Iskola. Mi jut eszedbe először erről a szóról? Az életunt tanórák, a fáradt arcok, a jó barátok derűs vagy bágyadt hangja. Gondolom, mert ugyebár nem minden ember egyforma.

És nekem mi?

Idegesítő emberek mindenhol, kimázolt picsák és a díszbuzik, akiknek az a menő, ha szívják a cigit, isszák az alkoholt és 13 évesen már nem szűz a kicsi picsájuk, pedig nem rég jött meg az első menzeszük.

Nemrég ballagtam át a kilencedik osztályba, és már bánom, hogy ez megtörtént.

Miért mindig én kapom a legrosszabb osztályt? Sokszor tettem már magamnak fel ezt a kérdést, de minden egyes alkalommal, mikor újra felvetem magamban, csupán egy sóhajt eresztek, és szarok rá. Úgy október tájékán jöttem rá, hogy a tanárokon kívül nincs más normális beszélgető partnerem. Nem mintha a tanárokkal sokat beszélgetnék, de ha már csak bennük látom azt a józan észt, akkor mégis mit tehetnék? Aztán jött a csoda: ikerbátyám rátalált egy régi barátunkra. Azóta a szürke hétköznapjaim, nos... hát kevésbé szürkék. Most is azok, de az a pár perc, amit a bátyámmal töltök a szünetben egy kicsit enyhül, de ahogy megszólal, a csengő ez elmúlik, és én mehetek vissza a drágalátos osztályomhoz.

Jelenleg a tizenhatodik életévemet élem és mégis úgy érzem, hogy normálisabb vagyok a 18 éves osztálytársamnál. Pedig mindig előszeretettel hangoztatja, hogy ő már nagykorú.

Nem akarok nagyképűnek tűnni, hisz nekem is megvannak a saját hibáim, például lusta vagyok, makacs és nem törődöm, de én legalább nem ordítozok a tanárokkal. Igen, én vagyok a stréber. Habár ezt soha nem értettem, hogy mi rossz abban, ha az ember jó jegyeket kap?

Baj, hogy szeretné letenni a szakmáját?

Nem mintha én full ötös lennék, sőt, egyáltalán nem vagyok az, de valahogy mégis ki lettem közösítve. Nem mintha barátkozni akartam volna a mázolt képűekkel, de látszik rajtuk, hogy nem vagyok nekik valami szimpatikus. A kedvenc beszólásuk nekem az lett, mikor jó jegyet kaptam, és fennhangon megjegyezték: „Chh tuti puskázott"

The best. Imádom az ilyen idióta embereket, de csak addig, míg nem lesz sok(k) belőlük. Igazából valahol élvezem is azt, amikor parádéznak. Egy élő Mónika Show az egész, én meg bármiféle kényelmetlenség nélkül szemtanúja lehetek. Néha meg elküldeném őket a búspicsába.

A szerelem volt a másik, amivel megleptem őket. Ők már nem voltak szüzek, de én még csak szerelmes se voltam. Egyszer sem. (#Asexuális) És nem is szándékozok az lenni. Ez a téma mindig is undort keltett bennem. (Kivéve ha Armin Arlert-ről van szó, mert ő nagyon kawaii UwU) Szerintem már valami elmebajosnak tartanak, de csak had higgyék azt, nekem aztán tök mindegy. Majd jó hogy nem pár mázolt képű véleménye fog engem érdekelni.

Szóval jelenleg magányosan telnek mindennapjaim. Az igazat megvallva, van egy csaj, aki beszélget velem, de miután tízedszerre is megkérdezte, hogy „szereted-e a Delmát?" Kezdtem kételkedni az épelméjűségében. Főleg úgy, hogy a kérdést alig tudta feltenni, mert röhögött, mintha épp a az év viccét hallotta volna.

Csodálatos.

Help meh ;-;