Nem tudnám megmondani mi történt tegnap este. Nem így terveztem. Soha senki nem érte még el hogy miatta egy emberre is fegyvert rántsak. Ez az embereim dolga volt nem az enyém. De most gondolkodás nélkül lőttem volna fejbe azt a rohadékot. Soha egyetlen egy nőt se vígasztaltam úgy mint őt. Andy Barber és a padlón alvás? Ugye most viccelsz? Mégis...ő érte kérdés nélkül megtettem. Évek óta egyetlen egy nőnek se mondtam ki azt hogy gyönyörű. Neki se mondtam ki. Ellenben beismertem hogy tökéletes. Ha volt is egyéjszakás kalandom, soha egyikőjüknek se engedtem hogy maradjanak, legfőképp nem egy ágyban velem őt mégis a karjaim között altattam el a mellkasomon. Vigyázni akartam rá, a menedéke akartam lenni. Itt fekszem és nézem az órát ami lassan reggel nyolcat mutat. Már rég fent kellene lennem és a találkozómra készülni, de most mégse mozdulok. Nem akarom felkelteni. Érzem a kakaóvajas-kókuszos testápoló illatát. A haja puha és selymes, az illata akár a mályvacukor. Mélyeket lélegzek. Lassan árad be a napfény az ablakon egyenesen a szemét bántja. A kezemmel azonnal árnyékot biztosítok neki. Mégis lassan pislogni kezd. Majd a szemei kikerekednek és egy hirtelen mozdulattal leesik az ágyról.
-Basszus!-simogatta azonnal a hátsófelét amire érkezett a földön.
-Ennyire nem lehetek ijesztő.-mosolyodtam el ahogy kifordultam az ágy szélére. Megnyújtózva éreztem ahogy a testem felébredt.
-Azt hittem már a szobádban vagy.-vallotta be.-Basszus de beütöttem a fenekem.-szinte látom ahogy egy könnycsepp kigördül a szeme sarkából.
-Miért lennék a szobámban?
-Mert...mondjuk ott szoktál aludni?-ironikus kérdésnek szánta.
-Megígértem hogy itt leszek nem?-álltam fel, a kezemet nyújtva felé. Szerencsére a plédet magával rántotta, bár nem mintha nem néztem volna meg a csodás kebleit takarásmentesen.-Nagyon fáj a feneked? Megvizsgáljam?
-Álmaidban.-motyogta az orra alatt.
-Jobban vagy?-kérdeztem. Láttam ahogy eszébe jutott az este de mégis az arcára egy álmosolyt ültetett.
-Jól vagyok. Nincs semmi baj.
-Ma ne csinálj semmit. Pihenj rendben?
-Ígyis lekéstem a reggeli készítést neked.-nézett az órára.
-Nem baj, amúgy sincs időm már reggelizni.
-Késésben vagy?-kérdezte.
-Kicsit.
-Miért nem keltettél fel?
-Jó érzés volt hogy a karjaimban tarthattalak.-nyitottam ki az ajtót.-Pihenj Angel. Ha hazaértem benézek rád rendben?-csuktam be magam mögött az ajtót. Egy gyors zuhany után öltöztem is és indultam munkába. De a francba hogy képtelen vagyok koncentrálni. Ő rajta jár az eszem. Azon gondolkozok mivel tudnám boldoggá tenni. Mivel tudnám elfeledtetni vele a tegnap estét. És akkor eszembe jutott valami...

☆☆☆

Szót fogadtam és szinte ma ki se mozdultam a szobámból. Csak feküdtem de a gondolataim most nem tudtam elterelni. Amint itthagyott Andy a gondolataim újra felülkerekedtek rajtam. Eszembe jutott ahogy az a rohadék megszólított, majd megragadta a kezem. Én ellenkeztem de ő nem engedett. Azt mondta élvezni fogom és csókolgatni kezdett. El akartam lökni de gyenge voltam. A felsőmet megragadva próbálja azt megfosztani rólam és...nem...nem akarok erre gondolni. Nem akarok. Az ágyon összekuporodva sírtam mikor kopogtak. Gyorsan megtöröltem az arcom hisz nem akartam hogy lássák mennyire megtörtem.
-Szia drágám.-jelent meg Martina.-Egésznap ki se dugtad a fejed a szobádból. Nem vagy éhes?-érdeklődött.
-Nem.-mondtam elhaló hangon.
-Enned kellene.-mondta újra.-Csinálok vacsorát és....
-Képtelen vagyok enni.-szipogtam.
-Akkor nem láthatod a meglepetésed.-hallottam meg Andy hangját az ajtóban.

