4 hónappal később

Az ágyamban feküdtem a plafont bámulva és fejben végig pörgettem az eltelt 4 hónapot. Miután apu ott hagyott a szociális otthon kertjében többé nem esett köztünk szó a zenéről, viszont feloldotta a szobafogságot. Danival, ezerrel rákapcsoltunk a gyakorlásra, a döntőben ugyanis kell egyet szólóznom és egy duettet előadni Danival. Hosszasan latolgattuk, hogy mit kéne előadnunk, rengetek videót megnéztünk és végül a választásunk a La Isla Bonita című dalra esett a Glee feldolgozásában. A szólónál pedig határozottan kijelentettem, hogy én Molnár Danitól fogom énekelni az Ábrándot. Dani pedig azonnal belement.

Kolossal a kapcsolatom, olyan, mint egy álom, gondolom minden szerelmes lány így gondolja. A kapcsolatunk akkor lett szorosabb mikor nem volt elég fiú az osztályban, ezért ofő megengedte, hogy külsősöket hozzunk, én pedig Kolost hívtam, aki először persze húzta a száját, de aztán belement. Tekintetem ekkor a parafatáblámra vándorolt és elmosolyodtam, ahogy a közös képeinket néztem. A kedvencem persze a farsangkor készült volt, egy fényfüggöny előtt álltunk, ő mögöttem állva hátulról ölelte a derekam, én pedig nekidőlve mosolyogtam. Ebből egy sorozat volt, szimplán mosolygós, csókos, én puszilom meg Kolos arcát, Kolos az enyémet és egy olyan, amin mindketten hülye fejet vágunk. Persze máshol készült fotóink is vannak. Vannak selfiek, akkor fotók amiket Meli csinált rólunk. A másik nagy kedvencem, amikor Kolos a motorjának dől, én előtte állok, nyaka köré font kezekkel, és a vállára hajtom a fejem, ő pedig a nyakamba fúrja, a fejét miközben a derekamat öleli. Ekkor a másik parafatáblára néztem, ami mindenes volt, fotó még anyuval és apuval, közös fotók Melivel, két osztálykép. Egyiken a keringős ruhánkba vagyunk, a másikon pedig már a meglepi, tánc ruháit viseljük. A High School Musical utolsó betétdalát adtuk elő és az valami csodálatos volt. Senki nem tudott róla, hogy lesz, meglepi táncunk csak a diákok és mi a nyolcadikosok, meg a gondnok, aki a megfelelő pillanatban lekapcsolta a világítást. Aztán csaptunk egy nagy bulit. Én énekeltem Gabriella részét, Erik Troyét, Anna Sharpayét, Tomi Rayenét, Kitti Taylorét, Máté pedig Chadét. Énekeltünk, táncoltunk, bevonva az összes diákot, aki szerepelni akart. A nézőtéren pedig nem maradtak mások csak a döbbent tanárok és szülők. Ekkor a Danival való közös fotómra néztem. Kettő volt belőle, az egyik farsangkor készült, a másik pedig a szülinapi bulimon, egymással szemben állva énekeltünk, mindkettőnk arca kipirult.

- Hát te? - kérdezte hirtelen apa meglepetten.

Tudtam miért lepődött meg, ma van a döntő, én mégis itt fekszek az ágyamon, holott már rég készülődnem kellene. De nem teszem, mert apának ma van a szülinapja és nem vesz rá a lélek, hogy itt hagyjam őt.

- Nem megyek - ültem fel az ágyban és apára néztem.

- Nagyon ragaszkodtál ehhez a versenyhez - ráncolta a homlokát.

- Tudom, de nem megyek. Szülinapod van, nem hagylak itt - álltam fel és odalépve hozzá megöleltem. - Boldog szülinapot apu - suttogtam.

- Köszönöm Bogi - dörzsölte meg a hátam és megpuszilta a homlokom. - Muszáj elmenned, ez fontos neked.

- Nem, nem muszáj. Maradok itt veled - jelenttetem ki.

- Nem Bogi menj el - tolt el magától és a szemembe nézett.

- De...

