Nagy világban, nagy emberek,
Naggyá válnék én is, de nem merek.
Vagy lehet, tán nem is akarok,
Jobb nekem ha láthatatlan maradok.

Hisz csak egy porszem vagyok csupán,
Mely lépdel a sok lepke után.
Lepkék, melyek magasra szállnak,
Hajtják őket a nagyra törő vágyak.

Vágyak, és álmok, melyek nekem is vannak,
De a szép és nagy lepkék, sajnos többen vannak.
Nagyságukkal és szépségükkel betöltik a teret,
Oh, Istenem egy csúnya porszemként mi tévő legyek?

Olykor én is azt kívánom, hogy bárcsak lepke lennék,
Az álmaim hátán én is magasra szállnék.
Minden célom én is elérhetném,
Ha porszemként is szép és bátor lennék.

Barátaim, sőt még tán kapcsolatom is lehetne,
Ha nem lennék ilyen hülye és gátlásos porszemecske.
Kinek kéne egy rusnya porszem, ha ott a sok szép lepke,
Egy ilyen apró dolgot észre ki vehetne?

Így maradok én és a gondolataim kettecskén,
Tán majd egyszer rám is felfigyelnek porszemként.
Nekem jobb lenne tán, de nekik is vajon?
Nem terhelném senkire, a sok hülye bajom.

De azért a gondolattal eljátszani jó dolog,
Még ha a világ nem is körülöttem forog.
De egyszer, talán a lepkék engem is elfogadnak,
De szárnyat nem növesztek, megmaradok porszemként önmagamnak.

Hisz nagy világban, nagy emberek,
Naggyá válnék én is, de nem merek.
Vagy lehet tán nem is akarok,
Jobb nekem ha láthatatlan maradok.