Azt álmodtam, hogy egy színpadon vagyok, csupán egyetlen egy reflektor világít meg engem. Mellkasom sebesen emelkedett és süllyedt, a fénytől nem láttam a nézőteret, de éreztem magamon a tekinteteket. Mind simogató volt és megnyugtató.

- Na, megmutatjuk nekik, mint tudunk? - csendült fel mellettem anyu hangja.

- Anyu? - kaptam oldalra a fejem és a szemem megtelt könnyekkel.

Gyönyörű volt. Fehér ruhája kiemelte az alakját, dús barna haja a vállára omlott, ajka széles örömteli mosolyra húzódott.

- Na, mi az? Mire vársz még? - kérdezte csillogó szemekkel.

- Nem tehetem ezt. Miattad nem - suttogtam a fejemet rázva.

- Pont, hogy miattam kell megtenned. Hagynod kell, hogy szárnyaljon a hangod. Követned kell az álmaidat Bogi!

- Nem tehetem. A zene vett el téged tőlünk!

- Nem. Bogi az életben történnek balesetek és minden okkal történik.

- Nem - hunytam be a szemem és a könnyek végig peregtek az arcomon.

- Büszke vagyok rád Bogi és én mindig melletted leszek - simította a tenyerét az arcomra majd puszit lehelt a homlokomra.

Belé akartam kapaszkodni, szorosan magamhoz ölelni és soha el nem engedni, de az ujjaim áthatoltak rajta. Kinyitottam a szemem és anyura néztem, aki továbbra is előttem állt mosolyogva. Itt volt velem, de mégsem. Ujjai könnyedén siklottak végig a hajamon.

- Olyan gyönyörű vagy, egy kész hölgy. Édesapád büszke lehet, hogy egy ilyen lánya van, mint te.

- Anyu apu nem engedi, nem engedi, hogy énekeljek - szipogtam.

Fájdalom ült a tekintetében, majd az ajka szomorú mosolyra húzódott.

- Időt kell neki adnod, meg fogja érteni, hogy mit miért teszel. Ne hagyd, hogy bármi is eltántorítson! Idővel ő is befogja látni, hogy te erre születtél - mosolygott.

- Olyan jó lenne, ha velem lennél - suttogtam.

- Hiszen veled vagyok itt a szívedben - csúsztatta a kezét a mellkasomra.

Melegség áradt szét bennem és lehunytam a szemem. Mikor kinyitottam anyu nem volt sehol. Egyedül maradtam. Illetve mégsem.

- Énekelj nekem - fogta meg a kezem Dani.

Hagytam, hogy húzzon maga után a zongorához. Ujjaink egymásba fonódtak miközben leült és belehúzott az ölébe. Ajka a nyaki ütőeremre simult majd leütötte az első billentyűket én pedig lehunytam a szemem és énekeltem.

Arra ébredtem fel, hogy Meli felmászik mellém és vigasztalóan átölel. A könnyeim lassacskán apadtak el és álomtalan álomba merültem.

Most itt ülök Dani kocsijában és Budapest felé tartunk. Mióta beszálltam a kocsiba nem nagyon szóltam hozzá. Gondolataim az álom körül jártak és azon, ahogy az ajka a nyakamhoz ért. A bőröm bizsergett mintha tényleg megtörtént volna.

- Csendes vagy - szólalt meg Dani.

- Ühüm - hümmögtem az ablakon nézve kifelé.

- Történt valami? - kérdezte.

- Semmi - ráztam meg a fejem.

- Oké - bólintott és bekapcsolta az autó hifit.

- Anyával álmodtam - szólaltam meg hosszas hallgatás után. - Azt mondta, hogy büszke rám és, hogy adjak időt apának.

- Igaza van - mondta csendesen.

- Tudod mi a furcsa? Hogy én is így gondolom. Lehet, hülyének fogsz nézni, de az az álom mintha nem is álom lett volna. Mintha komolyan találkoztam volna anyuval.

- Dehogy nézlek hülyének, nekem is voltak ilyen álmaim - mosolygott rám majd vissza fordította a fejét az útra.

