Néma csendbe utaztunk haza. Andy a folyosón várt egy üveg vízzel a kezében. Ahogy kisétáltam a vizsgálóból onnantól néma csend ült közénk. Valójában én se dolgoztam még teljesen fel hogy két kis csöppség növekszik a testembe. Hihetetlen. Mintha az élet így akarna kárpótolni az eddigi veszteségeinkért. Mégis...Andybe mi játszódhat le? Nem tudom leolvasni róla. Ahogy leparkolt a ház előtt azonnal ajtót nyitott nekem ahogy a telefonját már emelte is a füléhez. Úgy látszik az hogy mindezt most megbeszéljük nem igazán fog összejönni. Figyelem ahogy a nappaliban megállva folytatja a beszélgetést. Én pedig szinte csalódottan megyek a szobánkba hogy lefeküdjek. Talán ha felkelek megváltozik minden. De addig is most csak aludni akarok.

☆☆☆

Mélyen bealudtam és szinte csak este ébredtem fel. Az éjjeli szekrényen a vacsorám pihent. Vajon Martina hozta ezt fel nekem? Az ágy mellettem üres. Tehát Andy vagy elment itthonról vagy dolgozik. Lassan bújok bele a papucsomba és indulok meg a házba hogy felkutassam őt. De nem kellett messzire mennem mert a mellettünk lévő szobából hangokat hallottam.
Lassan nyitottam ki az ajtót ahogy a szemeim kikerekedtek.
Andy a szoba közepén egy hatalmas doboz mellett térdel.
-Te mit....?-a fejét azonnal felémkapta.
-Angyalom, azt hittem alszol. Felkeltettelek?-állt fel a doboz mellől ahogy felémsétált.
-Te mit csinálsz?-kérdezem. Valójában délután óta gombóc ül a torkomban. Andy reakciója az ikrekre pici aggodalmat okozott nekem.
-Szerelek.-mondta ahogy a szemei végigvizsgáltak.-Vacsoráztál? Olyan sápadt vagy.
-M-még nem.
-Megmelegítsem neked? Felvittem neked de szerintem már elhűlt.
-N-nem szükséges.-nézem ahogy a válaszom után visszatérdel és egy szikével hasítja végig a dobozt.-Ez....micsoda?-kérdezem ahogy még erőt akartam gyűjteni ahhoz hogy feltegyem a kérdést ami egésznap izgatott.
-Ágy.-mondja egyszerűséggel ahogy ki is húzta a dobozból az elemeket.
-N-nem jó a mostani?-miért nem teszem fel a kérdést? Meddig akarok várni?
-Emez...-mély levegő Angel és kérdezd meg. Kérdezd meg.
-Akarod te ezt velem?-ahogy ezt megkérdeztem a keze megállt. A szemei engem néznek ahogy én megtörök.-N-nem kötelezlek semmire. Azt is elfogadom ha azt mondod nem akarod ezt csak....mond ki. Megrémiszt hogy ketten vannak? Engem is. Nem akarom elhinni hogy egy pillanat alatt megváltozhat ennyire az életünk de...tudnom kell hogy számíthatok-e rád. Mármint....hidd el képes vagyok felnevelni őket egyedül ha szükséges mert....mert a gyermekeinkről van szó de...de tudnom kell hogy egyedülálló szülőként kell ennek a szakasznak nekikezdenem vagy mellettem leszel.
-Végeztél?-kérdezi ahogy néz engem. Nem ideges, nem dühös. Mi a fene baja van most?
-Igen....
-Akkor elmondanám hogy egy pillanatig se merült fel bennem az hogy ezt nem akarnám veled. A kórházban történtek után gondoltad ezt?-bólintottam.-Nem akartam gyenge lenni melletted. Hisz nálam jobban senki se tudja hogy mennyire szükséged van most egy erős támaszra.
-De....
-Boldog voltam. Repülni tudtam volna a boldogságtól és....tudod hogy nem vagyok az a fajta aki mások előtt sír.
-Andy...
-Úgyhogy mielőtt eltervezed az életed nélkülem....figyelmeztetlek jobb ha ezt el is felejted azonnal. Soha se foglak elengedni mellőlem. Soha se foglak egyedül hagyni a gyerekekkel.
-Andy....
-Te...-lépett hozzám.-....miattad lettem az aki vagyok. Férj és apa. Ne akard ezt elvenni tőlem ezekkel a bolond gondolatokkal.-nyomott egy csókot a homlokomra.-Sajnálom ha megrémisztettelel a viselkedésemmel. De....ígyis alig tudtam elhinni hogy apa leszek. Nem hogy felfogni azt hogy az élet két kisbabával áld meg minket.-helyezte a kezét a gömbölyödő pocakomra.-Másrészről tudod mennyire ideges lettem hogy csak az egyikőjüknek vettem ágyat? Kellett szereznem azonnal mégegyet. Hisz ikreink lesznek.-fordult vissza a dobozhoz ahogy szinte azonnal kezdte is az elemek összeillesztését. A légzésem nyugodni látszott. Valójában tudhattam volna Andynek a viselkedésének az okait. De az érzelmeimet legyőzték a gondolataim.
-Segítsek?-kérdeztem ahogy közelebb sétáltam.
-Vacsoráznod kellene angyalom.
-Melletted akarok lenni.-leengedi a földre az elemet ahogy kitárja a karjait és én azonnal az ölébe ülök a földön ahogy a nyakhajlatába temetem az arcom.-Sajnálom.
-Szeretlek titeket. Nagyon szeretlek.-a szavak hallatán a sírás kerülgetett.
-Mi is nagyon szeretünk.-dünnyögöm a nyakába.
-Itt akarsz maradni?-simít ki egy tincset az arcomból. Bólintottam.-Ülj fel a kis fotelba rendben?
-De....
-Gyorsan összerakom de utána vacsoráznod kell.
-Rendben.-mondtam ahogy felkeltem az öléből és beültem a fotelba. Ő pedig újra az elemeket kezdte egymáshoz illeszteni.-Nem kellene elolvasnod a használati utasítást? Vagy...mi lenne ha felkérnénk valakit aki....?
-Az egyiket már összeraktam, ez már gyerekjáték lesz. Amúgyis hogy nézne ki ha csak az egyikőjük ágyát csináltam volna meg? Még ha kiderülne a végén azt hinné az egyikük hogy őt kevésbé szeretem.-és én csak néztem ahogy oly tökéletes munkát végzett az én férjem. Az ágyat összerakva helyezte azt a helyére és a végeredmény a szobában valami lélegzetellálító volt.

-Tökéletes.-mondta egy mosollyal ahogy az ágyakra nézett.-Tőlem már érkezhetnek is.
-Azért még picit várjunk.-nevettem ahogy megöleltem.-Csodás munkát végeztél.
-Volt egy gyönyörű segítőm. Nem volt nehéz remek munkát végezni.
-Andy...
-Hm?
-Te leszel....a legjobb apa a világon.
-Elakarod érni hogy előtted sírjak?-elmosolyodtam.
-Nem volt ilyen szándékom.-ő pedig a nyakhajlatomhoz bújt. Nem mondott először semmit. De megéreztem a könnyeket a bőrömön. Andy Barber...életében először sírt a közelembe. Nem szóltam. Csak hagytam hogy az érzelmei irányítsák. Hülye voltam hogy azt gondoltam ő elmenekülne. Mert ő az...aki soha se hagyott el engem még a legnehezebb pillanatokban sem. Mindig mellettem volt. Most pedig itt van a legboldogabb pillanatokban is. Szeretem. Őrülten szeretem őt.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*