Sasuke:

Amint magamhoz tértem, nem sok különbséget tudtam tenni a valóság és a színtelen álmaim között. Ugyanolyan feketeség ölelt körül, mint amikor még aludtam. Testemet nem tudtam megmozdítani, valami szorosan megakadályozta a mozgásomat.

Bilincsek fogtak közre, fejemre kámzsát húztak.

Hidegen elmosolyodtam a felismeréstől. Börtönben vagyok, pont ott ahol egy olyan gyilkosnak, mint nekem lennie kell.

Nem éreztem dühöt, hisz bűnhődnöm kell a múltbeli tetteim miatt, én pedig készen álltam elviselni bármilyen döntés is születik. Elárultam a falut, amit Itachi oly nagyon szeretett és élete árán védte meg azt. Én viszont el akartam pusztítani, miután megtudtam az igazat róla. Szégyelltem magam a viselkedésem miatt, a döntéseim miatt rengeteg embert sodortam veszélybe, amiért felelnem kell.
Azonban bármennyire is el akartam szakadni a csapatomtól, ők makacsul ragaszkodtam hozzám. Nem eresztették el egy percre sem a kezem, képtelenek voltak magamra hagyni. Hiába taszítottam el őket, hiába akartam őket megölni, ők még mindig mosolyogva nyújtották felém a kezüket.
Beteges ragaszkodásnak tudtam be a viselkedésüket. Azonban rá kellett döbbennem, hogy bármennyire is próbálkoztam keményen soha nem tudtam véglegesen elvágni a kötelékeinket. A hetes csapat tagja leszek mindörökké, hála Narutonak, Sakurának és Kakashinak.

- Felébredtél - közölte semleges hangszínnel Kakashi. A hang irányába kaptam volna a fejem, ha nem akadályozott volna a mozgásban az egész testes bilincs - Gondolom nem kell ecsetelnem miért vagy most még itt. A tárgyalásra öt-hat napon belül sor kerül, de a döntésnél figyelembe vesszük a háborúban nyújtott segítségedet - nem szóltam egy szót sem, mivel képtelen voltam egy hangot is kiejteni a torkomon. A számon is pecsét volt, nagyszerű.

Az ezüsthajú a rácsnak dőlt.

- Két teljes napig aludtál. Naruto és Sakura állapota stabil, néhány napon belül ők is fel fognak ébredni - megkönnyebbülést éreztem az információ hallatán. Kakashi elrugaszkodott a fémrácstól - Most pedig pihenj, Sasuke. - A szemhéjam ólomsúlyúvá vált, alig bírtam nyitva tartani, annak ellenére, hogy most aludtam át két teljes napot - Az igazi háború a felszín alatt már elkezdődött - búcsúzott el Kakashi.

A szavai viszont nem töltöttek nyugalommal. Egy újabb sötét álomba sikerült ringatnom magam, mely a fullasztó feketeség mellé most már másik szín is társult.

Vörös.

Vér borította a földet, a ruhámat, kezemet és...

Egy másik személy testét...

...

Kinyitottam a szemem, Kakashi chakráját éreztem meg pár méterre tőlem.

- Naruto is felébredt. Hamarosan rohan ide hozzád, fittyet hányva a szabályokra miszerint senki sem látogathatna téged - sóhajtotta hangosan - Ahogy ismerem, már biztos Tsunade-sama ajtaján dörömböl és a szabadon engedésedért esdekel. Becsüld meg barátaidat Sasuke. Sakura megmentette az életed, és átadta neked minden erejét, melyet éveken át spórolt, hogy legyőzhessük Madarát - a szavai tőrt forgattak meg a mellkasomban. Mégis mivel érdemeltem én ki ezt a mérhetetlen bizalmat?

Kakashi mintha olvasott volna a gondolataimban.

- Ez nem kiérdemlés kérdése már. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy jár egy újabb esély, hisz ráébredtél a hibáidra. Meg akarsz változni, Sasuke, és mi segíteni akarunk neked, hogy mindannyian újra egy ösvényen járjunk. Mint régen - a hangjából hallottam, hogy mosolyog a maszk alatt. - A barátok már csak ilyenek. Képesek szembemenni a világgal a másik érdekeit szem előtt tartva. Ezt vésd jól a fejedbe! - Hangosan csattant a fémajtó a távolból. - Azt hiszem az én időm itt lejárt.

Naruto chakráját ezer közül felismertem volna.

