Az ők távozásuk miatt egyedül maradtam a teremben, így én is haza felé kezdtem el ballagni, majd mikor megérkeztem, ágyamba dőlve merültem a gondolataimba.

Körülbelül mire mindenki megérkezik, addigra már simán lehet fél hat, hisz mindig vannak késők. Mire eldöntik, hogy hova menjenek, az kb tíz perc lehet. De lehet, hogy már eldöntötték, akkor ezzel nem kell számolnom. Oda érnek az a távolságtól függ. Nem tudom, hogy hova tervezték, vagy hova fogják ezt a kajálást... Megrendelik, kihozzák, fél plusz egy óra. Akkor ha minden úgy történik majd, ahogy gondoltam, akkor olyan...- emeltem fel a telefonom, hogy a jelenlegi időhöz mérhessem a számításom- 4 óra.. akkor van olyan három órám elkészülődni és visszamenni a sulihoz. Plusz, mínusz 10 perc.

Szuper! Ennyi idő alatt simán keresek valamit a szekrényemben, és még a kajára és a játékra is marad, majd időm.

Odaálltam a ruháktól telt, magas szekrény elé, azonban elképedve tapasztaltam, hogy semmim sincs amit feltudnék venni.

Most mi lesz?... Arra már gondolom nincs időm, hogy vegyek valamit, mivel az összes ilyen bolt messze van. Meg szerintem pénzem se lenne rá...