- Te is benne voltál - suttogtam az arcát figyelve.

- Én? - sandított rám.

- Igen anya eltűnt és egyedül maradtam, de aztán te ott termettél megfogtad a kezem és azt mondtad, hogy énekeljek neked - néztem magam elé.

- Pont, mint a legelső alkalommal - mondta csendesen.

- Aha - motyogtam.

Ahogy Dani a váltóért nyúlt karja a karomhoz ért mire megborzongtam.

- Fázol? - kérdezte.

- Egy kicsit - hazudtam, mert azt azért nem mondhattam, hogy az érintése miatt borzongtam meg.

Kibámultam az ablakon és halkan sóhajtottam egyet. A fenébe ezzel a vonzalommal. Melinek nem mondtam semmit, anélkül is tudtam mit reagálna. Én megmondtam, megmondtam, hogy idő kérdése és bele szeretsz. Nehezen vallom be, de igaza lett. Tényleg beleszerettem.

Rengetegen vannak. Dani szorosan mellettem sétál, hogy ne veszítsük egymást szem elől. Megnyugtat a közelsége ugyanakkor fel is kavar. A karom folyamatosan a mellkasának ütközik, és ez arra késztet, hogy úgy elpiruljak, mint egy piros alma. Hasonló ruha van, rajta mint azon a napon, amikor először találkoztunk. Annyi a különbség, hogy a napszemcsit otthon hagyta helyette bőrdzsekit vett fel, ami irtó szexin állt rajta.

- Egyben vagy? - fonta a csuklóm köré az ujjait Dani.

- Persze - bólintottam.

Ahogy körbe néztem csak középiskolás diákokat láttam, senki nem volt velem egykorú. Meli otthon mindent megtett, hogy idősebbnek nézzek ki a koromnál. Hajamat félig feltűzte és begöndörítette. Sminkemet szolidra csinálta mégis erőteljesre. Kihúztam magam, próbáltam magabiztosan sétálni, úgy tenni, mint aki otthon van ebben a világban. Egykor ez a világ valóban az otthonom volt. Celebek gyerekeivel játszottam. De azóta nagyon sok minden megváltozott. Az öltözők felé vettük az irányt. Kettő volt, egy a lányoknak és egy a fiúknak. A lány öltöző előtt elbizonytalanodva álltam meg. Dani mögöttem állt, a testéből áradó hő valamicskét csillapított a félelmemen, de ez még nem akadályozott meg abban, hogy megpróbáljak elmenekülni. Oldalra vetődtem, de a karja a derekam köré fonódott és visszatartott. Elvörösödtem, mert ő nem csak a derekamat ölelte, keze a csupasz derekamra simult.

- Nagyon megharagszok, ha most visszatáncolsz - suttogta a fülembe.

- Egy próbát megért - motyogtam és sietve elhúzódtam tőle.

Az arcomat fürkészte. Egymással szemben álltunk. Ő engem nézett én pedig a padlót bámultam.

- Bogi - lépett oda hozzám és megemelte a fejem.

Zavartan néztem rá, szívem a torkom környékén dobogott. Fogalmam sincs, hogy mit akarhatott tenni. Nem tudom mi volt a szándéka és ezt már sosem fogom megtudni.

- Bartha Boglárka? - csendült fel egy női hang.

Oldalra kaptam a fejem.

- Én vagyok - szólaltam meg remegő hangon.

- Vár a stylist, utána öltözz át és menj a backstage-be.

- Rendben - bólogattam.

- A hozzátartozóknak a nézőtéren kell lenniük - nézett a nő Danira, aki erre sietve ellépett tőlem.

- Én a tanára vagyok - köszörülte meg a torkát.

- Értem, ez esetben menjen a tanárok részére fenntartott helyre - küldte a nő miközben hol engem nézett hol pedig Danit.

- Egy pillanat. Csak ügyesen - veregette meg a karom futólag.

Fintorogva dörzsöltem meg a karom mire sóhajtott egyet és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra. Lehunytam a szemem, ajkam elnyílt mintha csak a csókjára várnék.

