*Draco*

Még csak reggel volt. Hihetetlen. Mindent elmeséltünk a tanároknak, akik sajnos tehetetlenek voltak. De már ehhez hozzászoktunk. Annyit mondtak, hogy maradjunk Harry szobájában a nap végére, és a szobába felügyelőt helyeznek el. Megkértük, hogy ne, így végül a szoba előtt álltak. Az ajtót csak becsuktuk, és kezdődhetett a móka. Nagyon jól éreztük magunkat, de csak visszafogottan, mert bármelyik pillanatban benyithattak. 

*Harry*

Néha belegondolok abba, mi van ha Draco egy kicsit halott? És mi van, ha igazából mindnyájan halottak vagyunk? Nem tudom. Nem szeretem a kérdéseket, amik úgy kezdődnek, hogy mi van akkor. Most mégis feltettem egy ilyet. Tudnom kell.

-Te halott vagy?-kérdeztem. Az ágyon feküdtünk, én a vállára hajtottam a fejét, miközben ő a hajamat simogatta. Kicsit lejjebb hajolt, így fejjel lefelé láttam a homlokát.-Mi az? 

Halkan kuncogott egyet, és nagyot sóhajtott.

-Talán. Na és te?-kezdett terelni. Megvontam a vállamat.

-Bármi megeshet.

Hangosan felnevetett.

-De most komolyan. Te szerinted én rohadok belül?-tette fel azt a kérdést, amitől már a kezdetek óta rettegtem.

-Nem tudom, Draco. Sokáig úgy láttam, igen. De már nem gondolom ezt. Szerintem virágzik a lelked. Vagy bimbózik, ha így jobban tetszik. Mindenféleképpen tévedtem veled kapcsolatban. Egy bunkó, arrogáns pénzzel etetett kölyöknek képzeltelek, de már látom milyen vagy.-elhallgattam.

-Elmondod?-kíváncsiskodott.-Nem lesz sértődés, esküszöm. Csak érdekel a véleményed.

-Ez igazán megtisztelő.-viccelődtem.-Persze, elmondom. Mindent túlreagálsz. De tényleg mindent.

*Draco*

Felnevettem, mert ez valóban így volt.

-Kedves vagy, de csak egy idő után nyílsz meg. Ugyan ez van az érzelem kimutatással is. Csak a számodra igazán fontos emberek felé vagy képes bármit jelezni. És ez tényleg igaz. Amikor szívattál azt hittem utálsz. De nem, tévedtem. Szerettél. És mivel ez volt az első érzelmed, a harag, ezért ezt mutattad.-innen már nagyon érdekelni kezdett.-Ja és a másik. Úgy manipulálsz embereket, ahogy akarsz. Komolyan. Bárkit, bármikor, bárhol, semmi nem számít. És ezzel zárom szerintem; ragaszkodsz. Utálod a változásokat. Nem bírod, ha valami hirtelen megszűnik. Talán ettől olyan tapadósnak tűnhetsz, de nem így van. Tudsz búcsúzni. Ha nehezen akkor úgy. És én? Hogyan látod a leendő férjed?

Elgondolkodtam. Hosszan kifújtam a levegőt.

-Mindenféleképpen hősies. Ja, és te is ragaszkodsz. De te inkább a megszokásokhoz, nem tárgyakhoz vagy személyekhez. Ha reggelente nyolckor kelsz, annak mindig úgy kell lennie. Érted? A megszokások rabja vagy, vagy hogy is van ez a mondás?

-Így.-kuncogott.

-Nagyon szerethető, okos ember vagy, csak erről mindig egy felelőtlen cselekedettel eltereled a figyelmet. Talán ennyi. Most. Igen, ennyi. 

Némán ültünk, már a haját sem bizeráltam, csak a fején pihentettem a kezemet. Kopogást hallottunk az ajtón, és az egyik védőnk bekukkantott.

-Sziasztok srácok, minden okés?-kérdezte.

-Persze.-felelte Harry álmos hangon.

-Hagylak is titeket.-azzal ki is ment. 

-Halott akarok lenni a számukra.-szólaltam meg végül. Felnyomta magát ülő helyzetbe, és az államnál fogva maga felé fordította a fejem.

-Ne mond ezt.-kérte lágyan. Lassan én halkan csurogni kezdtek a könnyeim. Sokáig szégyelltem a sírást, gyengének éreztem magam közben. De ma már tudom, hogy mindenki szokott, és csak levezetem a feszültséget.

-Ugyan miért? Azért, mert engem nem akart megöletni a hülye kutyáival? Ugyan. Ez csak formaság, hogy még inkább úgy érezd, meg kell halnod. Marhaság.-legyintettem, és lassan lecsusszantam az ágyról. Utánam jött, és megragadta a karomat.

-Draco, ne! Tudod, milyen felnőni szülők nélkül?

-És te tudod milyen, ha nem tudod hogyan kell dönteni, mert a szüleid annyira elnyomtak, hogy sosem tettél még ilyet? Nem.-elhallgattam.-Félek a haláltól. Jobban, mint mástól. Vagyis... nem a haláltól, hanem az elmúlástól. Milyen lesz, ha mindennek vége? Mindennek, amiben most biztosak vagyunk.

-És mi lesz, ha a varázsvilág lelepleződik? Annál nagyobb tragédiát nem tudok elképzelni...-motyogta. Lassan, hosszasan bólogatni kezdtem. Azonnal Granger jutott eszembe, meg a többi sárvérű. Ők képesek lennének egyik pillanatról a másikra mindezt tönkretenni. De most vissza kell fognom magam, mert Harryvel vagyok, aki szereti őket. Huh. Mély levegő Draco, ne hullj szét. Csak ne most.

-A hülye sárvérű barátocskád képes lenne.-köptem ki. Kitágultak a szemeink, igen, mind a kettőnké. Remegni kezdtem, ő pedig vörös lett.

-Menj a szomámból.

-Próbáltam visszatartani, esküszöm, könyörgöm, ne! Harry, ne, légyszíves, ne haragudj, majdnem sikerült. Kérlek.

-Nem érdekelsz.-és kinyomott az ajtón, rámcsapta.