Kageyamával vissza mentünk a torna terembe, ahol addigra már a Fukurōdani és a Dateko meccse véget ért. A tesi tanári ajtajához lépkedtünk, ahova a meccsek időpontjai voltak kiírva. A kiragasztott lapra emeltem a tekintetem. Nekoma-Fukurōdani 14:30, Karasuno-Dateko 16:00:A telefonom kihúzva a zsebemből néztem meg az időt. 14:00. A következő meccsig még van fél óra.

-Szia, [Név]-mondta egy ismerős hang, majd hátulról átkarolt valaki. Ismerem ezt a hangot.

-Szia Kuroo- néztem a fiúra. Ekkor ő a mellettem lévő fekete hajúra nézett és egy diadalmas vigyor ült ki a szájára. A fiú egyik szemöldökét felemelve nézett rám, viszont én jelen pillanatban érdekesebbnek találtam a padlót, így azt kezdtem el kémlelni.

-Kageyamaa!- kiabált a hangból itélve Hinata, Kageyamának az ajtóból- Az egész csapat téged keresett. Oh, [Név]-vel voltál? Sziaa [Név]!-integetett nekem a narancs hajú ugrálva. Addig-addig ugrált, míg neki nem ment a mögötte elhaladó Aone-nak a Datekoból- Bo- kezdett bele, azonban megakadt, mikor hátra nézett és meglátta a magas, fehér hajú fiút. Aone rá megpillantott, amitől Hinata ismét bele kezdett, most viszont dadogva- B-b-bocsánat.

-Idióta...-morogta maga elé a tsundere miközben rám emelte tekintetét- Megyek, szia [Név]- fordult felém, majd elköszönt, Kuroot teljesen figyelmen kívül hagyva. Ezt követően végleg otthagyott minket. A kakas fintorgott, majd levette rólam a kezeit, így teljes egészében felé tudtam fordulni.

-Megint ezzel voltál?- kérdezte unott arccal, a szemembe nézve.

-Baj?- emeltem fel az egyik szemöldökömet, miközben keresztbe fontam magam előtt a kezeim. Értem én, hogy összevesztek, de attól még, miért kell ilyennek lenni? És mi az, hogy "ezzel"?! A válaszom meglephette a fiút, mert a megszólalásom után pár másodpercig semmit sem mondott. Csak meglepedt arccal állt előttem.

-Tudod.. mióta feltűnt, minket elhanyagolsz- szólalt meg, miután feloldódott az előző döbbentből. Most én néztem csodálkozva a fiút, aki ugyan azzal a komoly arccal vizslatta az enyémet. Tekintetem Kurooról inkább a padlóra vezettem. Nem mondtam semmit. Szégyeltem magam, amiatt, hogy valamennyire igaza van. Mielőtt megismertem őt, az előtt minden nap együtt mentünk haza, hívásoztunk és ami a legfontosabb nem veszekedtünk. Ha igen, akkor is csak viccből, de úgy komolyan, nem. Valamint azóta inkább Hinatáékkal hívásoztam. Nem emlékszem rá, hogy akár egyszer is felhívtam volna Kurooékat azóta. Ezért haragszik annyira Kageyamára? De akkor miért csak kifejezetten rá? Miért nem zavarja őt Hinata? Miért csak Kageyama? Annyi kérdés és mind megválaszolatlan. Akaratom ellenére is beugranak azok az emlékek, érzések, mikor megnyerték az első settet. Örültem. Nagyon boldog voltam, hogy nyertek... aztán megláttam a csapatot, amit menedzselek. A legtöbbüknek szapora levegő vétele azt mutatta, hogy mindent bele adtak, de így is vesztettek és ez bosszantotta őket. Főleg Kuroot idegesítette a legjobban az utolsó pont. Az, hogy pont Kageyama szerezte. Mikor megláttam őket, az előző boldogságot felváltotta a szomorúság és egy kicsi bűntudat is.

-Kuroo.. én.. sa-

-Hagyad. Inkább mosolyogj, az jobban áll neked- arcomat két keze közé fogta, majd közelebb hajolva adott egy puszit a homlokomra- Gyere, készüljünk a kövi meccsre- mondta és elindult a csapat felé, akik Nekomata-sensei körül álltak. Arcomra halvány pír szökött, miközben a tőlem távolodó fiút néztem.

A sensei elmondott minden fontos dolgot, mire figyeljenek, mi lenne a praktikusabb, meg a hasonlók. Hiába próbáltam a senseire figyelni, nem ment. Végig az járt a fejemben, hogy nem is vettem észre, hogy elhanyagoltam Kurooékat.

