Naruto:

Egy kard állt ki Sasuke mellkasából, torkából vér buggyant ki. Megkövülten álltam és dermedten bámultam, ahogy legjobb barátom testéből kihúzta a fegyvert egy sötét Madara hasonmás. Ez nem történhetett meg... először Neji és most Sasuke?

Nem az nem lehet!

A vérem a fülemben dübörgött, és nem hallottam a külvilág zaját.

Nem végződhet így! NEM! Sasuke nem halhat meg! – mantráztam magamban.

Sakura-chan kiáltása rázott vissza a valóságba.

- SASUKE-KUUUN! – ordította keservesen.

Lepillantottam rá. Ő az egyedüli, aki meg tudja menteni! Egy pillanat alatt eldöntöttem, mit is kell tennem.

Sasuke zuhanni kezdett, de egy szemvillanás alatt ott termettem és elkaptam őt.

- N-na-ru-to – száján újabb adag vér buggyant ki.

- TARTS KI TEME, NE MERÉSZELD FELDOBNI A TALPAD! – ordítottam neki, miközben Sakura-chan felé vettem az irányt.

- Értelmetlen! – vetette oda Madara lekezelően. Nem hitt Sakura-chan gyógyító erejében, ezért nem jött utánunk.

Lefektettem Sakura-chan elé Sasukét, és könyörgőn néztem rá. Azonnal elkezdte az életmentő beavatkozást és egy klónt hagytam ott védelmezni őket, míg én Madarát fogom lefoglalni. A férfi hamar rájött, hogy én átlátok a kis trükkjén, nem fog holmi sötét aurájú hasonmása végezni velem. A többiek nem tudták tétlenül nézni, ahogy egyedül próbálom felvenni a harcot Madarával. Ino utasítása hangzott a fejemben, aki Shikamaru szavait közvetítette felém.

- Próbáljuk meg! – hangzott határozottan a hangom, ahogy Ino befejezte a terv ismertetését.

Sakura:

A világ egy pillanatra néma csendbe borult, nem láttam mást csak Sasuke mellkasából kiálló kardot. Miért nem látta, hogy a Susanoo pajzsán áthatolt egy fekete Madara hasonmás? A szívemet páni félelem töltötte el, és fojtogató üresség markolászta a gondolataimat, ahogy az a fiú akibe évek óta szerelmes vagyok magatehetetlenül zuhan alá a fellegekből.

Saját sikításomra eszméltem fel. Egyszerűen nem tudok egy világot elképzelni Sasuke-kun nélkül! Nem, Sasuke-kun nem halhat meg! A szemembe toluló könnyeket azonnal kipislogtam. Nem törhetek össze, csak én tudom őt megmenteni!

Sakura, csak te vagy képes a lelkét a testéhez láncolni!

Lehunytam a szemem, majd csak akkor nyitottam ki, mikor már Naruto lerakta elém csapattársunkat, majd klónját maga mögött hagyva újra a harcba vetette magát.

Tenyeremet beborította a zöld chakra és Sasuke-kun vére is, ahogy a mellkasát próbáltam összefoltozni.

Ködös tekintettel nézett rám, az ajkaival szavakat próbált formázni.

- Nem fogom hagyni, hogy meghalj! – suttogtam, a hangom megremegett a végére. A chakrakészletem a végét járta, a byakugouba tárolt erőmet elvitte Katsuyu-sama megidézése, ezáltal a több tízezer shinobi meggyógyítása.

- Saj-ná-lom – hörögte nagy nehezen – Ne fog-lal-kozz velem! Na-ru-to-nak... – tagolta nagyon lassan, újabb adag vér távozott a szájából. Nem tudta befejezni a megkezdett mondatát, kapkodni kezdte a levegőt.

- NEM! Szükségünk van rád, Sasuke-kun! - makacsul megráztam a fejem, még nagyobb intenzitással regenerálódtak a sérült sejtek és szövetek. Mintha hagynám a kezeim között meghalni!

Éreztem, hogy a chakrám hamarosan kifogy.

Még egy kicsit tarts ki, Sakura! – utasítottam testemet a megerőltető gyógyításra.

Sasuke észrevette, hogy a chakraáramlásom nem egyenletes, akadozik.

- Arigatou Sakura – lehelte a fuvallatnál is halkabban, majd szemei üres fénnyel meredtek rám.

- Sakura-chan! – a klón megérintette a hátamat és tölteni kezdett chakrával – Hamarosan eltűnök, amint átadtam minden erőmet – Úgy is volt, ahogy a klón mondta. Testemet újra átjárta az erő, majd halk pukkanással eltűnt a klón.

A szívét és a tüdejét újult erőmmel egy percen belül helyreraktam, majd a nyitott mellkasán keresztül pumpálni kezdtem kifele a vért a szívéből. Nagy levegőt vettem és levegőt juttattam be a szervezetébe.

- Lélegezz Sasuke! LÉLEGEZZ!

