(03.04)

*Nóri szemszöge*

Életem legborzalmasabb napja volt a mai! Szépen sorban leírom.
Mikor felkeltem, ijedtemben felsikítottam.
- Mit keresel itt?! - kérdeztem mikor befejeztem a sikítást.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni.
- Pedig sikerült.
- Mondom, hogy bocsi.
- Semmi baj. Mikor jöttél?
- Ma reggel szállt le a gépem - mondta Nik.
- Aham.
- Milyen volt a tegnapi buli? - kérdezte vigyorogva.
- Jó.
- Hallottam a bandázásodról.
- Hogy én ennek mennyire örülök.
- Rosszul sikerült? - ült az ágyam szélére.
- Nem, csak... nem is tudom. Jó volt.
- Örülök neki, prücsök - puszilt bele a hajamba.
- Ajánlom, hogy szívd vissza!
- Mit? A prücsköt?
- Igen.
- Jó, visszaszívom.
- Köszi. Hiányoztál! - öleltem meg.
- Te is. Mivolt szilveszter után?
- Semmi. Kibékültem a lányokkal, Cortez mondta, hogy a csók egy baleset volt. Semmi különös.
- Mit mondtál?
- Azt, hogy semmi különös.
- Nem erre gondoltam. Az előző mondatra.
- Jaaa. Kibékültem a lányokkal.
- Cortez megcsókolt?!
- Kimondott ilyet? - tettem a hülyét.
- Nóri!
- Jó, igen.
- Mikor?!
- Amikor Roxit kerested.
- Aham. Szóval azt mondta, hogy baleset volt?
- Igen.
- Értem. Öltözz fel - mondta, és felállt az ágyamról.
- Miért?
- Meglepi - kacsintott rám, és kiment. Értetlenül néztem az ajtót, majd elkezdtem öltözködni. Mikor kész voltam, lementem a konyhába. Nik épp egy almát evett.
- Kész vagyok - mondtam a falnak dőlve.
- Mehetünk - mondta, és kidobta az alma csutkát. Ellöktem magam a faltól, és az ajtó irányába mentem.
- Nem felejtettél el valamit? - kérdezte Nik.
- Nem hiszem.
- Deszka?
- Nem gyalog megyünk?
- Nem. Hozd a deszkád.
- Oké - mentem a deszkámért.
- De te mivel jössz? - néztem rá a deszkámmal a kezemben.
- Elhoztam én is a sajátomat.
- Mióta van deszkád?
- Karácsonyra kaptam. Nem mondtam?
- Nem.
- Most már tudod. Mehetünk?
- Igen - mondtam. Kimentünk a házból. Elöl ment Nik utána én.
- Itt vagyunk - mondta a skate parkban.
- Mit szeretnél csinálni?
- Hát ööö... deszkázni?
- Jó, de azon belül mit.
- Passz.
- Mutassak pár trükköt? - kérdeztem nevetve.
- Légyszí - nevetett ő is.
- Oké. Figyelj, és tanulj! - mondtam, majd megcsináltam egy Olie-t. Tapsolást hallottam. Megjött a balhés ötös.
- Jé, itt vannak a mekilakók - nevetett Nik.
- Nem próbáltok? - kérdeztem.
- Nincs itthon Kiara. Nem tudunk nélküle próbálni - mondta Levi.
- Aham. Figyelj Nik! - a fiúk engem néztek. Csináltam egy Kick flipp-et.
- Ügyes vagy, de tudsz ilyet? - kérdezte Cortez, és felugrott a korlátra, végigcsúszott és a végén felugrott a levegőbe. A deszkája kettőt perdült, és a deszkáján landolt. Kicsit bonyolúltnak tűnt.