- Sasuke! - kiáltotta - Ez szörnyű - sopánkodott, de én csak megforgattam a szemeimet. Aztán rájöttem, hogy ő ezt nem láthatta a kámzsa miatt - Ne izgulj a büntetésen, mindent elintéztem a banyával. - Ez a része izgatott eddig a legkevésbé.

Naruto pedig hosszan ecsetelni kezdett mindenféléről, kellett vagy negyed óra mikor szóvá tette a szokásosnál is hosszabb hallgatásomat.

- Hmfp - ennyit sikerült kinyikorognom magamból, mire Narutonak leesett, hogy nem tudok most kommunikálni.

Pedig sok mindenről akartam volna beszélni. A múltról, a jelenről és a jövőről is...

Talán egy olyan kegyvesztettnek, mint én is, lehet egy normális jövőképe.

Naruto egy ígérettel búcsúzott el tőlem, miszerint holnap is visszatér és boldogítani fog. Alapvetően inkább ezt fenyegetésnek venném, de jobb volt őt hallgatni, mint a sötét álmaimat még jobban felfedezni.

Amint elment újra köd szállt az elmémre...

...

Naruto hangja ébresztett fel, ígéretét valóban betartotta.

- Képzeld Sakura-chan is felébredt - elhallgatott, az aurájából éreztem, hogy egy pillanatra düh öntötte el. Nem értettem a reakcióját - Még szerencse, hogy arra jártam, különben az az idióta Shintao lekapta volna őt! - morgolódott hevesen.

MI VAN?!

Mégis ki az a Shintao?

Érthetetlen motyogással tudtam csak az értésére adni, hogy bővebb magyarázatot követelek.

- Tényleg te nem is tudod! - csapott látványosan a homlokához. A hangok alapján ezt szűrtem le - A Raikage segédje, jó egy hónapja jelent meg Konohában, azóta viszont nem lehet Sakuráról levakarni. A lányok oda vannak érte, kivéve Sakurát. Borzasztóan idegesíti őt, állandóan kedvesemnek szólítja - Naruto hányás hangját imitálta. Nincs közöm Sakura fiúügyeihez, de valahogy ez engem is felettébb felbosszantott.

Csak egyszer találkozzak ezzel a Shintaoval, utána többet nem fog koslatni Sakura után. 

- Egyébként, Sasuke - fordította még komolyabbra a hangját - Van egy dolog amiről tudnod kell, Sakura-chanról, hisz a hetes csapat tagja vagy - még feszültebb lettem. - Sakura-chan szülei... - Naruto nem fejezte be a mondatot, megértettem a hallgatásából - Szóval ne legyél bunkó, ha majd találkoztok - adta Naruto a jó tanácsot.

Legszívesebben fejbe vertem volna. Ennyire nem vagyok én sem tapintatlan!

- Most mennem kell. Holnap is jövök! - búcsúzott el halkan Naruto, majd óvatosan kisomfordált a folyosóról.

Egyedül maradtam rengeteg megválaszolatlan kérdéssel a fejemben. A pecsét újra működésbe lépett, mielőtt tovább gondolhattam volna a dolgokat.

A fekete-vörös álmomban megjelent egy harmadik szín is.

Egy jáde zöld szempár.  Egy hideg gyilkos tekintete, ki nem féli a halált sem.

Inkább már vágyja azt...

Sakura:

Eloltották a lángokat, a házunkból semmi sem maradt.

Céltalanul tettem előre a lépéseket Konoha utcáin, arcomon már csak némán peregtek a könnyek. Nem zokogtam.
Csak a könnyeim folytak megállíthatatlanul.
A lábaim hirtelen megálltak, amint nekiütköztem valami keménynek. A tekintetem felemeltem, és gúnyosan elvigyorodtam a sors iróniáját látva. Konoha kapujánál voltam, a térdem pedig abba a pad kartámaszába ütöttem, ahol Sasuke évekkel ezelőtt itt hagyott engem. Remegő ujjaimat végigvezettem a fa deszka erezetén, majd leültem, mikor már képtelen voltam tovább állni a rám törő emlékektől és kínzó gondolatoktól.

A kaput bámultam folyamatosan. Vártam anya kacarászó hangját és apa öblös nevetését feltűnni a távolból. Órákig meredtem a kapun túlra, a csillagok is rég feljöttek már, hogy köszöntsék az öreg holdat. A táj mozdulatlan volt.

És szokatlanul hideg.

Felhúztam a lábamat, vacogó testem remegéssel próbálta túlélni az éjszakai hideget.

- Hát itt vagy! - szólalt fel mögöttem egy hang és a fejemre egy pulóver hullott.

Tádám!!!😁