Park Jimin egy átlagos idol életet él. Fotózásokra, koncertekre jár. Tervezgeti a következő albumait és, hogy mivel tudna nagyot robbantani, hogy a fandomja új tagokat fogadjon be. De nem élvezheti örökre ezt az álom létet, ugyanis mindig kell lennie valami nehézségnek, ami számára egy személy jelenlétében érkezik. 

A történet előzetese:

https://youtu.be/5fx4VLgb3_4

- Jimin, lőjünk akkor néhány képet! - szólt a fotósom. 
Rutinszerűen beálltam a fények tengerébe, a hófehér háttér elé és próbáltam minél szívdöglesztőbb pózokat alkalmazni. Azt hiszem sikerült is, mivel a teremben lévő sminkesek eléggé elpirultak és az összeomlás határán voltak. 
- Még a végén én is beléd szeretek - mondta kuncogva Taehyung.
Ő az egyetlen barátom. Amikor csak teheti velem lóg és elkísér mindenhová. Még a fellépéseimre is követ és átsegít a sikolyok okozta ideges pillanataimon a színfalak mögött. Na meg az életem legnehezebb pontjain is. 
- Fejezd be! Így nem tudok bugyi nedvesítő tekintetet formálni az arcomra - szóltam rá, amikor elkezdett hülyülni a kamera mellett.
Nem hiszem, hogy az utolsó képsorok megfelelőek lesznek majd, mivel mindegyiken vigyorgok hála barátomnak. Sikerült a terve, ugyanis arra ment, hogy ráfigyeljek és nevessek a képeken. Amikor megnéztem a fotós munkáját egy más személy nézett vissza rám. Nem én voltam, hisz nincs okom boldognak lenni.