Újabb álmatlan éjszaka. Mi a fene van velem? Eddig nem volt ezzel problémám. Most meg még a meleg zuhany se segít. Kattog az agyam és csak kattog. A szobámat elhagyva azonban meglepődtem a fényeken a nappaliban. Így hagyták volna? De nem. Hallom Martina rémült hangját. Történt valami? Sietve indulok le az emeletről mikor megpillantom a plédbe takart remegő testet. Meredten néz maga elé.
-Angelique?
-U-uram.-mondta szinte sírva Martina.
-Mi történt?-léptem hozzájuk. Angelique rám sem nézett.
-U-uram...
-Martina mi történt? Miért remeg Angelique? Talán beteg?-hadartam a kérdéseket. Hirtelen szörnyű aggodalom ült a gyomromba.-Martina beszélj már!-emeltem meg a hangom.
-An...Angeliquet az egyik őre....megpróbálta megerőszakolni.
-Hogy mi?-csattant ki a kérdés azonnal belőlem.-Mi a francot mondtál?-Angelique teste még mindig remegett. Mi a franc történt és...ki tett ilyet?
-Gabriellel a hangos sikoltozásra ébredtünk fel...ami az őri biztonsági ház felöl jött. De...de mire odaértünk már csak Angelique volt ott...remegő testtel és...istenem szegény lány.-a vér is meghűlt bennem. Angelique elé térdeltem.
-Mi történt?-kérdeztem ahogy azt akartam rám nézzen. De nem tette.-Angelique....mi történt?-nem válaszolt.-Martina.
-Igen uram?
-Hagyj magunkra.-Martina szó nélkül távozott. Kettesbe maradtunk. Az összetört lélek és én.-Angelique...-a teste remeg akár a nyárfalevél.-Angel...-rám emelte a tekintetét. Végre.-Jó kislány. Mond...mond el mi történt.
-Én...én...-könnyek futottak le az arcán a szeméből. A francba. Ki volt az a rohadék aki hozzá mert érni?!
-Angel...angyalkám...nézz rám.-újra rám emelte a tekintetét.-Megölöm...csak mond el ki volt. Zlatan...vagy...vagy Killian?-reméltem hogy nem a két legjobb emberem. Sajnos annyi új ember kerül itt felvételre hogy személyesen nem is ismerem mindegyik alkalmazottam. De most biztosra vehetik hogy ha eddig ők se tudták ki vagyok....most megtudják.
-Nem...dehogy...-rázta meg a fejét. Megkönnyebbültem.
-Akkor? Ki mert hozzádérni?
-Én...én nem tettem semmit.-mentegetőzött.
-Angel...figyelj rám.-emeltem meg az állát.-Hozzám tartozol. Emlékszel? Megmondtam...amíg itt vagy megvédelek. Most az egyszer hibáztam mégegyszer nem fogok. Ki volt az?
-N-nem tudom a nevét.-dadogta.
-Semmi baj, semmi baj.-nyugtattam.-Kép alapján...kép alapján megmutatod nekem?-bólintott. Zlatannak és Killiannak azonnal üzentem hogy az összes alkalmazott képét kérem. Amíg vártunk Angelique meg se szólalt. Csak ült és meredten nézett maga elé.
-Én....csak sétálni akartam.-mondta.-Én...én nem akartam...de ő...ő odajött és...-már ennyit hallva is majd felrobbantam az idegességtől. Amint megtudom ki volt egyenest tépem ki a szívét a helyéről a puszta kezemmel.-....dumálni kezdett nekem. Majd...megjegyezte hogy biztos...szép látvány lennék ruha nélkül. Én...el akartam zavarni de...de megragadta a karom és...és nem tudtam kiszabadulni. A földre rántott...csókolgatni kezdett és...hozzámért....-erősen vissza kellett fognom magam hogy ne menjek oda azonnal és lőjjem őt fejbe bárki is tette.