Sasuke:

Szánalmas egy vég...

Egy gyilkos azonban nem érdemelhetett mást. Elbuktam. Nem tudtam legyőzni Madarát, sem a juubit. Megadóan vártam az üres hideget, de azt csak nem akart eljönni. Még éreztem, hogy valami meleg folyadék potyogott az arcomra, a mellkasom körül pedig szorítást éreztem.

Bátyám arcát pillantottam meg magam előtt. Hideg megnyugvás ült rám, lábaim ösztönösen megindultak felé. Meghaltam. Nincs mit ezen szépíteni. Minden egyes lépéssel a szorítás azonban egyre erősebbé vált.

Nem akartak elengedni a gyengéd kezek, melyek erősen tartották bennem a lelket.

Sakura...

Egy pillanatra megtorpantam és hátranéztem. Haboztam, majd fejemet megrázva megtettem egy újabb lépést Itachi felé. Nincs miért visszamennem, a háború után nem vár engem semmi, csak egy konohai sötét és hűvös cella.

- Tévedsz, Sasuke. – jelent meg pontosan előttem Itachi – Vannak, akik visszavárnak téged. – nézett le rám mosolyogva.

Már nyitottam a számat, hogy bocsánatot kérjek mindenért, amit valaha életemben elkövettem ellene és a falu ellen, de egy hang sem jött ki a torkomon.

- Majd legközelebb, Sasuke – bökte meg két ujjával a homlokom, teste pedig áttetszővé vált.

- VÁRJ, NII-SAN! – kiáltottam, kezemmel utána kaptam, de már csak a levegőt markolásztam.

Egyedül maradtam ezen a helyen, a szorítás elviselhetetlenné vált körülöttem.

- LÉLEGEZZ! – hallottam meg a kétségbeesett parancsot.

Dobbanás, feszülés és egy hatalmas sóhaj...

Újra a kegyetlen valóságban ébredtem. Sakura könnyes és megkönnyebbült tekintete volt az első, amivel találkoztam.

- Sasuke-kun – csuklott el a hangja, tenyerével letörölte a könnyeit. Valóban képes volt megmenteni engem.

Egy köszönöm édes kevés lenne, de mi mást mondhattam volna?

- Köszönöm, Sakura... - igyekeztem minden hálámat belesűríteni ebbe az egy szóba. Sakurának nem kellett magyarázkodnom, ő tökéletesen megértett ennyiből is. Próbáltam felülni, és felmérni a testem állapotát, de iszonyatosan fájt, illetve feszült a hátam, mellkasom egyaránt. Sakura támogatott fel ülő pozícióba.

Rögtön Madara felé pillantottam, nem szúrta ki, hogy bizony életben vagyok már. Narutoék elég jól sarokba szorították. A juubi körül pedig az egykori kagék jelentek meg.

- Mennem kell! – fel akartam állni, de kísérletem kudarcba fulladt. Ha Sakura nem karolt volna át, akkor a földre zuhantam volna.

- Csak megöletnéd magad! – szidott le. Hangja irányomban sosem csengett dühösen, de most kifejezetten az volt.

Madara észrevette, hogy mit is terveznek a kagék. Le akarták pecsételni a szörnyet, de egy ördögi vigyor terült szét az arcán. Nem hiszem el, mindenre van terve?! Előre látja tán a jövőt?

A felmenőm megharapta az ujját, a juubi ordítani kezdett. Egyetlen szemét az égen magasló holdra függesztette. Sakura pont fel akart nézni, de én magam elé rántottam.

- Ne nézz fel! – épp időben aktiváltam a Sharinganom, így nem estem a genjutsu fogságába.

Lepillantottam Sakurára, aki mellkasomnak ütközve várta mozdulatlanul a következő lépést. Óvatosan körbepillantottam, elkáromkodtam magam a látottaktól. A shinobik kilencvenkilenc százaléka genjutsu alá esett. Narutot kerestem a tekintetemmel, Kakashi időben ért oda hozzá, így időben ki tudott törni az illúzió hatása alól és kitérni Madara végzetes támadása elől. Az edo tenseijes kagék is szabadon tudtak mozogni a megdermedt csatamezőn.

- Mi történt, Sasuke-kun? – kérdezte Sakura, aki továbbra sem pillantott oldalra.

- A Mugen Tsukuyomi – néztem fel a vérvörös holdra, mely próbált volna engem is genjutsu alá hajtani, de hála a szemeimnek biztonságban voltam – Ha felnézel a holdra örökre egy genjutsu rabja leszel. Ha csak meg nem öljük Madarát minél előbb, vagy ha egy sharingan használó nem dönt úgy, hogy felszabadít a genjutsu alól – Sakura lehunyt szemekkel eltávolodott tőlem.

- Azt hiszem, tudom, hogy győzhetjük le Madarát! –jelentette ki határozottan Sakura.

ÉLETJEEEL!!!! :D