*Nóri szemszöge*

(09.06)

Végre hétvége! Ezzel a gondolattal keltem ki az ágyból. Nyújtózkodtam egy kicsit, majd lementem a konyhába. Anyu már a kávéját itta.
- Jó reggelt! - adtam egy puszit az arcára.
- Jó reggelt kicsim. Szeretnéd tudni a teljes igazságot? - kérdezte aggódva. Bólintottam.
- Igen, de szeretném ha tudnád bármi is legyen az igazság mindig az én anyukám leszel! - öleltem meg. Mosolyogva visszaölelt.
- Rendben. Az egész úgy kezdődött, hogy... - kezdte el mesélni a történetemet. (Aki kíváncsi a történetre menjen vissza az elejére! Szerk.) Vajon kik az igazi szüleim? Élnek még egyáltalán? Más biztos ezen gondolkodna a helyemben, de nekem csak az számít, hogy aki felnevelt engem tiszta szívéből szeret!
- Szeretnéd tudni kik a szüleid? -kérdezte anyu szomorú mosollyal az arcán.
- Nem. Számomra TE vagy az igazi anyukám, te neveltél fel, te voltál mellettem amikor beteg voltam! Nekem akkor is te vagy az igazi anyukám! - mondtam teljesen őszintén. Látszólag megnyugtatta egyben meghatotta a kis monológom. Magához húzott és átölelt. Szeretem anyut.
- Szeretlek! - suttogtam a pulcsijába.
- Én is! Te vagy számomra a legnagyobb kincs! - mondta. Hallottam a hangján, hogy sír.
- Nem haragszol rám? - kérdeztem egy idő után. Értetlenül nézett rám.
- Miért haragudnék? - kérdezte értetlenül.
- Miattam jött tegnap Ádám. Láttam egy képet az asztalodon és tőle kérdeztem meg, hogy ki van rajta mivel ismer(t) téged. Ne haragudj! -szakadt ki belőlem minden. Anya megint átölelt.
- Hé, semmi baj! Nem haragszom rád! De miért Corteztől kérdezted meg? Én is válaszoltam volna.
- De láttam rajtad, hogy ideges vagy Ádám miatt! És biztos voltam benne, hogy nem állnál szóba velem egy ideig - szipogtam.
- Óó... - esett le neki.
- Nem Cortez miatt buktam ki! Nyilván megbántott annak idején, és veszekedtünk, de nem ő volt a legfőbb oka - értetlenül néztem rá.
- De akkor mi történt? - érdeklődtem. Anya hezitált egy darabig, hogy elmondja-e.
- Csak előtörtek a régi emlékek. Ennyi az egész! - válaszolta anya.
- Hát jó. Te írtál naplót? - kérdeztem.
- Igen. Ha jól emlékszem kilenc naplót írtam tele négy év alatt. Fél évente egyet, és tizenkettedik második félévében kettőt - mondta anyu. Leesett az állam.
- Wow!
- Ha gondolod, valamelyik nap megkeresem neked! - kacsintott.
- Szuper! Köszi anya. Felmehetek a szobámba? - kérdeztem illedelmesen.
- Menj nyugodtan - engedett el. Felmentem a szobámba és bekapcsoltam a gépemet. Felmentem facebook-ra és az összes osztálytársam bejelölt. Visszajelöltem őket. Egy idő után lementem egy almáért. Anyu lent készítette az ebédet.
- Anya, lehetne egy kérésem?
- Persze mondd csak!
- Tekinthetnénk a tegnapi napot meg sem történtnek? - kérdeztem. Anya abba hagyta a zöldség szeletelést és rám nézett.
- Persze, ahogy gondolod - mondta anyu mosolyogva. Vajon megváltoznak a dolgok? Ezután is úgy fog szeretni, mint a saját lányát?
- Nem fog változni semmi, ha erre gondoltál - törte meg a csendet.
- Rendben! Ádámmal mi a helyzet? -tereltem a témát.
- Mire célzol ezzel? - kérdezte zavartan. Vállat vontam.
- Én semmire! - emeltem fel a kezemet, védekezés képp. Gyanúsan végig mért, majd vállat vont.
- Elmennél a boltba sajtért? - kért meg. Bólintottam.
- Rendben - indultam ki az ajtón. Az ajtón kívül esett le, hogy pénz is kéne. Visszamentem a konyhába és anyutól kunyiztam.
- Kérhetnék pénzt?
- Kíváncsi voltam mikor kérsz -mosolyogva vette ki a pénztárcájából a pénzt. Mostmár pénzzel mentem a boltba. Gyorsan megvettem a sajtot és haza indultam.
- Szia - köszönt Cortez.
- Hali.
