-T-tudod mit? Inkább nem találkozhatnék vele később?-kezdtem szörnyen ideges lenni ahogy Andy kocsijában ültem. Nem tudtam hogy gondoljak a szituációra. Mit fog a lányának mondani? Barát vagyok? Vagy...oh szia kislányom, ő a leendő pótanyukád? Vagyis nem. A mostohaanyád? Már előre utálni fog ez a kislány mielőtt én a felesége lennék Andynek újra. Egy pillanat! Miből hiszem hogy Andy újra a feleségének akar? És ha inkább mégse kéri majd meg a kezem? Mert attól fog félni mikor hagyom el újra?
-Ne izgulj. Szerintem imádni fog téged.-próbált nyugtatni de a szívem a torkomba dobogott.
-Nem tudhatod.
-Talán ebben az egy dologban vagyok a legbiztosabb hosszú ideje.-ahogy befordult az autó a kapun úgy éreztem képtelen leszek elhagyni a kocsit. Nem akarom hogy a lánya utáljon. Mert ha a lánya utálni fog...akkor újra külön utakra kell tévednünk Andyvel hisz a kislánya véleménye lesz a döntő.
-I-Inkább hazamennék. Nem érzem jól magam.
-Lázas vagy?
-Nem.
-Megfáztál?
-Nem.
-Akkor mi a baj?
-Andy én...
-Bízol bennem Angel?
-B-bízok.
-Akkor szállj ki velem és ismerd meg a lányom.-hezitáltam de ahogy Andy ajtót nyitott nekem remegő lábakkal követtem.-Martina is biztos örülni fog neked.-mondta ahogy elindultunk a ház felé. Az ajtóban állva meg is pillantottam az említett személyt akinek az arcáról mindent le lehetett olvasni.
-K-Kisasszony...
-Szia...Martina.-gyűltek könnyek a szemembe. Martina egy pillanat alatt ölelt át.
-Úgy hiányzott már kisassz...
-Angel, a nevem még mindig Angel...Martina.-mondtam neki egy mosollyal ahogy a szavába vágtam.
-Istenem, ez hosszú ideje az egyik legszebb nap! M-mit főzzek? Úristen! A kisasszony...vagyis Angel kedvenc ételét csinálom rendben?-szinte sprintelt el mellőlünk Martina.
-Mi is a kedvenc ételed?-nézett rám kíváncsiskodva Andy.
-Lasagne.-nevettem.
-Istenem végre nem valami zöld salátát kapok vacsorára.-képtelen voltam nem nevetni rajta. Mégis ahogy eszembe jutott hogy ez az a ház ahol annyi mindenen mentem keresztül Andyvel kicsit elszomorított. Sajnáltam hogy az emlékeink annyiba maradtak. Lehet ha az élet nem csinálta volna ezt velünk ma már lenne egy hatalmas családunk.
-Ne szomorkodj. Van időnk mindent rendbe hozni.-fogta meg a kezem.-Keressük meg a lányom rendben?-ahogy belegondoltam hogy pillanatok választanak el tőle még jobban ideges lettem. Andy azonnal a konyha felé ment.-Martina. Merre van a lányom?
-Kint volt az udvaron a homokozóban.
-Remek. Gyerünk.-húzott magával Andy. Meglepődtem a rengeteg gyerekjáték láttán a kertben. Nem számítottam rá hogy Andy Barber a fényűző kertjére játszóteret építtet.
-A kertet...átalakítattad?-néztem rá.
-Ha egy tinédzser lenne a gyermekem nem biztos hogy szükség lett volna rá. De kicsi a lányom, neki még játszania kell. Mellesleg az a csúszda kifejezetten izgalmas játék.
-Miért hiszem azt hogy te azon már lecsúsztál?-kuncogtam.
-Mert talán így is volt.-Andy szeme egy pontra koncentrált. Így az én figyelmem is arra terelődött. Egy kislány a homokozóban aki élvezi azt hogy gyermek lehet.

Mégis ahogy néztem őt így hátulról...a szívem összeszorult. Körülbelül ilyen haja volt Hazelnek, szinte ugyanekkora volt és ő is ennyire imádott játszani a szabadban.
