Mindketten úgy tettünk mintha mi sem történt volna. Megköszöntem, hogy kisírhattam magam a vállán ő pedig mondta, hogy máskor is. De a magam részéről nem akartam rendszert csinálni belőle. Suli után Melivel nem mentünk haza, rögtön hanem elmentünk a játszótérre. Tudom, már nem vagyunk gyerekek, de néha jó annak lenni, főleg az ilyen alkalmakkor. Egy kicsit elmenekülni a valóság elől és pár percig elhinni, hogy minden rendben lesz. Elfoglaltuk az egyik padot, majd mindketten felültünk a támlára.

- Oké Bogi eddig hallgattam most viszont már ki vele - csapott a közepébe.

Bekaptam egy újabb kocka csokit, lassan megrágtam, ittam rá egy korty karamellás kapucsínót csak aztán szólaltam meg.

- Mire vagy kíváncsi?

- Arra, hogy mi történt azután, hogy Dani a karjaiban vitt ki téged. Átkozottul romantikus volt - áradozott.

- Az minden volt, de nem romantikus. Röviden tömören, bevitt egy üres terembe - kezdtem.

- Hűha - csillant fel Meli tekintete izgatottan.

- Nem, semmi olyan, jaj Meli néha túlságosan is élénk a fantáziád - forgattam a szemeimet méltatlankodva.

- Jó, na, befogtam - kuncogott fel és bekapott egy szem csokit.

Épp készültem tovább mesélni, amikor is megcsördült a mobilom. Meli bosszankodva fújtatott mellettem, míg én a táskámba kutattam a telefonom után. Amint megtaláltam azonnal a fülemhez kaptam ugyanis apa hívott.

- Szia, apu - vettem fel mosolyogva.

- Szia, kincsem. Otthon vagy már?

- Nem még nem, itt vagyunk a játszótéren.

- Értem, azért siessetek és legyél jó kislány. Nem akarom, hogy Melissza szülei megbánják, hogy ott lehetsz náluk - szólt rám.

- Igenis, de amúgy én mindig jókislány vagyok!

- Efelől semmi kétségem.

- Te már a reptéren vagy? - kérdeztem gombóccal a torkomba.

- Igen, az előbb szálltam ki a taxiból - válaszolta.

- Nagyon, nagyon, de tényleg nagyon vigyázz magadra - kértem.

- De cserébe ígérd meg, hogy te is vigyázol magadra, eszel rendesen, rendesen felöltözöl - sorolta.

- Megígérem - hunytam be egy pillanatra a szemem. - Küldök egy hatalmas nagy ölelést.

- Köszönöm. Majd még kereslek, de ne te hívj, sokba kerülne.

- Nem ígérek semmit - nevettem el magam halkan.

- Szia, Bogi - köszönt el.

- Szia, apu.

Miután letettük, a nadrágom zsebébe süllyesztettem a mobilom majd Melire néztem, aki még mindig türelmesen várakozott.

- Szerintem közben induljunk - kaptam a vállamra a táskám mire Meli is feltápászkodott és követett.

- Jaj, Bogii ne csigázz már - kérte.

- Nem volt semmi komoly, addig faggatott, míg elegem lett és a képébe üvöltöttem az igazságot aztán jól kisírtam magam a vállán - foglaltam össze.

- Elmondtad neki? - kerekedett ki a szeme.

- El.

- És, és mit reagált? Mondott valamit?

- Hát először mondta, hogy ő is elvesztette az édesanyját, meg, hogy tudja milyen érzés. A kifakadásom után egyszerűen csak magához ölelt és jó volt. Pont erre volt szükségem, hogy valaki csak magához öleljen, ne mondjon semmit, csak szorosan öleljen - suttogtam.

- Megkönnyebbültél?

- Igen, mintha ledobtam volna magamról egy hatalmas terhet, mintha a mellkasomon lévő nyomás felengedett volna, újra tudtam levegőt venni - pillantottam Melire.

Mosolyogva nézett rám aztán belém karolt. Először hozzánk mentünk, hogy elhozzuk a dolgaimat. A házba belépve elfogott az üresség érzése. Apa még csak ma ment el, de máris olyan mintha évek óta nem lakná senki a házat. A szobám felé vettem az irányt, felkaptam a sporttáskám, meg a kisebb oldaltáskámat és kiléptem a szobámból.

- Nah megvagy? - kérdezte Meli.

- Igen mehetünk - bólintottam.

- 4 hétig itt sem leszel, nem akarsz búcsú bulit?

- Mármint?

- Nem tudom, pizsi parti - vonta meg a vállát.

- Nem fontos, 1 hónap az hamar elrepül - mosolyodtam el halványan.

