Ingerülten kopogtattam az asztalon az ujjaimmal és a falra felfüggesztett óra másodperc mutatóit szuggeráltam. 5 perce csengettek be énekórára, de én már most a végét vártam. Ösztönös reakció volt ez tőlem. Ha valami fájt, akkor hűvös lettem és elutasító. De inkább vagyok vele szemét, mint, hogy lássa, mennyire fáj az, amit láttam. Csakhogy ő tudja. Tudom, hogy tudja, látom a tekintetében. De a lényegen ez sem változtat. Nem tud semmit se visszacsinálni és holt biztos vagyok benne, hogy nem fog szerelmet vallani nekem. Ez a valóság és nem egy nyáltól csöpögő tinifilm.

- Igaz a hír, hogy Kolossal jársz? - zökkentett ki a gondolataimból Meli.

- Igen igaz.

- De nem azt mondtad, hogy Danit - kezdte.

- Nem - mondtam a kelleténél durvábban.

- Bogi mi történt tegnap?

- Semmi. Tegnap Kolossal voltam - rántottam meg a vállam.

- Azt hiszem rosszul hallottam. Bogi mégis mi a fene történt veled?

- Semmi!

- Nem hiszek neked!

- Az a te bajod - sziszegtem.

- Bogi a legjobb barátnőd vagyok, tudom, hogy hazudsz és azt is tudom, hogy a viselkedésednek köze van Danihoz.

- Tévedsz, egyszerűen csak szerelmes vagyok - néztem rá.

- Hát jó - bólintott. - Nem tudom mivel érdemeltem ki, hogy titkolózol előttem. Ez nem te vagy Bogi, te egy fiú miatt nem bánnál így velem - vágta az arcomba a kelleténél hangosabban.

Lesápadtam, a szemem könnybe lábadt, ajkam megremegett. Meli komoran nézett maga elé egy pillantásra sem méltatott. Szaggatottan vettem levegőt és a tekintetem akaratlanul is Dani felé vándorolt. Viszonozta a tekintetem majd másfelé nézett.

Óra után Meli szó nélkül pattant fel és elsők közt ment ki a teremből.

- Bogi tudnánk beszélni? - kérdezte Dani.

- Meli után kell mennem!

- Ez nem várhat - vágta rá.

Körbe hordoztam a tekintetem. A többiek előtt nem mondhatom neki, hogy kapja be. Megvártuk, míg mindenki kimegy majd Dani becsukta az ajtót és felém fordult.

- Sajnálom, hogy látnod kellett azt, hogy én meg Stella - kezdte.

- Ha arról a nőcskéről akar beszélgetni, akkor, ne fáradjon - mordultam fel az ajtó felé indulva.

- Márpedig végig fogsz hallgatni! Kislány vagy még érthető, hogy amit láttál azt nehezen tudod megemészteni.

- Ne! Ezt ne! Ne beszéljen velem ilyen lekicsinylően, csak mert fiatalabb vagyok magánál. Nem vagyok kislány! - pördültem felé dühösen.

- Nem akartam lekicsinylő lenni és vannak dolgok, amikhez igenis fiatal vagy még!

- És azt maga miből gondolja? Honnan tudja, hogy nem volt dolgom még fiúval?

- Onnan, hogy ismerlek Bogi! Tudom, hogy te nem olyan lány vagy!

- Eddig talán nem voltam olyan - suttogtam.

- Nem teheted ezt! Nem fogom hagyni, hogy te meg Kolos - mordult fel és a keze ökölbe szorult.

- Semmi köze hozzá az égvilágon semmi köze hozzá, hogy mit teszek. Nem fogok visszalépni, végig csinálom a versenyt, de Kolossal!

Sápadtan meredt rám, szeme megtelt könnyel.

- Akkor most ki fordít hátat kinek?

Hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Ahogy néztem a fájdalomtól eltorzult, könnyekkel teli szemét a szívem mintha megszűnt volna dobogni. Olyan volt mintha valaki a markába szorította volna és addig szorongatta volna, míg meg nem szűn dobogni. Hosszú percekig csak álltunk egymással szemben, mindketten a könnyeinkkel küszködve, aztán én erőt vettem magamon az ajtóhoz léptem azzal a szándékkal, hogy ott hagyom őt.

- Ne tedd ezt Bogi. Szükségem van rád - szólt utánam megtört hangon.

Szorosan összepréseltem a szám.