- Sok időbe telt, míg elfogadtam, de tudom, hogy ez neked milyen fontos és nem fogok többé az utadba állni. Nem mellesleg láttam, hogy felvettek az ország legjobb zeneiskolájába és nincs szívem visszatartani téged - mosolygott le rám.

- Komolyan? Tényleg így gondolod? - lábadt könnybe a szemem.

- Igen tényleg így gondolom. Készülj el aztán indulás - dörzsölte meg a karom.

- Te is jössz? - sírtam el magam a boldogságtól.

- A büszke apának mindenképpen ott a helye - mosolygott rám.

- Köszönöm, annyira köszönöm - ugrottam a nyakába és szorosan átöleltem.

Hosszú percekig álltunk egymást ölelve, aztán gyorsan elkészültem.

- Szia, Dani, nem kell értem jönnetek, apa elvisz - szóltam bele amint felvette.

- Hogy ki visz el?

- Apu - mosolyodtam el boldogan.

- Megismételnéd? Szerintem rosszul hallottam - kérte.

- Nem, nem hallottad rosszul, tényleg apu visz el - bizonygattam.

- Biztos? Ugye nem akarsz megfutamodni és most bekamuzod nekem, hogy apud visz el csak, hogy ne gyanakodjak?

- Ismersz, tudod, hogy ilyennel nem viccelnék!

- Persze, hogy tudom, csak nehezen bírom felfogni, de örülök neki, hogy minden rendeződött köztetek.

- Igen én is örülök - mosolyogtam.

- Dumálhatnék a csajommal? - hallottam Kolos bosszús hangját.

- Tegnap egész nap egymásra voltatok cuppanva, kibírsz még két órát - vágott vissza Dani.

- Ne akard tudni, hogy milyen, ha nem hallom a hangját olyan 4 óránként - morogta.

- De nyálas lettél egyszeriben - nevetett Dani.

- Khm... le fog menni a pénz a telómról - szólaltam meg.

- Bocs. Akarsz beszélni a nyálgéppel? - kérdezte.

- Akarok hát - vágtam rá.

- Na, te meg a másik - nevetett és átadta a telefont.

- Szia, tökmag, hallom a fater megenyhült - szólt bele Kolos.

- Szia, igen meg. Kolos annyira örülök, ott lesz a versenyen!

- Ha te örülsz, akkor én is örülök - válaszolta gyengéden.

- Kolos...

- Igen?

- Szeretlek - suttogtam mosolyogva.

- Én is szeretlek téged tökmag, de ne csináld már ezt velem hallod. Direkt kínzol ugye?

- Ne haragudj, csak most érzelmes hangulatba vagyok és rájöttem, hogy eddig alig mondtam neked, hogy szeretlek - hadartam.

- Nem kellett mondanod, hogy tudjam - jelentette ki.

- De akkor is, te sokkal többször mondtad - biggyesztettem le a szám.

- Nem számít!

- Nem?

- Nem!

- De attól még szeretlek!

- Én is szeretlek, te nő. Na, készülj gyorsan el, aztán gyere - kérte.

- Okés - kuncogtam. - Ott találkozunk - búcsúztam el.

A színpadon álltam, egymagam, pusztán csak egy reflektorral megvilágítva és a tömeget figyeltem. Itt volt mindenki, aki fontos volt nekem. Apu, Dani, Kolos, Meli és a szülei és itt volt anyu is. Éreztem, hogy itt van köztünk és figyel engem. Ahogy elképzeltem apu mellett áll, boldogan mosolyogva, tekintete büszkén szegeződik rám.

- Mielőtt belekezdenék, szeretnék mondani valamit. Ezt a dalt édesanyámnak küldöm, aki már 2 éve odafentről vigyáz ránk. Szeretlek anyu - szóltam a mikrofonba mosolyogva aztán lefogtam az akkordokat és elkezdtem játszani.

