4 hónappal ezelőtt

Sakura:

Épp távolabbról néztük a bajtársaimmal, hogy hogyan veszik fel a küzdelmet az egykori Hokagék és Narutoék a juubival. Elég távol álltunk, de nem elég messze ahhoz, hogy a szörny támadása ne érjen el minket. Annyira segíteni szeretnék neki, de tudom, hogy csak útjukban állnék. Megráztam a fejem, nekem most itt kell helytállnom! Szemeimmel egy újabb sérült után kutattam és rohantam is gyógyítani, mikor megláttam a hozzám legközelebb esőt. Az eszméletlen fiatal férfi vérzését elállítottam, már csak biztonságosabb helyre kellene vinni. Habár itt ilyen most nem létezik...

A frászt hozta rám egy hirtelen megjelenő utált chakra tulajdonosa. Hátranéztem a fekete hajú, és fekete szemű férfira. Öt évvel lehetett idősebb nálam.

- Mégis mi a francot keresel itt, Shintao? Világosan megmondtam, hogy pihenned kell! – kértem számon, tudtommal egy orvosi sátorban hagytam őt kiütve jó távol innen. Valahogy mindig megtalál, lehetetlen levakarnom magamról őt.

- Aggódsz értem? Igazán kedves tőled miután leütöttél. – megforgattam a szemeimet, nincs időm erre a féregre.

Lehajolt hozzám és a fülembe suttogott.

- Vagy félsz, hogy megtudják a kis titkunkat? – a kezem ökölbe rándult és szívesen lemostam volna a gúnyos vigyort a képéről. Irritáló.

- Ezt majd a háború után megvitatjuk „kedvesem" – van elég bajom így is, nincs időm az ő hülyeségeire. Még hogy jegyesek volnánk...

A föld megremegett, hatalmas oszlopok hullottak le az égből. Az első Hokage egy pecsételő technikával próbálta lepecsételni a juubit, és én nagyon bizakodó voltam. Shintao követte a tekintetem.

- Nem fog sikerülni neki – felelte higgadtan. Bosszúsan néztem fel rá.

- Shintao miért nem mész oda segíteni? A te erőd Narutoéval vetekszik. – utáltam beismerni, de tényleg erős volt. Csak a felfogásával van gond.

- Nem áll szándékomban segíteni nekik, oldják meg maguk – unottan nézte a csata eseményeit. Komolyan mondom egy kanál vízben meg tudnám fojtani.

- Ilyen hozzáállással, hogy csatlakozhattál az Egyesített Shinobi Haderőkhöz? – akadtam ki. Perverz vigyorától hányingerem támadt.

- Csak miattad csatlakoztam. A háború után találkozunk kedvesem! – Shintao pedig eltűnt. Az őrületbe fog kergetni.

- Gyere vissza, te rohadék! – kiáltottam mérgesen a semmibe. Remek egyedül maradtam, a többiek más irányba futottak el.

Egy hónapja találkoztam először Shintaoval Konohában Villámrejtek nagyköveteként. Azóta egy Shintao mentes napom sincs. Inot persze rögtön elvarázsolta az angyali arca, de én tudom, hogy velejéig romlott ez az alak. Egyszerűen taszít. Ino szerint el kellene felejtenem végre Sasukét és egy normális kapcsolatba belekezdenem, hisz egy félisten – ő szerinte – fekszik a lábaim előtt.

Ha ő lenne az utolsó férfi a világon én meg az utolsó női egyed, akkor inkább pusztuljon el az emberiség, minthogy átadjam neki magam.

Annyit dühöngtem magamban, hogy nem figyeltem a környezetemre. Naruto kiáltását hallottam meg.

- Sakura-chan vigyázz! – ordította, ekkor láttam meg, hogy egy kisebb bijuu bomba tart felém.

Naruto nem fog ideérni időben. Teljesen lekötötte Shintao a figyelmem, nem hiszem el... tényleg a vesztemet fogja okozni a férfi...

Mégis mit tegyek? Lehunytam a szemem és vártam a halált. Naruto kétségbeesetten kiáltott, majd megéreztem őt.

Kinyitottam a szemem, nem hittem volna, hogy eljön.

Sasuke állt előttem védelmezően és hárította a csapást.

Shintao:

Sakura „szüleit" mértem be távol a harcmezőtől. Pont jókor jelentek meg a találkozó helyszínén.

- Mit akarsz a lányunktól? Miért nem hagyod végre őt békén?! – akadt ki Mebuki.

Felidegesített a nő. Sakura nem az ő tulajdonuk, hanem az enyém.

