Mindenek a kezdete

Egy szép augusztusi napon kezdődött minden. Ritka alkalom volt mivel a szüleim haza jöttek. Gazdag és sznob üzletemberek így szinte soha nincsenek otthon. Ezért mikor 5 éves lettem felvettek egy dadust mellém, Helgát. Nagyon fiatal volt mikor felveték a szüleim, de gyorsan kellett valaki így ő lett. Helga gyönyörű és kedves nő, barna haja váláig ér szürke szeme meg csak úgy csillog mikor mosolyog. Nem voltam rossz gyerek, de ártatlan sem, csináltam rossz dolgokat de ilyenkor csak le szidott és elmondta a megoldást és mikor megbeszéltük a problémát mindig sütött nekem egy tortát. Mindig velem volt, ő tanította meg hogy hogyan kell használni a betétett és ehhez hasonlók, más szóval ő anyám helyett anyám volt. Amíg a szüleim külföldön dolgoztak. Azon se lepődnék meg ha néha elfelejtettenék hogy van egy 17 éves lányuk. És amiért ilyen gazdagok soha nem járhatam állami iskolába, így magán tanuló vagyok, így barátaim se nagyon vannak. Tavaly sikerült rá beszélnem apát aki meggyőzte anyát hogy engedjenek egy zongora táborba, na minden jól ment addig amíg rossz buszra nem szálltam mivel a zongora táborral egyszerre indult a zene táborral, így kötöttem ki a zene táborban. Ahol megismertem két csodálatos személyt Melody-t és Alice-t. Szinte azonnal jobban lettünk, sok hasonlóság volt köztünk így könnyen megtaláltuk a közös hangot. De vége lett a tábornak és el kellett búcsúznunk egymástól. Soha nem kérdeztem meg hol laknak és hova járnak iskolába mert hiába vagyunk jó barátok tudtam hogy a szüleim úgyse engednék így nem kezdtem el reménykedni abban hogy újra látjuk majd egymást. Egy ideig még beszélgetünk telefonon meg írogatunk egymásnak de, behalt a dolog. Vagy is ezt hittem. Ma szombat van és anya és apa hamarosan haza érnek, nem tudják de, szeretnék velük beszélni valamiről. Nem csodálkoztam mikor lejöttem a szobámból a konyhába hogy Helga már ott volt és már az ebéd is kész volt, mindig nagyon gyorsan elkészíti az ételeket. Ráülttem a konyha asztalra és úgy néztem mit csinál.
- Jó reggelt Emily! Ha anyád láttná hogy a konyha asztalon ülsz teljesen kitérne magából dühében.
- De amit nem lát az nem is fáj neki, amúgy mit készítesz?!
- Anyád és apád kedvencét, hisz tudod ma jönnek haza
- Csodálkozom hogy te tudod hogy mi a kedvencük hisz soha nincsenek itthon.
- Na ne légy ilyen kegyetlen velük hisz a szüleid és ezt mind érted teszik, hisz kell a pénz hogy eltudjanak tartani.
- Tudom de nem is ismernek, azt se tudják mi a jó nekem. Amikor haza jönnek olyan mintha két idegen lenne az. És még azt se engedik hogy állami iskolába járjak.
- Tudod hogy miért nem járhatsz olyan iskolába. Ott senki nem tudna megvédeni. Nem értek egyet ezzel a módszerrel de ők a főnökeim és azt kell tennem amit mondanak. A tanárod 5-kor jön és majd szeretne beszélni a szüleidel is.
- Béla bá olyan öreg és goromba, olyanok mint a szüleim csak idősebb változatban.
Helga csak csöndben nevetett és rosszalóan csóválta a fejét.
- Mikor lettél ennyire szemtelen?
- Nem vagyok szemtelen, az igazat mondom de, arról nem tehetek hogy az embereknek fáj az igazság.
Mondtam miközben meghallottam az ajtó csukodását. Megjöttek!
