Reggel Meli ébresztett azzal, hogy rám ugrott. Hunyorogva nyitottam ki a szemem és kómásan néztem fel Melire.

- Jó reggelt - köszönt mosolyogva.

- Jó reggelt - dörmögtem.

- Jól aludtál? - kérdezte megrángatva a fülesét.

- Ne haragudj, csak kölcsön vettem - motyogtam egy párnába fúrva a fejem.

- Zenét hallgattál?

- Aha.

- Mit?

- Amit Dani átküldött - válaszoltam.

- Álljunk csak meg. Mi történt? - kérte számon rajtam.

- Nem tudom - ültem fel és megdörzsöltem az arcom.

- Azt hiszem, én tudom - mosolyodott el az arcomat figyelve.

- Fel világosítanál?

- Jó hatással van rád Dani, nem ismertelek előtte, de kezdesz visszatérni - nézett a szemembe mosolyogva.

- Nem hiszem - csóváltam meg a fejem.

- Komolyan Bogi - jelentette ki.

- De biztos nem miatta!

- Te tudod - mosolygott sejtelmesen majd lemászott. - Gyere, Brúnó adok reggelit - sétáltak ki.

Kimásztam az ágyból és átöltöztem majd a telefonomért nyúltam, feloldottam a kijelzőt és csatlakoztam a Wifihez. Azonnal jelezte, hogy két üzenetem is érkezett az éjszaka folyamán. Az egyik apu volt, aki tájékoztatott, hogy odaért Lourdes-ba és küldött pár fotót a szállodáról, a másik pedig Danitól érkezett. Annyit írt, hogy nagyon szívesen. Halványan elmosolyodva tettem el a telefonom és mentem ki reggelizni.

- Jó reggelt - köszöntem Meli szüleinek.

- Jó reggelt drágám. Hogy aludtál? - érdeklődött Klári néni.

- Jól köszönöm - mosolyogtam és leültem közéjük.

Az asztal bőségesen meg volt pakolva mindenfélével. Magamhoz vettem egy szelet kenyeret, azt jól megkentem lekvárral és jóízűen megreggeliztem miközben tök átlagos témákról beszélgettünk.

A suliba beérve magam is meglepődtem azon, hogy a tekintetemmel Danit keresem. Úgy éreztem muszáj személyesen is megköszönnöm neki valamint bocsánatot kérni tőle, amiért olyan gyerekesen és hülyén viselkedtem.

- Na vajon kit keresel olyan elmélyülten? - kérdezte Meli huncut mosollyal.

- Senkit - csóváltam meg a fejem.

- Na, kamu - bökött oldalba.

- Csak szeretnék tőle bocsánatot kérni tőle. Elég bosszantóan viselkedtem vele.

- Bocsánatot mi?

- Jaj légyszi Meli - nyögtem fel.

- Jól van, na - kuncogott.

- Semmi olyan nincs és nem is lesz. Most már tudja mi a szitu, remélem nem lesz több olyan alkalom, mint a tegnapi.

- Nem akarod a karjaiban kisírni magad?

- Nem, nem akarom!

- Pedig szerintem rendes.

- Ja és mennyi is? 23?

- 23? Ilyen korán pasiztok? - hüledezett Dani, aki tanúja volt a szóváltásunk végének.

- Dehogy - jelentettem ki.

- Dehogynem. Nekem Paul lesz a férjem, Boginak meg Ian - bólogatott Meli.

- Feltétlen ott szeretnék lenni az esküvőtökön - ment bele a játékba Dani.

- Első lesz a meghívottak közt - biztosította Meli.

- Tülkön ülve fogom várni.

A szememet forgatva fordultam Dani felé és a tekintetem megakadt a kezében lévő gitártáskán.

- Oh, basszus - suttogtam.

- Minden rendben? - kérdezték szinte egyszerre.

- Nem hiszem, hogy készen állok erre - motyogtam Melire nézve.

- Ének az első - kapcsolt azonnal.

- Bogi a zene mindenre gyógyír - kereste a tekintetem Dani.

- Nem, a zene csak halált okoz - húztam el a szám.

- Ez nem igaz, Bogi, hé, figyelj rám - kérte szigorúan.

- Nem állok készen - fakadtam ki majd sarkon fordultam és ott hagytam őket.

- De igenis készen állsz - jött utánam.

- Hagyjon. A végén olyat találok tenni, ami nem helyes, de most nagyon kijárna magának - pördültem felé.

A szeme se rebbent.

- Talán pont erre lenne szükséged, kiénekelni magadból a fájdalmat - jelentette ki.

- Maga nem ismer engem, nem tudja, mit érezek, nem tudja milyen érzés ez nekem - ingattam a fejem lesújtva.

- Akkor mondd el, csak segíteni akarok - mondta csendesen.

- Miért? - néztem hirtelen rá.

- Mert nekem nem volt senki ott, hogy segítsen - mosolyodott el szomorúan majd elsétált.

Döbbenten néztem utána, szívem összefacsarodott. Nekem ott volt apa, nem voltam egyedül és még úgy is nehéz volt elviselni. Meli odasétált hozzám, nem kérdezett semmit csak megállt mellettem és a vállára vonta a fejem. Mi történhetett Dani édesanyjával? Hol volt az apukája? Vannak vajon testvérei?

Mikor bejött órára, teljesen más szemmel kezdtem figyelni. Feltűnt, hogy karikások a szemei és az ajkát időnként vékony vonallá préseli össze. Meg van neki a maga baja, nem hagyhatom, hogy az enyémekkel is foglalkozzon. Igazából most kezd felnyílni a szemem. 2 éven keresztül magamat sajnáltam, nem törődtem a körülöttem lévőkkel. És az kellett, hogy erre rájöjjek, hogy megjelenjen az életemben Dani. Hirtelen felindulásból Meli felé fordultam.