-Mindenki értett mindent?-kérdezte az edző, mire egyszerre hangzott el a sok igen.

A Fukurōdani egy elég jó csapat, teli jó játékosokkal. Ez miatt az első settet elvesztették, viszont a második és harmadik settet megnyerték. Nehezen, de megnyerték és ez a lényeg.

-[Név]-jött le a pályáról Kuroo egyenesen felém tartva- Ma segítesz nekem edzeni?

-Ig- már majdnem rávágtam az igenemet, viszont eszembe jutott, hogy már mára Kageyamaval beszéltem le programot- Sajnálom Kuroo, ma nem jó.

-Bezzeg tegnap Kageyamaval tudtál gyakorolni...-morogta maga elé alig hallhatóan, viszont én még pont meghallottam. Megint az a keserű érzés kerített hatalmába, amit bűntudatnak is szoktunk nevezni. Most is Kageyama miatt mondtam le, viszont ezt nem mondhattam el a kapitánynak is, hiszen akkor még rosszabbul esett volna neki.

-Kuroo, ide tudnál jönni?-kérdezte Nekomata-sensei.

-Mennem kell, szia-köszönt el, majd végleg otthagyott egyedül a gondolataimmal. Végig fiú távolodó alakját néztem, ahogy oda megy az edzőhöz.

Mikor oda ért telefonomra vetettem egy pillantást, ami szerint még csak 15:35 volt. Mit kellene csinálnom? Haza gondolom még nem mehetek, pedig a mi csapatunk ma már nem fog játszani. Hamarosan Kageyamaék fognak játszani. Talán megnézhetném.

-Szia [Név]- a hang irányába fordultam, ahol a kis narancs hajút pillantottam meg-Velem tudnál jönni?-kérdezte, miközben a cipője elejét nézegette. Csak a válaszom erejéig emelte rám íriszeit, azt is csak a szeme sarkából. Bólintottam egyet, mire a fiú megfordulva elindult, én pedig követtem. A szertár felé kezdett el lépkedni, majd mikor oda értünk kinyitva az ajtót betessékelt rajta-Senki sem látta, hogy bejövünk, ugye?-kukucskált ki az ajtón.

-N-nem? Miért?- a válaszomra-ami inkább volt kérdés- a fiú kifújta a bent tartott levegőjét, majd becsukva az ajtót fordított egyet a zárban lévő kulcson. Ezt követően felém kezdett el lépkedni. Hátrálni kezdtem, míg a mögöttem lévő falnak neki nem mentem. Mit akar ez? Először beszélni akar velem kettesben, utána bevisz a szertárba? Aminek az ajtaját bezárta?! Talán.. talán meg akar ölni?! Tettem bármi rosszat ellene?

-Akkor jó-mosolygott rám- Izé-kezdett bele, az arca pedig egyre vörösebb lett-Tudod [Név]...Nem.. nem megy...-mondta, majd nekem hátat fordított-Ah, megvan-fordult vissza, majd egyre közelebb hajolt az arcomhoz. Minden egyes levegő vételét éreztem az arcomon, amitől a hideg is kirázott.

-H-hinata?

-[Név]...-suttogta a fülembe- Letudnád venni nekem azt a labdát?-hajolt el tőlem, majd vöröslő fejjel egyenesen a szemembe nézett. Értetlenül álltam előtte, míg fel nem fogtam, amit mondott.

-Mi?-ennyit tudtam csak kinyögni, mire az alacsony fiú a mellettünk lévő polcra mutatott, ahol a röplabdák voltak-Oh, hogy azt? Öm... Persze-sétáltam oda, majd levéve az egyiket felé nyújtottam.

-Nagyon köszi-örvendezett, miközben kivette a kezemből a labdát és az ajtó felé vette az irányt. De.. ha csak ez kellett neki, akkor mi volt ez az előbb?

-Hinata, várj-szóltam utána, mire a fiú hátra fordult- Ha csak az a labda kellett... Akkor.. akkor minek kellett ez az egész? M-mármint, csak egyszerűen meg is kérhetted volna...

-De nem kockáztathattam! Ha Tsukishima vagy Kageyama meghallotta volna, hogy nem vagyok elég magas, hogy elérjem a labdát életem végéig ezzel piszkáltak volna!

-Ugyan, biztos csak beképzeled-mosolyogtam rá bíztatóan- Máskor nyugodtan kérdezd csak meg simán.

