Gyanakodik rám. Dani egész nap engem figyelt, számtalanszor próbált velem beszélni, de én mindig leráztam őt. Tudtam, hogy sokáig úgysem halogathatom a beszélgetést, mivel délután megyek hozzá, de nem akartam, hogy az iskolában kérje számon rajtam. Tudtam, hogy apa belelegyezése nélkül nem szívesen nevez a versenyre, de én akartam a versenyt. Be akartam bizonyítani apának és magamnak egyaránt, hogy a zene nem hibás. Igen, ha nem énekelt volna, akkor nem esett volna le, de akkor sem a zene hibája. Hanem a rögzítő.

Dani bogarat ültetett a fülembe, és ha vissza fog táncolni azt nagyon megkeserüli.

Pontosan érkeztem. Rátenyereltem a csengőre.

- Süketek nem vagyunk mi sem - vigyorgott Kolos kisétálva elém.

- Szia - köszöntem lesütött szemmel.

- Szia - kacsintott rám majd felém hajolt.

Hátra hőköltem.

- Ne fossá, csak egy puszit akartam adni - nevette el magát.

- Dani itthon van? - kérdeztem.

- Aha - biccentett.

- És beengedsz? - kérdeztem a tekintetét kerülve.

- Te félsz tőlem - állapította meg.

- Csodálkozol? - szaladt magasba a szemöldököm.

- Miket mesélt neked rólam? - billentette oldalra a fejét.

- Semmit - hazudtam.

- Rosszul hazudsz - nézett a szemembe.

Egyik lábamról a másikra álltam folyamatosan a ház felé pillantgatva. Hol a fenébe van Dani?

- Nem fog jönni - közölte szórakozottan.

- Azt mondtad itthon van - suttogtam.

- Aha, de bezártam a pincébe. Jó vadászatot - húzott hirtelen magához és egy puszit nyomott az arcomra majd nevetve elsétált.

Döbbenten néztem utána majd besiettem a házba. Azonnal meghallottam Dani dühös káromkodását. A hangokat követve elindultam a ház vége felé, kinyitottam egy ajtót és lesétáltam a lépcsőn.

- Ha kijutok, innen esküszöm, hogy megöllek - fenyegetőzött Dani.

Tudtam, hogy a fenyegetés nem nekem szól mégis összerezzentem és késztetést éreztem rá, hogy elszaladjak. Még soha nem hallottam Danit ilyen dühösnek. Ott követtem el egy nagy hibát, hogy nem szóltam, hogy én vagyok itt. Amint kinyitottam az ajtót egy ököl lendült felém, én pedig totálisan lefagytam ahhoz, hogy ki tudjak térni előle. Lassítva láttam mindent. Dani felém lendülő öklét. Az arcát, ami eltorzult a dühtől, de ez csak még helyessebbé tette. Aztán a döbbent és egyben rémült tekintetét mikor rájött, hogy nem Kolos áll előtte, hanem én. Lehunytam a szemem, felkészültem a csapásra, de az elmaradt. Daninak idejében sikerült irányt változtatnia így az ökle a levegőt találta el. Résnyire nyitottam a szemem és Danira néztem, aki a térdére támaszkodva erősen zihált.

- Te teljesen meghibbantál? Majdnem megütöttelek - meredt rám dühösen villogó szemekkel.

- Bocs, legközelebb hagyom, hogy bent maradj - fordultam sarkon és felsétáltam a lépcsőn.

- A francba is. Bogi - sietett utánam.

- Mi az?

- Ne haragudj oké? Azt hittem Kolos lesz.

- Nem történt semmi - ráztam meg a fejem.

- Hé - kapta el a kezem és maga felé fordított. - Bántott?

- Nem!

- Biztos?

- Igen biztos, csak megpuszilt aztán elment - válaszoltam.

- Megmondtam neki, hogy egy újjal sem érhet hozzád - sziszegte ökölbe szorult kézzel.

- Erre ő bezárt a pincébe - tippeltem.

- Nem tudom miért dőltem be neki - dörzsölte meg dühösen az arcát.

- Mit mondott? Minek kell lemenned?

- Szivárog a víz, tudhattam volna, hogy átbasz - mordult fel.

Némán fürkésztem őt és össze kellett préselnem a szám nehogy elnevessem magam.

- Szerinted ez vicces? - húzta össze a szemét, mert persze azonnal kiszúrta, hogy jól szórakozom.

- Őszintén? Igen - nevettem el magam, amihez pár másodperc késéssel ő is csatlakozott.