Szemeimet lehunytam és elkezdtem énekelni miközben a szemem könnybe lábadt és egy hatalmas nagy gombóc keletkezett a torkomba, de nem hagytam abba. Énekeltem anyának, énekeltem azoknak, akik elvesztették egy szerettüket, énekeltem azoknak, akik éppen nehéz időszakon mennek át, de legfőképpen magam miatt énekeltem. Végre úgy énekeltem, hogy nem volt bennem félelem, nem féltem attól, hogy apa mit fog szólni. Nem féltem, hogy vajon hallani fogom-e anya sikolyát. Nem féltem attól, hogy elrontok-e egy hangot vagy, hogy nem vagyok elég jó. Egyszerűen csak énekeltem, szívemet lelkemet beleadva. Hazatértem a színpadra. Ez az én otthonom!

Most itt állok a színpadon, mellettem a többi énekes. 10-en maradtunk a versenyben és most nyertest hirdetnek. Egyik kezemmel a mellettem álló Zoliét szorítottam, egyrészt támogattam őt, másrészt saját magamnak kerestem támogatást. Másik kezemmel Daniba kapaszkodtam, az ő érintése nem hagyta, hogy össze essek vagy messzire szaladjak. Éreztem, hogy verejték csorog végig a hátamon, lábaim úgy remegtek, hogy attól féltem bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot, de kitartottam. Arcomon széles mosoly, hogy senki ne lássa, mennyire ideges vagyok. Egyre csak teltek a percek, Csaba hosszúra nyúló csendekkel fokozta az izgalmakat, nekem pedig kedvem lett volna ezért kinyírni. Rászorítottam Dani kezére, mire válaszul megnyugtatóan kezdett el a kézfejemen körözni a mutatóujjával. Rápillantottam. Amikor legutóbb itt voltunk szerelmet vallottam neki, mert azt hittem szerelmes vagyok belé, de mint kiderült nem voltam az. Ekkor Kolost kerestem meg a tekintetemmel, akibe tényleg szerelmes vagyok és nem csak képzelem. Apu mellett állt, mellkasa előtt összefont kézzel és engem nézett. Mikor a tekintetünk találkozott elmosolyodott és kacsintott, mire olyan hatalmas vigyor terült el a képemen, hogy azt hittem mindjárt szétszakad a szám. Tekintetéből erőt merítve éltem túl az idegölő perceket. Igazából meg is feledkeztem a versenyről, csak Kolost néztem miközben gondolatban a jövőt tervezgettem. Csak akkor tértem vissza a valóságba mikor Dani elkezdett maga után húzni, hogy menjek a színpad közepére. Ahogy körbe néztem tágra nyílt szemekkel láttam, hogy már csak mi vagyunk fent. Zoli, a tanára, Dani és én.

- Már csak ketten maradtak a színpadon két nagyszerű versenyző, az egyikük ráadásul egy 14 éves lány, aki utat tört magának és most itt áll maguk előtt. Vajon ki nyert végül. Zoli esetleg Bogi? Az állás nagyon szoros volt, de végül a zsűri döntött. A nyertes nem más, mint... - kiáltotta elnyújtva a szót. Hevesebben kezdett el verni a szívem, ujjaim őrült erővel szorították Dani kezét, aki ugyanolyan szorosan viszonozta azt. - megismétlem tényleg csak pár szavazta híján nyert Rácz Zoltán a Dunaparti Gimnáziumból - üvöltötte Csaba.

- Gratulálok - öleltem meg szorosan.

- Nem Bogi, én gratulálok - mosolygott le rám majd megpuszilta az arcom aztán odalépett Csabához és elkérte a mikrofont, hogy szóljon pár szót.

- Ügyes voltál - suttogta Dani.

- Az nyerte, aki igazán megérdemelte, örülök, hogy idáig is eljutottam - jelentettem ki.

- Köszönöm, megtiszteltetés, itt állni kezemben a díjjal, de az az igazság, hogy a nyeremény nem engem illet. Az igazi nyertes itt Bartha Boglárka ki megtanított engem a tisztességes versenyre, megtanított milyen önzetlennek lenni, megmutatta milyen, ha valaki igazán melletted van. Most amit teszek, soha nem fogom megbánni, mert tudom, hogy így a helyes.

- Mit művelsz? - kerekedett el a szemem.

- A barátom vagy Bogi és nálad csodásabb lányt nem is ismerek, Kolos igazán szerencsés veled.

- Tudom - kiabálta a barátom büszkén mire elnevettem magam.

