Oké ez a nap volt az a nap, amit soha nem felejtek el, de tényleg. Hány éve is? Igen pontosan 5 éve akartam, hogy Szabi egyszer nálunk járjon és valami csoda folytán anya belement, hogy írjak Szabinak. Szabi eredetileg nem tornatanár, hanem burkoló, nekünk pedig pont szükség volt egyre és láss csodát elvállalta. Nem akartam elhinni, azt hittem, hogy csak álmodok, amikor reggel kimentem a kapuba, mert írt, hogy itt van. Remegett a lábam és nem. Nem a hidegtől vacogtam, hanem attól, hogy most megismeri az életem ezen darabát. Az otthonomban fog járni és őszintén soha nem gondoltam volna, hogy ez valóra válik. Szóval ott állok a kapuban és várok arra, hogy kiszálljon, a kocsiból közbe pedig majd befagy a fenekem, mert egy száll pulcsiba azt hittem menő lesz kijönni. Hát nem. Nos, kiszállt a kocsiból én pedig vörös arccal elrebegtem egy sziát. Azt mondtam, hogy soha nem felejtem el ezt a napot. Az érzést nem is, de, hogy mit mondott arra csak részletekben emlékszem.

Összesen olyan 5 percig remegtek a térdeim és 5 percig szerettem volna ott helyben elájulni, aztán egyszerűen megszoktam a jelenlétét. Mint, amikor először iszol alkoholt, először éget és erős, aztán megszokod, és csak úgy gurítod le a feleseket. Szabi talán pontosan ez volt nekem, az égető alkohol, amire akaratán kívül rászoktam.

Miután Szabi elment anya kérdő tekintettel nézett rám. Én éppen a mennyekben jártam így először el se jutott a tudatomig a kérdése.

- Mindig ilyen hadarva beszélt vagy csak zavarban volt?

Az én kicsi szívemben pedig a remény szikrája kigyulladt, és bumm... szerelmes voltam. Még jobban és alig vártam a következő alkalmat, hogy újra lássam. Anya azt is mondta, hogy egyszer rám nézett, aztán gyorsan elkapta a tekintetét. Hm... biztos megijedt a látványomtól vagy csak átsuhant rajtam a tekintete és ennyi, útban voltam. Ahogy a mai napig útban vagyok.

Természetesen volt olyan, aki nem örült a boldogságomnak, még ha az a boldogság illúzió is volt. Fanni és az édesanyja valamiért nagyon ferde szemmel nézte, hogy Szabi nálunk járt. Mintha nem is tudom, de nem tetszett nekik. Nekem pedig az nem tetszett, hogy tudtak mindent és kétszínűen Szabi képébe nyaliztak ahelyett, hogy elmondták volna neki Kinga megcsalja. Igazából ott rontottam el, hogy őket a bizalmamba avattam. Ott rontottam el mindent, hogy megbíztam Fanniban, hogy aztán ő a porban hagyjon, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. De hónapokkal előre ugrottam. Most még január van. Január, amit az új kezdetek időszakának hittem. Végül is egy új kezdet volt. Az év végére már nem voltam az az ember, aki az év elején.

Sziasztok! Eddig, hogy tetszik? Tudom ez nem egy igazi történet, de úgy gondoltam most ilyen oldalról közelítem meg a dolgokat, hisz ilyet ritkán látni/olvasni 😊