- Nem hiszem, hogy menne.
- Beszari! - mondta... Gergő. Lassan fordultam meg.
- Mit mondtál, Nádor? - kérdeztem.
- Ismételjem meg? Beszari vagy!
- Nem vagyok az!
- Bizonyítsd - mondta egy gúnyos mosoly kíséretében. A fiúkra néztem. Nik megrázta a fejét.
- Nem számít a véleményed - néztem Gergőre.
- Jó. Egyébként ki a jelenlegi fiúd?
- Nem vagyok utca lány. Tudhatnád.
- Igen? Azt mondod, hogy nem is csókolóztál más fiúval?
- Mi? - kérdeztük egyszerre a fiúkkal.
- Ó, nem is tudtátok?
- Miről beszélsz? - léptem közelebb.
- Csak arról, hogy egyszer láttalak egy sráccal csókolózni.
- Mikor? - kérdeztem feszülten. Közelebb jött, majd a fülembe súgva elmondta.
- Szilveszterkor - suttogta. Lesápadtam.
- Szóval igaz. Tudod mi a legviccesebb az egészben? - nézett mélyen a szemembe. Megráztam a fejem.
- A barátod nem is tud róla - mosolygott gúnyosan. Könnyek gyűltek a szemembe. Összetörtem. Másodjára törtem össze a szilveszter miatt. Vettem egy mély levegőt.
- Mit akarsz, Nádor?
- Ha valóban nem vagy beszari, akkor csináld meg a trükköt amit a szépfiú is.
- Ennyi? Ennyit akarsz?
- Kezdetnek megtenné - mondta. A fiúkra néztem. Nem értették miről beszéltünk.
- Legyen, de ha megteszem, akkor békénhagysz?
- Igen, de csak akkor, ha esés nélkül csinálod meg.
- Ez lehetetlen! - mondtam kicsit hangosan.
- A szépfiúnak is ment.
- Ő profibb nálam!
- Ez már a te gondod. Szeretnéd, hogy békénhagyjalak?
- Igen - sóhajtottam.
- Akkor csináld! - utasított. Lehunytam a szemeimet, és elindultam. Felugrottam a korlátra, végigcsúsztam, mikor ugrottam „valaki” max hangerőn nyomatott valami tüc tüc zenét. Kicsúszott a lábam alól a deszka. A lépcsőn kötöttem ki, mint tavaly Cortez. Sikítani tudtam volna a fájdalomtól, de egy hangse jött ki a számon. A hat fiú körém gyűlt.
- Nóri, jól vagy?! - hallottam Cortez hangját.
- Hívjatok mentőt! - mondta idegesen Nik.
- Nóri, hallasz?
- Tarts ki mindjárt itt a mentő!
- Állj meg te patkány! - futott Levi Gergő után.
- Fáj valamid?
- Nóri, ha hallasz szorítsd meg a kezem! - mondta Cortez. Megszorítottam a kezét. Kitudja mikor lesz még alkalmam Cortez kezét fogni.
- Még magánál van! - mondta a körülményekhez képest boldogan Cortez.
- Nóri, tarts ki! - nézett rám Cortez, mintha könnyes lett volna a szeme. Biztos, csak képzelődtem.
- Nóri, szorítsd a kezem, ha magadnál vagy! - hallottam Cortezt. Megszorítottam.
- Nyugi, mindjárt itt a mentő! - hallottam Nik tompa hangját. Már nem bírtam szorítani.
- Gyengül a szorítása! Ne add fel! - mondta Cortez, majd teljesen elnyelt a sötétség.

