Fanni ágynak dőlt. Úgy tűnik ő sokkal több mennyiséget ivott, mint én és szépen otthon maradt. De nekem is akadt ám társaságom. Azt az estét egy az egyben Lolával és Hannával töltöttem. És ami azt illeti valahol nagyon örültem annak, hogy Fanni nem jött el. Úgy gondoltam, hogy na, majd most, hogy senki olyan nincs a közelben lesz esélyem Szabihoz közelebb kerülni. Egyszer majdnem feladtam, úgy voltam vele, hogy fogom magam és hazamegyek anyáékkal, de valami maradásra késztetett. Mintha éreztem volna, hogy ott lesz. És eljött. Ezúttal jóval több alkohol gurult le, de még ez is kismiska volt ahhoz képest, ami rá egy hónapra történt. De ott még nem tartunk. Most ott tartunk, hogy alkohol mámorban úszva indultam volna el hazafelé az este végén Tomival, amikor az eszembe ötlött, hogy ráveszem, Tomit vegye, rá Szabit vigyen haza kocsival. Őszintén nem gondoltam volna, hogy belemegy, de belement és… most itt vége lehetne a történetnek úgy, hogy Szabi, mint egy megmentő daliás lovag a karjába kapott a kocsijához vitt és hazahozott, majd boldogan éltünk, míg meg nem… Aha hát nagyon nem. A valóság ebből az, hogy bár Tomi odament megkérdezni, de Szabi nem kocsival jött és, ha a karjába is kapott volna, akkor garantált, lett volna számára egy gerincsérv. Nem egyáltalán nem az ő erejét fitogtatom, de valljuk be, na, nem vagyok egy nádszál kisasszony. De dolgozok rajta, hogy ez változzon! Nem mások miatt, magam miatt. De ez a történet nem erről szól.

Szóval térjünk vissza az ominózus estére. Hazafelé végig Tominak panaszkodtam, egyre azt hajtogattam neki, hogy Szabi biztos haragszik rám ezért nem vitt haza és, hogy szerinte írjak-e neki, hogy haragszik-e. Azt mondta ne, mert, ha Szabi akarna tőlem valamit már megtette volna, és valószínűleg csak nem akar megbántani. (Nem biztos, hogy ezt mondta!) Meg hát nem vagyunk egy korosztály. Nem értettem azokat, akik ezt akadálynak tekintették, de kinek mi ugye. Én lefelé adni irtóztam más pedig felfelé. Nem hallgattam Tomira és otthon miközben az ágy hullámzott alattam, a szemem majdnem leragadt szépen írtam egy bájos ki sms-t Szabinak. Azt hiszem burkolt szerelmi vallomás lett volna? Azt írtam, hogy szeri van nagyon, mindenkinek is. Természetesen nem helyesen, hanem össze vissza így simán levágta, hogy, na, a Farkas részeg. Mintha nem látta volna a saját szemével. Nem gondoltam volna, hogy válaszolni fog, de bumm, egyszer csak érkezett egy kacsintós emoji. Azt hittem, hogy hallucinálok és habozás nélkül írtam neki újból, hogy haragszik-e. Azt írta, hogy nem érti, miért lenne harag. Tudtam volna erre egy regényt is írni, hogy mégis miért gondoltam, hogy haragszik rám. Azért mert így érzek, amiért létezek, amiért megkeserítem az életét a jelenlétemmel, amiért nem hívtuk szerelni, pedig úgy volt, hogy jön. De ezek helyett csak annyit írtam, hogy nem tudom, álmos vagyok, de örülök, hogy nincs harag jó éjt. Ő pedig azt írta, hogy nincs harag jó éjszakát és küldött mellé egy kacsintós és egy puszi emojit. És kérem szépen megint elhittem. Hogy mit? Hogy ebből kibaszottul lehet valami. Aztán nem lett semmi. Az égvilágon semmi. Komolyan már nem értettem semmit. Mire volt ez jó? Oké értem ráírt egy részeg kiscsaj és nem akarta felzaklatni? Meg akarta nyugtatni, mert? Ehe Szabi ezekre a kérdésekre megint csak neked kéne válaszolnod. Fogsz vajon? Én egy nemre fogadok!