Sakura:

Még az este folyamán eldöntöttem, hogy másnap újra beállok a kórházba és a bajbajutottakon segítek. Imádom a munkám, legalább leköti a figyelmem és nem gondolok sem a szüleimre, sem Shintao hülyeségeire. Már épp a műszakom végén voltam, de gondoltam még benézek az utolsó betegemhez. Óvatosan surrantam be a szobába, az ágyon fekvő mellkasa pedig egyenletesen fel-leemelkedett. A lehető leghalkabban közelítettem meg őt, tenyerem a homlokára helyeztem. Az állapota stabil volt.

Oldalra pillantottam, az éjjeliszekrényen egy gyümölcskosár pihent. Elmosolyodtam, hisz tudtam ki volt a tettes, de a gyümölcsök között elrejtett instant rámenből mindenki tudhatta, hogy ki is hagyta ott ezt a kosarat. Megigazítottam az almákat, a ráment pedig félreraktam. Friss vizet töltöttem a vázába és újra elrendeztem a csokor virágot, mit reggel vásároltam Inonál. Kinyitottam az ablakot, hogy friss levegőt engedjek be, de a beáramló szél hangosan tépni kezdte a függönyt. Gyorsan visszareteszeltem az ablakot, és csak reménykedtem, hogy nem ébresztettem fel Sasukét.

Vállam felett rápillantottam, az ónixok pedig kíváncsian vettek szemügyre. Ezt jól elszúrtam.

- Jó reggelt vagyis inkább már estét - köszöntöttem őt mosolyogva - Hogy érzed magad? - már léptem is közelebb, hogy megvizsgáljam.

- Jól - jött a tömör felelet. Fel akart ülni, de a csonkjára támaszkodva felszisszent.

- Várj! - Azonnal mellette termettem és segítettem felhúzni őt. Arra számítottam, hogy majd elrántja a karját tőlem, de nem így történt. Nem dühítette fel a segítségem.

Sasuke folyamatosan a csonkját szorította, látszott rajta, hogy nagyon szenved. Tenyerembe azonnal chakrát koncentráltam és enyhítettem a fájdalmán.

- Ennyit tudok tenni - vettem el a kezeimet, ahogy arcáról eltűntek a fájdalom nyomai.

- Már így is több, mint amit érdemlek - pihegte.

Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, bűntudatom volt a történtek miatt. Ott kellett volna lennem a tárgyaláson, akkor az egész nem történt volna meg. Maximum háborúban állnék a Raikagéval, de azt így is.

- Átadjak valami üzenetet Narutonak? - tereltem el gyorsan a témát felé. Egy végtelennek tűnő pillanatig az arcomat fürkészte, majd megrázta a fejét - Pihenj sokat, holnap reggel benézek újra! - köszöntem el és már fordultam is volna el.

- Várj! - a csuklómra Sasuke ujjai feszültek és akadályozták meg a menekülésemet. Kíváncsian pillantottam először arra a pontra ahol bőrünk érintkezett a másikéval, majd az arcára - Én... - nem nézett rám, a takarón levő ráncokat figyelte hatalmas érdeklődéssel.

Vártam.

- Én... - vett egy nagy levegőt és végre felpillantott rám. Soha nem láttam még őt ennyire zavarban, sőt... ennyire emberinek sem.

A gyomra hatalmasat kordult, Sasuke a feje búbjáig elvörösödött.

A helyzet kellemetlenségét próbáltam én magam elütni.

- Nyugodtan mondhattad volna, hogy éhes vagy. Szereztem volna a konyháról neked vacsorát - Sasuke elengedte a csuklómat.

- Ahh - döntötte fejét a falnak. 

- Mit kérsz? Kórházi koszt, alma vagy instant rámen? - Sasuke most vette észre a mellette elhelyezkedő dolgokat.

- Rámen. Utána alma - felelte, én rögtön felkaptam a dobozkát.

- Mindjárt jövök - iszkoltam ki. Az irodámban volt vízforraló, így gyorsan feltettem két deci vizet forrni. Miután elkészítettem, azon gondolkoztam, hogy Naruto hogy tud nap mint nap ezen élni.

A műanyag doboz szinte azonnal átmelegedett és mire visszatértem a forró levessel le is égette a tenyeremen a bőrt. Persze csak képletesen. 

Sasuke nyúlt volna két kézzel az ételért, aztán egyszerre esett le nekünk a hatalmas probléma. Maga mellé ejtette ép karját.

- Gomen - fordult el - Feleslegesen fáradoztál - fordult el.