*Cortez(Ákos) szemszöge*

- Már nem szorítja a kezem! Elvesztette az eszméletét! - mondtam idegesen. Éreztem a sós könnyeimet. Nem érdekelt.
- Ha bármi baja lesz, kinyírom azt a patkányt! - ütöttem a betonba. Dominik megfogta a vállam.
- Majd besegítek.
- Nem találtam - jött Levi.
- Semmi baj.
- Nóri, nyisd ki a szemed! Kérlek! - kérleltem reménytelenül. Meghallottuk a mentősök szirénázását. Nórit a hordágyra tették, és betolták a mentőautóba. Nik hazarohant szólni Reniéknek, én pedig (bármennyire ellent mond a becsületemnek) sírva mentem haza.
- Mi történt? - kérdezte apa rögtön, ahogy beléptem.
- Nóri balesetet szenvedett amiatt a patkány Gergő miatt!
- Hol? Hogy?
- A skate parkban. Egy trükköt csinált, amikor direkt max hangerőn valami diszkó zenét nyomatott.
- A szemét! Melyik kórházba vitték? - kérdezte. Elmondtam neki, és a kórházba mentünk. Reniék már ott voltak. Reni Áron vállán sírt, Dominik Márkot fogta.
- Sziasztok - köszöntünk.
- Helló - köszönt Dominik.
- Hogy van? - kérdezte apa.
- Még bent van az orvos - válaszolt Áron.
- Hogy történt? - kérdezte könnyes szemmel Reni. Dominikkal elmeséltük az egészet.
- Ha a kezeim közé kerül... - kezdte Áron.
- Akkor már hárman vagyunk - mondta Dominik.
- Ti is?
- Igen - bólintottam. Kijött az orvos.
- Jó napot, Dr. Fekete János vagyok. Maguk Rentai Nóra hozzátartozói?
- Igen, az anyukája vagyok. Mivan a lányommal?
- Az esés miatt agyrázkódást szenvedett, és eltört a jobblába. Jelenleg kómában van - mondta az orvos. Reni ismét sírni kezdett.
- Mikor fog felébredni? - kérdezte Dominik.
- Pár nap, maximum egy-két hét.
- Bemehetünk hozzá? - kérdezte Áron.
-Persze. Egyszerre csak egy ember mehet be. Döntsék el, hogy ki legyen az első - mondta, és már el is ment.
- Menjen Reni - mondta apa. Reni bement Nórihoz. Másodiknak Áron utána Dominik.
- Bemész hozzá? - kérdezte apa.
- Ha lehet.
- Nyugodtan - mondta Áron. Lassan bementem a kórterembe. Leültem a székre, és a kezembe vettem Nóri kezét. A mellkasa lassan emelkedett, majd süllyedt.
- Szia - köszöntem neki.
- Ha komolyabb bajod esik amiatt a görény miatt, én kinyírom! - beszéltem tovább.
- Mostmár tudom mit éreztél tavaly, amikor én estem a lépcsőre - a hangomon kívül a gép csipogását lehetett hallani. Apa is bejött.
- Ideje menni - fogta meg a vállam.
- Jó - álltam fel a székről. Még visszanéztem Nórira utána kimentünk. Csak Reni volt a folyosón.
- Áron és Dominik?
- Áron átviszi Márkot anyáékhoz, Dominik pedig vele ment.
- Értem. Bent maradsz?
- Igen.
- Jó, jobbulást Nórinak.
- Köszönöm - mondta Reni. Apával kimentünk a kocsihoz, és hazamentünk. Otthon egyből befeküdtem az ágyamba. Remélem nem lesz semmi baja Nórinak.

(03.05)