Mindenki jobban jár...

Az ajtóhoz battyogtunk, majd azt kinyítva átsétaltunk rajta. Én vissza ültem a padra, ahol eddig ültem, Hinata pedig vissza sietett a csapatához, kezében a labdával.

-Mivan törpe nem érted el, ezért került ennyi időbe?-hallottam meg a magas szőke hangját. Szegény Hinata... És én még azt hittem, hogy ő gondolja túl...

-Mit csináltál te a törpével a szertárban?-ült le mellém Kuroo a padra. Csöndben néztem le a cipőm elejére, miközben a válaszomon kezdtem el gondolkodni.

... Most mit kellene mondani? Mert ez így elég félreérthető... Ha nem válaszolok az is, viszont a valódi okot nem mondhatom el, szegény Hinata miatt. Korábban nem gondoltam volna, hogy piszkálnák érte, mostanra viszont megváltozott a véleményem, miután hallottam a szemüvegest fiút.

-Semmi különöset.

-Igen?-emelte fel az egyik szemöldökét, miközben szúrós szemeivel végig engem nézett. Fejem felé fordítottam és mosolyogva bólintottam egyet- Értem...

A Karasuno meccse nem lett olyan érdekes, mint amire én is számítottam... Az ászukat folyamatosan blockolták, amitől ő elkezdett kapkodni és ott is rontott, ahol alapjáraton nem szokott. Szerencsére a liberojuk a legtöbbet kivédte, így újabb esélyt adva csapatának a pontszerzéshez. Ennek ellenére két settet így is a Dateko nyert. A Karasunonak csak az első settet sikerült, azt is a hihetetlen gyorsukkal. Mivel a Dateko nyert 1:2-re így a Karasunonak kellett megcsinálni a büntető köröket.

Amíg Kageyama a büntetőt futotta, én a suli étkezőjében játszottam Kenmával a telefonomon. Kuroot is kérdeztük, hogy jön-e, de azt mondta dolga van. Többször is hívott valami ismeretlen szám, ami miatt kicsit ideges is lettem, mert vagy majdnem haltam meg vagy meghaltam a hívása miatt... Így Kenmának kellett lehozni a meccseket.

-Nemár!-akadtam ki, mikor valaki megölt. A telefonom leraktam az asztalra és a mellette lévő chipses zacskóba nyúlva kivettem egyet, amit utána meg is ettem-Kenma-néztem a fiúra, az asztalra csapva, amitől az említett össze rezzent- Hozd le a game-et!

-Jó, jó... nem kell ezért tombolni...

-Amúgy.. kár, hogy Kuroo nem jött...-mondtam, majd egy újabb chipset emeltem a számhoz.

-Uhum.

Míg vártam, hogy Kenma lehozza a játékot, hogy a következőbe már én is ismét tudjak játszani unalmamban a helységben néztem körbe. Tekintetem a falon lévő órára kalandozott, amin 16:37 volt. Milyen késő van már. Mintha elfelejtettem volna valamit. Ekkor esett le... Ijedten néztem Kenmára, majd a telefonomat felkapva az asztalról felálltam.

-Bocs Kenma, de mennem kell-mondtam a fiú válaszát meg sem várva. Az étkezőből kiszaladva egyenesen a tornaterem felé vettem az irányt. Bakker! Teljesen elfelejtettem, hogy nekem most programom van Kageyamával. Most tuti haragudni fog és annyi az eddigi kemény munkámnak, hogy jóban legyünk...

Szerencsémre a lámpák égtek a helységben, viszont az, hogy pont Kageyama várna ott nem volt garantálva. Én mégis reménykedtem benne, hogy ő az, bár az sem lepne meg, ha feladva a várakozást vissza ment a szállásukra. Az ajtóhoz érve egy nagy levegőt vettem, majd félve nyitottam be, ahol a tej függő tsundere fogadott. Kifújtam az előző levegőt és úgy néztem, ahogy Kageyama épp a szerválást gyakorolja, viszont a labda amit elütött az egyik padot találta el.

-Még mindig nem sikerül a szerva?-nevettem el magam, a legelső találkozásunkra visszaemlékezve. Kérdésemre a fiú kicsit összébb rezzent, majd felém fordult.

-És neked a pontos érkezés?- emelte fel egyik szemöldökét, mire én kínosan megvakartam a tarkóm.

-A lényeg, hogy itt vagyok-mosolyogtam a fiúra.