- Nekem nem kell a nyeremény, mert... legyünk őszinték az iskola lekenyerezte a zsűrit, hogy én nyerjek - mondta keserűen.

Döbbenten pillantottam a zsűrire, majd Zoli tanárára és végül magára Zolira.

- Azt akarták, hogy férkőzzek a bizalmadba és túrjalak ki, mindenki tudta, hogy te jelented a legnagyobb veszélyt, de ahogy elkezdtünk beszélgetni őszintén megkedveltelek és most átadom neked a nyereményt. Annak, aki tényleg megérdemli - nyújtotta át nekem a szobrot, meg a pénzt tartalmazó bőröndöt.

- Ezt nem fogadhatom el - ellenkeztem a könnyeimmel küszködve.

- Látják emberek? Mindenki boldogan kapná ki a kezemből ezt a bőröndöt, de ő nem - fordult Zoli a közönség felé.

- Mégis mit csináljak? - néztem tanácstalanul Danira, de ő ugyanilyen tekintettel nézett vissza rám.

Behunytam a szemem. Anyu, te mit csinálnál? Kérlek, mi lenne a helyes? Mikor újra kinyitottam a szemem már pontosan tudtam mit kell mondanom. Elkértem Zolitól a mikrofont és a nézők felé fordultam.

- Őszintén még fel sem fogtam, hogy mi történik itt... - kezdtem mire bezsebeltem egy kis nevetést. - de ha Zoli ezt komolyan gondolja, és tényleg így akarja, akkor elfogadom. Két feltétellel - fordultam Zoli felé.

- Mik lennének? - vonta fel a szemöldökét.

- Egy: együtt költjük el ezt a pénzt, csinálunk, közös dalt vagy nem tudom, vagy adjuk a rászulóknak, majd eldöntjük, de mindenképpen együtt. Kettő: elviszed Melit randira - néztem Zoli szemébe.

- Huh... rosszabbra számítottam, de benne vagyok. Nagyon szívesen eleget teszek a feltételeidnek - mosolygott rám majd a tekintetével megkereste Melit és kacsintott egyet.

- Nos, egy ideje már űzőm az ipart, de ilyen még soha se történt - szólalt meg Csaba kissé kiesve a szerepéből.

- Majd én. Hölgyeim és uraim a nyertes nem más, mint Bartha Boglárka - üvöltötte Zoli magasba lendítve a kezemet mire a tömeg tapsban tört ki.

Fentről egy újabb adag konfetti hullott ránk, miközben Zoli átadta a nyereményem és szorosan megölelgetett.

- Büszke vagyok rád Bogi - ölelt át Dani.

- Tudod, hogy nélküled itt sem lennék - fúrtam a fejem a nyakába.

- Azért vagyok büszke, ahogy döntöttél - suttogta majd elengedett. - Menj - mosolygott rám.

Kétszer sem kellett mondani, már le is rohantam a színpadról és meg sem álltam, míg apu ölelő karjaiban nem találtam magam. Ott aztán kiszakadt belőlem a zokogás, úgy sírtam, mint amikor kicsiként elestem a biciklivel, apuba kapaszkodtam, hittem, hogy ő minden bajtól megóv. Volt pár hónap harag köztünk, de az most feledésbe merült, semmi más nem számított, csak az, hogy most itt van, büszke rám és szeret engem.

Na halihó! Elérkeztünk az utolsó részhez! :) De ne csüggedjetek mert itt nincs vége Bogi és Dani történetének! Már dolgozom a folytatáson, de nem szeretném elkapkodni szóval legyetek türelemmel légyszíves! ;)

Köszönöm azoknak akik olvasták a történetem! Köszönöm azoknak akiknek tetszik Bogi és Dani története és nem gondolják azt, hogy fújj, tanár-diák kapcsolat. Szerintem nincs ebben semmi undorító, vagy elítélendő :) Ha megkérhetlek titeket mondtok véleményt? :)

Ki fogja mától nézni a Sztárban sztárt? Én igen! Ki a kedvencetek? Tavaly aki nézte a Sztárban sztár leszeket annak ki volt a kedvence? Nekem három is volt. Molnár Dani, Békefi Viki és Feng Ya Ou