Árokparton, bokrok alatt,

csendesen hajolgató árva

virág. Azt hiszi, nem látja

senki, szirmát takarja,

véd-e óh, a boróka ága?

Ha esik, annak szól mosolya,

hidegre kis fejét kidugja –

hiába inti a boróka, a dac

erősb, s nem néz a napra.

Pedig mily szelíden csalja,

hívja egyre, az árvácska

kukucskál, de reszket szára,

a nap mégis egyre csak várja.

2024-09-17 Miskolc