Az ablaknál álltam, amire fel lett szerelve egy riasztó rendszer. Fel tudjátok ezt fogni? Ahányszor kinyitom, az ablakot apa telefonja beriaszt és abban a pillanatban rohan be a szobámba. Igazságtalanság! Mintha valami rab lennék. Csoda, hogy nem rácsokat szerelt fel. Azt hinnék, hogy valami pchiopata vagyok.

Sóhajtva döntöttem a fejem a hűvös ablaknak és visszagondoltam az elmúlt pár napra. Miután Danival mindent megbeszéltünk hazavitt, ahol állt a bál. Mindenki ott volt. Meli és a szülei, Kolos, pár szomszéd és ugye apa. Amint beléptem a házba egyszerre estek nekem, nekem pedig semmi kedvem nem volt a vitához. Szépen sorban mindenkit megöleltem, akik fontosak voltak nekem, majd minden további szó nélkül a szobámba vonultam. Még aznap délután jött a férfi, aki felszerelte a riasztót. Halk kopogtatás hangzott az ajtóm felől mire megfordultam.

- Jössz fát díszíteni? - kérdezte apa.

- Azt hittem idén a karácsony is elmarad - jegyeztem meg.

- Bogi - sóhajtott fel.

- Megyek - motyogtam. - Elmehetek az éjféli misére? - kérdeztem miközben kibontottam az egyik dobozt, amiben a piros gömbök voltak.

- Templomba? Minek?

- Gondolkodok rajta, hogy apáca leszek - mondtam gunyorosan.

- Ez nem vicces - szidott le.

- Egyszerűen csak el akarok menni oké? - sóhajtottam fel. - Kornél atya biztos számít rám - tettem hozzá.

- Rendben elmegyünk - biccentett.

- Nem gondolod, hogy meg kéne beszélnünk a versenyt?

- Nincs semmilyen verseny!

- De igen van, és nem fogom feladni a végén!

- Márpedig nem fogsz ott lenni!

- Annyira szívtelen vagy - sziszegtem.

- Sajnálom, hogy így gondolod. Én csak téged akarlak megóvni - mondta halkan.

- Megóvni? Pont ezzel teszel tönkre, hogy bezársz - mondtam keserűen majd a fejemet rázva eltoltam magamtól a dobozt és az ajtó felé indultam.

- Nem mehetsz sehova - jött utánam.

- Napok óta friss levegőt se szívtam. Rabnak érzem magam a saját házamban - vágtam vissza és feltéptem az ajtót.

A küszöbön Kolos állt kopogásra emelt kézzel.

- Rosszkor jöttem? - kérdezte a zsebébe süllyesztve a kezét.

- Nem dehogyis, gyere be Kolos - hívta apa.

Továbbra is a kilincset szorongatva Kolos arcát fürkésztem. A múltkor csak futólag találkoztam vele, azóta nem is beszéltünk hála apának, aki minden technikai eszközt elkobozott tőlem. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Szeret engem, szerelmes belém. Az arcát kutatva próbáltam keresni rajta valami árulkodó jelet, de semmit nem találtam. Mikor a tekintete rám vándorolt, a homloka ráncba szaladt, tekintetébe aggodalom költözött.

- Minden oké? - kérdezte.

- Persze - sütöttem le a szemem zavartan.

Kolos tekintete köztem és apa közt járt, majd belépett a házba és a kilincset markoló kezemre tette a kezét. Nem tudom mi késztetett rá, de elrántottam a kezem mire döbbenten rám bámult. Összefontam magam előtt a kezem és szigorúan a padlót bámultam.

- Mi járatban Kolos? - kérdezte apa.

- Én csak szerettem volna boldog karácsonyt kívánni - hallatszott a felelet.

Felkaptam a fejem. Kolos csak ezért jött volna? Ez nem rá vall. A levegőben tapintani lehetett a feszültséget. Ott volt a feszültség köztem és apa közt, és köztem meg Kolos közt.