- Olyan jó lesz Bogii, minden reggel együtt menni suliba, együtt reggelizni, vacsorázni. Pénteken moziba megyünk, beülünk a Manhattanbe is ahol most egy nagyon cuki pasi a kiszolgáló - lelkesült be teljesen.

- 14 évesek vagyunk, korai még nekünk pasizni - ráztam meg a fejem.

- Ne legyél már ennyire besavanyodva - biggyesztette le a száját.

- Nem is vagyok - kértem ki magamnak.

- De pontosan olyan, vagy mint a nagyanyám - bizonygatta.

- Nem is - tagadtam miközben folyamatosan nevettem.

- Kislányom, legyen eszed, ne csinálj semmi meggondolatlanságot. Majd az esküvő után a nászéjszakán - változtatta el a hangját Meli és irtó komoly arcot vágott.

- Szinésznek kéne menned - bólogattam.

- Manapság senki nem kíváncsi olyan színészre, aki nem tud énekelni - legyintett.

Átvágtunk az úttesten és befordultunk a zsákutcába. Meliék egy zsákutcába laknak, kertes házban, hatalmas kertel, ami tele volt szőlőtőkékkel és gyümölcsfákkal. Teljes mértékben bio semmi permet és istenien finomak. Én már csak tudom, folyton a kertben lógunk, mi vagyunk a kóstolók. Utunkat azonnal a szőlőtőkék felé vesszük, hogy csipegessünk egy keveset. Meli szülei még nincsenek itthon, így nem tudnak ránk szólni, hogy mossuk meg előtte, de hát, na, ennyi piszokra szüksége van a szervezetnek. Meli lecövekel a kék szőlőknél én viszont a fehéreket vadászom le. Miközben csipegetek, a zsebemben megrezzen a telefonom. Kezembe veszem, feloldom és zavartan nézek az értesítésemre. Magyar Dániel ismerősnek jelölt.

- Hé Meli - indultam meg felé sietve.

- Igen?

Válasz helyett felé tartottam a mobilom.

- De köcsög engem bezzeg nem jelölt volna be magától - háborodott fel.

- Az a fontos, hogy engem miért jelölt be, nem hiszem, hogy azt gondolná puszi pajtások lettünk - motyogtam tanácstalanul rágcsálva a szám sarkát.

- Kérdezzük, meg tőle mit akar - vette el a telefonom.

- Ne, nehogy írj neki - kaptam rémülten a telefonom után.

- Csak visszaigazoltam - csitított. - Nah tessék, nem is kell neked írni megtette ő - adta vissza a telefonom.

- Micsoda? Mit akar ez? Lelkizni? - kérdeztem ijedten.

- Nézd meg és megtudod - tanácsolta.

- Nézd meg te - tartottam felé a telefont.

- Jaj Bogika ne már!

Sóhajtva nyitottam meg Dani üzenetét. „ Szia ha gondolod, hallgasd meg, nekem sokat segített annak idején elviselni a gyászt." Mellé linkelt egy dalt pontosabban Molnár Danitól az Ábrándot.

- Na? - kérdezte Meli kíváncsian.

- Küldött egy dalt - motyogtam és ingerülten zsebre vágtam a telefont.

- Oh, Bogi lehet, hogy nem tudja - kezdte.

- Persze, hogy nem - morogtam.

- Legalább annyit írj neki, hogy köszönöm.

- Nem fogok hazudni.

- Biztos, hogy jó szándék vezérelte.

- Tudom - sóhajtottam fel. - csak nem megy, képtelen vagyok zenét hallgatni.

- Senki nem kényszeríti - simogatta meg a karom.

Pár órával később már az emeletes ágy emeletén feküdtem nyitott szemmel a plafont bámulva. Meli szuszogása felhallatszott, ami elvegyült a kutyája Brúnó horkolásával. Az oldalamra fordultam, kezembe vettem a telefonom és minimumra véve a fényerőt meg a hangerőt megnyitottam a galériámat. Anyu képeit nézegetve könnybe lábadt a szemem és akkor hirtelen azon kaptam magam, hogy lemászok, és addig turkálok, míg meg nem találom Meli fülhallgatóját. Visszamásztam az ágyra, a fülest csatlakoztattam a mobilomhoz majd bedugtam a fülembe és elindítottam azt a dalt, amit Dani küldött át. Hangtalanul sírtam, újra is újra meghallgatva a dalt, míg végül annyiszor meghallgattam, hogy kívülről fújtam a szöveget. A zenét hallgatva írtam Daninak, de csupán csak egyetlen szót. Azt, hogy: „Köszönöm".

Hallgassátok meg! Nagyon szép dal!