- Te vagy a legjobb - suttogta majd elhúzódott és ott hagyott.

Furcsa sajgással a szívem körül néztem utána aztán elindultam a stylist keresésére. Elég hamar rá találtam a ruhatár feliratú ajtóra, és amikor benyitottam egy bokszeralsóban ácsorgó fiúval találtam szembe magam. Az első gondolatom az volt, hogy Nagy Márk van előttem, de hiszen az lehetetlen.

- Szia - köszönt elmosolyodva.

- Szia öö azt hiszem, hogy szobát tévesztettem. Nem tudod, hol találom a stylistot? - kérdeztem szigorúan az arcát figyelve.

- Az előbb sietett el. Kihez van szerencsém? - fürkészte az arcom.

- Bartha Bogi - mutatkoztam be.

Tekintetében felismerés villant.

- Sokat hallottam már rólad - mosolygott kedvesen. - Rácz Zoltánnak hívnak - nyújtotta felém a kezét.

Odasétáltam hozzá és kezet ráztam vele. Zoli áthatóan tanulmányozta az arcom.

- Van valami az arcomon? - kockáztattam meg a kérdést mire elnevette magát, én pedig elpirultam.

- Nincs semmi, csak azon gondolkodtam, hogy tőled kell a legjobban tartanom - ráncolta a homlokát.

- Miért? - kerekedett ki a szemem.

- Komolyan nekem kell elmagyaráznom? Ez egy verseny Bogi, középiskolásoknak, te mégis itt vagy. Ez nagy tehetségre vall - nézett a szemembe mosolyogva.

- Köszi, azt hiszem - mosolyodtam el halványan.

- Hidd el Bogi, tehetséges vagy!

- Ez azt jelenti, hogy rosszba leszek mindenkivel?

- Az biztos, hogy lesznek vetélytársak, de egyet ne felejts, el mi ellenfelek vagyunk és nem ellenségek. Szóval én most meglengetem a fehér zsebkendőt - mosolygott rám.

- Köszi - sütöttem le a szemem.

- Azt hiszem ez a te ruhád - lépett oda az egyik ruhazsákhoz.

- Köszi - ismételtem meg.

- Ne legyél ennyire félénk, itt azokat szeretik, akiknek van vér a pucájukban - kacsintott rám.

- Észben tartom - bólintottam és a kezembe véve a zsákot kifelé indultam.

- Itt is átöltözhetsz - szólt utánam.

- Nem igazán akarlak zavarni. Folytasd, csak amit elkezdtél - vigyorogtam rá.

- Hé, csak a ruhámat választjuk ki - nevette el magát.

- Oké - mosolyogtam. - Ezt becsukom jó? - tettem a kezem a kilincsre.

- Oké - kuncogott.

Behúztam az ajtót és a lányöltözőbe mentem ahol amint beléptem néma csend lett.

- Sziasztok - köszöntem vékony hangon.

- Bogi? - hallottam egy döbbent hangot.

A hang tulajdonosa Kinga volt. Felettem járt egyel általánosban még itt Pesten. Nagyon jóban voltunk, hagyta, hogy velük idősebbekkel lógjak. Tekintetemmel nagyon hamar megtaláltam őt. Az arca szinte semmit sem változott. Ugyanaz a szőke haj, ugyanaz az alkat.

- Szia - köszöntem bizonytalanul.

- Ennyi? Szia - akadt ki és a következő pillanatban a nyakamba ugrott.

Szorosan viszonoztam az ölelését.

- Mesélj el mindent. Peti bácsi is itt van? - faggatott.

- Nem ő nincs itt. Nem ért rá.

- Kár. Annyira megváltoztál. Tök szép így a hajad - mosolygott rám.

- Te viszont semmit sem változtál - válaszoltam.