*Cortez(Ákos) szemszöge*

Reggel fáradtan keltem fel. Alig aludtam az éjjel. A sulinál Kiara valamiről nagyban magyarázott, de senki se figyelt rá. Ezt szóvá is tette.
- Figyeltek egyáltalán?
- Nem - mondtam gondolkodás nélkül.
- Min jár az eszetek?
- Tegnap balesete volt az egyik osztálytársunknak - mondta Milán.
- Melyiknek?
- Nórinak.
- Annak a kis beszari könyvmolynak?
- Ne hívd így! - csattantam fel.
- De ha egyszer az?!
- Nem, nem az!
- Miért véded ennyire? - húzta össze a szemét.
- Mert a barátunk! - mondta Milán.
- Nem engedem, hogy így beszélj róla, amikor kómában van! - mondtam dühösen.
- Kómában van? - kérdezték a fiúk.
- Igen, tegnap bent voltunk nála a kórházban.
- Az a görény! Lefejelem! - mondta Milán.
- Mit kerestél nála?!
- Meglátogattam! - mondtam idegesen.
- Nem a te dolgod mivan vele! - vitatkozott velem Kiara.
- De!
- Miért is?
- Mert az osztálytársam, és egy barátom!
- Pff, csak egy barát?
- Igen, de ha nem tudod elviselni, hogy vannak lány ismerőseim, vagy barátaim akkor ez nem fog működni!
- Hogy mondod?
- Akkor most elmondom érthetően. Szakítok veled!
- Ezt nem teheted!
- Ó, dehogy is nem. Épp most szakítottunk.
- Jó, de nehogy azt hidd, hogy egy csettintésre rohanok hozzád!
- Kicsettintene miattad? - kérdezte vigyorogva Milán. Kiara dühében belerúgott egy biciklibe, és elviharzott.
- Hát, ezzel is megvolnánk - mondtam, mire a többiek elröhögték magukat. Csengetéskor mentünk kémiára.
- Hiányzó? - kérdezte Gondos.
- Rentai Nóra! - mondtuk öten egyszerre. Beírta a naplóba, és kezdődött az óra. Föcin nem tudtam figyelni. Nóri járt az eszem. Tesin fociztunk. Angolon testben ott voltam, de lélekben máshol jártam. Francián Durand kérdezte, hogy mi a baja Nórinak.
- Tegnap balesete volt. Jelenleg kómában van - mondtam.
- Mon Dieu!
- Tényleg kómában van? - kérdezte Roxi.
- Igen - bólintottam. Az egész óra ezzel a témával telt. Matekon szokatlanul csendben voltunk. Gazdag nem értette mi van velünk. Neményi egyedül ment olvasóra, én pedig a kórházba mentem. Reni volt bent Nórinál.
- Szia, Cortez - köszönt, mikor kijött Nóritól.
- Szia, még mindig nem kelt fel?
- Nem. Bemész hozzá?
- Igen - mondtam. Bementem, és leültem a székre.
- Szia. Sokan érdeklődtek felőled - mondtam.
- A lányok aggódnak érted. Sőt az egész osztály aggódik érted. Reméljük, hogy hamar felkelsz - fogtam meg a kezét. Kopogtak.
- Felkelt? - kérdezte Jacquelin.
- Nem.
- Bejöhetek?
- Persze, ha gondolod kimegyek - álltam fel.
- Oké - helyet cseréltünk. Az egész osztály kint állt a folyosón.
- Mikor jöttetek?
- Nemrég - mondta Milán.
- Hogy van? - kérdezte Berci.
- A körülményekhez képest jól.
- Felkelt?
- Nem - erre mindenki csalódottan felsóhajtott. Jacquelin kijött Nóritól.
- Olyan rossz ilyen állapotban látni - mondta, majd kitört belőle a sírás. Levi átölelte, és a haját simogatta.
- Ssss, nem lesz semmi baj - nyugtatta Levi. Estefelé mindenki hazament. Otthon egyből a szobámba mentem. Befeküdtem az ágyba, és a plafont bámultam. Minden amiatt a patkány miatt van!

(03.06)

*Cortez(Ákos) szemszöge*

Reggel elindultam a suliba. A fiúk csendben álltak a suli előtt.
- Nem megyünk be? - kérdeztem köszönés nélkül.
- De, menjünk - egyeztek bele. Tesin fociztunk. Törin jegyzeteltünk. Irodalmon Kardos Nóriról érdeklődött.
- Tudtok valamit Nóriról?
- Még mindig kómában van - mondta Roxi. A nap végére mindenki tudott Nóri állapotáról. Sok tanár mondta, hogy adjuk át a szüleinek a sajnálatukat. Biztosítottunk minden tanárt, hogy mindenképp átadjuk. Délután otthon lepakoltam a cuccom, és bementem a kórházba. Neményi volt bent nála. Mikor kijött láttuk rajta, hogy semmi változás. A lányok is bementek hozzá. Én voltam az utolsó, aki bement hozzá. Leültem a székre, és megfogtam a kezét.
- Szia, már az egész suli tud a balesetedről. Remélik, hogy hamar rendbe jössz - mondtam Nórinak. Semmi reakció. Csak lélegzett.
- Kelj fel, kérlek! - kérleltem. Nem kelt fel.
- Elnézést, de végetért a látogatási idő - szólt a nővér.
- Rendben - mentem ki. Otthon ettem pár falatot utána mentem fürdeni, majd aludni. Mármint, megpróbáltam aludni.