- Jól vagy? - nézett rám aggodalmas tekintettel.
- Persze! - mondtam derűsen. Cortez kétkedve végigmért.
- Tegnap nem úgy láttam.
- De az tegnap volt.
- Nóri, komolyan kérdeztem! - állított meg.
- Én pedig komolyan válaszoltam! -mentem tovább. Úgy tűnt nem fogja annyiban hagyni a dolgot.
-Hé, állj már meg! - rohant utánam. Megálltam, és kegyesen felé fordultam.
- Mit szeretnél tudni? - adtam meg magam.
- Miért veszekedtek tegnap a szüleink?
- Nem mondta el Ádám?? - döbbentem le. Nem legesen megrázta a fejét.
- Nem. Annyit mondott, hogy nem tartozik rám.
- Lehet, hogy igaza van - suttogtam magam elé. Cortez felém kapta a fejét.
- Miért? Téged beavattak?
- Nem, csak olyat tudtam meg amit nem szeretnék senkinek ismétlem SENKINEK elmondani! - mondtam.
- Még nekem se?
- Mit nem értettél azon, hogy senkinek? - nem akartam elmondani senkinek a dolgot, mert nekem jó volt így minden.
- Bocs, főnök! - humorizált Cortez.
- No problem! - mondtam mosolyogva.
- Jé, még a végén kiderül, hogy tudsz angolul!
- Nagyon vicces amcsikám! -cukkoltam.
- Honnan tudod?
- Ilyenkor jó, ha a szüleink valamikor együtt voltak! Kilehet következtetni az életedet! - kacsintottam a döbbent fiúra. Már csak egy ház és otthon vagyok.
- Nekem apa nem mesélt az anyukádról - mondta bánatosan(?).
- Lehet, hogy megvolt rá az oka -mondtam a kapu előtt.
- Egyébként köszi, hogy tegnap utánam jöttél! - köszöntem meg. Vállat vont.
- Nincs mit! Remélem egyszer többet fogok megtudni rólad, Rentai Nóra! -indult haza.
- Ahhoz csak kérdezned kéne! -kiálltottam utána. Szórakozottan nézett vissza.
- Most is kérdeztelek! - kiálltott vissza.
- Igaz, de nem mondtad, hogy mikor válaszoljak! - és bementem.
- Mire kell és mikor válaszolnod?-kérdezte szórakozottam anyu. Legyintettem.
- Á, nem érdekes. Itt a sajt - vittem a konyhába. Anya követett a konyhába, ahonnan isteni illatok jöttek.
- Mi lesz az ebéd?
- Zöldség leves, és lasagne - mondta, nekem pedig felcsillant a szemem. A lasagne a kedvencem!
- Úúú köszi, köszi! - öleltem meg.
- Mennyi időt töltöttél Virággal? -kérdezte mosolyogva.
- Nem tudom, lehet amikor kicsi voltam ragadt rám valami.
- Lehet. Menj a szobádba, majd szólok ha kész az ebéd - tessékelt ki a konyhából. Felmentem a szobámba olvasni. Nem sokára anyu szólt, hogy kész az ebéd. Ebéd után még tanultam egy kicsit.
- Nóri gyere elmegyünk a mamához -jött be szólni anya. Becsuktam a tankönyvemet, és készülődni kezdtem.
- Megyek! - robogtam le a lépcsőn.
- Rendben - indultunk az autóhoz. Nem laknak tőlünk olyan messze, ezért hamar odaértünk.
- Szia mama! - mentem be az ajtón. A nagyi a konyhából jött ki.
- Kicsikéim! - ölelt meg mindkettőnket.
- Szia anya - köszönt anya is.
- Gyertek kész az ebéd!
- Túléljük? - suttogtam oda anyunak.
- Reménykedjünk!
- Zöldség levest csináltam csak, nem baj?
- Nem! - mondtuk tökéletesen egyszerre anyával. Ezen mosolyogtunk.
- Nyugi túl fogjátok élni ezt is!
- Uppsz úgy tűnik lebuktunk - mondta anyu.
- Reni mutass példát Nórikának!
- Jó. Nóri egyél meg mindent! - ,,parancsolta" anya. Mosolyogva bólintottam.
- Ha befejeztétek, gyertek enni! - szólt mama a konyhából. Leültünk az asztalhoz. Mama kiszolgált minket, és enni kezdtünk. Ez volt az első ehető főztje a nagyinak.
- Ez finom!
- Köszönöm szépen Nórikám!
- Anyu le a kalappal előtted! - mindenki jó ízűen evett. Sötétedés előtt el kellett mennünk, mert kicsit fáradtak voltunk. Amint haza értünk, felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba.

.......................Eddig tartott.......................

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövid rész!

By: M.