[If you see this, I want you to know that' I miss u. L.]

Yoongi pov.

Szerencsétlenség. Ez a szó jutott eszébe a fiúnak, ahogy a történtek következtében kissé homályos tükörképét vizsgálta. Valóban, ez volt a legmegfelelőbb kijelentés ami a helyzethez passzolt. Yoongi egy halk sóhaj kíséretében túrt bele hidrogén szőke hajába, de azonnal felszisszent, ahogy a mozdulat hatására fájdalom nyílalt csuklójába. 

Már is feldagadt. Remek.  

Persze nem lett volna már most feldagadva az említett testrésze, ha nem akart volna olyan hirtelen kipattanni a zuhanyzóból, amikor is a forró vízcseppek sugara alatt hirtelen ihletet kapott. 

Olyankor pedig muszáj volt tollat és papírt ragadnia, hogy lejegyzetelje agya újabb szüleményét,legyen éppen bármilyen élethelyzetben.

Talán ha nem csúszott volna el vizes talpain vagy nem a bal karjára esett volna a kisebb zuhanás következtében vagy ha lett volna miben megkapaszkodnia. Nyilván nem volt. Így egy szál semmiben kellett összeszednie magát, viszonylag gyorsan felrángatni magára egy melegítőt és egy fekete pólót, majd lejegyzetelnie agya gondolatait, aminek már jó részét el is felejtette. Még jó, hogy nem az írásra használt kezét tette munkaképtelenné. Az pont nem hiányzott még az életéből.

Órákkal később, mikor már lassan esteledett az ég, a fiú egy sóhajtás kíséretében vette tudomásul,hogy karja bizony nem hogy jobb állapotban nem lesz, de talán még rosszabbodott is ilyen rövid idő alatt. A nyomorult csuklófájdalom mellé pedig még egy adag szédülés is társult. Amikor pedig majdnem ismét elveszítette az egyensúlyát egy újabb óvatlan mozdulat közben, ezáltal ismét balesetveszélybe sodorva magát, sóhajtva forgatta meg kissé bevérzett szemeit. Felkapott magára egy fekete bőrdzsekit, igyekezve minél óvatosabbra venni a mozdulatot, majd elhagyta a lakását.

Ideje meglátogatni egy kórházat. 

Az időjárás így estefelé már lassan a hűvös felé hajlott. Szeptember végén, ahogy hamarosan belépett a természet az igazi őszbe.

A fiú élvezte, hogy a feje tetején lévő szőke, már-már fehér tincseibe belekapott  néhány gyenge szellő. Alig várta már hogy magát a fagyos telet és annak nyomait lássa viszont az utcán. De talán még egy kicsit korai volt erről ábrándozni.

                                                                                               ~

Szorosan bekötött és sínbe rakott jobb kezét vizsgálta, miközben kórházi ágya szélén ült, utcai ruhában, majd a falra akasztott órára pillantott és sóhajtva forgatta meg szemeit hogy utána eldőljön az ágyon, miközben cipőit is lerúgta magáról. 

A csontjai ugyan nem törtek el, de csuklóján egy repedés keletkezett, amikor a fürdőszobában a padlón lett a fiú testének támasza, így elkerülhetetlenné vált a holnapi műtét, amit korán reggelre időzítettek az orvosok. Addig pedig felesleges volt hazamennie, majd reggel visszatérni a kórházba, akkor már igazán maradhatott is.

Percek teltek el, amíg az ágyon feküdt és az életén gondolkozott,miközben egyre laposabbakat pislogott. Újabban ez volt a kedvenc időtöltése. Na, nem a bágyadt pislogás különböző épületek mennyezetére, hanem az elmélkedés, az életén.A fiú gyakran érezte úgy, hogy nincs is neki az, amin olyan sokat mereng, feleslegesen.

Gondolatmenetéből egy hatalmas ajtócsapódás, szapora léptek zaja és némi nyugtalan kiabálás zökkentette ki.

Érdekes. Egy kórházban sem szokott ekkora pánik lenni.

Felkeltették az érdeklődését a folyosóról beszűrődő hangok és mivel éppen nem volt dolga,meg úgy amúgy sem, az ajtóhoz sétált és kilesett rajta.

Semmi különös.

Ápolók és betegek mentek éppen a dolgukra, orvosok rohangáltak mappákkal a kezükben és hozzátartozók ültek egy egy fehér széken.

Aztán hirtelen újabb ajtócsapódás hangzott fel, sokkal közelebbről és a fiú meglepetten kapta tekintetét a folyosó legvégén lévő ajtóra, aminek csapódása okozta a váratlan hangzavart. Kíváncsian lépett ki saját szobájából és állt meg a falap előtt amikor az becsukódott mögötte,majd elkerekedett szemekkel nézett a hangok irányába.

Egy orvos ,feltehetőleg sebész, sietett a nővérek és a két mentőorvos felé,  akik a hordágyat tolták maguk  mellett roham tempóban mégis biztos kezekkel.

Vörös kód, van két 186-osunk, társát már kezelik, Ő a súlyosabb sérült, 22 éves férfi, nincs magánál, a szíve leállt a helyszínen, második újraélesztés után eszméletét vesztette, súlyos fej-és végtag sérülések, térdtől lefelé zúzódások, belsővérzés és törés gyanúja fenn áll.

Hadarta az egyik mentőorvos, majd átadta a sérültet a dolgozóknak akik tovább vitték a hordágyon fekvőt a folyosón lévő műtő  felé.

 Csak egy pillanatra látta, egyetlen rövid, lassított pillanatra.

A hordágyon fekvő korabeli lehetett, sötét tincsei valami folyadék ,talán vér vagy valami más, miatt tapadtak izzadt homlokára, rajta lévő ruháit mocsok, friss és alvadt vörös folyadék borította. Kezeiben apró üvegszilánkok nyomai, mégis nyugodtan pihentek tulajdonosuk mozdulatlan, szinte élettelen teste mellett.

Egy valami viszont jobban kitűnt a többi sérülés közül, annak ellenére is, hogy a fiú nem értett az orvostudományokhoz. Az ismeretlen lábaiban lévő csontok nagyon nem úgy álltak, ahogy kellett volna nekik. Szinte átszakították a bőrt ami eltakarta őket. Borzalmas látvány volt.

Borzalmas, mégis gyönyörű. Yoongi sosem látott szebbet, sem érdekesebbet. Rég nem keltette fel semmi így a figyelmét. Semmi és senki. És most mégis. De vajon ki volt Ő és mi történt vele?

A fiú még percekig állt a folyosón ami lassan elcsendesedett és kiüresedett. Halkan sóhajtva ment vissza szobájába, és feküdt az ágyára, majd ismét a plafont kezdte el bámulni, de most már nem a saját életén gondolkozott. Érdekesebb dolog foglalkoztatta, egészen addig amíg el nem nyomta az álom.

Am izé..khm.. sziasztok..

Szóval ezután a magabiztos köszönés után, tudatom veletek,hogy visszatértem. Több mint fél év kihagyás után :'D Nincs mentségem, viszont hiányzott az írás erre a sztorira pedig ráfér a javítás és persze egy befejezés is. Hátha vagytok még páran akik emlékeznek rá. Nem ígérek semmit ,de a (javított) részek érkezni fognak, aztán az újak is. Köszönöm a figyelmet, jó olvasást annak aki maradt. 

'19'12'05