Tae: Elaludtam.

Tae: És mivel már majdnem egy óra van, így nem fogok suliba menni.

Tae:  

Kookie: Hogy lehet valaki ilyen cuki?

Tae: Mert az a valaki azt gondolta, hogy te is nagyon édes vagy.

Kookie: Ez használt.

Tae: Jfjdkektir nagyon boldog vagyok.

Kookie: Én is.

Kookie: Nagyon boldoggá teszel.

Tae: Az az idegesítő párféle vagyunk.

Tae: De rendben van, szeretem.

Tae: Egyébként mizu?

Kookie: Semmi különös. Várom az anyukámat, hogy meghozza az ebédet.

Kookie: Általában 11:30 körül szokta felhozni.

Kookie: De már egy van.

Kookie: Szóval nem tudom, hogy elfoglalt-e, vagy mi van.

Tae: Lehet a kaja elkészítése most hosszabb, mint általában.

Kookie: Lol lehet.

Tae: Vagy lehet, hogy az unokatesód hozza a kaját, csak elkésett vele, mert suli van.

Kookie: Remélem nem lol.

Kookie: Szeretem a főztjét. Mint ahogy őt is, és az anyukája mindig mondja, hogy "ha nem eszed meg az én főztömet, akkor nem is eszel semmi rendeset" és, hogy "a boldog has boldoggá teszi a szívet is".

Kookie: De még mindig az gondolja, hogy egy száz kilós ember vagyok fekete lyuk-gyomorral.

Tae: De nem az vagy?

Kookie: Nem, dehogy. Csak pár hónapja nem láttál.

Tae: Omfg, tudom, tudom.

Tae: Lmao, de adj neki időt.

Tae: Nagyon büszke a kajájára.

Kookie: Tudom, lol.

Kookie: Amikor nyolc éves voltam és ő nálunk volt rám vigyázni, megkértem, hogy csináljon nekem enni, szóval sütött tükörtojást és fekete rámen tésztát, majd odaadta nekem, és azt mondta, hogy "néhány ember rajzol valamit, és azt hívja művészetnek, de az igazi művészet az az én főztöm".

Kookie: Megkérdeztem, hogy a koncepciója a kukacok voltak-e.

Kookie: Ezután megfogta a tál ételt, és a fejemre öntötte, miközben mondta, hogy én nem vagyok méltó a főztjére.

Tae: MEGHALTAM.

Kookie: Ah, végre kopogott anya.

Tae: Oh, király!