-Többé....nem érhet hozzád senki. Ezt megígérem. Senki.-simítottam le a könnyeket az arcáról.
-Uram...-jelent meg Zlatan.
-Hol van Killian?
-Szemmel tartja az őröket hogy egyikőjük se tudjon megszökni.
-Helyes. Add oda.-nyújtottam a kezem a papírokért.-Angel....megtudod mutatni melyik volt az a rohadék?-bólintott. A papírokat sorba mutattam neki. Egyszer azonban bólintott.-Ő volt...?-újabb bólintás.-A rohadék!-álltam fel és indultam volna meg az őrök szállása felé mikor Angelique keze megállított.
-Ne hagyj itt....kérlek ne hagyj itt.
-Egy perc...egy perc és itt vagyok rendben? Bízz bennem.-felálltam és az őri ház felé vettem az irányt. Zlatan szorosan a nyomomba volt.-Add a fegyvered.
-Uram?
-AZT MONDTAM ADD A FEGYVERED.-kiabáltam mire a kezembe nyomta a fegyverét. Ha igazat akarok mondani...még soha se öltem. De most fogok. Ezért a nőért fogok. Mert ő az enyém és nem engedem hogy bárki is hozzáérjen vagy akárcsak ránézzen. Az ajtót kivágva rémült tekintetek néztek rám. Nocsak...mégis tudják ki vagyok. Kivéve egyet. Egynek a szeme se rezzent és egy apró mosoly ült a szája szélén. Tudta. Tudta miért vagyok itt ez a féreg. Azonnal eléálltam a fegyvert a homlokának szegezve.-Minek vigyorogsz te féreg? Ugye tudod hogy most rohadtul meghalsz? Hogy merészeltél a tulajdonomhoz nyúlni?
-Rángatta a csípőjét...azt gondoltam a farkamra akar ülni.-behúztam neki egy nagyot. A földre zuhant én pedig egyenesen felülemelkedve rajta húztam be neki sorra.
-Te rohadék! Ő az enyém!-kiabáltam.-És te...hozzányúltál féreg.-felálltam majd a fegyvert Zlatan kezébe adtam.-Öld meg.
-Uram?
-Azt mondtam...öld meg. Nem akarom életben látni.-hagytam ott őket ahogy a kezemhez tapadt vért próbáltam eltűntetni mielőtt Angeliquehez visszatérek. Még mindig összekuporodva ült. De amint meglátott mintha fellélegzett volna.
-Andy...
-Itt vagyok. Nincs semmi baj. Többé...nincs semmi baj.-sírni akart. És szüksége volt egy vállra. Ez voltam most neki én. Szorosan ölelte át a nyakam ahogy a vállamon sírta el magát. A karom lassan fogta őt körül de amint körbeért olyan erősen öleltem hogy szinte el se akartam engedni. Bárcsak...bárcsak ne így történt volna ez az este. Bárcsak ne így érezhetném először az észvesztő illatát magamhoz ölelve. Bárcsak ezt a szapora légzést és a heves szíverrést én váltottam volna ki nála....de persze nem ilyen módon. Annyi bárcsak volt...de annyi. Mégis egy valami érdekelt. Bárcsak elfelejthetné ezt az estét.
A sírás elnyomta őt, gyengéden a karjaimba cipeltem az emeletre. A pléd alól megpillantottam a szakadt top felsőjét ahogy az ágyra fektettem. Azonnal betakartam hogy ne látszódjon ki egyetlen egy testrésze se amit nem mindenkinek mutatna meg. Tiszteletben akartam tartani a magánszféráját. Nézem ahogy puffadt piros arccal alszik ahogy a franc tudja mikor ébred fel a szörnyű emlékre. De itt akartam vele lenni. Itt akartam lenni mellette ha ez megtörténne. Vigyázni akartam rá. Így történt hogy Andy Barber életében először a földön aludt a kényelmes ágy helyett.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*