- Boldog karácsonyt - nyögtem ki csak, hogy megtörjem a csendet.

Kolos tekintete rám rebbent és nem hagyta, hogy másfelé nézzek. Nem tudom mi ütött belém. Szívem hevesen verdesett, gondolataim ide oda cikáztak, a gyomrom mintha tótágast állt volna. Feltűnt, hogy a szemei nem teljesen kékek, volt benne zöld is és mintha apró fehér pettyekkel lett volna tele.

- Köszönjük Kolos, én nem is zavarok, nyugodtan beszélgessetek. Van mit megmagyaráznia a kisasszonynak - hallottam apu hangját mire a dühöm azonnal visszatért.

- Mintha minden az én hibám lenne - mordultam fel.

- Ne kezd megint Bogi, legalább a barátod előtt viselkedj. Ha rám nem is vagy tapintattal, rá legyél az. Nagyon aggódott érted - szólt rám apa dühösen.

Lángba borult az arcom a szégyentől.

- Bocsánat - motyogtam. - Gyere a szobámba - mondtam Kolosnak majd sarkon fordultam, elvonultam apa mellett és beléptem a szobámba.

Kolos némán bejött a szobámba, arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Tekintete a riasztóra vándorolt, megcsóválta a fejét és szembe fordult velem. A csukott ajtónak dőltem és mindent elkövettem, hogy ne kelljen a szemébe néznem.

- Elmondta igaz? Nem tudta tartani a száját - szólaltam meg hideg hangon.

- Ne őt hibáztasd - csóváltam meg a fejem.

- Ne őt? Akkor kit?

- Engem - néztem rá vörös arccal.

- Téged? - kérdezte hitetlenkedve. - Te nem tehetsz semmiről - rázta meg a fejét, és ahogy a szemembe nézett tekintete ellágyult.

- Igenis én tehetek róla - erősködtem.

- Talán te kérted őt, hogy mondja el? Talán te voltál az, aki rám vetetted magad? Te vetetted fel az ötletet, hogy legyünk kamu kapcsolatban?

- Nem, de...

- Nincs semmi, de Bogi. Eszedbe ne jusson magadat hibáztatni, te semmiről nem tehetsz - lépett felém.

- Miért nem mondtad el? - néztem fel rá.

- Mert nem akartam ezt a tekintetet látni - suttogta. - Látni a szemedben, hogy sajnálsz engem, de nem szeretsz.

- Nem tudom, mit érzek, teljesen össze vagyok zavarodva - suttogtam.

- Azt elhiszem - biccentett.

- Nincs is rajtam semmi szép. Ronda vagyok, mint a bűn - hadartam.

- Ó fogd már be tökmag - szólt rám. - Pont ezért szerettem beléd, mert olyan ártatlan vagy, nem vagy tisztában, hogy milyen gyönyörű vagy. Azt hiszed, hogy ezt terveztem? Nem, az elején csak a bosszú vezérelt, kislánynak gondoltalak, egy eszköznek, aki épp kapóra jön a bátyám bosszantására. Aztán telt az idő és azon kaptam magam, hogy várom a veled való találkozást. Úgy hódítottad meg a szívem, hogy észre se vettem csak akkor, amikor már nem tehettem ellene semmit. A csókok, amiket te színjátéknak hittél számomra nagyon is valóságosak voltak és sokat jelentettek.

Mindketten hallgattunk miközben egymást néztük. Egyrészről jól esett, hogy egy olyan helyes és kedves srác, mint Kolos szerelmes belém. Másrészt viszont ott volt Dani, akit én szerettem.

De vajon tényleg szereted? - szólalt meg a fejemben egy hang. Pontosabban anyu hangja.

Két kézzel dörzsöltem meg az arcom és egy mély levegőt vettem.

- Nem kell semmit se mondanod - szólalt meg Kolos.

- Jelenleg semmit se tudnék mondani - motyogtam. - Gondolkodnom kell... vagy kéne egy agymosás.