-Készen állsz?-kérdezte Andy. Én pedig egy nagyot nyeltem de bólintottam.-Szia Nutty! Nézd kit hoztam haza!-kiabált oda Andy és a becenév hallatán a szemeim hatalmasra kerekedtek. Ahogy pedig hátrafordult a kislány...azt hittem csak álmodom. Ez nem lehet! Nem lehet hogy...ennyire hasonlítson a kishúgomra ez a lány! A szemeim könnyekbe törtek ki.
-Angelique!-kiabálta el a kislány magát és én azt hittem a lábaim azonnal összeesnek alattam. Majd felém rohan, a piciny lábaival és én is hezitálás nélkül futok hozzá.
-Hazel!-kapom fel a karjaimba és ölelem magamhoz oly szorosan mintha attól félnék ha egy picit is kevésbé szorítanám elveszíthetem újra. De....egy pillanat. Ez nem lehet! A kishúgom....! De mégis...mégis most ő kiáltotta a nevem, ő futott felém, az ő illatát érzem. Ez a kishúgom! Ez az én pici kishúgom, Hazel!
-Szia Nutty.-lépett hozzánk Andy mire Hazel boldogan kérte át magát Andyhet egy hatalmas ölelésre. Keresem Andy tekintetét de válaszokat nem látok. Ez hogy lehet? Mi a fene folyik itt? Hisz láttam....láttam mikor a kishúgom testét kihozták a házból.-Na milyen meglepetést hoztam neked?-kérdezte Andy Hazeltől.
-A legeslegjobbat.-mondta boldogan Hazel ahogy rám nézett.-Angelique most már velünk marad ugye?
-Remélem. Ideje lenne visszakérnie a szobát tőled.
-Az az én szobám!-mondta határozottan Hazel mire Andy elmosolyodott.
-Velünk maradsz Angelique?-nézett rám Hazel. De ha őszinte akarok lenni én azt se tudtam mi folyik itt és így nem is tudtam gondolkozni.
-Majd megbeszélem vele rendben?-nyugtatta meg Andy.-De szerintem Angel nagyon boldog lenne ha még egy picit megölelgetnéd.
-Nem éppen olyan arcot vág.
-De. De nagyon megakarlak ölelni!-nyújtottam a karom felé azonnal.-Gyere ide kishúgom.-ő pedig újra a karjaimba volt ahogy erősen átölelte a piciny karjai a nyakam.-Annyira hiányoztál.-sírtam el magam ahogy a sokk érzelmei kitörtek rajtam.
-Te is nekem.-mondta.-De....-nézett rám.-...Andy bácsi nagyon vigyázott rám.-mondta ahogy Andyre nézett.-És képzeld...-nézett vissza rám.-...egy hatalmas hercegnő van a szobám falára festve.
-Valóban?-igyekeztem elterelni egy pillanatig a gondolatokat amik megállás nélkül mocorogtak a fejembe és itt lenni a valóságban.
-Amit kér azt megkapja. Elvégre...már Hazel is a családunk tagja.
-Tényleg! Képzeld....Andy bácsi lett az apukám! Te is a lánya leszel?-Andyre néztem aki láthatóan a kérdésre kellően összezavarodott.
-Mi? Angel a lányom?-kérdezett vissza azonnal.-Miről beszélsz Nutty? Angel a feleségem. Hisz ezt beszéltük nem?-beszélték? Egy pillanat. A felesége...? De hisz...most írtuk alá a papírt.
-Oh valóban! Akkor Angel lesz az anyukám?
-Úgy fog rád vigyázni.-mondta egy mosollyal Andy.
-Megyünk játszani?-ugrott ki szinte a karomból ahogy a homokozó felé rohant újra. Én csak Andyt néztem és biztos voltam hogy tudja a millió kérdést a fejembe.
-Tudom hogy ezer kérdés van most a fejedben...
-Millió...-javítottam ki.
-És mindre válaszolok majd. Esküszöm.
-De mégis....mégis hogy...?
-Most csak annyit mondhatok...hogy itt soha se én voltam a rossz Angel.-simogatta le az arcomról a könnyeket.-Mindig téged védtelek és....Hazelt. Mert ti vagytok a családom.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*