-Uram? Maga...maga mikor érkezett? A vacsora...-pánikolt Martina.
-Ne aggódj Martina. A vacsorát elintéztem én magam. De addig Angelique se kapja meg az ajándékát amíg fel nem áll és jön le enni.
-Akkor...ne készítsek vacsorát?-kérdezte.
-Mára végzett Martina. Menj és pihenj.-én ezt hallva visszakuckóztam az ágyba. Tudtam hogy Andy még mindig az ajtóból figyel.
-Angel.
-Aludni szeretnék.-jegyeztem meg.
-Nem hiszem hogy ezen a véleményen leszel ha meglátod a meglepetésem.
-Egy zálognak is jár meglepetés?
-Ezt Angelem kapja...nem a zálogom.-hátrapillantottam a vállam felett. Rám mosolygott. Olyan...édes mikor mosolyog. De miért nem mosolyog sűrűbben?
-Kelj fel és gyere vacsorázni rendben?-ült le az ágy szélére.
-Egésznap...a tegnap este volt a fejembe.-hullt le egy könnycsepp az arcomon.-Nem akartam rágondolni de...
-Úgy látszik nem kellően gondoltál rám.-törölte le a könnyeket az arcomon.-Bárcsak ne történt volna veled ez angyalom. Bárcsak megakadályozhattam volna. De...ígérem mégegyszer nem eshet bajod. Bízz bennem.
-És...ha nem leszel mellettem? Most se voltál itt és...
-Tehát hiányoztam.-simogatta meg az arcom.
-Hiányzott a biztonság amit melletted éreztem.
-Most itt vagyok. Öltözz fel szépen, és gyere le rendben? Az ajándékod nem fog sokáig várni.
-Miért? Csak bérled?-elnevette magát.
-Haza kell vinnem.
-Ha most kiskutyával vagy macskával akarsz jobb kedvre deríteni akkor szólok hogy nincs ehhez most kedvem.
-Nem kutya és nem is macska...de akkor megmondom Hazelnek hogy nincs kedved találkozni vele.-állt fel és az én szemem kikerekedett.
-M-mit mondtál?
-Semmit. Aludj csak Csipkerózsika. Akkor én hazaviszem Hazelt.-indult ki az ajtón én pedig egy hirtelen mozdulattal keltem ki az ágyamból és futottam a folyosón egészem a lépcsőig. A korláton kinézve megpillantottam a nappaliban ülő húgomat.
-Hazel!-kiabáltam mikor a drága kis hugicám szemei rám néztek. Sírni akartam. Sírni akartam mert boldog voltam. Kettesével vettem a lépcsőt hogy minél előbb leérjek hozzá. Azonnal a karjaimba futott ahogy én szorosan öleltem magamhoz.-Jajj kicsi hugicám.-nem akartam elengedni. Annyira hiányzott.
A szemem sarkából láttam magunk mellett Andyt állni. Gondolkodás nélkül álltam fel és öleltem át. Szorosan kapaszkodtam a nyakába ahogy a könnyeimet nem tudtam visszafolytani.
-Köszönöm. Köszönöm Andy.
-Megmondtam Angel...elérem hogy újra mosolyogj.-a szemeink egymást nézték.-Menj és vacsorázz meg a húgoddal. Hozattam nektek pizzát. Ha végeztetek akkor szólj és hazaviszem Hazelt.-indult volna az emeletre de én elkaptam a kezét.
-Nem...nem maradsz itt velünk?-hezitált.-Kérlek. Kérlek Andy.
-Rendben. Legyen.-és valamiért a válaszától szörnyen boldog voltam. Ő elérte...hogy újra mosolyogni tudjak.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*