- A helyedbe én is így éreznék, adok, időt amennyi csak kell, csak majd értesíts mire jutottál.

- Arra kérsz, hogy válasszak?

- Nem dehogy - horkantott fel. - Nem kényszerítelek arra, hogy válasz köztem és közte csak mondd el, hogy mire jutottál.

- Amikor azt kívántam régen bárcsak olyan lenne az életem, mint Elenának nem pont erre gondoltam - sóhajtottam fel.

- Én melyik vagyok?

- Damon.

- A sorozatban Elena Damonnel marad.

- A könyvben viszont Stefannal.

- A könyvet nem ismerem, de jobb is - mosolyodott el futólag mire feltűnt, hogy gödröcskék jelennek meg az arcán, ha mosolyog.

- Tudtad, hogy a húgaként tekint rám?

- Igen tudtam - biccentett. - De ha én mondom, nem hiszed el...

- Kolos...

- Igen?

- Elmondta... elmondta neked, hogy mire kért engem akkor?

- Az arckifejezésedet látva jobb, ha nem tudom - jelentette ki.

- Azt mondta, ha igazán szeretem őt, akkor boldoggá teszlek téged, mert tudja, hogy melletted én is az lennék - suttogtam a szemébe nézve.

- Ugyan miért kérne ilyet tőled? Nem érdekli, hogy mi van velem, csak magával törődik - fordult el tőlem és az ablakhoz sétált.

- Ez nem igaz Kolos.

- Megkértem, hogy ne mondjon neked semmit, de megtette - csattant fel.

- Csak segíteni akart neked!

- Ó csakugyan? Hát nem segített, csak annyit ért el vele, hogy elveszítettelek - fröcsögte.

- Nem veszítettél el - ellenkeztem.

- Erről magadat vagy engem akarsz meggyőzni? - termett előttem. - Eddig tudtam tartani magam, elfogadtam, hogy ennyi és csak barátok vagyunk, de most, hogy tudod az igazat, csak az jár a fejemben, hogy mennyire meg akarlak csókolni - zihálta lenézve rám.

Az én szívem is hevesebben kezdett el verni, és ahogy a szemébe néztem a szavak egyszerűen csak kibuktak belőlem.

- Akkor miért nem teszed meg?

Kolos döbbenten nézett le rám aztán megragadta a derekam és az ajkával lecsapott az ajkamra. Kezem felúszott a mellkasán majd a nyaka köré fonódott és lehúztam magamhoz a fejét. Ajkam elnyílt a csókja alatt mire fojtott torokhangot hallatott és a nyelve utat tört a számba. Nem tudom mihez hasonlítani azt, amit akkor éreztem. Mintha az vér helyett tűz folyt volna az ereimben. Kolos ujjai a hajamba szántottak, hátam az ajtónak préselődött, mellkasom Kolosének simult, szívem eszeveszetten kalimpált. Mikor elhúzódott tőlem levegő után kapkodtam és pár pillanatig azt se tudtam, hogy ki vagyok. Homlokát az enyémnek döntötte, szemét lehunyta miközben az ujjaival lágyan masszírozta a tarkómat. Hosszú percekig álltunk így mozdulatlanul aztán Kolos kinyitotta a szemét és rám nézett.

- Ilyen, amikor nem fogod vissza magad? - nyögtem ki.

- Távolról sem - vigyorodott el sejtelmesen és a tekintete megcsillant.

Kezem lecsúszott a mellkasán és megállapodott a szíve felett. Kolos a leeresztett pillái alól nézett rám mire éreztem, hogy elpirulok. A nappali felől csörömpölés hallatszott majd apa káromkodása. Bármennyire is haragudtam rá azonnal elkapott az aggodalom és az ajtót feltépve rohantam a nappaliba.

- Mi történt? - néztem körbe.

- Semmi, csak a csúcsdísz - legyintett apa miközben egy seprűt tartva a kezében megjelent a nappaliba.