Anyám jött be először a konyhába, mint mindig most is makulátlanul nézet ki. Szőke egyenes haja kontyba fogta és sehol sem logót ki egyetlen egy hajszál sem, szürke kosztüm volt rajta, amin egy gyűrödés sem volt, ahogy ez azért van mert az rontaná az össz képet ahogy mondaná. Apa szorosan mögötte jött. Még mindig jó képű, a sötét barna hajával és a kék szemével. Tökéletes párt alkottak együtt, anya gyönyörű nő volt apa meg nagyon helyes férfi nem csoda hogy egymásba szeretek. Lehet hogy velem nem igazán foglalkoznak de azt mindenképpen tudom hogy teljesen odáig vannak egymásért még akkor is ha nem mindig mutatják ki, heves érzelmekkel.
- Szia kislányom.
Köszönt rám anya egy halvány mosolyal az arcán.
- Szia anya, apa. Jó újra látni titeket.
- Béla bácsi már megjött?
- Még nem anya. Majd csak 5-kor jönn, és beszélni szeretne veletek.
- Tudom, felhívott és elmondta.
- Anya, apa beszélni szeretnék veletek.
- Mondjad kislányom
- Állami suliba akarok járni. Már gondolkodtam ezen egy ideje.
- Szó se lehet róla.
Nézet mérgesen anyám, apa meg helyeslőn bólogatott.
- De ti szinte soha sem vagytok itthon, és barátaim sincsenek. Itt vagyok 17 éves és nincsenek barátaim. Jól tanulok és ez az állami suliban sem változna.
- Miért akarnál oda menni? Hisz itthon is jól elvagy.
- Látszik hogy nem ismertek. Nem érzem magam jól itt. Persze itt nőttem fel és ez az otthonom de majdnem 17 éve ugyan azokat a falakat bámulom, meguntam. Tapasztalatokat szeretnék gyűjteni, szeretnék szabad lenni.
- Nem, és az ügyet én itt le is zártam.
Mondta anyám szigorú tekintettel. Helga előrébb lépett és megszólalt.
- Monica gondold át, most kéne hogy szerelmes, lázadjon, hisztizen hiszen kamasz, miért nemengeditek ki?
- Pont erről van szó, még csak 17 éves. Szörnyen fiatal nem való neki az állami iskola.
- De hiszen kamasz, mikor legyen szerelemes, csalódjon, hisztizen ha nem ebben a korban?!
- Monica édesem, nehéz kimondanom de, lehet hogy Helgának igaza van. Emily már nem kisgyerek. Szinte már felnőtt.
- Edward, te is? Szerinted is hagynunk kéne hogy kint vandálkogyon kitudja kikkel?
- Te most komolyan kinézet a lányunkból hogy vandálkodjon?
- Nem, de kitudja milyen társaságba keveredik.
- És ha még is olyanba keveredne? Majd felismeri a rossz embereket, ebből is tanul.
- Anya amióta az eszemet tudom, könyveket olvastam, ami nem baj mert imádom őket, de nem csak a könyvekből lehet tanulni. Tapasztalni akarok kint a saját bőrömön. Kérlek hadd járjak állami iskolába.
Néztem anyára könyörgő szemmekel, eddig soha nem vált be de mintha most meglágyult volna az arca.
- Nem is tudom. Tényleg nem vagy itthon boldog?
- De, boldog vagyok. De, kell a változás
- Na jól van, járhatsz egy állami iskolába. Amúgy tudod hogy melyikbe akarsz menni?
- Igen, John Lenon zenei gimnáziumba.
- Oké hogy állami suli, de mi az hogy zenei? Nem fogsz zene iskolába járni.
- Ez nem zene iskola apa, ez egy zenei. Mármint zene van a hangsúlyban de mellette igazi tantárgyakat is tanuljuk.
- Zenével nem lehet meg élni kislányom, de ha azt mondod hogy ott mást is tanulsz zenén kívül akkor rendben van, járhatsz oda.
- Ezaz, sikerült Helga, sikerült
Nevettem rá a dadusomra, aki válasz gyanánt rám mosolygott.
- Köszönöm anya, apu.
- Nagyon szívesen, DE ha az eredményeid nem lesznek jók kiveszünk és mész vissza Béla bácsihoz. Akkor majd ha jön mondom neki hogy szeptembertől már ne jöjjön többet.
- Köszönöm.
Az nap este vacsora közben nem lehetett levakarni a mosolyt az arcomról, majd szét vettet a boldogság. Már nagyon várom szeptember 1-ét, érzem hogy ez az év nagyon más lesz. De akkor még nem is tudtam hogy mennyire.