Vannak hazugságok, amiket muszáj mondanunk. Azt, hogy haladunk valamerre. Hogy változunk. Hogy tovább lépünk.

Bárcsak tudtam volna, hogy mi vár rám, mikor először megláttalak. Nem történt minden gyorsan. Belecsöppentem a világodba, és éreztem, ahogy a levegő kavarog a falak között, amikből ömlik a történelem zavaros illata. Minden lepergett falvakolatnak saját története van. Mintha a világ hirtelen elhúzta volna a függönyt kettőnk között. Láttam, amit te láttál.

Éreztem, hogy most te is elakadtál. Hogy az élet kiszállt a szemedből, akár a madár, ami a tenger fölé repül, és mikor minden ereje elhagyja lezuhan az óceánba. A szabadság az ajándék, hogy önként halj meg egyedül.

- Egyedül hagylak titeket – súgtam a küszöbről, ahogy te Freddie kezét fogva sápadtál hervadt rózsává. Hallottam, ahogy mondtál valamit, míg kimentem. Talán marasztaltál, vagy egyszerűen elköszöntél. Nem akartam tudni. Ha az egyetlen választásom az, hogy hallgatom, amit az emberek mondanak nekem, vagy nem, én elfordulok. Nem akarok soha többé néma hallgatóság lenni. Nem akarok az a horizont lenni, amit az emberek messziről csodálnak, akármilyen szép is.

Elronthattam valamit.

Kimentem az udvarra. A japánkert némán várt rám, akárcsak a jövő. Tudtam, hogy mi fog történni, és azon sem akartam változtatni, amin lehetett volna.

A legjobb barátom meg fog halni, és akit szeretek, az vele együtt.

El sem tudom képzelni, hogy mit érezhettél akkor.

Freddie mindig is egy nagy titok volt, mindannyiunk számára. Legtöbbször játszotta a sztárt, a legendát. Tudta jól, hogy a neve csillagként fényli majd be azokat, akik életben tartják majd évezredeken át. Bátornak, erősnek, és magabiztosnak tettette magát, mintha a világ ezt várta volna tőle. De ha így is volt, kevésbé akart megfelelni saját magának, mint mindenki másnak. Sosem tudtam, hogy ő ilyen akart lenni, vagy csak megjátszotta magát. Csak álca volt a szerep, vagy kívánság?

Akinek volt szeme, az mégis láthatta, hogy ő egy gyenge, ártatlan lélek. Érzékeny, és szeretetteljes. Finom, és gyengéd. Csendesen viselkedett ott, ahol biztonságban érezte magát. Ott, ahol az emberek szerették, és a figyelmükért nem kellett ordítania, mint azért a nyolcvanezerért.

Azt hiszem, hogy egy életen át félt. Rettegett. Mi lesz, ha kiderül kit, és hogyan szeret. Mi lesz, ha az emberek megismerik ki is ő. Ha megtudják, ő a legérzékenyebb közülük. Mi lesz, ha mást jobban szeretnek majd. Mi lesz, ha senki sem marad, aki mégis. Túl jó színész volt ahhoz, hogy ebből bármelyik is megtörténhessen.

Csak egy dolgot nem tudott eltitkolni. A saját halálát. Legalábbis az időpontját biztosan, de az ellen semmit sem tehetett, hogy a rácsok sora, amit hosszadalmasan épített maga köré, lassan mind elsorvadtak. Berozsdásodtak, és egy könnyed rúgással porrá zúzhatta őket bárki. Egy orvos, aki jól megnézte a róla készült képet. Az anyuka, akinek csecsemőjével Freddie szemezett, a kislány, aki átnézett a kerítésen, és Te.

Számodra nyitott könyv volt, ugye? Pedig én, és Brian több ideje ismerjük, te mégis beleláttál az első perctől fogva. Ő húzta a rövidebbet, ugyanis se ő, se mi, senki sem tudott téged hova tenni. Több voltál, mint titok. Nem is léteztél.

Éveken át figyeltelek. Testtelen lélek voltál, aki körbevett mindent. A mosolyod fényként ért el mindenhová, és akárhányszor mentél el, én még jobban megvakultam. Az alakod az egyetlen dolog, amit kilométerekről is megismerek.

Nem tudom, hogy mit érzek irántad. Sosem tudtam.

Te és Freddie mindig közel voltatok egymáshoz. Úgy tűnt, mintha csak ő tudna elérni hozzád. Mégis, hiába voltatok gyakran együtt, amikor más is belépett közétek, te hirtelen eltűntél. Elvonultál a szoba sarkába, mintha nem érdekelne senkit, hogy létezel.

Freddie a barátom volt, ezért mindenhová magával hurcolt, akárcsak egy táskát, vagy más kiegészítőt. De én a szerep része voltam, nem Freddie-é. Mikor csendre vágyott, vagy kicsit önmaga akart lenni egy pár órára, hozzád ment, és engem felejtett el.

Ahogy telt az idő, a dolgok változtak, és te beékelődtél lassan Freddie mindkét világába, és tudtam, hogy ez azt fogja jelenteni, hogy te előbb utóbb a részévé válsz. Mindketten egyszerre kezdtétek kimutatni a szerelmet, ha lehet annak nevezni azt, ami sosem tudna beteljesedni. Freddie már beteg volt. Halott.

Ilyen lehet látni eltűnni a tenger tükrében a hajót, amin ott van minden, amit valaha szerettél. A testet lassan simogatják a hullámok, míg a hajadon szél szárnycsapásait próbálja a part fénylő növényein. A nap melege fülledté teszi a levegőt, ami még nehezebbé teszi a búcsút. A súly ott feszül minden vállon. A szülők, a gyerekek és elfeledett szerelmek mind ott állnak az árbóc mellett. Nem integetnek. Nem mosolyognak. Szemmel nézik azt, amire talán soha nem is volt szükségük, de elhagyják. A horgony lassan emelkedik a sós víz fölé, és hasztalanná tesz bármilyen hezitálást. Az nem ugrik a tengerbe, aki nem tud úszni. A vitorla lassan megfeszül, és a kapitány munkára inti minden matrózát. Vajon könnyebbé teszi a hátrahagyott dolgát a sietséggel? Választási lehetősége úgysincsen. Az érzelmei kötelei hiába kötik magához azt a hajót, az sosem tér vissza hozzá. Le sem lassít, sőt elfelejti azt is, hogy az az egy, aki ott áll a móló legszélén valaha is szerette. Ennyit ér tehát a szerelem?

Ahogy te Freddie-t látod elhajózni az óceánon, én téged.

Én senkinek a hajójáról sem nézek vissza. Talán én vagyok az, aki örökké a szigeten marad, egyedül. Még az is lehet, hogy ezért teremtettem. Ím az ember, aki marad ott, ahol van.

Érzek újra, és újra. Ugyanazt, ugyanúgy. Egy gömb belsejében ragadtam, míg mindenki más körülötte jár. Hiába nő a gömb, és tágul börtönöm, ugyanúgy sötét van, és nincs velem senki idebent. Nem változik semmi.

Ez a különbség köztem, és Freddie között. Ő azt hitte befolyásolhat másokat, ezáltal magát is, én nem. Ebbe szerettél bele, ugye? Vagy éppen ellenkezőleg?

Hiába törtem a fejem, és forogtak benne a gondolatok egymáson, a kert ott állt előttem, és te meg Freddie bent voltatok. Brian felszívódott. Ha bemegyek zavarok, ha elmegyek gonosz vagyok. Nincs jó választás. A szigetről nincs kiút annak, aki nem tud úszni.

Várnom kell.