- Hagyd majd én - vettem el tőle.

- Menj csak nyugodtan vissza Koloshoz, ezt megoldom én - csórta vissza.

- Már dumáltunk - köszörültem meg a torkom mire apa ránézett.

- Kímélj meg a részletektől - morogta.

- Én megyek lassan - lépett mellém Kolos.

- Öhm oké - biccentettem.

- Ezt szerettem volna odaadni, igazából ezért jöttem át - nyúlt a zsebébe és elővett egy dobozkát.

- Kolos...

- Ne mondj semmit, míg nem láttad - vágott a szavamba.

Levettem a doboz tetejét és a szám elé kaptam a kezem. Egy nyaklánc volt benne, gitár alakú medállal.

- Köszönöm - öleltem meg szorosan.

- Csak apróság - vonta meg a vállát.

- De nekem sokat jelent - suttogtam. - Segíts feltenni - kértem hátat fordítva neki és felemeltem a hajam, hogy ne legyen útban. Tekintetem apára vándorolt, aki a medált figyelte. - Azt ne mondd, hogy ezt sem hordhatom - szólaltam meg idegesen.

- Nem is mondtam semmit - ellenkezett.

- Nem kell, hogy mondd. Tudom mire gondoltál - vágtam vissza.

- Minden oké - szorította meg a vállam Kolos.

- Nem, itt semmi sem oké - fontam össze a kezem magam előtt durcásan.

- Nem? Semmi? - kérdezte sejtelmesen mire éreztem, hogy elvörösödőm. - Ki kísérsz?

- Ezer örömmel - vágtam rá és az ajtó felé indultam.

- Kabát - állított meg Kolos.

- Jaj, már - fintorogtam és a kabátomért nyúltam majd úgy, ahogy voltam papucsban kicaplattam a latyakba.

Tegnap este esett a hó, mára azonban elolvadt és helyette itt maradt a latyak. Utáltam a havat. Az ablakból nézve szép meg jó, de amint ki kell menni, utálom.

- Nem tudom, hogy itt merjelek-e hagyni - kapta el a kezem Kolos és maga felé fordított.

- Bezárkózok a szobámba és ennyi - morogtam.

- Szenteste van tökmag - koppintott az ujjával az orromra.

- Nekem már két éve nincs rendes karácsonyom - suttogtam felnézve rá.

- Akkor gyertek át hozzánk - invitált mire a magasba szaladt a szemöldököm.

- Ezt te komolyan mondod? Danit és apát közös asztalnál?

- Jó talán mégsem ez a legjobb ötletem, de azt akarom, hogy jó karácsonyod legyen.

- A mai napot túlélem, holnap meg Meliéknél leszek egész nap, utána meg nálatok - vontam meg a vállam.

- Nálunk? - mosolyodott el. - Van valami, amiről nem tudok?

- Öhm... hát most meghívattam magam. Ugye nem baj? - kérdeztem ijedten.

- Nem dehogy feltéve, ha miattam jössz és nem miatta - nézett le rám.

Hallgattam. Igazából fogalmam sem volt, hogy mégis mi a fenét érzek, hogy kit szeretek és kit nem. Dani vagy Kolos? Kolos vagy Dani? Melyiket szeretem szerelemmel és melyiket csak szeretettel? Kolos az arcomat figyelte, vidám tekintete egyre jobban elkomorodott.

- Nézd Bogi, tudom, hogy el kell rendezned a dolgokat magadban, de légy szíves ne játszadozz velem! Keress meg, ha biztosan tudod, hogy mit akarsz... vagy kit akarsz - engedett el majd hátra se nézve kilépett a kapun és behúzta maga után.

Nem állítottam meg, mert tudtam, hogy igaza van. Nem játszadozhatok vele. A karomat magam előtt összefonva vissza indultam a házba miközben az járt a fejemben, hogy milyen csudi jó karácsonyom lesz.