Az előző oldalt komolyan utolsó lapnak szántam, de azt hiszem maradtak még bennem gondolatok és lehet, hogy még egyre több lesz, mert fogalmam sincs, hogy mikor fogod ezt a kezedben tartani.

23:21-kor kiolvastam a Tanáromnak szeretettel című regényt. Egy tanár-diák sztori, mint ahogy a cím is sejteti, ám ebben a felállásban Noel a fiatalabb 21 éves egyetemista míg Aspen 23 éves irodalomprofesszor. Őszintén megvallva kicsit féltem ettől, mert lefelé nem szeretek adni, de nagyon szerethető történet és mindketten nagyon hamar belopták magukat a szívembe.

De a legfontosabb, hogy a könyv elolvasása olyan volt, mintha fejbe vertek volna egy téglával, hirtelen magamhoz tértem és minden kitisztult. Hogy mennyire gáz volt és veszélyes, amit műveltem. Jó ég! Mi van, ha még ennél is feltűnőbb lettem volna és bajba sodorlak téged az ártatlan kis rajongásommal?

Igazából a könyvet elolvasva jöttem rá arra, hogy a mi kapcsolatunk sosem lett volna olyan, mint Aspen és Noel kapcsolata, annyira mély és őszinte. Még, akkor, se ha viszonoztad volna, amit érzek. Tudom, ez csak egy könyv, de mi van, ha valahol van valóság alapja? Ha valakiknél ez működik? Hisz a szerelem a legegyszerűbb és egyben legbonyolultabb érzés a világon. Nem te döntöd el, hogy kibe szeretsz bele, megtörténik és nem tudsz tenni ellene semmit.

Most pedig egy kicsit bepillantást engedek a családomba. A nagyszüleim közt 10 év korkülönbség volt és az övék volt a legszebb szerelem, amivel találkoztam. Papa már 15 éves volt és már akkor kinézte az én 5 éves mamámat. Azt mondta, hogy ő ezt a kislányt fogja feleségül venni és így is történt. Hosszú boldog életet éltek le együtt.

Aztán itt vannak Feri bácsiék, akiknél jelenleg is vagyok. 2 éve innen írtam neked azt a hülye üzenetet Messengeren. Ahhoz is mennyi erő kellett atyaisten. Na, közte és az élettársa között 20 év korkülönbség van mégis boldogok együtt. Ezért élt bennem is a remény, hisz tudom, működhet. Oké őszintén nem festenénk valami jól egymás mellett, mert ezzel a baba arccal simán elmegyek a lányodnak is, de hidd, el nekem lélekben rengeteg évet rád verek. Konkrétan olyan vagyok, mint egy remete és inkább beszélgetek nagyanyám pletykás szomszédjával, mint, hogy a kortársaimmal töltsem az időt. Egyszerűen nem találom velük a közös hangot.

A másik meg. A korombeli fiúk. Nem tudok velük mit kezdeni. De tényleg nem. Nekem nincs lelki kapacitásom arra, hogy folyton elmenjek ide meg oda, köszönöm én tökéletesen elvagyok otthon. Éljen az introvertált személyiség vagy fogjuk mindet arra, hogy Vízöntő vagyok? Ahogy persze te is.

Volt pár alkalom, amikor ott lett volna a lehetőségem, hogy ismerkedjek, de mindig kihátráltam. Utáltam arra pazarolni az időmet, hogy egy teljesen idegent megismerjek és unalmasabbnál unalmasabb köröket fussunk le. Mi a kedvenc színed? Mi a hobbid? Á, komolyan írsz? Oké kimondom. Független akarok lenni és nem akarok a szerelem után futkosni és kikényszeríteni, hogy megjelenjen az életemben a nagy Ő. Ha jönni akar jönni fog, de legyek őszinte? Valamiért mélyen legbelül az az érzésem, hogy ennek még itt nincs vége, nem tudom, hogy mikor és hogy, de a mi utunk még keresztezni fogja egymásét.

De nyugi, már nem fogok türelmesen várni, és mint korábban megírtam a szerelem elmúlt. De tisztellek és hálás vagyok neked és köszönöm, hogy megjelentél az életemben! Egyelőre még nem jöttem rá, hogy mit akart nekem tanítani az élet, de dolgozok rajta!