Volt egy idő, amikor nagy divat volt az, hogy egymás vállát böködtük. Fogalmam sincs, hogy ki kezdte, de igazából jó volt vele b@szogatni mindenkit. Amy-chan hamar ráunt, és kijelentette, hogy ha még egyszer megbökjük akkor megver minket. Kár, hogy nem hittünk neki.
A folyóson haladtunk, miután sikeresen ki turkáltuk a tesi cuccainkat az ötezer éves szekrényből (Amiről egyszer ellopták a lakatot, máig rejtély, hogy miért). A tornateremhez igyekeztünk, amihez először végig kell caplatunk a folyósón, azután a hátsó lépcsőn lefele, és voálá. Visszatérve a folyosóra.

Egymás mellet haladtunk, én voltam középen, Liu a bal oldalamon Amy-chan pedig a jobbon. Éreztem, ahogy Liu átnyúl a vállaim mögött és megböki Amy-chant. Épp ránéztem volna egy „ügyes vagy tesó, remélem nem halunk meg lol" fejjel, amikor észrevettem, hogy Liu már Amy-chan mellet volt és próbalja visszatartani a röhögést. Én csak néztem így rá, hogy „te mégis mikor kerültél oda?" Hozzá pedig még a szemöldökömet is felhúztam.
Amy-chanre akartam nézni - khm csak akartam -hogy „nem én voltam" mikor is akkora taslit lekevert nekem, hogy elzsibbadt az arcom. Annyira meglepődtem, hogy először azt se tudtam, hogy mi történt.
-EZT MIÉRT KAPTAM?!

-Megmondtam, hogy ne böködj!! - Amy-chan hangja kioktató volt és figyelmeztető. Először ledöbbentem, de nagyon. És az igazat megvallva vagy tíz opció jutott egyszere az eszembe, hogy hogyan tudtam volna kinyírni Liut.
Felháborodva néztem rá, miközben az arcomra fogtam a kezem. Kicseszett nagyot tud ütni na!

-Én?! Nem is én voltam! - Amy-chan közbeszólt volna, de folytattam- Hanem ő!

Liura mutattam aki már pár lépéssel előttünk járt, de alig tudott megállni a lábain úgy röhögött. De kajak, még a térde is remegett, úgy nevetett az a kis köcsög. Amy-chan nem hitt nekem. Akárhogy próbálkoztam nem hitt nekem. Leérve a lépcsőn aztán abbahagytam a próbálkozást és inkább be durciztam rájuk. Az öltözők az alagsorban voltak, szóval oda is lementünk. Tüntetőlegesen sem néztem rájuk, és úgy fordítottam a fejem, hogy mindketten lássák Amy-chan instant kézlenyomatát az arcomon.
-Renio mi van a fejeddel?
Lea vette észre mire már csak azért is eljátszottam a hattyú halálát.

-Amy-chan megpofozott! - A hitelesség érdekében a kezemet a fájó pofikámra tettem.

-Miért? -Leát nagyon felcsigázhatta a dolog, mert izgatott mosollyal az arcán várta a válaszom. Már válaszoltam volna- khm#2 csak volna.

-Mert megérdemelte.- Szólt közbe Amy-chan. - Legalább megtanulja, hogy engem ne böködjön.

-De hát nem is én voltam! -Szóltam felháborodottan már kitudja hányadszorra..-Hanem az a kis gecó!
Mutattam Liura.
Lea csak nevetett, Liu is nevetett, de ő közben próbálta összehúzni magát Amy-chan mellet, mintha attól tartana, hogy ő is kap egy sallert. Időközben elkezdtünk átöltözni, mert még véletlenül sem akartunk elkésni tesiről. Zsuzsa néni szigorú ilyen téren. Még csak az kellet volna, hogy megfuttasson! Akkor ástam volna el magam olyan tíz évre. Épp a cipőmet kötöttem mikor Liu felált.

-Amy-chan. - Szólalt meg még mindig nevetve Liu, mire Amy-chan felé fordult. - Amúgy tényleg én voltam.
Amy-chan lefagyott mint a Windows, és olyan kigúvadt szemekkel nézett Liura, hogy azt hittem, hogy kiesik a szeme. Aztán rám kapta a tekintetét

-Uh tényleg? Bocsi, bocsi, bocsi, bocsi!
Sértődést játszva néztem rá, habár a röhögőgörcs kerülgetett.
-Egész eddig ezt pofáztam!
-Bocsiiiiii~ ;-;

Arra emlékszem még, hogy Vigio és Lea szarrá röhögték magukat (Liuval együtt) a történteken, miután elmeséltük nekik. Amy-channel pedig egész tesi órán gyilkos pillantásokkal figyeltük Liu minden mozdulatátt jelezve neki, hogy meg fog halni.