(03.09)

*Cortez(Ákos) szemszöge*

Az elmúlt két napban nem volt semmi változás. Tegnap vittem neki egy szál rózsát nőnap alkalmából. Még mindig nem kelt fel.
Reggel elindultam a suliba. Fizikán Gondos engem feleltetett. Egyesre feleltem. Tesin fociztunk. Törin dogát írtunk. Üresen adtam be a lapomat. Angolon filmet néztünk. Ofőnökin Haller Nóri felől érdeklődött.
- Hogy van?
- Egy agyrázkódáson, lábtörésen és a kómán kívül jól - mondta Neményi.
- Nimród!
- Elnézést, de én csak válaszoltam - védte magát.
- Igazad van. Kitudja, hogy történt? - kérdezte Haller. Öten felnyújtottuk a kezünket.
- Elmondjátok? - bólintottunk. Végül én mondtam el az egészet.
- Nádor Gergő fia?! - kérdezte döbbenten Roxi mikor befejeztem.
- Igen, ő miatta van kórházban - mondta Milán.
- Az a kis... - szorította ökölbe a kezét Jacquelin, mire Levi megfogta a vállát.
- Nyugi! - mondta, és belepuszilt Jacquelin hajába.
- Együtt vagytok?! - lepődött meg Roxi.
- Igen - pirult el Jacquelin.
- Mióta? - kérdeztem Levitől.
- Hááát... valentin-nap óta - vakargatta a tarkóját Levi.
- Sokáig! - mondtuk. Délután a kórházba mentünk. Ma is utolsóként voltam bent nála. Ma is megfogtam a kezét.
- Szia - fogtam a kezét.
- Aggódunk érted! Már facebook-on csináltunk egy „Kinyírjuk Nádor Gergőt és a fiát!” nevű csoportot. Az egész osztály, Nik és a szüleink is benne vannak a csoportban - meséltem neki. Elmeséltem neki a mai nap eseményeit. Mielőtt elmentem hirtelen felindulásból megcsókoltam. Abban reménykedtem, hogy felkel, mint Csipkerózsika a mesében (ismert mese, na!) De nem történt semmi. Otthon felmentem a szobámba, és próbáltam aludni.

(03.10)

*Cortez(Ákos) szemszöge*

Reggel felöltöztem, és bementem a kórházba. Reni már ott volt.
- Felkelt már?
- Nem.
- Nem mész inni valamit?
- Nem vagyok szomjas.
- Muszáj innod valamit.
- Nem szeretném itthagyni.
- Nem lesz egyedül. Itt vagyok.
- Jó, ha van valami szólj.
- Rendben - bementem a kórterembe. Leültem a székre, és megfogtam a kezét. Majdnem egy hét alatt fogyott egy kicsit.
- Szia - köszöntem.
- Holnap lesz egy hete, hogy kómában vagy. Az orvos azt mondta, hogy maximum egy-két hétig leszel kómában - mondtam, miközben a kezét fogtam. Megint kicsordult pár csepp könny a szememből. Egyik kezemmel elengedtem a kezét, hogy megtöröljem a szemem.
- Mindenki aggódik érted. Anyukád betegre aggódja magát érted. Ha hallasz, vagy magadnál vagy... szorítsd meg a kezem - kértem. Semmi.
- Nóri, kérlek! Bármi megteszi, csak adj valami jelet, hogy hallasz, és nem a falnak beszélek! Bármit! - mondtam szomorúan.
- Az egész az én hibám! Ha nem mutatom meg azt a trükköt akkor most nem lennénk itt! - mondtam dühösen. Dühös voltam Gergőre, és magamra. Esküszöm, hogy hallucinálok, mintha megmozdultak volna Nóri ujjai.
- Nóri, ha magadnál vagy adj valami jelet! - kértem a héten sokadjára. Gyengén megszorította a kezem.
- Hallasz? - kérdeztem. Mondjuk ez egy hülye kérdés volt, de mindegy.
- Nem, nem hallak - mondta halkan.
- Nóri! - mondtam boldogan. Lassan kinyitotta a szemeit.