Észre se vettem, hogy mikor hagytam abba a nevetést, arra eszméltem fel, hogy csak nézem őt magamba szívva arca minden egyes négyzetcentijét. A kéken csillogó szemét, a díjnyertes mosolyát. Észrevette, hogy őt figyelem, tekintete az enyémbe mélyedt és fogva tartott. Megdobbant a szívem, levert a víz, az ismeretlen vonzalom futótűzként járta át a testem minden négyzetcentijét. Nem volt szabad így éreznem. Egy tanár iránt semmiképp.

- Mindjárt hányok a cukormáztól - gúnyolódott Kolos.

Ez egyszer hálás voltam neki, amiért megjelent. Legalább elterelte a figyelmem erről a hülyeségről.

- Kár volt visszajönnöd - villant meg Dani tekintete.

- Nem tudtam kihagyni. A királylány kiszabadítja a fogságban lévő herceget - kacsintott rám Kolos.

- Mi a szándékot ezzel az egésszel? - szorult ökölbe Dani keze.

- Nem tudnátok egyszer az életben normális emberek módjára viselkedni? Testvérek vagytok, össze kéne tartanotok - keltem ki magamból majd a fejemet rázva elmentem mellettük és a nappaliba vonultam.

Leületem a zongora elé és random elkezdtem játszani. Dani pár perc múlva bejött leült mellém és előre görnyedve a padlóra bámult. Abba hagytam a játszást és az ajkamba harapva ránéztem.

- Ne hagyd, abba kérlek - nézett fel rám.

- Biztos?

- Játssz valamit, a hangod mindig megnyugtat - nézett a szemembe.

- Oké - suttogtam és az ujjaimat a billentyűkre helyezve elkezdtem játszani az Everytime című dalt.

Dani az arcomat figyelte majd lehunyta a szemét és halkan sóhajtott egyet.

- Arra gondoltam mi lenne, ha ma felvennénk egy demót - szólalt meg hirtelen.

- Tessék? - kerekedett ki a szemem.

- A jelentkezéshez - magyarázta.

- Oh, értem.

- Apropó Bogi. Mit mondott édesapád? - érdeklődött.

- Bele ment - mosolyogtam.

- Tudom, hogy nincs így - rázta meg a fejét.

- Akkor meg minek kérdezed, mikor tudod mi az igazság? Nem ment bele, de én akarom! Bogarat ültettél a fülembe és visszazárlak a pincébe, ha apum miatt visszatáncolsz - förmedtem rá dühtől elvörösödve.

- Dehogy táncolok vissza. Beszélek apuddal - csitított.

- Nem - jelentettem ki.

- Nem?

- Nem!

- Miért nem?

- Mert nem fog bele menni. Én megpróbáltam, de hallani sem akar erről a hülyeségről.

- A háta mögött akarsz versenyezni?

- Nincs más választásom. Megpróbáltam, nem jött össze, de akarom ezt a versenyt. Tényleg akarom - néztem rá könyörögve.

- Versenyezni fogsz, kicsit kevesebb időd lesz felkészülni, de megoldjuk - mosolygott rám.

- Köszönöm - borultam a nyakába.

Egy pillanatra megfeszült aztán viszonozta az ölelésem. Vagy 10 másodpercig tartott a karjaiba aztán elhúzódott tőlem és felállt.

- Indulhatunk? - nézett le rám kérdőn.

- Persze - álltam fel.

Gyöngyösre mentünk azon belül pedig egy srác lakásába. Illetve a garázsába, az volt neki átalakítva stúdióvá.

- Mit fogok énekelni?

- Azt, amivel indulsz a versenyen - válaszolta.

- Okés - bólintottam egy mély levegőt véve.

- Jó leszel, Bogi tudom - lépett oda hozzám és a kezemet megfogva gyengéden megszorította.

- Túlságosan sokat látsz bennem - suttogtam az egymásba kulcsolt kezünket figyelve.

Dani felemelte a szabad kezét és az arcomra simította.

- Itt az ideje, hogy szárnyalj - nézett a szemembe.

Szavaitól melegség költözött a szívembe és az ajkam mosolyra húzódott.

- Bemehetsz - szólt a srác, aki eddig a felszerelést állította össze.

- Oké - bólintottam kihúzva a kezem Daniéból majd beléptem a kis helyiségbe.

Nem volt bent más, mint egy kis szék, egy mikrofonálvány és egy fejhallgató. Feltettem a fejhallgatót, leültem a székre majd kissé bizonytalanul Daniékra pillantottam. Bátorítóan mosolygott rám mire lehunytam a szemem. Amint a fülemben megszólalt a zene bekapcsolódtam és mindent beleadva énekeltem.