Egy széket húztam az ágya mellé és kibontottam a pálcikákat. Felcsavartam a tésztát a végére és fújni kezdtem. Sasuke rám pillantott.

- Ha nem zavar - nyújtottam felé az ételt.

- Nem muszáj ezt csiná... - a pálcika végét a szájába toltam. Legalább amíg eszik nem beszél hülyeségeket.

- Még egy ilyen és tényleg itt hagylak - fedtem meg tettetett szigorúsággal - Szabad akaratomból vagyok itt és cselekszem azt amit.

Lenyelte a falatot.

- Köszönöm - egy pillanatra a szemebe nézett, majd el is kapta a tekintetét, ahogy kimondta. Újabb adag tésztát fújtam meg neki és többet nem ellenkezett a vacsora végégig. Az üres leves levét megitta, míg én almákat mostam meg. A fiókba akartam nyúlni késért, az ott talált tartalom miatt viszont arcomra egy mosoly szökött. Sasuke kiszúrta az arcomon végbement változást, és belekukkantott ő is a fiókba.

Kakashi-sensei is látogatását tette, míg Sasuke eszméletlen volt. Hozott neki váltóruhát, melynek tetején egy új fejpánt várta.
Egy genin fejpánt.

Sasuke a kezébe vette a pántot, majd az enyémre pillantott.

- Most le kellene majd tennem a chuunin-vizsgát? - kérdésére kirobbant belőlem a nevetés - Komolyan kérdeztem - pillantott rám laposan, míg én a könnyeimet törölgettem.

- Csak elképzeltem, hogy tizenkét éveseket kergetsz majd egy tekercsért - hagytam abba a hahotázást - Ha zavar, akkor add le jelentkezésed. Szerintem már a regisztrációnál odaítélik a rangot. Egyébként szerintem csak jövő tavasszal indul majd a vizsga és - átpörgettem magamban az elmúlt évek vizsgahelyeit - Villámrejtek szervezi...

- Passzolom - fordult el dacosan. A könnyed hangulat elillant, ahogy a Raikage szóba jött.

Elővettem a ruhája mellől a kést és hámozni kezdtem az almát. Egyikünk sem szólt a másikhoz, nem kifejezetten zavart a csend. Egy ponton viszont megálltam a hámozásban.

- Remélem ez alkalommal nem bunyóztok össze Narutoval - merengtem el emlékeimben, majd folytattam tovább a dolgomat.

Minden idegszálammal a gyümölcsre koncentráltam és kényszerítettem magam, hogy ne nézzek fel az arcára. Magamon éreztem Sasuke fürkésző pillantását.

 - Ha véletlenül ez meg is történne, mindkettőnkbe értelmet vernél - meglepve pillantottam fel rá, de ő addigra már az ablakon bámult kifele. Szavai jól estek, majd mosolyogva folytattam tovább a szeletelést.

Felé nyújtottam egy darabot és egy szó nélkül elpusztította mindet. Tényleg nagyon éhes lehetett.

Már elég későre járt, ideje lenne hazamennem...
Haza.
Pontosabban Narutohoz, ki megengedte, hogy nála lakjak.

Elmosogattam, majd épp második távozási kísérletemet próbáltam véghez vinni. Sasuke hangja viszont megállásra kényszerített.

- Sakura! - szólított meg, aztán nagy levegőt véve folytatta - Köszönök mindent és... bocsánatot kérek a tapintatlan viselkedésemért, amit a börtönben tanúsítottam. Ideges és frusztrált voltam... - kereste a megfelelő szavakat, végül kibökte azt, mi a szívét nyomta - Naruto elárulta, hogy a szüleid elhunytak. Őszinte részvétem.

Az ereimben folyó vér megfagyott. Csak az utóbbi visszhangzott a fejemben, majd a harag átvette a gondolataim felett az irányítást.

- Sakura? - szólított meg Sasuke.

- Hazug - szűrtem a fogaim között - A szüleim nem haltak meg! - kiabáltam fojtottan vissza, majd kiviharzottam az ajtón.

A könnyeim az irodában értek utol. Lecsúsztam a fal mentén és hangosan sírni kezdtem.

Naruto miért mondtad, hogy hiszel nekem? Miért mondtad a szemembe, hogy te is hiszed, hogy élnek? Miért hazudtál nekem?

Nem tudom mi fájt jobban abban a pillanatban Naruto árulása vagy anyáék egyre kínzóbb hiánya?

Nem tudtam megmondani...

Meg sem próbálok mentségeket keresni 😂