- Tudják azt nagyon jól! Sakura a születése óta a jegyesem. Tudom nehéz elfogadni, hogy Önök nem Sakura vérszerinti szülei, de az ő apja és az enyém egyezséget kötött. Sakura hozzám tartozik!

- Nem fogod a lányunkat elvenni! – üvöltötte Kizashi.

Egek, pedig én olyan szépen és higgadtan elmagyaráztam a tényeket. Nem hagynak más választást, habár nem mintha megkegyelmeztem volna nekik.

- Mi neveltük fel, és nem lesz egy féreg menyasszonya! Ezt nem fogjuk hagyni, igaz Mebuki? – a nő helyeslően bólintott, és mindketten rám támadtak.

Nem volt egyikük sem ellenfél számomra. Könnyűszerrel végeztem velük.
Megsuhintottam a katanám, hogy a ráfröccsent vérüktől megszabadítsam.

- Nem vagytok méltóak az örököshöz! – néztem undorodva a két testet – Rikudou utódjához egyik konohai sem ér fel. Azonban mi tárt karokkal fogjuk fogadni őt – remegtem az izgatottságtól. Alig vártam, hogy Sakura rájöjjön az igazságra. 

Eltűntettem a testeket és a nyomokat is. A kemény munka végeztével megjelentem a csatamező közelében, de Sakurát nem éreztem ebből a távolságból. A szőke barátnőjét kiszúrtam a tömegben épp egy agyatlan zetsu tartott felé.

Megszüntettem a veszélyforrást, Ino pedig hálásan nézett fel rám. Megvillantottam a csábító mosolyom, mely mindig elvarázsolta őt.

- Legközelebb légy óvatosabb! – figyelmeztetem kedvesen – Keressük meg együtt Sakurát! – javasoltam, a Yamanaka lány meg egyetértően bólintott.

Sakura:

Ahogy Sasuke elém vetette magát, képtelen voltam a harcra koncentrálni. Furcsa érzések kavarogtak bennem, de gyorsan kiölt belőlem mindent.

- Ne légy láb alatt, ha nem tudsz a harcra koncentrálni! Maradj hátul mi ezt elintézzük! Nincs szükségünk itt rád! – hát kimondta. Kimondta azokat a szavakat, melyek mélyen megbántottak, de bármennyire is fájt, tudtam, hogy igaza volt. Haszontalan vagyok.

Még mindig megmentésre szorulok.

Naruto megérkezett és fültanúja volt Sasuke kirohanásának.

- Most muszáj volt így megbántanod?! – oktatta ki - Sakura most gyógyított meg mindenkit! Nélküle sehol sem lennénk! Sokkal inkább hálásnak kellene lenned Sasuke amiért...

- Chh – nézett le az eszméletlen férfire, akit az előbb gyógyítottam meg – A söpredékkel nem kellene foglalkoznod. A chakrádat tartogasd azoknak, akik meg is érdemlik és nem dőlnek ki két percen belül, mint ez itt. – A kegyetlen szavai hideg zuhanyként értek. Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen?!

- Teme, ezt ugye nem gondoltad komolyan?! – egy újabb támadás hasított felénk, Sasuke pedig nemes egyszerűséggel elugrott. Naruto mentette meg most az életem.

- Ne izgulj Sakura-chan, értelmet verek a fejébe! Vissza fogja szívni, amiket mondott, ígérem! – hamis mosolyt küldtem Naruto felé. Örültem, hogy legalább ő foglalkozik velem, de a teher érzése nem múlott el a mellkasomban. A csapattársaimat mindig visszahúzom.

- Semmi baj Naruto! Most már boldogulni fogok, inkább menjetek és győzzétek le azt a dagadt szörnyet! – bátorítottam őt a harc folytatásához, de Naruto átlátott az álcámon. Hiába, túl régóta ismerjük a másikat.

- Sakura-chan, ígérem minden meg fog változni! – letett a földre, majd a juubi felé vette az irányt.

Egyedül maradtam, a könnyeimet visszanyelve futottam a következő sérültemhez. Egy pillanatra megálltam, a mellkasomat új szorító érzés vette körül. Most nem Sasuke sértő szavai miatt fuldokoltam.

Mintha elveszítettem volna valami fontosat.

Az égre tekintettem, majd a hullákkal és a sérültekkel borított csatamezőre.

A magány pedig maga alá gyűrt.

Meg is volnék az első fejezettel, tudom elég in medias res kezdés, de idővel minden a helyére fog kerülni ígérem :D