- Érezted magad valaha is elhanyagolva az utóbbi 2 évben? - kérdeztem.

- Mi? - ráncolta a homlokát értetlenül.

- Csak válaszolj - kértem.

- Nem, tőled jobb barátot nem is kívánhatnék - jelentette ki.

- Biztos? - fürkésztem az arcát gyanakodva.

- Igen biztos - mosolyodott el. - Te vagy a legjobb barinő - szorította meg a kezem.

- Egy kis bejelenteni valóm van - kért figyelmet Dani. - Ne hidjétek azt, hogy én olyan régimódi berozsdásodott tanár vagyok. Jómagam is halálra untam, azokat a zenéket, amik ebben a könyvben vannak, nem fogok veletek kis kece lányomat meg tudja a tököm már bocsánat ilyen hülyeségeket énekeltetni. Azzal nem csak titeket kínoználak, hanem jómagamat is. Szóval az ajánlatom a következő, modern dalok, Horváth Tamás, Majka és a többiek, de cserébe elvárom, hogy minden órán, a maximumon teljesítsetek. Benne vagytok srácok? - nézett körbe, de csak úgy feltette a kérdést, a választ már tudta ugyanis mindenki lelkes tapsolásban tört ki, még az én ajkam is mosolyra húzódott.

- Feng Ya Ou - vigyorgott mellettem folyamatosan Meli.

- Igen például ő - bólintott Dani.

Ettől mindenki felbuzdulva kezdett el különféle bandákat és énekeseket bekiabálni. A lányok többsége mind, Shawn Mendest mondta. Dani a tekintetével engem keresett, mintha kíváncsi lenne a véleményemre. Zavartan mosolyodtam el és széttártam a kezem amolyan mit mondhatnék stílusban. Elmosolyodott majd kivette a gitárját a tokból és felült a tanári asztalra. Hevesen verdesett a szívem, ahogy a gitárra meredtem. Nekem is pont ugyanolyan gitárom volt. Hirtelen nyilallt belém a vágy, hogy gitározzak. Az ujjaim fájtak a hiányától. Szinte faltam a tekintetemmel a gitárt és ez megijesztett. Nem hittem volna, hogy ennyire hiányzik az, hogy zenéljek. De így van, nagyon is hiányzik! De soha többet nem zenélhetek, ezzel tartozom anyának. Neki a zene volt az élete és az lett a halála is.

- Mit szólnátok kezdésként egy kis Magna Cum Laude-hoz?

- Páinka dal - ordította be Peti.

- Én a Vidéki sanzonra gondoltam - mosolyodott el Dani aztán lefogta az akkordokat és elkezdett játszani.

A gitárszóhoz csatlakozott a hangja is vele együtt pedig az osztály is elkezdett énekelni. Lehunytam a szemem füleimmel próbáltam csak Dani hangjára figyelni. Lágy volt, simogató és gyönyörű. Együtt az osztály nagyon jól hangzott bár kihallottam pár hamis hangot, de azok mind eltompultak. Én nem énekeltem, de már az hatalmas lépésnek számított, hogy nem kapott el a sírógörcs és nem akartam azonnal kirohanni a teremből. Meli a vállamnak dőlt mire kinyitottam a szemem és kuncogva néztem, ahogy lehunyt szemmel nagy átéléssel énekel. Ezután a tekintetem Danira vándorolt. Hogy ő belépett az életembe, hozta magával a zenét is. Azt még nem tudom, hogy hálásnak kéne-e lennem vagy dühösnek.

- Akit érdekel, az ének szakkör az maradjon bent - kérte Dani az óra végén.

- Nem maradsz? - kérdezte Meli.

- Nem tudok énekelni - motyogtam.

- Kamu - karolt belém.

Az osztályból kb. tízen maradtak, a többiek mind kimentek.

- Figyu maradhatunk itt? - torpantam meg az osztályterem mellett.

- Tudtam, hogy érdekel - mosolyodott el.

- Csak kíváncsi vagyok - vontam meg a vállam.

- Persze - támaszkodott meg mellettem.

Szerencsére Dani hangja kihallatszott a teremből. Egy énekkart akar létre hozni, amivel versenyekre járnának, és modern dalokat dolgoznának fel. Holnap délután lesz a meghallgatás. Igazából nem tudom mi a szándéka, több esélye lenne egy középiskolában, mint általánosban. De ahogy ő érzi. A terem ajtó kinyílt és kiszállingóztak az osztálytársaim, legvégül Dani lépett ki. Mikor észre vett engem elmosolyodott.

- Mindent halottál? - érdeklődött.

- Aha, de ne számítson, rám nem tudok énekelni - ráztam meg a fejem.

- Azért csak nézz el - tanácsolta. - Ha gondolod te is - pillantott Melire.

- Nem akarja azt maga - vigyorodott el Meli.

- Zenészekre is szükségem lesz, gitár, zongora, dob - sorolta. - Gondoljátok meg - mosolygott ránk majd elsétált.

- Neked feltétlen meg kell próbálnod - fordult felém Meli.

- Nem szeretnék apa beleegyezése nélkül dönteni - ráztam meg a fejem.

- Bogi nem hiszem, hogy apukád bele menne. Hallani sem akar a zenéről - húzta el a száját.

- Tudom - motyogtam.

Ez jelentette a legnagyobb gondot. Apa szigorúan megtiltotta nekem, hogy énekeljek, nem akart engem is elveszíteni. Akkor nem is ellenkeztem vele, képtelen voltam rá, ürességet éreztem, kiszakítottak belőlem egy darabot. Akkor egyáltalán nem izgatott, hogy apa kidobta a gitáromat. Most viszont, hát fogalmam sincs, hogy mit reagálnék.