A kezdésig való idő nagyon gyorsan eltelt. Hála Kingának nem éreztem magam egyedül. Jobban vele beszélgettem. Egyébként a ruha, amit kaptam egy királykék strasszokkal teli kisestélyi volt. Combközépig ért, kaptam hozzá fekete harisnyát és fekete magassarkút is. Egyrészről tetszett a ruha, másrészről viszont nem. Feszélyezve éreztem magam mivel a ruha hozzám tapadt, a hasamat pedig nem bírtam behúzni. Kezdés előtt 10 perccel mindenkit betereltek a backstage-be, ahol én Kinga és Zoli közt foglaltam helyet.

- Nagyon csinos vagy - mosolygott rám.

- Nem is tudom. Szívesebben lennék abban, amiben te - néztem Zoli öltözékére.

Fekete nadrág és egy Ramones feliratú póló valamint egy baseball sapka, ami fordítva volt feltéve neki.

- Még ez is jól állna neked. Cseréljünk? - kezdte el felhúzni a pólóját.

- Le ne vedd - mordult rá az egyik operatőr.

- Nem jött össze - kuncogott.

- Mit fogsz énekelni?

- Feng Ya Ou: Fejben dől el. Te?

- Demi Lovato: Heart by heart.

- Szóval akkor nem, felejtsd el nem szóltam - gondolta meg magát.

Tudtam mit akart volna kérdezni. Hogy miért nem anyutól énekelek valamit.

- Arra még nem állok készen - válaszoltam meg a ki nem mondott kérdést.

Zoli megértően bólintott.

- Ugye tudod, hogy már mindenki bepróbálkozott nála, de eddig senkivel sem állt szóba? - hajolt hozzám Kinga és úgy suttogott.

- Talán velem azért, mert én nem próbálkoztam be - vontam meg a vállam. - Mit énekelsz?

- Miley Cirus: Slide Away. Nem én akartam a tanár ragaszkodott hozzá - fintorgott. - Te?

- Demi Lovato: Heart by heart.

- Sokkal jobb tanárod van - állapította meg.

- Számomra a legjobb - mosolyodtam el.

A diákok egyre csak fogyatkoztak és én még mindig nem kerültem sorra. Aztán a közepe táján szóltak, hogy készülődjek, mert én következek. Kaptam pár bíztató szót, Kinga meg is ölelt, Zoli pedig rám kacsintott. A folyosóra kilépve szembe találtam magam Danival. Teljesen lefagytam és azt se tudtam hova nézzek. Tekintete szinte lyukat égetett belém. Azóta ő is átöltözött, öltöny volt, rajta ami iszonyat jól állt neki.

- Csinos vagy - szólalt meg végül.

Bizonytalanul néztem rá.

- Köszi - suttogtam.

- A fenébe Bogi - suttogta.

Néztem őt és vártam, hogy mondd, még valamit vagy csak tesz valamit, de semmit sem csinált. Csak állt előttem sebesen emelkedő és süllyedő mellkassal.

- Bartha Boglárka - kiáltották a nevem.

- Mennünk kell - kaptam el róla a tekintetem.

- Ja. Aha - bólintott és félre állt, hogy el tudjak menni mellette.

Izzadság gyöngyözött a homlokomon miközben a színpad közepén álltam, egy mikrofonállvány mögött és a tömeget figyeltem. Olyan sokan voltak, olyan sok ismeretlen ember. Lehunytam a szemem, ki zártam a zajt, kizártam a nézőket, csakis a szeretteimre koncentráltam. Amint a zongora megszólalt, bekapcsolódtam a részemnél és elkezdtem énekelni. Bizonytalan voltam ám a refrénnél mintha valami átbillent volna. Egyszeriben megszállt az önbizalom, kieresztettem a hangom, bele vittem minden szenvedélyem. Hazatértem a színpadra, úgy mozogtam, mint aki otthon érzi magát. Észre se vettem, hogy mikor lett vége. Gondolataim kuszák voltak, úsztam a boldogságban. Hatalmas nagy tapsot kaptam, voltak, akik fel is álltak. Boldogságtól megrészegülve vonultam le a színpadról majd Dani felé fordultam.

- Megcsináltad kicsi lány, sikerült - nézett rám boldogan és a karjába zárt.