Újra itt és természetesen nincs vége. Miért is lenne? A két bejegyzés között eltelt egy teljes hónap, de ez nem azt jelenti, hogy véget ért volna. Továbbra is összefutottam vele itt-ott, de semmilyen kontaktot nem létesítünk egymással. De akkor nem értem, hogy miért ragaszkodok még mindig hozzá?

Vagyis, de igen tudom. A hétvégén érettségi előtt, tiszta ideg voltam és nem akartam mást csak azt, hogy ő átöleljen. A fejemhez vágták már párszor, hogy biztos, hogy a Szabit szeretem és nem lehet, hogy a szerelembe vagyok szerelmes? Hát nem nagyon nem! De azt nem merem kijelenteni, hogy még mindig szerelmes vagyok. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy biztonságban érzem magam. Nekem nem kell még kapcsolat, de vele kellene. Nekem nincs kedvem végigmenni az ismerkedő fázison, mi a hobbid és a többi sablon duma. Egyszerűen irtózok attól, hogy nyissak mások felé, aki nem ő. Szabit már ismerem, még, ha nem is teljesen egy részét ismerem és tudom, hogy milyen ember.

Tudom, hogy összetörne, mégis akarom. Tudom, hogy szar vége lenne, mégis akarom. Tudom, hogy nem szeret, mégis akarom. Miért? Mert addig se kell másokkal foglalkoznom. Szabi nekem az alibi, az a biztos pont, aki miatt kihátrálhatok bármiből. Már nem mintha annyira kapkodnának értem a pasik.