- Csak egy kislány vagyok. Ugyan mi szükséged van egy kislányra? - kérdeztem alig hallhatóan majd lenyomtam a kilincset és kiléptem a kihalt folyosóra.

Nem volt teljesen kihalt, Meli a terem mellett állt a könnyeivel küszködve.

- Én nem akartam hallgatódzni - mentegetőzött remegő hangon.

- Nem számít - hajtottam le a fejem.

- Bogi annyira sajnálom - ölelt magához.

- Én is - suttogtam a vállába fúrva a fejem.

Ígéretéhez híven Kolos délután az iskola előtt várt. Odasétáltam hozzá és minden szó nélkül hozzá bújtam.

- Jaj, tökmag - sóhajtott körém fonva a karjait.

- Gyenge vagyok - mondtam hallkan.

- Butaság.

- Nem, nem az. Nem megy ez nekem - ingattam a fejem szomorúan majd elhúzódtam tőle. - Sajnálom Kolos.

- Ne csináld már tökmag. Nem szabad az első nehézségnél feladni - ellenkezett.

- Voltál te már egyáltalán szerelmes? Tudod te, hogy milyen érzés ez?

Kolos tekintete azonnal komor lett.

- Ne kérdezz olyat, ami nem rád tartozik - jelentette ki.

- Szóval voltál, talán most is az vagy akkor tudod milyen érzés. Kolos Dani szinte sírt és azt mondta, hogy szüksége van rám - suttogtam.

- Nem tudom milyen érzés. Az én szerelmemet viszonozták, de ezt te nem mondhatod el magadról ugye? - villant meg a tekintete.

- Ez szemét volt - sziszegtem könnyes szemekkel.

- Szállj be a kocsiba - mondta válasz helyett. - Bogi gyerünk!

- És ha gyalog akarok haza menni? - fontam össze a kezem magam előtt.

- Menthetetlen vagy - nevette el magát. - Akár ki is használhat te még akkor is őt fogod szeretni.

- A szerelmet nem lehet csak úgy kikapcsolni.

- Akkor menj. Gyerünk, mondd, el neki mit érzel - mosolygott rám szélesen. - Hívj, ha eltűnt a szemed elől a rózsaszín köd - szállt be a kocsiba majd elhajtott.

Némán néztem a távolodó kocsi után.

- Remélem kidobtad - állt meg mellettem Dani.

- Ő az öcséd - motyogtam.

- Tudom, ezért akarom, hogy kidobd.

- Majd a te kedvedért biztosan - morogtam majd rántottam egyet a táskámon és hazafelé vettem az irányt.

- Mondd meg az igazat! Miért csinálod ezt?

- Miért érdekel, hogy mit miért csinálok? Én se szólok bele, hogy kit dugsz meg - morogtam.

- Ezt ne Bogi! Sajnálom, hogy láttad mást nem tudok mondani.

- Remek, nekem sincs mondanivalóm a számodra.

- Fogalmam sincs, hogy mi bajod, és ha nem állsz elő valami magyarázattal, akkor kénytelen leszek azt gondolni, hogy féltékeny voltál - kapta el a kezem.

- Csak szeretnéd, ha az lennék! - horkantottam fel és elhúztam a karom.

- Akkor mondd meg, hogy mi bajod van - kérte.

- Hogy mi? Lássuk csak talán az, hogy aggódtam érted, te barom. Rengetegszer felhívtalak, üzenetet küldtem neked erre te fogtad és kikapcsoltad a telefont. Arra se vetted a fáradtságod, hogy írj annyit, hogy minden rendben - taszítottam meg dühösen a mellkasát.

- Válaszoltam volna, felvettem volna, ha tudom, hogy te vagy az - jelentette ki.

- Hagyjuk már - sziszegtem.

- Bogi az Isten szerelmére a telefonod tudtommal apádnál van - fakadt ki.

- Az most nem számít. Képes voltál betelefonálni az iskolába azt mondani, hogy családi gondok vannak. Azt hittem, hogy Kolos bántott - kiabáltam.

Dani betapasztotta a számat a kezével.

- Ne üvölts - morogta. - Ha féltettél engem Kolostól, akkor most miért vagy vele?

- Mert mellettem volt és rájöttem, hogy sokkal jobb ember, mint a bátyja - néztem a szemébe.

Dani arca eltorzult, keze lehullott rólam.

- Tudod bárkiről azt gondoltam, hogy fájdalmat fog okozni, de azt sose hittem volna, hogy pont te leszel az - nézett a szemembe csalódottan majd elsétált.