*Nóri szemszöge*

Éreztem, mintha valaki fogta volna az egyik kezem. Megmozdítottam a másik kezem ujjait (remélem értitek mit akarok kifejezni. Szerk.)
- Nóri, ha magadnál vagy adj valami jelet! - hallottam tompán Cortez hangját. Gyengén megszorította a kezét.
- Hallasz? - kérdezte. Ez elég hülye kérdésnek tűnt, mert ha nem hallottam volna, akkor nem adok jelet.
- Nem, nem hallak - mondtam halkan.
- Nóri! - mondta boldogan a nevem Cortez. Lassan kinyitottam a szemeimet. A hirtelen fénytől, kicsit megfájdult a szemem, de hamar hozzászoktam. Egy fehér szobában ébredtem. Cortez ült mellettem, és a kezemet fogta.
- Hol vagyok?
- Kórházban vagy.
- Mióta vagyok itt?
- Holnap lesz egy hete.
- Egy hétig aludtam? - értetlenkedtem.
- Igazából kómában voltál.
- Aha, világos... mint a szoba.
- Szólok az anyukádnak - indult ki a szobából. Nem sokkal később anyával jött vissza.
- Kicsim! - ölelt meg anya.
- Anyu! - öleltem vissza.
- Jól vagy? Nagyon fáj a lábad? Fáj a fejed? Hívjak orvost? Kérsz valamit? - záporozott a kérdéseivel.
- Ööö...
- Túl sok kérdés? - kérdezte anya.
- Igen.
- Jól vagy?
- Igen, jól vagyok.
- Fáj a lábad?
- Igazából a jobblábamat alig érzem.
- Csak azért mert, bevan gipszelve.
- Miért van begipszelve?
- Mert eltört.
- Oh, értem.
- Fejed nem fáj?
- Kicsit.
- Hívjak orvost?
- Jó lenne szólni valamelyiknek, hogy felébredtem.
- Igaz, szólok egynek. Mindjárt jövök! - rohant ki anya.
- Nem a te hibád - mondtam Corteznek.
- Hallottad? - kérdezte hitetlenül.
- Tompán.
- Értem.
- Sajnálom, hogy halálra aggódtatok magatokat miattam!
- Nem tehettél róla.
- De! Ha nem csinálom meg azt a hülye trükköt, akkor nem itt lennék!
- Hé, én mutattam meg azt a trükköt. Szóval miattam vagy itt.
- Egyezünk ki döntetlenben. Oké?
- Oké - anya jött be egy orvossal. Kiküldte anyuékat, amíg megvizsgál. Mikor végzett kiment. Bejöttek a lányok.
- Nóri! - öleltem meg. Visszaöleltem őket.
- Jól vagy?
- Igen, csak... nem értem, hogy lehet egy hét kóma után fáradt az ember.
- Fáradt vagy? Kimenjünk?
- Nem kell! Maradjatok még - kérleltem őket. Végül maradtak. Délután bejött Áron, Nik, és a többiek.
- Tényleg csináltatok egy csoportot face-n? - kérdeztem nevetve.
- Ki mondta el?
- Cortez, még tegnap - mondtam, mire mintha zavarba(?) jött volna. Biztos, csak beképzeltem.
- Igen tényleg csináltunk - mondta Nik.
- Tudod mi a poén az egészben? - kérdezte Berci.
- Nem, mi?
- Az, hogy csatlakozott a csoporthoz most figyelj! Bexi, Nagy Márk, a menedzserük Körte, és az Evelin és A Fogdbeaszád - mondta nevetve Berci.
- Neeeeeeeeee! Tényleg? - hitetlenkedtem.
- Aha!
- Hű, ez nem semmi - gondolkodtam a hallottakon.
- Várj, és még aznap ránk írtak, hogy miért akarjuk kinyírni őket - tette hozzá Levi.
- Mit válaszoltatok erre?
- Elmondtuk nekik, hogy mit tett veled Nádor fia.
- És?
- Mondták, hogy a gyereke az apjánál is rosszabb.
- Családban marad - mondta Macu. Estefelé mindenki hazament. Cortez ment utoljára.
- Cortez! - szóltam utána.
- Igen? - jött vissza.
- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy... izé... köszi, hogy mindennap bejöttél - mosolyogtam rá félénken.
- Izé... nincs mit - vakargatta a tarkóját.
- Hogy mennek a próbák?
- Jól.
- Szuper.
- Az. Akkor én most megyek, szia!
- Oké, szia! - köszöntem el tőle. Becsukta maga mögött az ajtót, én pedig lehunytam a szemeimet.

........................Eddig tartott......................

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Remélem nem bánjátok, hogy „belekevertem” Bexiéket (ismét). Kellemes húsvéti ünnepeket!
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.